Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Családlátogatás-miért is?
Sziasztok!
Rég nem jártam erre, nem tudom volt e hasonló kérdés. Szóval a problémám a következő: A kisfiam tanára jelezte, hogy jönnének családlátogatásra. Tudom, hogy ez szokás, csak nem igazán értem.
Nekem ez amolyan szociális tanulmánytúrának tűnik. Megnézik elég tiszta a lakásom, hogy van a gyereknek külön szobája meg ilyenek? Mert szerintem ehhez az égegyadta világon semmi köze senkinek. Ahhoz van köze, hogy a gyerekem minden nap lehetőleg kipihenten és ápoltan jelenjen meg az iskolában. Én se megyek a tanár nénihez, hogy tegye magát szabaddá mondjuk csütörtök délután ötre, mert megyek megnézni hogyan él.
Köszi, ha megosszátok a tapasztalataitokat. Leszögezem inkább csak elvi vitát kezdeményeznék....hiszen ha nem akarom, úgyse tud mit tenni. Csak érdekelne, hogy csupán engem zavar ez a kérdés, vagy van más is, aki hasonlóan gondolkodik...
Üdv: Évi
Nem családlátogatáskor derül ki ez. Pláne, ha a gyerek speciális odafigyelést igényel . Az általános iskolákban dolgoznak gyermekpszichológusok, főleg egy olyan iskolában-mint olvastam, hogy a gyerek autista- ott pláne.
Ha ő úgy látja jónak, akkor jelezheti a hatóságoknak, hogy valami nem stimmel, szerinte Ödönkét ütik vágják otthon, és még az anyja is qrva. Akkor Ők kimehetnek. Ellenőrizhetnek. Itt a kérdés az volt, hogy jogos e és nem az, hogy f@sza tanár e, aki kimegy látogatni.
F@szának f@sza, de ki kiíváncsi rá? Nem vagyok rá kíváncsi, ne jöjjön. Ennyi a történet.
Jah, s sokszor jo, ha ez kiderul a tanar szamara is, lasd az elozo hozzaszolasom.. Apuka remeg az italert pl..
Abban igazad van, hogy higul a szakma sajnos.
Teljesen egyetértünk! De csak akkor jöjjjön az otthonomba, ha meghívom. Ne találja ki, hogy Ő jön. Mert nem hívtam.
Szeretem és tisztelem a pedagógusokat, de vannak még, akik azt hiszik, hogy ugyanolyan kiskirályok, mint régen voltak.
Nem. Ők is csak emberek, mint én. Ha megkérdezné mikor jöhet, megmondanám és azonnal rákérdeznék, hogy én mikor mehetek Önhöz kedves tanárnő? Mert nekem sem mindegy, hogy őt esetleg késsel kergeti az ura, tele van piás üveggel a lakása és még a függöny sem tiszta. Ez igy igazságos.
Ha nem tetszik az élete, akkor választok más tanárt, mert megtehetem. Érted? Ő is csak ember, neki is van szennyese az előszobában, van mosatlan tányér a mosogatóban és lehet, hogy vedel a férje. Miért egyoldalú ez a dolog?
Holnap meg is látogatom az ofőjét a gyereknek, mert én úgy döntöttem, hogy bensőségesebb kapcsolatot akarok kialakítani.
Amugy a pedagogus fogja latni, hogy Odonkenek mi a viszonya apukaval. Mindig ilyen kedves vele vagy sem. S lehet csak ekkor lathatja oket egyutt.
Lehet epp ilyenkor veheti eszre, hogy Odonke fel az apukatol s okkal :(
Ertem en, hogy ez szelsoseg, s itt ilyen nincs, ( marmint az nlc- n)akinek rejtegenie kellene valamit, de akar erre is sor kerulhet egy ilyen latogatassal. Vagy azzal, hogy apuka ma hiaba nem ivott, de latszik, hogy massziv alkoholista es remeg a kovetkezo adagert..
Örülök, hogy valójában tiszteled a tanárokat, mert a "gyakran sokkal igénytelenebbek a lakásukra, mint egy átlagember" ill. a "maradjon a valagán" típusú megnyilvánulások nem erről árulkodtak.
A családlátogatás valóban nem hivatali kötelesség, ha valaki mégis teszi, annak alapvetően két oka lehet:
1. az adott iskola vezetősége mégis elvárja,
2. a tanár szeretne minél jobb viszonyt kiépíteni a szülőkkel.
És igen, lehet, hogy amúgy a szabadidejükben szívesebben mennének az édesanyjukhoz, ahogy javasoltad, vagy lennének a saját családjukkal.
ebben a "kifelé élekben" nagyon igazad van,tapasztaltam .
Tudod van olyan apuka, akit csak ilyenkor lat a tanar pl.
Mindegy hiaba, te csak kemet latnal az olyan pedagogusban, aki melyebben erdeklodik, vagy aki hivatastudatbol szeretne minnel jobban foglalkozni a gyerekkel. S igen meg az is elkepzelheto, hogy odonket pszichologushoz kell vinni, de elotte jobb leulni a szulokkel egy olyan kornyezetben beszelgetni, ahol oldotabbak, mint a szigoru iskolai padokban, ahol varnak tobben sorukra.
Pff, figyelj bogaram, kilóg a lábam? Nézz az orrod elé, nem kell folyton megbotlanod bennem. Én sem foglak ezután észrevenni, bármennyire is ugrálsz és lengeted a zsepidet előttem.
Nem gondolom, hogy buta lennél, de veszettül ostoba vagy. Nagyon a tyúkszemedre hághattam. Viszont a tyúkszemet ki kell vágni, nem pedig megállás nélkül nyalogatni. OK?
Nekem fura. Sajnos sok hozzaszolasbol az ellensegesseg sut a tanar fele:( de a gyereket rabizzuk :(
Akiben nem bizom meg nem bizom ra a gyerekem. Akiben megbizom azt egyszer 8 ev alatt beengedem a lakasomba egy jo beszelgetesre, aminek gyerekem a foszereploje.
Hogy anyagi dolgokat neznenek? Kivancsi lennek a mi alberletunkben mit latott az ovono:) azt a nappaliba tett agyat?:)
Igaz az kiderul, hogy ki az aki csak kifele el, de a lakasa putri. S itt nem a nagysag meg a berendezes erteke, hanem a kifestem magam, nagyon figyelek mit veszek fel, de otthon megesz a kosz.
Én elégedetlen vagyok,rosszak a tapasztalatok,felhígult a szakma.. :-(
Sok a szubjektív döntés !
B.kker, hogy mondja el egy autista Ödönke, aki nem beszél...?????
" Mert nem ellenseg, hanem szovetseges abban, hogy a gyerek minel harmonikusabb gyerekkort eljen meg."
Ez így igaz, egyetértek. Csak az éli meg bosszúságként, ellenségesen, ahol valami nem stimmel.
Felénk is mindig volt családlátogatás, ami nem "szimatolást" jelentett, és nem konyakivást... A tanárok mindig előre megbeszélt időpontban jöttek, jönnek, és elbeszélgetnek a szülővel a gyerekről, hogy esetleg mi az amire jobban oda kell figyeljen. Erről szól az egész.
pedagógusgyerekként/unokaként mondom: a tanár nem jókedvéből megy (menne) beszélgetni hozzátok. kötelező neki, hogy a szabadidejében is a prüntyőkéddel foglalkozzon.
hidd el, nem fog vizslatni, marad egy fél órát és kész. ennyit kibírsz. legalább kitakarítasz egy kicsit.
Pl lathatja, hogy Odonke fantaziaja mennyire szines. Nem ellenseg a tanar, nem kivancsiskodni megy, hanem az emberi kapcsolat miatt.
Amugy erdekes egy ismerosom ki volt akadva, miert nem tudja a tanar, hogy apukatol kulon vannak emiatt mas a gyerek. Miert jelezted neki? Nem. De megerthetne, hogy miert van a gyerek most nehez helyzetben.... Aha kiszopja az ujjabol.
(mar eg nem tanitok, s felnott osztalyom volt, igy sose jartam csaladlatogatason)
Támadsz, tök feleslegesen. Kiforgatod a szavakat.
Ödönke köszöni jól van, tanul, táplálom, tiszta, ne nézz szét a házamban, mert szétszórva vannak a 20 ezresek és nem számoltam meg.
Ha a szulonek sincs intelligenciaja, ugyan mit varsz Odonketol? Odonke mar igy is teli van a jogainak ismeretevel. El kellene kezdeni a kotelesseget is okitani vele. Forditva kellett volna, de ugye sosem keso.
Ha a szulo igy fogalmaz a csaladlatogatasrol,az eleg oktondi, udvariasan szolva nagyon hianyosak az ismeretei. Tajekozodnia kellene gyermeke iskolazasa,jovoje felol, es azzal egyuttmukodnie jobbik esetben. Valami bajuk van az ilyen embereknek,akik igy fordulnak mas emberekhez. Gondolom, a gyerekuknek is segitsegre van szukseguk.
Nem tetszik egy tanar? Vigye mashova vagy tanitsa o maga, hiszen o tokeletes, nem igaz?
Félreérthetőek voltak a hsz-eim. Nincs bajom a tanárokkal , én is szeretem és tisztelem őket, pedig 6 gyereket iskoláztattam végig.
Válaszoltam a kérdésre.
Nem! Nincs joga hivatlanul jönni sem neki, sem másnak. Ennyi.
Ha valaki túlbuzgó, és nincs más programja, nem az én hibám. Ez nem jelenti azt, hogy késsel dobálózunk, nem jelenti a szennyest az előszobában ( bár nem értem, hogy ezzel mi probléma lenne, hiszen a ruha koszolódik, ugye mosásra vár, stb...)
Kérdeztek, hogy jogos e, válaszoltam, hogy marhára nem!
Ettől még tisztelem a tanárokat, az óvonőket és mindenkit, aki elviseli naponta a sok gyereket.
Régen, mikor kérdezték tőlem, hogy mikor jöhetnek , mondtam: Mivel napi 16 órát dolgozom, kb este 8 körül. Jöttek 9 kor, nem történt semmi, de teljesen feleslegesnek tartottam. Annál a gyereknél, akinél észreveszik a hanyatlást, idegességet, agresszivitást, jogosnak tartom, de ott is csak jelezhetik a hatóság felé, hogy valami nem stimmel és a hatóság jöhet környezettanulmányra. Tanárnak nincs keresnivalója a családban. Nem hatóság!
Ha nincs a gyerekkel különösebb probléma, akkor esetleg menjen haza vacsit főzni az urának, meg a saját gyerekének.
Vendegeskedes?
Osszes konyak? Veled tortent?
Engem soha nem kinaltak konyakkal,de nem is ittam. Sok esetben a csaladlatogatas az egyetlen alkalom,hogy a tanar a 8 ev alatt egyszer latja a szulot. De igaz is,neveljunk gepeket. Csak szerintem az ember nem gep.
:-)))))
azt is szeretné látni,mit kaphat majd pedagógusnapra ! :-)))
néha tényleg az az érzésem nem a gyereket osztályozzák,hanem a szülőket ! :-))
Lehet, ahol divat volt a konyakivas.... Nalunk anyam nem kinalta alkohollal. S nekem se jutna esezmbe mivel nem iszom.
S mivel a tanar elvileg partner a gyereknevelesben jo ha tudja a gyerek honnan jott, s bizony tiszteletbol is felemelem a valagam es beengedem az ajtomon. Mert nem ellenseg, hanem szovetseges abban, hogy a gyerek minel harmonikusabb gyerekkort eljen meg.
Ez nekem valami olyan, hogy az apa csak a lathatason lathatja a gyereket, de akkor kutyakotelessege, ha esetleg elmenne egy eloadasra oda nem teheti be a labat, mert nem lathatasi idoben van, s ahhoz mi koze, hiszen en is ott akarok lenni, s engem zavar....De azert maradjon jo apa.... Amikor en akarom akkor szamithassak ra...