Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Keresztény anyukák klubja
Torolt_felhasznalo_155559
Létrehozva: 2012. augusztus 24. 19:01
Ha vallásos keresztény vagy, itt a helyed!
Beszélgessünk arról, hogyan lehet Isten szeretetére nevelni a gyermekeket, terelgetni őket a Krisztusi úton úgy, hogy közben a Világ egy másik, anyagias szemléletet követel tőlük.
Szeretném, ha nem kényszernek élnék meg gyermekeim a hitüket, ha örömmel jönnének velünk a templomba majd nagy korukban is.
Szeretnék jó anyjuk lenni Krisztusban.
Ha téged is ezek a célok motiválnak, gyere, beszélgessünk a HOGYANOKRÓL!
Szeretettel várlak: Kamilla
Valóban azt nem mondtad, hogy bárkinek engednie kellene. Csak megállapítottad. Én pedig továbbfűztem.
A beszélgetések általában nem azonnal fejtik ki a hatásukat, és még az sem biztos, hogy valaki felkapja a fejét az elhangozottakra. De én merem remélni, ha valaki hosszas beszélgetésben erre újra és újra visszatér, akkor ott már megkezdődik az "agymosás".
Ebben az értelemben kifejezetten pozitív is lehet.
Azért megpróbálom:
A hitem szerint élem az életem, de valamiben nem tudok továbblépni egy olyan dolog miatt, ami ellenkezik a hitemmel. Elgördítem az akadályt a vártnál könnyebben. Lehet hívni ezt szerencsének is. De én abban nem hiszek. :)
Az első versszakkal :) egyetértek, sajnos tényleg így van. Ez csak azért érdekes még, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy egyik fél sem elfogadó a másikkal szemben. Ez azt hiszem a vallásosok részéről nagyobb baj.
A második részben már megint jössz azzal, hogy aki nem tapasztalta meg.. De hát nem hisz benne, így nem azt fogja tapasztalni. Hanem azt, hogy saját erejéből tesz dolgokat, hoz döntéseket, vállal (vagy nem vállal) felelősséget. Nem tulajdonítja sem az életét, sem az erejét, sem semmijét valaki más közbenjárásának, teremtő erejének (vagy milyének..).
elvégre azért lett egy vallás követője (feltehetően önszántából), mert valami többletet adott számára.Önszántából?? Most akkor a csecsemőkori keresztelkedés, stb.. az mennyire önszánta valakinek?
Ezért van elvileg a szülő, aki beszél neki arról, ami a világban várja, és hogy ahhoz hogy érdemes hozzáállnia. Attól, hogy valaki közösségbe jár, nem lesz következésképpen szemellenzős. Szaladgál majd körülötte elég sok olyan ember, aki nem ért egyet az ő vallásával, hitével, világnézetével.
Be kell látni, hogy az emberek nagyon mások, és minden embertől lehet valamit tanulni - ezt kéne elültetni a fejében
Nem, nem kell engednie senkinek, ilyet nem mondtam. Csak tényként közöltem, hogy a mókuskerék hosszúságát ez is tovább nyújtja.
A többivel egyetértek.
Ja, így nem tudom.
Én semmilyen vallásnak nem vagyok a követője...
Szerintem meg egy fejlődő emberkét úgy kell nyesegetni, hogy lehetőleg ne kövessen mélyen semmilyen irányt.
Ezt pedig úgy tudod megvalósítani, hogy minél többmindent elé társz.
Ellenkező esetben fennáll a veszélye, hogy vak hit lesz a dolgoból és az nem jó.
Én kedvelem a kimerítő válaszokat. Szeretem, ha megértek valamit.
Éppen ezért nekem az kevés, hogy a hitemen keresztül kapok válaszokat a vallás megközelítésében.
Csakis a hiteden keresztül.
Szerintem könnyebb egyféle irányt követni ésszel, mint sokfelé menni. Félreértés ne essék, nem tiltanám el a többi közösségtől sem - én is jártam anno evangélikus meg református hittanra meg Istentiszteletre a barátnőimmel.
A közösség alakítja a szemléletét - de a szülő, a család elvileg ott van a háttérben, amellett ott az óvoda meg az iskola, mind más más színtér a tanulásra.
Nagyon jó, hogy írtál.
Alapjáraton soha semmilyen körülmények között nincs BAJ. Ebben az esetben meg főleg nincs semmiféle baj.
Nézőpontok, vélemények, meggyőződések vannak, amik nem találkoznak.
Az egy más kérdés, hogy ki mennyire tudja azt a magáénak tudni, hogy azt a megfelelő módon alá is tudja támasztani.
Hogyan lehet megállapítani, hogy Isten részt vesz az én életemben? hogyan lehet azt megtapasztalni, hogy Isten az, akinek köszönhetek mindent?
Szerintem a segítség, hogy valaki megértse a körülötte lévő világ működését, semmiképpen nem az, hogy beleneveled egyfajta "társaságba".
Hanem tágítgatod a látóterét, ismerjen meg minél többfélét.
Igazán így alakulhat ki a saját hite. Legyen az bármilyen.
Lemaradtam a topikról, és azt hiszem már vissza sem olvasok, csak feltételezem, hogy egy fullánkos megjegyzésre utal, amit írtál.
Az, ha valaki megjegyzést tesz bármire, az valójában csak azt tükrözi, hogy nem biztos abban, ami mellett letette a voksát.
Az ugyan olyan, mint aki hisz. Ő is csak hisz valamiben. Csak azt pl tudománynak nevezik.
Sziasztok!
Csak néhány részt olvastam vissza. Szerintem egyébként jó a felvetés és a topicindító, csak megint elkezdődött a szokásos sárdobálás.
1. A hit nem egyenlő a vallással
2. A történelmet azért kell ismerni, hogy ne kövessük el még egyszer ugyanazokat a hibákat (persze ez sem megy mindig)
3. A Biblia tanító történetek gyűjteménye, amit nem szó szerint kell venni, hanem kéne mellé olvasni egy kis filozófiát meg teológiát (Szent Tamás, Szent Ágoston...), na és nem árt persze, ha elmész a hittan órára - ami felnőttek esetében az Istentisztelet vagy a Mise...
4. Az én olvasatomban a topicindító azzal a szándékkal írt, hogy gyakorlati dolgokról beszélgessünk egy bizonyos kereten belül.
Ami én leírok, az is katolikus szemszög és infó, de tudom, hogy az evangélikusok, reformátusok, adventisták, baptisták is nagyon jó közösségeket alkotnak, programokat szerveznek, és ott is felbukkannak a kényes témák, legfeljebb máshogy magyarázzák/értelmezik.
A keresztelőkor a szülők és a keresztszülők is megfogadják, hogy keresztényi módon nevelik az egyház új tagját. Nagyon sokféle megoldást láttam már a "leszarom"-tól a "túlzásba viszem"-ig, elég széles a skála.
Általában egyféle gondolkodás az, hogy legyen megkeresztelve aztán jóvan. A másik féle, hogy járjon el a gyerek (mert ott rosszat nem tanul), de én aztán nem teszem be a lábam a templomba, legfeljebb sátoros ünnepeken. A harmadik variáció, hogy eljárok a gyerekemmel akár már pár napos korától fogva. Kinek mi a természetes.
Annyi biztos, hogy a gyerek a példából tanul a legtöbbet, és egyáltalán nem árt neki, ha kicsi korától olyan közösségbe (és ahol van egy gyerekes család, ott akad több is), ami jó irányba viszi. Egy értelmes kamasz hamar rájön, hogyan működik a világ, pláne, ha a szüleitől és a családon kívülről is kap segítséget, irány- és példamutatást. Ekkorra talán már nem csak gépiesen ismétli és kánonban zengi az imákat és a mise szövegét, hanem megfelelő magyarázattal meg is érti, hogy mit mond, miért/miért pont akkor hangzanak el az egyes részek.
A kamaszkor necces, erőltetni semmi se szabad, ha már egyszer benne van a társaságban, nem hinném, hogy ott fogja hagyni. Ott van a rengeteg tábor, a lehetőségek. Egerszalók , Nagymaros, a verbiták kőszegi és zsámbéki táborai, a missziós nap, a karizmák ünnepe vagy a jezsuiták programjai, 5 évente ifjúsági világtalálkozó. Ezeknek a rendezvényeknek olyan, kamaszok számára is kézzel fogható programja van, amiből tanulhat, fejlődhet. Igen, szó van a szexről is. Nem kevés, és szerintem egészen értelmesen állnak a témához. (Spielhózni, Tiszta Szívek mozgalom) Emellett már hadd említsek néhány személyt, aki szinte vonzza magához a fiatalokat az egész országból (Kerényi Lajos, Bíró püspök úr vagy a Városmajorban évtizedek óta dolgozó Zoltán atya)
Szóval ha jól akarod csinálni, mutass példát, és segítsd a gyerekedet, hogy megértse, mi miért van úgy, ahogy. Emellett pedig értesd meg velük, hogy nem szabad a sült galambra várni ("Ha Isten adott báránykát majd ad legelőt! és hasonlók), hanem cselekedni és munkálkodni kell, lehetőleg úgy, hogy másnak és magunknak jót tegyünk.
Az a baj, a vallási kérdésekkel, hogy a két (sok....) tábor kölcsönösen hülyének nézi egymást.
A keresztyén a nemkeresztyént: hülye, aki nem hisz, mert nem ismeri az igaz utat.
A nemkeresztyén a keresztyént: hülye, aki hisz, mert egyedül nem boldogul és még be reklámozza is.
Miközben aki még nem tapasztalta meg az Isten munkáját az életében, annak nem fogod tudni elmagyarázni, hogy miért más, mint az addigi emberi elképzelés róla. Neki pont jó így egyedül, ügyesen és okosan.
Aki pedig megtapasztalta, azt meg úgysem lehet lebeszélni róla, mert elvégre azért lett egy vallás követője (feltehetően önszántából), mert valami többletet adott számára.
Itt egy "új" arc.
Azt mondod egyik fél sem enged. Miért kellene engedni abból, amit valaki jelen pillanatban a magáénak tart?
Az érvek sem változnak egyik pillanatról a másikra. Mint mindennek ennek a témának is be kell érnie mindenkinél.
Van aki ráhajt az ismeretekre, és vállalja a "töviskoszorút", és van, akinek a könnyű élet reménye marad, és elhiszi, hogy majd a vallás megoldja az életét.
A Teremtő, levelet, nekem! Használati utasítással, és ha úgy élek, ahogy neki tetszene, és leírta, akkor még akár boldog is lehetnék! Jaj....
Hogy a csudába lehetek mlgis boldog néha...magam sem tudom. Kis tudatlan vagyok. Még, még, okosítsatok!
És igen, most ironikus voltam, bocsánat.
(más is levelezne velem, igaz, szintén egyoldalúan, de az ő leveleit ki sem nyitom. A Bibliába már beleolvastam, de irodalomnak fárasztó, másnak meg nem tudom értelmezni)
hogy visszatekintve, nem is merem magamnak tulajdonítani azt az erőt amivel végig csináltam az eddigi életem...
Na pl. a legfőbb különbségek ilyenekben mutatkoznak meg. Én simán magamnak tulajdonítom, hát ki másnak? Szóval magamnak.
Soha nem mondtad még, hogy: -jaj Istenem?
Öö.. nem :) Olyan kontextusban használom, ami itt nem tűrne karakterfestéket.