Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

3 éves, éjjeli bepisilés

Veréna
Létrehozva: 2012. augusztus 18. 00:21

Sziasztok!

 

 

A helyzet a következő. A Fiam 3,5 éves, még mindig pelusba kakil. Alváshoz is kell a pelus, mert cumisüveggel alszik el, egész éjjel iszik.

Úgy voltam vele, hogy majd csak egyszer már nem fogja kérni, nem vettem el tőle ezt.

 

Tegnapelőtt kijelentette, hogy nem kell a cumisüveg. :)

Örömtáncot jártam, mert valóban simán elaludt nélküle.:) 

De nagy hirtelen pelust sem adtam rá ennek örömére, de rájöttem, hogy ez talán hülyeség volt (mindkét éjjel bepisilt, a délutáni alvásnál is), mert végülis miből gondoltam, hogy összefüggés lesz a nemcumizás és az azonnali éjjeli szobatisztaság kialakulása között...? 

 

Mit javasoltok?

 

1. Ha már 2 ájszakát nem kapott pelust, tartsak ki, ne kapjon ezután se, és pár nap alatt megtanul felébredni rá (külön kérdés, hogy félálomban hajlandó-e kimászni az ágyból és kimenni a vécére?) ?

 

2. adjak még továbbra is pelust, és néha próbáljunk meg 1-1 éjszakát pelus nélkül, hátha éppen már érett rá?

 

3.  adjak még továbbra is pelust, és majd szól, ha az sem kell már neki (ahogy a cumit se kérte egyik napról a másikra)?

 

 

Még két kérdés, ha már ez a téma: 

- mikor volt hajlandó a gyereketek vécébe végezni a nagydolgot? (a Fiam gyakorlatilag folyamatosan szorulós, segítene neki, ha vécére ülne, de abszolút nem hajlandó) 

 

- mostanában az eddig sikeres nappali vécére járásse működik, viszatartja és akkor pisil, mikor a kaki miatt kap egy pelust...abba engedni...ez a visszaesés lehet azért, mert épp várom a kistesót? 

 

 

Ezek a kérdések nagyon nyugtalanítanak, és tanácstalan vagyok...szóval jólesne, ha megosztanátok velem pár tapasztalatot, netán biztatást.:)

 

Köszönöm szépen!

 

v. 

  1. Torolt_felhasznalo_577140
    Torolt_felhasznalo_577140
    2012. augusztus 20. 07:0227.

    A gyerekeknek nagyobb a folyadékszükséglete, mint a felnőttnek , mivel tömegükhöz képest nagyobb a testfelületük. Ezt azonban úgy célszerű elosztani, hogy este ne igyanak sokat, mert telik a hólyagjuk és még nem alakult ki ennek érzékelése. Jó , hogy elhagyta a cumisüveget este lefekvés előtt pisiltesd meg, és egyelőre még hagy benn a pelust és dícsérd meg, ha száraz .Nemcsak pelenkanadrágok vannak, hanem olyan női Tena betétek is, amelyek alsónadrágba téve lehetővé teszik , hogy önállóan használja, ha mégis szükséges.

      

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21

Címlap

top