Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. 2012. november 11. 21:023501.
    Igen, tavaly csináltam is, idén is tuti fogok néhányat, csak most párom anyukája berendelt jó nagy adagnyit, és nem tudok annyi időt szánni rá, mint amennyire szükség lenne, ezért kéne forma, amivel fel tudom pörgetni a dolgot (vagy akár a páromra is hagyhatom a szaggatást). 
    előzmény:
    Eira (3498)
    2012-11-11  20:52
  2. 2012. november 11. 21:023500.

    Sziasztok!

     

    Nagyon klassz dolgokat hoztatok, rendesen meg is éheztem!

     

    1.képen gyertyáim, többin koszorúk.

  3. 2012. november 11. 21:023499.

    Naggyon guszta lett!!!!!  Hogy a bánatba csináltad ilyen gyönyörűségesre a tetejét?

     

    Én csak simán összekapirgáltam a tetejét villával.  :-))))

    előzmény:
    timi30 (3478)
    2012-11-11  20:20
  4. 2012. november 11. 20:523498.
    kinyomtatod a mintát, átmásolod kartonra, kivágod, majd a tésztára teszed, körbe vágod éles késsel és neked lesz a legegyedibb sütid
    előzmény:
    Babrada (3482)
    2012-11-11  20:33
  5. 2012. november 11. 20:503497.

    Hát ez nagyon szuper lett.Nagyon ügyes vagy

     

    előzmény:
    banyoc@ (3488)
    2012-11-11  20:43
  6. 2012. november 11. 20:493496.
    Úúúúú ezek jók:) Köszönöm szépen:)
    előzmény:
    fórumozok (3487)
    2012-11-11  20:41
  7. 2012. november 11. 20:483495.

    és még mindíg folyt.

     

    1. itt már csak a gyertyák égnek

     

    2 ugyanaz, csak vaku nélkül.

     

    3.. a sötét szobában:))

     

    4. egy közeli a dekorációról:) 

     

     

    nna hát ez a mi kandallónk:))))))))))))

     

     

    Ami még befejezésre vár:

    maga a "tűztér" ami így is jó lenne, de szeretnék majd bele tenni igazi fa hasábokat, pontosabban darabkákat ami közi kerülnek majd be a gyertyák, mécsesek úgy, hogy az biztonságos legyen. 

     

    ezt a 4 piros gyertyát, ami a tavalyi adventi maradékja csak a fotók kedvéért tettem bele, tehát ez nem végleges megoldás. 

     

     

     

     

     

     

     

     

  8. 2012. november 11. 20:473494.
    tök jóóóóóóóóóóóóóó :)
    előzmény:
    banyoc@ (3484)
    2012-11-11  20:37
  9. 2012. november 11. 20:473493.
    olyan itt nincs
    előzmény:
    timi30 (3489)
    2012-11-11  20:44
  10. 2012. november 11. 20:453492.
    Megmértem, :-) amibe én rakom, az 30 x30-as.
    előzmény:
    riamam (3461)
    2012-11-11  17:35
  11. 2012. november 11. 20:453491.

    tetszik

    nem tudom kivárni a pasikat

    előzmény:
    banyoc@ (3488)
    2012-11-11  20:43
  12. 2012. november 11. 20:453490.
    a 2. kép
    előzmény:
    banyoc@ (3488)
    2012-11-11  20:43
  13. 2012. november 11. 20:443489.
    A cukrászdiszkontan vettem.Transzferfólia a neve.
    előzmény:
    Eira (3485)
    2012-11-11  20:38
  14. 2012. november 11. 20:433488.

    és még mindíg folyt.

     

    Tááádáááám!!!! és elkészült!:))))))))))))

     

    1.. na itt már olyan mintha kandalló lenne:))) már nem is olyan csúnya:))) 

     

    2. na itt fog lakni:))) a nappaliban:)) égősor világít a hátuljában:) (10 db égő)

     

    3. ez a kép vaku-val készült.

     

     

    4. égnek az égők is, meg már a gyertyák is:)

     

     

     

  15. 2012. november 11. 20:413487.
  16. 2012. november 11. 20:413486.
    egész jó lett, az építő mesterem épp horkol, de majd elküldöm neki e-mailbe a képeket
    előzmény:
    banyoc@ (3484)
    2012-11-11  20:37
  17. 2012. november 11. 20:383485.
    nekem is tetszik, hogy csináltad rá a csillagokat?
    előzmény:
    timi30 (3478)
    2012-11-11  20:20
  18. 2012. november 11. 20:373484.

    folyt.

     

     1. nem tudom, hogy ezen "pacán" kivehető-e a tapéta mintája... ami nekem azért volt fontos, mert ez segített abban, hogy kissé márványmintásra tudjam "festeni" (szivaccsal pecsmegelni)---

     

    2. itt már festve van, de eleve nagyon halványra akartam, úgyhogy nem tudom, hogy mennyire adja át a fotó a fínom árnyalatokat.

     

    3.  itt már haladok:) a"tűztér" hátsó lapja.... pausz papírra ceruzával színezett lángok... (nappali fénynél hááááát randa! ) 

     

    4. na:) valmai alakúl:) rajta a díszítések is a "tűztér" alja is -félkész! meg egy odavetett égősor világítja meg hátulról, próbaképpen

     

  19. 2012. november 11. 20:353483.

    Igazad van,nem olcsó.Szerintem csak vendéglátósoknak éri meg.Sokminden

    csak nagy kiszerelésben van.

     

    De jó kis cuccokat vettél.Én is imádom a lomisokat,de sajnos ami közel volt

    az bezárt.

    előzmény:
    banyoc@ (3477)
    2012-11-11  20:20
  20. 2012. november 11. 20:333482.

    Szép Estét:)

     

    Tud valaki nem hétköznapi sütemény kiszúró lelőhelyet(neten vagy Budapesten)?

     

    Neki szeretnék látni a mézeseimnek, de különlegesebb formákat is szeretnék, és lehetőleg olyanokat, amik nagyobbak. Persze az ár is fontos, de nem az elsődleges:)

     

  21. 2012. november 11. 20:303481.

    Hát akkor a kandallóról:

    1 valahogy így kezdődött.

    Alapanyagok: hungarocell lap-méretre vágva, és már bevonva azzal a bizonyos dombo mintás tapétával amitől frankón meghajlott az össes lap.

    Ragasztópisztoly ragasztóval, olló szike és vastag karton ami megerősíti a ragasztást. 

     

    2. jó alaposan beragasztózva, majd legalább 1 napig préselve, hogy biztos legyen a kötés

     

    3. ilyen a belseje (nem szép)

     

    4. ilyen meg az előlapja (még mindíg nem szép)

     

     

     

     

  22. 2012. november 11. 20:293480.

    itt toporgok, várom a kandallós fotókat

     

    nálunk felkerültek a karácsonyi égők a ház melletti tujára a szembe szomszéd házára, működnek, bár még nem kapcsoljuk be őket

     

    + a bejgli recept is felkerült 

    előzmény:
    banyoc@ (3479)
    2012-11-11  20:21
  23. 2012. november 11. 20:213479.
    :)) köszi, és bevallom, hogy gyerekesen örülök nekik:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (3469)
    2012-11-11  19:19
  24. 2012. november 11. 20:203478.

    Megcsináltam Borcsamama sport szelet receptjét és kipróbáltam rajta a karácsonyi sütire szánt díszítést. Nekem nagyon tetszik

  25. 2012. november 11. 20:203477.
    Na, ezt sem tudtam, hogy megváltozott a neve.... nagyon ritkán járok Metróba. Szerintem nem olyan olcsó, vagyis nem annyival olcsóbb, hogy nekem megérje oda kimennei (elég messze van tőlünk)
    előzmény:
    timi30 (3470)
    2012-11-11  19:36
  26. 2012. november 11. 20:193476.

    Sziasztok!

     

     

    Pár napig nem tudtam jönni, de végre utolértem magamat a visszaolvasásban. Minden elismerésem azoké akik, ott tudták hagyni az alkoholista férjüket és megpróbáltak egyedül a gyerekkel/gyerekekkel új életet kezdeni. Egyik eset sem egyszerű, mármint egy alkoholista mellett élni és új életet kezdeni sem. Az én anyám sajnos túl későn lépte ezt meg.De ennyit a múltól, mert most is  nagyon sok szép dolgot hoztatok.

     

    Találtam én is két képet amit megosztok veletek.

     

    1. elkészítését itt találjátok  http://szinesotletek.blog.hu/2012/10/02/mecsestarto_tobozl evelekbol

     

     

     

     

     

  27. 2012. november 11. 19:593475.

    a recept régi, de még soha nem  csináltam, senki nem rajong a szaloncukorért

     

     

    nem voltam túl szorgalmas csak 3 nagyiféle recept van feltöltve, most írom majd a bejglit

    előzmény:
    fonicia (3473)
    2012-11-11  19:47
  28. 2012. november 11. 19:483474.

    Hmmmmmmmmmmmmmm.

    Ha nem titkos, akkor én is kíváncsi lennék a receptre!

    és azt is feltételezem még sokan mások is. 

    előzmény:
    Xillu (3471)
    2012-11-11  19:40
  29. 2012. november 11. 19:473473.

    Sziasztok!

    Eira kipróbálom a szaloncukor receptedet, nagyon kíváncsi vagyok rá! Egyszerűnek tűnik így ahogy leírtad és most nagyon felkeltetted a figyelmemet!Jövő héten csinálok egy próbát!

  30. 2012. november 11. 19:423472.

    Sziasztok Karácsonyozók :)

     

    Sikerült a lehetetlen,átolvastam,átnéztem az összes hozzászólást.

    Nem kis meló volt,több napon keresztül olvasgattam,böngésztem.

    Most már normálisan, napi szinten tudom majd követni a fórumot.

     

    Lementettem az összes receptet,ötletet,képet,amit úgy gondoltam,hogy majd valamikor megcsinálok.

    Főleg a recepteket és a gasztro ajándékokat,mivel sütni és főzni amúgy is szeretek,új recepteket pedig állandó jeleggel próbálgatok.

    Tudom,hogy minden megtalálható a bloggon,de a későbbiekben szeretnék egy karácsonyos kis füzetet csinálni magamnak,kinyomtatva,beköttetve.

    A recepteket egyébként is gyűjtöm előszeretettel.

     

    Sajnos kézügyességem és kreatívitásom nem sok van.Irigykedve nézegetem a vart,hímzett és mindenféle egyéb teknikával készült díszeket,ajándékokat.

     

    Jövő karácsonyra viszont mindenféleképpen szeretném megcsinálni a képen melléklet cuki kis karácsonyfát.Most sajnos nem tudnám megmondani,hogy ki töltötte fel,de írtó édi :)

    Kb. jövő karácsonyra 1 éves lesz a kislányunk :) és neki ez írtó jó lenne.

    Azért kb,mert most karácsonyra vagyok kiírva ( ezt korábban már írtam ).

    Ennél fogva nem tudom,hogy fog alakulni a mostani ünnep,de már az is elég lesz,ha hármasban itthon leszünk.

     

    Szép estét mindenkinek :)

     

    Kata

  31. 2012. november 11. 19:403471.

    Kedves Borcsamama!

     

    Az a baconös hagymácska, meg gomba nagyon finomnaknéz ki! Bár én nem vagyok húsevő, de a családnak baconnel, magamnak meg anélkül - sok sajttal - készíteném el.

    Küldenél egy receptet privátban?

    Úristen, csorog a nyálam....  

    előzmény:
    borcsamama (3448)
    2012-11-11  15:13
  32. 2012. november 11. 19:363470.

    Hát a metrós cuccokat én is ismerem.Használtam sokféle terméküket.

    (munkahelyen onnan kellett árut rendelnem)de az a röhej,hogy tényleg hasonló

    áron adja a metró mint a nagyobb nevű termékeket.Sőt néha drágább is a 

    metrós mint a másféle márka.ARO-s cucc már kevés van most a metró saját

    márkája a Horeca nevet kapta.

     

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (3439)
    2012-11-11  14:28
  33. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 11. 19:193469.

    Hú, de jól néznek ki a kaják!

     

    csillus88, szerintem szaloncukrot pár héttel karácsony előtt már lehet készíteni, de nálunk nem tartana ki talán egy napig sem. 

     

    banyoc@,aranyoska házikóid!

     

    eszterlili,jól néz ki a süti is és a filcek is nagyon cukik!

     

    Végre én is tudtam pár kis filcet varrni, de nagy a kép és nem tudom feltölteni.Majd, holnap fiamat megkérem, hogy kicsinyitse le. 

      

    előzmény:
    borcsamama (3452)
    2012-11-11  15:24
  34. 2012. november 11. 19:073468.

    Képeket keresve találtam erre az oldalra, s hoztam, hátha valakinek még nincs ötlete a karácsonyi menüt illetően:

     

     http://www.receptbazar.hu/receptek/100

  35. 2012. november 11. 18:573467.
    várjuk, igyekezz vele
    előzmény:
    banyoc@ (3465)
    2012-11-11  18:54
  36. 2012. november 11. 18:553466.

    a kérdés az, hányszor szeretnéd megcsinálni mert a család bizony megérzi ha elkészül és megeszi


    1/2 kg cukor,
    2 kanál víz
    2 kanál szörp (eper, málna... vagy erős feketekávé)
    A cukrot a 2 kanál vízzel megöntözzük és főni tesszük. Mikor már olyan sűrűre főtt, hogy cukrosodik, hozzáöntünk két kanál szörpöt ( aszerint milyen ízesitést akarunk)Még 8 percig főzzük, akkor kiöntjük porcelán edénybe és keverjük, amíg kihül. Vizes kézzel négyszögeket, golyócskékat formálunk, lapos porcelán tálra rakjuk ki és ha megszáradt selyempapírba csomagoljuk.
    Ha kinyújtod 1,5 cm vastagságura, éles vizes késsel a kívánt formára vághatod.

    előzmény:
    csillus88 (3459)
    2012-11-11  17:05
  37. 2012. november 11. 18:543465.
    most készülnek:)))))
    előzmény:
    fruzsy79 (3464)
    2012-11-11  18:49
  38. 2012. november 11. 18:493464.

    Szia!

    Hol vannak a kandallós képek mára igérted!!!

    előzmény:
    banyoc@ (3462)
    2012-11-11  17:53
  39. 2012. november 11. 18:493463.

    Sziasztok!

     

    Hozom az ígért fotókat. Az első képen a ma hirtelen összedobott citromos keksz (a receot a Horváth Ilona szakácskönyvből van, a citromot én tettem bele plusszba).Ezt a formát kereste valaki egyszer. Már nagyon régi, nem is tudom, hány éve meg van, hát most előszedtem én is. A második és a harmadik képen nagyrészt az új filc díszeim vannak. Nézzétek el nekem, de a Süsüt,  az üdítőst és a pattogatott kukoricásat már valószínűleg lefényképeztem.Azuram segített az átmméretezésig, új képekkel már nem szeretném újra kérni. A fenyőfák és a karika kétoldalas dísz, hátukon is van flitter. Már megvettem az új anyagokat, egyszer majd csak azok is elkészülnek.

  40. 2012. november 11. 17:533462.

    Nos ezeket sikerült ma zsákmányolnom a lomisknál a vásárban.

    2 házikó ami amolyan mécsestrtó -de mint itt valaki említette- bátorság lenne benne mécsest gyújtani, mert nagyon kicsi, átforrósodik, megég. 

    A harmadik házacska az igazából egy vízimalom:) 

    Meg Rudolf mikulás rucis maci, és egy picurka mikulás ami épp jó lesz az egyik üvegecskémbe hógömbnek:) 

    előzmény:
    banyoc@ (3460)
    2012-11-11  17:17
  41. 2012. november 11. 17:353461.

    Szeretném kérdezni kb. hány cm-es tepsibe kell rakni,hogy ilyen legyen a vastagsága??

    Előre is köszönöm, Marika.

    előzmény:
    borcsamama (3416)
    2012-11-10  22:05
  42. 2012. november 11. 17:173460.
    Persze! este fotózok.... -töltésen vannak az elemek-:...
    előzmény:
    georgina112 (3458)
    2012-11-11  17:01
  43. 2012. november 11. 17:053459.

    Sziazstok!

     

    Most van egy kis időm visszalolvasni.

     

    Szerintetek a bonbonokat, szaloncukrokat mikor érdemes elkészíteni?

    És valakinek esetleg incs konzumszaloncukor receptje? Párom most "retró" szaloncukrot szeretne, de a boltokba brutál áron láttam. Pl ma Auchanba vettünk szaloncukrot, volt rentgeteg fajta mindegyiknek kg-ja 990Ft, de a konzum szaloncukrok ára olyan 4-6 ezer ft között mozog.

    A Savoya parki Auchan tele van karácsonyi díszekkel.

     

     

  44. 2012. november 11. 17:013458.
    Megmutatnád mit vettél a karácsonyi falucskádhoz! Úgy sajnálom,hogy nálunk nincsenek ilyen lomisok! A 100 Ft.-os boltokban meg semmi értelmeset nem látok!
    előzmény:
    banyoc@ (3445)
    2012-11-11  14:48
  45. 2012. november 11. 16:493457.

    O, Borcsa, racsoppent a nyalam a kepernyore  De jol neznek ki!

     

    Esde jo teged ujra latni! Varrj csak, helyettem is, nekem mostcsak fejben megy (viszont kotom babamnak a teli sapkat, itt a hideg, muszaj :)) 

    előzmény:
    borcsamama (3452)
    2012-11-11  15:24
  46. 2012. november 11. 15:433456.
    de guszták! bármelyikbe bele tudnák most harapni:)))
    előzmény:
    borcsamama (3452)
    2012-11-11  15:24
  47. 2012. november 11. 15:433455.
    na igen:)) próbálmán meg én itt a panelban:))))
    előzmény:
    fórumozok (3454)
    2012-11-11  15:35
  48. 2012. november 11. 15:353454.
    szerintem hatalmas ötlet ... és neki még helye is volt, ahová el tudta helyezni
    előzmény:
    banyoc@ (3443)
    2012-11-11  14:48
  49. 2012. november 11. 15:343453.
    úúúúúúúúúúúúú az az epres ... csorog a nyálam
    előzmény:
    borcsamama (3452)
    2012-11-11  15:24
  50. 2012. november 11. 15:243452.

    ....és a sütik

     

    Narancsos csokis keksz citromos változatban is.

    Kakaós cooki

    Mézesek

    Beigli /mákos,diós, gesztenyés-aszaltszilvás/

    Fahéjas keksz /Kifőztük 2011/12/

    Gesztenyés piskótatekercs

    Vaniliakrémes palacsinta eperöntettel, tejszínhabbal

    Mákkrémes palacsinta vanilia öntettel

    előzmény:
    borcsamama (3448)
    2012-11-11  15:13
  51. 2012. november 11. 15:213451.
    Párom ezt modnta, hogy biztos a maketteknél lehet megtalálni:)))
    előzmény:
    georgina112 (3441)
    2012-11-11  14:42
  52. 2012. november 11. 15:213450.

    Bevallom, hogy még valamikor a nyáron voltunk utoljára a vásárban:) Mivel nagyon szép idő volt ma ezért döntöttünk úgy, hogy elmegyünk. Igaz Párom egész éjjel dolgozott, és kb 2 órát aludt, de Ő is jól érezte magát, és meglepő módon még élvezte is a sok nézelődést. Keresgélte nekem a kisházakat, poharakat:) Bár azt mondta, hogy elképzelése sincs, hogy hogyan lesznek a poharakból mécsestartók, de nem baj, majd meglátja:)

    Nem lettél volna kolonc!!!!!! 

    Imádok a lomisoknál nézelődni kotorászni! 

     

    Hát nem semmi a karácsonyi menüd!!!!! én mág sehol nem vagyok vele.... 

     

    Mennyeiket sütöttél megint!:) 

    előzmény:
    borcsamama (3448)
    2012-11-11  15:13
  53. 2012. november 11. 15:213449.

    Ha ez vígasztal: még nekem sincs lövésem sem a menüt illetően:(((

    pedig már össze kéne szedni  a gondolataimat és figyelni az alapanyag beszerzési lehetőségeket...

    előzmény:
    lila.tulipán (3446)
    2012-11-11  14:51
  54. 2012. november 11. 15:133448.

    Ó de irígyellek, persze csak úgy "játszásiból".   Ha én ezt tudom, vagy eszembe jut, akkor haza se jövök, hanem megyek veled a vásárba, koloncnak a nyakadra.  :-))))))))) 

     Annyira szeretek bóklászni ilyen helyeken, de a párom nem, én meg nélküle félember vagyok autó és jogsi nélkül.

    Küldök nektek fénypostával egy tál pizzás tekercset, nagyon fincsi lett. 

     

    Fejben nagyjából összeállt a karácsonyi menű is.

     

    Mindenképpen pulykanyak levest szeretnék, valószínű a tárkonyos, sajtgaluskás változat.

    Lesz töltött káposzta - lefagyasztva inséges időkre vagy váratlan vendég érkezésére.

    Almával sült süllő mazsolás rizzsel - erről már mutattam képeket

    Wellington sertésszűz- ribizli vagy áfonya dzsemmel töltött párolt almával

    Őzgerinces csirkemell, fele mennyiségű hússal mint az eredeti recept, helyett különféle zöldségekkel - pl. répa, brokkoli, stb.

    Baconbe tekert hagyma és gomba májas töltelékkel

    Párolt zöldségek, krumplipüré, mandulás, almás töltelék tepsiben sütve /nagyon fincsi/.

    Gesztenyés téli saláta  /Kifőztük 2011/12/

    előzmény:
    banyoc@ (3445)
    2012-11-11  14:48
  55. 2012. november 11. 15:043447.

    Én már tavaly is megsütöttem,a lányom imádja. NA a párom is megkóstolta,de közben morgott,hogy ez nem is annyira finom,nem is ízlik neki stb.Ehhez képest addig sürgött-forgott,hogy egyszer csak eltűnt a keksz!Kérdeztem is tőle,mi lenne ha ízlene is neki???

     

    Van egy hasonló citromos kekszem nekem is(sajnos nem emlékszem már honnan-kitől)leírom:

     

    Citromos keksz:

    50 dkg liszt,25 dkg margarin,25 dkg cukor,1 tojás+1 sárgája,1 citrom héja+leve,1/2 csomag sütőpor, csipet só

     

    Minden hozzávalót jól összedolgozni,1 órára hűtőbe tenni.Utána 2-3 mm vastagra nyújtani.Kiszaggatni,közepesen meleg sütőben szép sárgára sütni.

    Azért is szeretem,mert van pl a lányom osztályában is tejérzékeny,illetve ismerősök közt is,ezt viszont nyugodtan tudom sütni mert csak margarin kell hozzá,az meg van tejmentes is.

     

     

    Jut is eszembe,van még pár "rúd" narancsos keksz a fagyasztóba,sütök is belőle ...

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (3436)
    2012-11-11  14:27
  56. 2012. november 11. 14:513446.

    Ilyen még nem nagyon volt, hogy november ennyiedikén ötletem se legyen a karácsoniy menüre. Ami tuit, tegnap taléltam egy rumos szilvás gesztenyekrémet, azt megcsinálom.

     

    És a férjem hoz ma vízüveget, kipróbálom a fonalas fát és beszámolok róla. 

  57. 2012. november 11. 14:483445.

    De szépek ezek a házikók!!!:)))))ez is mutatja, hogy micsoda csodákat lehet csinálni némi kidobandó kartondobozból, vagy csomagolópapír maradékból:))))

     

    Egyébként ma délelőtt a vásárban megint nem tudtam uralkodni magamon... de olllyan óóóóócsóóóóóó volt minden!!!:))

     

    Kb  3000-3500,- Ftot költöttem el, ezért vettem:

    -egy pici kb 3-4cm mikulást (hógömbbe)

    -egy picivel nagyobb mikulásruhás macit,

    -meg egy még kicsit nagyobb rénszarvast

    - 2 db  házikót a karácsonyi falicskámba

    -1 db házikót ami vizimalom is 

    -10-10 db különböző méretű celofán díszcsomagoló zacskókat

    - 2 ezsüt,2 arany girlandot, ami 180cm hosszú és olyan vékonyka lánc szerű csillagokkal

    - és 15 db különböző funkciójú  talpas üvegpoharat (pezsgős, konyakos, martinis stb) merthogy ezek lesznek majd az asztaldíszek....

    előzmény:
    merc (3435)
    2012-11-11  13:37
  58. 2012. november 11. 14:483444.

    Szia:))))))))))))))))))))))))))

    már találkoztunk a tavalyi -vagy tavaly leőtti????- szintén karácsonyi topikban:))) 

     

    Örülök Neked:)

    előzmény:
    kockacukor33 (3434)
    2012-11-11  13:29
  59. 2012. november 11. 14:483443.
    :)) erre én is emlékszem, asszem a tavalyi karácsonyos topikban volt, és tejes, kakós dobozokból ké szültek a házikók:))) nagyon ötletes valóban:)
    előzmény:
    fórumozok (3430)
    2012-11-11  10:30
  60. 2012. november 11. 14:483442.

    ELájulok!!!)))))))))))))))) ez valami mennyeien néz ki!!!!

     

    Csoki mossue receptet elmentettet.. párom mániákusan imádja a csokit bármilyan formában-

    előzmény:
    Eira (3425)
    2012-11-11  09:23
  61. 2012. november 11. 14:423441.
    A kereséshez a maketteket üsd be, nagyon jópofa kis házak is vannak!
    előzmény:
    banyoc@ (3437)
    2012-11-11  14:27
  62. 2012. november 11. 14:293440.

    Nagyon jól sikerült az ügyeskedű kisfiadnak az a csillag:) mostmár értem, hogy mitől arany minden oldala.

     

    Égyébként megsúgom: én is mindíg elrakom a csomagoló paprokat:)))))))

    előzmény:
    merc (3421)
    2012-11-11  08:39
  63. 2012. november 11. 14:283439.

    Hajam az égnek áll a a Metró sajtmárkás cuccaitól (ARO) Mármint nem magától a termékektől, mert igaz, hogy nem mindíg a legjobb minőségűek, de ezt mindenki tudja, és választhat, hogy megveszi-e vagy sem. Nem véletlenűl alacsonyabb is az áruk

    DE amikor a sarki kisboltban horror áron árulják őket akkor már kinyílik a bicska a zsebembe..

    pl aro vegyiárút, mosogatószert ugyanannyiért adják mint a Purt, vagy a Jar-t, de élelmiszerben is ez van, az aro parizer ugyanannyi, mint a Pick...

     

    na ezt nevezem a gátlástalan rablásnak. 

    előzmény:
    timi30 (3419)
    2012-11-11  07:57
  64. 2012. november 11. 14:283438.
    köszönöm a receptet!
    előzmény:
    borcsamama (3416)
    2012-11-10  22:05
  65. 2012. november 11. 14:273437.

    Nagyon pici a kép, alig látni rajta valamit, de délután ráugrasztom a témára a áromat (náunk Ő vaterázik)

    Szerintem rossz nem lehet. nekem a 9 centis talán jobb lenne... de még nem tudom.. meg kell mérnem a házakat

     

     

    előzmény:
    georgina112 (3413)
    2012-11-10  21:02
  66. 2012. november 11. 14:273436.
    :)))) igen, és a Párom is aranyos volt, olyan boldogan mondta, hogy megehette a kekszeket:)))
    előzmény:
    piripanna (3423)
    2012-11-11  08:50
  67. 2012. november 11. 13:373435.

    Még adventi házikók tejes és űdítős dobozokból:

     

    http://www.craft-craft.net/crafts-kids-ch ristmas-house-recycling-ideas.html

  68. 2012. november 11. 13:293434.

    Sziasztok!

    Iden termesztes anyagokkal szeretnem disziteni a famat. Ilyeneket talaltam a neten (kepek). Aztan meg persze lesz narancskarika, pattogatott kukorica....toboz...esetleg van olyan otletetek ami kicsit eltero a megszokottol es konnyen kivitelezheto?

    Koszi!

  69. 2012. november 11. 12:143433.
    elsőre bonyolultnak hangzik, de nem az
    előzmény:
    Eira (3432)
    2012-11-11  12:13
  70. 2012. november 11. 12:133432.

    én is megcsinálom valószínüleg

     

    csoki mousse, ahogy én csinálom

     

    20 dkg étcsokoládé, minél magasabb a kakaó tartalma annál finomabb

    15 dkg vaj

    0,5 dl erős kávé

    4 tojás

    20 dkg cukor,1 kanálnyit félre teszünk

    2 evőkanál rum

    vanília

    gőz felett összeolvasztjuk a csokit a vajjal, kávéval, kevergetjük amíg szép sima lesz. A gőz felett egy másik edényben habosra keverjük a tojások sárgáját a cukorral, vaníliával és a rummal, amikor a cukor elolvadt és szépen kifehéredett a tojás sárgája levesszük a tűzről. Tovább keverjük, amíg sűrű, majonéz szerű masszát kapsz, ezt szépen összekevered a csokis masszával. A tojásfehérjékből verjünk kemény habot, amikor már jó kemény beletesszük a félrett kanálnyi cukrot. Kis adagokban a csokis krémhez kevered lazán, hogy habos állaga legyen.

    a csokis krémbe jó sok narancshéjat fogok reszleni

     

    a tejszínes krémet 1 tejszínes habporból, 35-40 dkg natúr tejszínes krémsajtból, 3 dl tejszínból és sok vaníliával fogom csinálni

    a hozzávalókat egy tálba teszem, habosra keverem - ha úgy tűnik, sosem fog összeállni, ne aggódj, a habpor megteszi a magáét

     

     

     

     



     

    előzmény:
    HGabi (3431)
    2012-11-11  11:44
  71. 2012. november 11. 11:443431.

    Van egy jó csokimousse recepted? Nagyon tetszik, kipróbálnám...

    Ha van ütlet a tejszínes krémre, akkor azt is megköszönném :) 

    előzmény:
    Eira (3428)
    2012-11-11  10:21
  72. 2012. november 11. 10:303430.
    házikóépítőknek hoztam egy régi nlc-ről mentett képsorozatot ... már nem tudom, hogy ki volt az ötletgazda, aki feltette ezeket a képeket, de azt hiszem nagyszerű ötlete volt ... tejesdobozok
  73. 2012. november 11. 10:243429.

    szalvétázva vagy a kreatív boltban kapható deco lapokkal nagyon szépen fel lehet tuningolni

    ha kapok karácsony előtt szabit azt hiszem csinálok pár /úgy 30-40/ darabot

    előzmény:
    borcsamama (3426)
    2012-11-11  09:52
  74. 2012. november 11. 10:213428.

    a torta igazából üvegtálban lerakott tejszínes, tiramisu szerű krém és csoki mousse rétegek

    elkészítése kb 25 perc + a csoki mousse hűlési ideje

     

    a tálalás az igazi szépség

    ebből látszik, hogy nem a ráfordított összeg, hanem a jó ötlettel tudjuk ünnepivé   tenni akár a legolcsóbb dolgot is

    simán meg lehet csinálni vaníliás és csokipuding rétegekkel is amit rumba áztatott babapiskótával választunk el

     

    nagyon gondolkodom, hogy megcsinálom karácsonyra 

     

     

    előzmény:
    borcsamama (3426)
    2012-11-11  09:52
  75. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 11. 10:083427.

    Virágboltban szoktam venni, nagy celofánt.

     

    Sil78, szépek a házikóid!

     

    banyoc@,jót nevettem a megjegyzéseden,hogy úgy sem veszi észre a párod, hogy kétszer akkora lett.A kekszes is aranyos.

     

    Borcsmama, nagyn örülök, hogy jól vagy és hogy gyorsan telik az idő! 

     

    Karolin12, remélem , azóta még jobban vagy!A betegség nem hiányzik, de a minusz kilók jók lennének.

     

    merc,nagyon ügyes kisfiad van! 

     

    Eira, jó a kis falu és egészen picik is megtudják csinálni! 

     

     

    előzmény:
    Zsike-f (3370)
    2012-11-10  13:49
  76. 2012. november 11. 09:523426.

    Sziasztok!

     

    Nagyon jó ötlet, tetszik az elképzelés, bár azt hiszem a kivitelezésre kicsit nagyobb gondot fordítanék.  :-)

     

    Jajjj.... csurog a nyálam!!!!  Nagyon guszta! -mármint a torta!

     

    előzmény:
    Eira (3424)
    2012-11-11  08:56
  77. 2012. november 11. 09:233425.
    a kép önmagáért beszél
    előzmény:
    Eira (3424)
    2012-11-11  08:56
  78. 2012. november 11. 08:563424.

     szép jó napot mindenkinek, már csak 6 hét van karácsonyig 

     

     karácsonyi falu után sóvárgók  nézzétek mit találtam

     

    már elkezdtem begépelni az ígért recepteket

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  79. 2012. november 11. 08:503423.
    Hát Banyoc@,ez nagyon édes történet! :D
    előzmény:
    banyoc@ (3408)
    2012-11-10  20:17
  80. 2012. november 11. 08:413422.
    Köszönöm a felvilágosítást! :D Bevallom,sose hallottam róla-mondjuk én eléggé tartok a lovaktól,bár gyönyörűek,a lányom imádja mindet-de nekem túl "nagyok".És még logikus is :D
    előzmény:
    sziga (3411)
    2012-11-10  20:47
  81. 2012. november 11. 08:393421.
    Csomagolópapír újrahasznosítás, előtte évben volt ilyen arany színű a csomagolópapír, a már letépett csomagolásokat megmentő akcióban félretettem a papír, a gyűrödött részket  levagdostam és eltettem, mivel csak az egyik oldala volt arany, a másik fehér és elég vékonynak is bizonyult, így összeragasztottuk kettőt és úgy hajtogattuk, meg vágtuk be és készült el több ilyen csillag is. Nekem csak annyi részem volt benne, hogy előkészítettem a négyzeteket - a nagyfiam csinálta  9 évesen.
    előzmény:
    banyoc@ (3390)
    2012-11-10  18:29
  82. 2012. november 11. 07:593420.
    Ha van időd és kedved,próbáld csak ki.
    előzmény:
    sziga (3353)
    2012-11-09  22:35
  83. 2012. november 11. 07:573419.

    Én is tapasztaltam,amit írsz.Sőt a  kisboltos is bevásárol a Lidl-be Penny-be és  

    azt rakja ki.Saját tapasztalat.Bementem egy kisboltba kimért nápolyiért (csak azt szoktam ott venni)voltak előttem így kicsit körülnéztem.Lidlis tészta,szörp,

    tea,pennis fűszerek...Megismertem mindent,pont ebbe a két boltba járok vásárolni.

    előzmény:
    banyoc@ (3351)
    2012-11-09  22:27
  84. 2012. november 10. 22:233418.
    Köszönöm szépen!
    előzmény:
    Bági57 (3417)
    2012-11-10  22:15
  85. 2012. november 10. 22:153417.

    Örülök ha rövid ideig de itt vagy velünk

    1zugolvasó

    előzmény:
    borcsamama (3405)
    2012-11-10  19:42
  86. 2012. november 10. 22:053416.

    De jó!  -akkor holnap még meg tudom nézni a képeket. 

     

    Sportszelet

     

    50 dkg darált kekszet összekeversz 4 evőkanál kakaóval.

     

    25 dkg rámát összeolvasztasz 20 dkg cukorral, 2 dl tejjel.

     

    A kettőt összekevered, rummal vagy aromával ízesítek, folpackkal bélelt tepsipe simítod, kb. másfél centi vastag legyen.

    Kihülés után deszkára borítod, lehúzod róla a fóliát és olvasztott csokival bevonod.  Én ét tortabevonóval szoktam.

     

    Ha a csoki megdermedt, tetszés szerint szeleteled.

    előzmény:
    banyoc@ (3412)
    2012-11-10  20:48
  87. 2012. november 10. 21:403415.
    neten talált kép ... szerintem nagyon hangulatos ... de nem csinálnám meg a saját lakásomba
  88. 2012. november 10. 21:383414.

    tuti jó

     

    mérd meg, hogy melyik lenne jobb a faludhoz 

    előzmény:
    georgina112 (3413)
    2012-11-10  21:02
  89. 2012. november 10. 21:023413.
    A Vaterán lehet kapni ilyen lámpácskát ( 300 Ft. körül) Még nem rendeltem, de gondolkodom rajta, hogy a karácsonyi faluhoz nem-e jó lenne. Szerinted? Van 4 centis és 9 centis. Mi a véleményed?
    előzmény:
    banyoc@ (3412)
    2012-11-10  20:48
  90. 2012. november 10. 20:483412.

    Sportszelet?

     

    ha elérhető helyen van, közzé tennéd a receptjét??? 

    Ettem már ház sportszeletet, nagyon ízlett, de egy cetlire írta csak le a csaj a receptet, rövidítve  hozzávetőlegesen, és nincs meg, nem is igazodok ki rajta stb.. szóval nem tudom használni. 

     

     

    Na bevallom: A KANDALLÓ KÉSZ:))))))) Hurrá!!! 3 héttel ezelőtt én sem gondoltam hogy elkészül valaha

    Jelen pillanatban a konyhában  van próbaüzem alatt ( az égősoron kell még némit igazítani) és a festésén is egy picikét, de azt csak holnap nappali fénynél tudom megcsinálni.. de ez tényleg csak árnyalatnyi macera részemről. 

    Készült már róla fotó létrejötte közben is, de az igazi képek holnap készülnek csak el amikor bekerül majd a nappaliba a helyére. 

    Úgyhogy elvileg holnap estére hozom a fotókat:) 

    előzmény:
    borcsamama (3410)
    2012-11-10  20:36
  91. 2012. november 10. 20:473411.

    piripanna: igen, felfűztük őket egy hosszú kötélre és kifeszítettük a karám köré, hogy a napfény csillogjon rajta, így megszokják a lovak a fényeket és árnyékokat és nem kapnak fárszt minden ismeretlentől. TEttünk már ki műfenyőt is feldíszítve az ugróakadályok mellé, hogy szokják az ismeretlent:)

     

    zsike: virágboltban

     

    Karolin: jobbulást!

     

    Borcsamama: mindjárt jöhetsz vissza! Kitartás!

    előzmény:
    piripanna (3365)
    2012-11-10  10:11
  92. 2012. november 10. 20:363410.

    Hát ez nagyon édes!  :-)))))))))))))))))))))))))))

     

    Alig várom már, hogy legyen időm nekem is kipróbálni a citromos változatot is, sőt még az aszaltszilvásat is szeretném, amiről valaki korábban áradozott.

    Nálam másfél adag narancsos csücsül a fagyasztóban, de most nem sütöm meg, talán majd a jövő hét végén.

    Most sportszeletet csináltam, azzal nincs sok baj, sütni sem kell, holnapra pedig pizzás csigát rendelt a család.

     

    Nagyon várom már én is a kandallódról a képeket. Jövőre biztos hogy én is megcsinálom, nem jön közbe semmi, nem jöhet!

    előzmény:
    banyoc@ (3408)
    2012-11-10  20:17
  93. 2012. november 10. 20:263409.

    Szegénykém!!!

    jobbulást, remélem már rendben vagy! 

     

    szimpi ez a keszk recept... tényleg egyszerű..

    az oldal amit betettél! hááát nem tudom, hogy van-e ott olyan amit ne fogadnák el szívesen:) 

    előzmény:
    Karolin12 (3407)
    2012-11-10  20:03
  94. 2012. november 10. 20:173408.

    Borcsamama!!:)))))))))))))))))))) de örülök Neked!!:)))))))))))))))))))))))))

     

    Nagyon örülök annak is, hogy jól vagy!!!:)))) csak így tovább, gyógyulás, mert aztán itt ám a karácsony!!:)

     

    Nagyon várunk vissza!!

     

    ezt le kell írnom:

    Megsütöttem a kekszedet narancs-csoki és citrom-fehércsoki változatban. 

    Pillanatok alatt elfogyott, kiürült a doboz... tudomásul vettem és kész.

     

    A héten a Párom -aki egész nap a volán mögött ül- nem vitt magával kaját napközben.. 

    Kérdeztem tőle, hogy mit ettél egész nap??

     Vigyorogva mondta: eldugtam magam elől Borcsamama kekszét múltkor, és ma úgy örltem neki, hogy elővehettem és megehettem!!:))))))))))))))))))) 

     

    előzmény:
    borcsamama (3405)
    2012-11-10  19:42
  95. 2012. november 10. 20:033407.

    MA egész nap lavorral az ágyat nyomtam, délután 5 -re elmúlt a migrén..., biztos -2kg...  meg egy nap kiesés

     

    Múlt vasárnap a fóti Cora utódjában gyönyörű kisházakat vettem, csak összejön a falum :-) 

     

    Vettünk 25 méteres kültéri fényfüzért,  és férjem feldíszítette a házunkat...

     

    Légó kekszet sütöttem, lehet, hogy ti más néven ismeritek:

    (annyiszor félreütöm a betűket,bocsánat- de még nem fog az agyam)

     

    32 dkg liszt

    5 dkg zsír

    1 tojás + 1 sárgája

    1 ek. tejföl

    1 kisk. szódabikarbóna

     

    kinyújtom, formákat készítek sütőpapíron tepsiben sütöm.. kemény néhány napig, utána kezd puhulni... 

    nagyon olcsó, anyukám mesélte, hogy az ő anyukája sütött sokszor ilyet, és ha légitámadás volt, vitte a pincébe...  Sajnos már anyukám sincs velünk 8 éve... 

     

     

    Van egy oldal:  -nem tudom, hogy működik-e.

    keszmintazo.hu 

     

     http://www.kekszmintazo.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=2:hengermintak&Itemid=29

      

     

     

    Szép készülődést mindenkinek! Vidámságot, és néha tessék magatoknak is meglepit szerezni!

     

     

  96. 2012. november 10. 19:483406.
    Most küldtem választ.
    előzmény:
    banyoc@ (3403)
    2012-11-10  19:36
  97. 2012. november 10. 19:423405.

    Sziasztok Lányok!  Üdv az Újaknak is!

     

    Sajnos azt hiszem most nem lesz időm visszaolvasni, nagyon rövid ez a hétvége a szombati munkanap miatt.   Csak ma tudtam hazajönni, hétfőn reggel pedig már megyek is megint vissza.

     

    Örömmel tudatom, hogy jól vagyok, minden rendben, nagyon sokat varrok, sétálok, és képzeljétek, úgy rohan az idő, hogy már a felén túl vagyok. Szinte hihetetlen!  Csak azt sajnálom, hogy nem lehetek itt veletek napi szinten még kb. két hétig.

     

    Puszi mindenkinek, azért holnap ha tudok még jövök.  Borcsa

  98. 2012. november 10. 19:373404.
    pont tegnap vettem ilyent... mondjuk nem akarok bele mécsest tenni, nekem pont ez a méret kell az én falucskámba:)
    előzmény:
    fórumozok (3401)
    2012-11-10  18:59
  99. 2012. november 10. 19:363403.
    privi ment , odaért??? mert megint kivágott küldés közben:(((((((((((((
    előzmény:
    rágica (3398)
    2012-11-10  18:43
  100. 2012. november 10. 19:023402.

    Sziasztok lányok.

    A fenyőfa kúp alapja kemény karton körbetekerve ragasztószalaggal,a ragasztószalagot bekenni vizüveggel és erre kell tekerni a fonalat,igy lejön a kúpról. http://artmama.sme.sk/vianocne-kreacie/este-do-bordova

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22

Címlap

top