Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családlátogatás-miért is?

Evica74
Létrehozva: 2012. szeptember 5. 15:55

Sziasztok!

Rég nem jártam erre, nem tudom volt e hasonló kérdés. Szóval a problémám a következő: A kisfiam tanára jelezte, hogy jönnének családlátogatásra. Tudom, hogy ez szokás, csak nem igazán értem.

Nekem ez amolyan szociális tanulmánytúrának tűnik. Megnézik elég tiszta a lakásom, hogy van a gyereknek külön szobája meg ilyenek? Mert szerintem ehhez az égegyadta világon semmi köze senkinek. Ahhoz van köze, hogy a gyerekem minden nap lehetőleg kipihenten és ápoltan jelenjen meg az iskolában. Én se megyek a tanár nénihez, hogy tegye magát szabaddá mondjuk csütörtök délután ötre, mert megyek megnézni hogyan él.

Köszi, ha megosszátok a tapasztalataitokat. Leszögezem inkább csak elvi vitát kezdeményeznék....hiszen ha nem akarom, úgyse tud mit tenni. Csak érdekelne, hogy csupán engem zavar ez a kérdés, vagy van más is, aki hasonlóan gondolkodik... 

Üdv: Évi

  1. 2012. szeptember 5. 16:3426.
    Ez teljesen így van. És kibukhat, hogy az egyik testvért jobban szeretik, vagy a gyerek hobbiját/érdeklődést támogatják-e vagy nem. Sok-sok apróság...
    előzmény:
    Prunus Spinosa (21)
    2012-09-05  16:29
  2. 2012. szeptember 5. 16:3325.
    Csak a vita kedvéért írtam... :)  Mondjuk,hogy lássam nincs marihuánaültetvény az erkélyén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (20)
    2012-09-05  16:27
  3. 2012. szeptember 5. 16:3224.
    Csoportba? Nem osztály? Ez vmi spec iskola?
    előzmény:
    Evica74 (19)
    2012-09-05  16:27
  4. 2012. szeptember 5. 16:3223.
    Szerintem minden gyerek szociális tanulmány egy tanárnál, akár megy hozzád családlátogatásra, akár nem. Ugyanis nem csak tanít, hanem nevel is a pedagógus, ezért egy gyerekről kialakít egy képet magában, és ezzel együtt a családról is. Ezt a képet csak árnyalja a látogatás.
    előzmény:
    Evica74 (19)
    2012-09-05  16:27
  5. 2012. szeptember 5. 16:3122.
    Azt már megbeszéltük. Csak kíváncsi voltam mások véleményére is.
    előzmény:
    Prunus Spinosa (16)
    2012-09-05  16:26
  6. 2012. szeptember 5. 16:2921.
    Igen, ez így van. És ez is jobban kiderül a saját környeztben, hazai pályán. Egyszer csak elmúlik a szerepjáték (ha van esetleg), és magukat adják a résztvevők.
    előzmény:
    pirosmánia (17)
    2012-09-05  16:27
  7. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. szeptember 5. 16:2720.

    Már nagyol a gyerekeim , de ezek szerint még most is van családlátogatás.

    Nálunk az oviból és a suliból is jöttek családlátogatásra.Engem nem zavart  kötetlenül lehet ilyenkor beszélgetni a tanitó nénikkel.Az én gyerekeim büszkén mutatták meg a szobájukat. Nem kell megijedni, nem fog órákat ott tölteni, azt a kis időt meg ki lehet birni.

    Neked miért kéne a tanárhoz elmenni? 

     

     

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  8. 2012. szeptember 5. 16:2719.

    Szia!

    Pár éve már ebbe a csoportba járunk. Nagyon jól ismer minket a tanár néni. Eddig is hárítottunk minden ilyen kezdeményezést. És nem azért, mert nem szeretjük, nagyon kedves néni. Jó a viszonyunk, a gyerek szereti. Egyszerűen csak nem akarom,hogy szociális tanulmány legyen a családomból.

    Üdv: Évi

    előzmény:
    kacsa76 (6)
    2012-09-05  16:15
  9. 2012. szeptember 5. 16:2718.
    Pedig hozzánk jöttek, minden gyerek új OF-je, vagy az első, vagy a második évben, de sort kerítettek mindenkire, aki fogadta őket.
    előzmény:
    CsillagViki (8)
    2012-09-05  16:19
  10. 2012. szeptember 5. 16:2717.
    És persze megadhat a szülő anyagilag szinte mindent, ha közben emberileg elhanyagolja és/vagy elnyomja.
    előzmény:
    Prunus Spinosa (13)
    2012-09-05  16:24
  11. 2012. szeptember 5. 16:2616.
    Hát de nem ám! A fogadóra az megy be, akinek, avgy akivel BAJ van, ott nem lehet, nem is illik csacsogni, mert többen várnak (nálunk legalábbis). Beszélgetni bármikor lehet, persze, de ha amúgy jóban vagytok, akár meg is mondhatod, hogy bocs, de ne jöjjön, nem hiszem, hogy kötelezni lehetne a fogadására, és talán ő is örülne, ha eggyel kevesebb helyre kéne mennie.
    előzmény:
    Evica74 (12)
    2012-09-05  16:23
  12. 2012. szeptember 5. 16:2515.

    Megtehetik... Egyébként legkésőbb szerenádkor mennek is a diákok...

    Igen, én úgy gondolom, hogy amelyik tanár ilyen nyitott, az szeretettel fogadja a tanítványait.

     

    Amúgy nem jogról van szó. Természetesen joga van a szülőnek visszautasítani a tanár látogatását. Szerintem elég faragatlan dolog ugyan, de megteheti. Én a visszautasítás alatt azt érteném, hogy nem tekinti partnernek a gyerek nevelésében.

    előzmény:
    CsillagViki (9)
    2012-09-05  16:20
  13. 2012. szeptember 5. 16:2414.

    1) Te nem vagy felelős a tanárnéniért, míg ő a gyerekedért igen.

    2) Egyébként meg, te is megejtetted a "látogatást". Mielőtt a gyereked oda írattad, gondolom megnézted az iskolát, voltál nyilt napon, információt gyűjtöttél az iskoláról, a tanítónéniről, stb.

    3) Egy gyerek sok tekintetben visszatükrözi a családi viszonyokat, légkört, de tükörkép néha torzíthat. Egy ilyen látogatás a maga kötetlen beszélgetésével képet adhat arról, hogy te milyennek látod te a gyermeked és mit lát egy idegen, a maga másképp a látó szemével .

    4) Engem nem zavart, sőt örültem amikor jöttek hozzánk. 

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  14. 2012. szeptember 5. 16:2413.
    És sok esetben sajnos ilyenkor derül ki, hogy milyen rettenes gondok vannak otthon, akár anyagi, akár emberi problémák. Egy átlag normál családban nem is kérdés, hogy "mindene megvan" a gyerekeknek, de tudjuk, hogy sok család a minimális alapokat is alig tudja megadni a gyerekeknek. :(
    előzmény:
    pirosmánia (7)
    2012-09-05  16:16
  15. 2012. szeptember 5. 16:2312.

    Szia! Nem vagyok ellenséges, csak nem látom értelmét. A tanárnénivel egyébként jó a viszonyunk, ismerjük egymást. Idén még ki tudok bújni alóla, hiszen felújítás alatt álunk. Tényleg nem hiányzik a családlátogatás.

    Amúgy meg ha úgy gondolom, magamtól is meghívom....De továbbra se tartom szükségesnek.

    A beszélgetésekre meg ott a fogadóóra. Ilyenekre találták ki. Vagy nem?

    előzmény:
    Prunus Spinosa (2)
    2012-09-05  16:06
  16. 2012. szeptember 5. 16:2211.
    :) Hát... nem tudom, erre mit mondjak. Hozzánk jöttek, minket nem zavart, élveztük a beszélgetést, a gyerek látta, hogy nem csak egy iskolai mumus a tancinéni, hanem ember, nevetgéltünk, sütit ettünk, szörpöt ittunk. Jó volt, na. Számomra nem jelentett semmi rosszat.
    előzmény:
    CsillagViki (9)
    2012-09-05  16:20
  17. 2012. szeptember 5. 16:2210.
    Nem egészen értem hozzászólásaidat. Valóban pedagógus vagy?
    előzmény:
    CsillagViki (9)
    2012-09-05  16:20
  18. 2012. szeptember 5. 16:209.
    Ilyen alapon nekem is meg kéne hívnom az összes tanítványom szüleit, hogy megnézzék az én lakásomat? Mert az lenne fair.
    előzmény:
    Prunus Spinosa (2)
    2012-09-05  16:06
  19. 2012. szeptember 5. 16:198.
    Már nagyon-nagyon régóta nem szokás.
    Joga pedig csak a védőnőnek és a gyermekvédelmi szolgálatnak van hozzá (meg persze egyéb hatóságoknak).
    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  20. 2012. szeptember 5. 16:167.
    A családlátogatás lényege pont a család, a tanárnő számára így derül ki, hogy milyen a gyerek helyzete a családon belül. Nem arra kíváncsi, hogy milyen tiszta a függönyöd, inkább arra, van-e a gyereknek egy íróasztala, milyen a viszonya a testvéreivel (ha vannak) stb. Egy jó pedagógus sok mindent lát a gyereken az iskolában, ezt megerősíti vagy cáfolja a látogatás. Szerintem jó és hasznos dolog, nem szabad támadásként felfogni. Alapot adhat egy jó viszonyhoz a tanárral, ami neked is hasznos lehet az évek folyamán.
    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  21. 2012. szeptember 5. 16:156.

    Ugye nem gondolod, hogy a tanár saját szórakozására teszi ezt? Szerintem szép dolog, hogy erre szánja az idejét, jobban megismerheti a gyereket, hátterét, így jobban megértheti a problémáit.

    Én értékelném ezt a gesztust.

    Ez számomra azt jelezné, hogy valóban érdekli, kikkel istölti a napját.

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  22. 2012. szeptember 5. 16:145.

    Gyerekként vágytam arra, hogy imádott tanár nénim ellátogasson hozzánk,de előbb a problémás eseteket vette sorra, s mire hozzánk is eljöhetett volna, terhes lett...aztán új tanárunk lett.

    Most biztos egészen más színezete van a dolognak, de sztem gondold végig, h nagy luxus lenne a szabad idejéből 30 egynéhány gyerekhez 'szociális tanulmánytúrára' menni...nem lehet, hogy TÉNYLEG érdekli, milyen a kis diákja otthon,milyen a szobája, mi fontos neki, s nem csak a 'munkahelyi' miliőben látja.

    Amikor én voltam ofő, akkor én is elmentem volna szívesen, de mire elkezdtem volna végiglátogatni a csapatot, nálunk is kopogtatott a gólya:)

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  23. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2012. szeptember 5. 16:114.
    Nem is tudtam, hogy ilyen van egyes helyeken! 
    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  24. 2012. szeptember 5. 16:083.

    Ilyen van meg??

    Mire jo??

    Engem is zavarna.

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55
  25. 2012. szeptember 5. 16:062.

    Én nagyon jó dolognak tartom. Így is felfoghatod, ahogy te írtad, de úgy is, hogy a tanárnő ÉS te is sokat megtudtok egymásról. Ő a gyerek körülményeiről - igen, ehhez azért egy alapfokú tisztaság és rend is hozzátartozik -, a játékairól, könyveiről, vagy ezek hiányáról.

    Lesz idő egy kicsit beszélgetni a tanerővel, egy kicsit más oldalról is látjáto őt, ő is titeket. Szerintem kár ilyen "ellenségesen" hozzáállnod, nagyon sokat segíthet ez a személyes kapcsolatban.

    Nálunk ezek inkább kötetlen beszélgetések voltak, a tanárnők is sokat beszéltek magukról, és egész más témák is felmerültek. Egyik sem ment végig fehér kesztyűben, hogy a portörlést ellenőrizze, de természetesen készültünk az érkezésére, és nem csak én, de főleg az aktuális gyerek, aki nagyon büszke volt, hogy végre eljött a tanárnő hozzánk is.

    előzmény:
    Evica74 (1)
    2012-09-05  15:55

Címlap

top