Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rekeszizom sérv

bramasole
Létrehozva: 2012. augusztus 23. 19:30

sziasztok,

 

olyanokkal szeretnék beszélni, akiknek rekeszizom sérve van (tünetek, kezelés)

 

Nekem csak úgy mellékesen odavette a kardiológus, hogy ilyenem van, eddig nem is hallottam ilyenről. Hónapok óta komoly sziv tüneteim vannak, megjártam a Canossát 5 kardiológusnál, de a szivemnek semmi baja. Kb 2-3 évente más okból csináltatok gyomortükrözést, nincs refluxom és eddig ezt a sérvet se irta le senki leletre (pedig a kardiológus szerint ez születési rendellenesség, tehát akkor korábban is kellett, hogy legyen). Csak most az utolsó tükrözésnél, hogy erre utaló nyomok vannak. Most akkor van vagy nincs? Gyógyszert se kaptam, csak azt tanácsolták, hogy ne egyek egyszerre sokat. De vannak napok, amikor alig élek, a szivem úgy rúg, mintha valaki folyamatosan hátba boxolna és főleg evés után.

  1. 2021. Április 28. 19:2145.

    Kedves Diana,


    nagyon örülök, h megtaláltam a beírásod, és h jól vagy!


    Nekem refluxom van (sajnos 3 cm-es rekeszsérvem is). A reflux jelentős, sajnos a tüneteim legalább 2013. aug-szept. óta fennálnak, de csak 2014 szept. végén derült ki, h mind a refluxtól! Gyomor-, nyelőcső-, gégészeti-, de még légzőszervi tünetek is. Állandó torokfájás is. Már 2 hónapja gyógyszerrel (protonpumpa gátló, és alkalikus por) kezelik, de tüneteim most is megvannak. És nekem nem csak éjjel jön föl a gy.sav, hanem nappal, álló, ülő helyzetben is. És más problémáim is vannak: emésztési problémák, komoly székrekedés, stb. amik a refluxtól. Nem valami szívderítő, és nem tudtam szakorvossal megbeszélni sajnos mindent, és nem tudom, mi lesz velem. Nekem nem tűnik ez gyógyszerrel kezelhetőnek. Nem mondták el a rendelésen, mit kell, lehet tenni, szóval a továbbiakat, és ha nem lenne kezelhető, akkor műtenének-e. Hol, és hogyan, stb. Én egy kisvárosban élek, és szeretnék olyna helyre menni, ha műteni is kell, ahol ezt jól csinálják (azért örültem, h megtaláltalak), nagy gyakorlatuk van, emberségesek, stb.


    Szeretnék kérdezni Tőled. A Te esetedben milyen, és mennyi ideje tartó tüneteid problémáid voltak? Nem volt gyógyítható/kezelhető gyógyszerrel? Hogyan kerültél arra a helyre, ahol műtöttek? OEP-finanszírozott hely-e, v. magánklinika? És érdekel a műtét, és amit le akarsz írni róla. Még fiatal vagy? (Én 40-es). Nem tudnánk-e emailben írni egymásnak, akkor őszintébben tudnék írni. Hová írhatnék Neked? Ill. most regisztráltam az oldalra, és privit szerettem volna írni Neked, amin leírnám az email-címem, de a reg. után 3 óráig még nincs rá lehetőségem. Így a Fórumra írtam. Most is ugyanolyan jól vagy, ugye? A műtét utáni átmeneti nehézségek sem voltak?


    Válaszodat várva


    Előre is köszönöm


    Erzsi

    idézet:
    Erzsii (21)
    2014-11-29 22:14:31

    Üdv! 9 cm-es rekeszizom sérvem van. 


    Műtétre készülök. Aki átesett már ilyen műtéten, tudna tájékoztatni, hogy hol és ki műtötte, illetve volt-e bármi probléma a műtét után vagy a későbbiekben?


    Hálás vagyok minden tájékoztatásért! Köszönöm 


     

    előzmény:
    Erzsii (21)
    2014-11-29  22:14
  2. 2019. március 28. 17:4744.

    Szerbusztok. Nekem is rekeszizom sérvvel diagnosztizáltak. Műtésre kerül sor . Ha valaki már át esett ezen és  tud ajánlani egy profi sebészt az nagyon megköszönném.

  3. 2019. február 2. 23:5843.

    Sziasztok, nemrég engem is rekerszizom sérvvel diagnosztizáltak. A sérv mérete 2 cm. A tünetem csupán annyi, hogy a sav (per pillanat csak a sav nélküli gyomortartalom része, mert gyógyszert szedek) feljön, naponta kb. 10-15ször. Ez a gyakoriság normálisnak mondható rekeszizom sérvnél? Megéri a műtét szerintetek az én esetemben? Én is egészségesen élek, kávé, alkohol nélkül és diétázok, szoval semmi édesség, fűszeres, stb. Ennek ellenére a sav mégis feljön. 30 éves vagyok es nem szeretnek életem végéig ilyen gyógyszereken élni.

  4. 2019. január 3. 13:3842.

    Kedves Diána!


    Én is hezitálok, bele merjek-e vágni a rekeszizomsérv-műtétbe, vagy szedjem a gyógyszereket és tűrjem a kellemetlen tüneteket. Örömmel olvastam, hogy neked milyen jól sikerült a műtéted. Légy szíves, írd meg, hogy vagy azóta, valamint hogy ki és hol műtött.


    Köszönettel: N Gabi

    előzmény:
    szokoly_ili (35)
    2016-10-09  14:21
  5. 2018. november 27. 09:1641.

    Szia! Nem tudom, hogy megtudod -e nézni most az üzenetemet, de jó lenne ha válaszolnál, mert most indulok a műtltre és nagyon ideges vagyok!

    előzmény:
    szokoly_ili (35)
    2016-10-09  14:21
  6. 2018. november 27. 09:1240.

    Szia! Én  most megyek rekeszizom műtétre, hány napig voltál kórházban, az lenne a  kérdésem?


    előzmény:
    diana.hamvasi (20)
    2014-10-15  12:40
  7. 2018. február 21. 17:3039.

    Szia Diana.Hamvasi! Szeretnék én is érdeklődni hol és ki műtött. A telefonszám, amit írtál nem elérhető! Engem egyszer már u.ezzel műtöttek, de nem volt egy leányálom,jó hogy én már addigra levegőt sem kaptam! Most sajnos újból kiújult, ezért szeretnék egy megbízható címet.Előre is Köszönettel:Leti


     


     

    előzmény:
    szokoly_ili (35)
    2016-10-09  14:21
  8. 2017. június 21. 10:3838.

    Diónyi sérvem van lassan 10 éve. Nem tartok diétát, de ennyi idő után már tudom mi jó nekem, mi nem. Az orvosom, aki egy jónevű gasztró sebész nem is mondta, hogy diétázzak, legfeljebb kerüljem az ilyenkor ajánlott dolgokat. Akinek nincsenek brutális, műtétet igénylő panaszai tapasztalja ki mely ételek, italok rontják az állapotát és azt kerülni kell.

    előzmény:
    fagyöngy (37)
    2017-06-19  12:25
  9. 2017. június 19. 12:2537.

    Sziasztok! Bár látom, hogy ezek a bejegyzések a rekeszizomsérvről már elég régiek. Áprilisban nekem is megállapították a gyomortükrözés során, hogy két cm-es rekeszizomsérvem van.


    A kérdésem, hogy milyen diétát tartotok, mi az amit ehettek, mi az amit nem? Azt nekem mondták, hogy zsírszegény, fűszermentes diétát kell tartani, nem ehetek kakaósat, csokit, teát, kávét, mentát, ezeket kerülni kell.


    Ha megírnátok, hogy Ti milyen diétát tartotok, azt megköszönöm!


     :)


     

  10. 2017. január 7. 14:0036.

    Írj a részletekről légyszi, melyik kórházban, ki műtött. Hogy vagy azóta és mik voltak az előzmények. Köszi


     

    előzmény:
    szokoly_ili (35)
    2016-10-09  14:21
  11. 2016. október 9. 14:2135.

    Sziasztok! :-) Azoknak írok elsősorban, akik nem tudnak dönteni a reflux és rekeszizom műtéttel kapcsolatban.Engem 2 hete műtöttek ezekkel, és hihetetlen jól vagyok!  Ne habozzatok, vágjatok bele bátran! Tudok nyelni, savat azóta nem érzek! :-) Ha bárkinek tudok segíteni, írjatok bátran! Szívesen írok a reszletekről! Szép napot mindenkinek! 

    idézet:
    diana.hamvasi (20)
    2014-10-15 12:40:40

    Szeretnek a mutetrol erdeklodni,hol mutottek,es ki?Ha megtenned ,hogy minden informaciot leirnal elotte es utanna,milyen volt a mutet utan. Koszonom Ilona

    előzmény:
    diana.hamvasi (20)
    2014-10-15  12:40
  12. 2016. augusztus 23. 16:5734.

    Csak akkor műtik ha a kizáródás veszélye fenn áll. Nekem a diónyival nem is foglalkoznak. Emberek tucatja él rekeszsérvvel, nem is tud róla, már bocsánat, sokaknál a boncasztalon derül ki, hogy azzal éltek.


    Reggel, délelőtt még nincs telítve a gyomor azért könnyebb. Sokszor keveset enni.

    előzmény:
    Magdika58 (33)
    2016-08-23  16:03
  13. 2016. augusztus 23. 16:0333.

    Sziasztok, látom milyen sokan küzdünk ezzel a betegséggel. Nekem kb. egy éve kezdődött, de nem tudtam mi ez. Ez év elején egy olyan orvoshoz kerültem aki meglátta a gyomortükrözésnél, hogy mi okozza a fájdalmamat. Nekem reggel és a délelőtti órákban könnyebb és ahogy jön az este egyre nehezebb. Ezelőtt nem is tudtam, hogy létezik gyomorsérv. Elkeserítő, hogy csak a műtét  hozna megoldást, de azt csak a végső esetben javasolják, mert lutri.


    előzmény:
    Vicuska88 (23)
    2014-12-13  11:54
  14. 2016. június 22. 13:3332.

    Szia!Hol mütöttek?

    előzmény:
    diana.hamvasi (20)
    2014-10-15  12:40
  15. 2016. május 17. 16:0731.

    Köszönöm, kedves vagy. Kívánom, hogy neked se kerüljön műtétre sor.

    előzmény:
    huncut (30)
    2016-05-17  13:19
  16. 2016. május 17. 13:1930.

    Sajnos kevés pozitív történetet hallottam, csak remélni tudom, hogy a diónyi sérvem így marad és nem okoz gondot, mert nagy bajban lennék. Szorítok, hogy te is elkerüld ha van rá mód!

    előzmény:
    layuda1463425337 (29)
    2016-05-17  13:07
  17. 2016. május 17. 13:0729.

    Szia Huncut! Köszönöm szépen az üzenetet, itt válaszolok, mert valamiért nem működik az üzenetírás. Megpróbálom visszakeresni a fórumban azt a részt. Meg kellene műteni, de mivel sok rosszat olvastam a műtétről, nem merek belevágni, halogatom, amíg tudom és próbálom olyanok tapasztalatait elolvasgatni, akik már túlestek a műtéten.

    előzmény:
    layuda1463425337 (28)
    2016-05-16  21:05
  18. 2016. május 16. 21:0528.

    Szia Huncut! Tudnál nekem priviben ilyen fórumokat linkelni, ahol olvastál tapasztalatokról a műtéttel kapcsolatban?

    előzmény:
    huncut (26)
    2016-04-18  09:02
  19. 2016. Április 22. 17:0227.

    Sziasztok! Nekem cseresznye nagyságú a rekeszizom sérvem, pár napja derült ki tükrözésen és a reflux több helyen felmaródást csinált a nyelőcsőben és gyomorban. Csak levest vagy pépesített ételt tudok enni, semmi szilárdat. Le sem megy. :( Nekem már nagy nyelési problémát is okoz, plusz köhögök sokat és a torkom is fáj szinte mindig. Kaptam gyógyszert, várom lesz-e javulás! Volt már valaki így, hogy nem tudott nyelni? Olvastam a sérv okzhat nyelési gondot, illetve maga az erős reflux is ha gyulladást csinál. 

Címlap

top