Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szülők a kórházban
Előrebocsátom, nem célom az egészségügyet és az egészségügyben dolgozókat szidni, mert többségében pozitív tapasztalataim vannak.
Csak kíváncsi lennék, hogy egy női oldalon, női fórumon mi a témához a hozzáállás. (egy másik oldalon rendkívül negatív)
Megfordultunk a gyerkőcökkel az elmúlt néhány évben pár alkalommal, inkább kisebb horderejű problémákkal 3-5 napot kórházban. Több kórház, vagy ugyanazon kórház más osztályai. A legtöbb helyen a szülőket valami szükséges rosszként kezelik, elviselik, mert muszáj. A szülők ottlétének a minimum feltételeit is alig teremtik meg. Ugyanakkor a gyerekek gondozásába, ápolásába vastagon belekalkulálják őket, ha nem lennének ott, gyakorlatilag az étkeztetéseket nem tudnák megoldani.
Sok mindent megértek, itt nyilván örök, hogy nincs pénz erre-arra, bérezésre, minőségi munka és ellátási körülményekre, miegymás. De azt nem értem, hogy miért ragadt le a szemlélet valahol 30 évvel ezelőtt, miért nem lehet a szülőket együttműködéssel kezelni.
jah.. hát hadd hisztizzen az a szerencsétlen, kitérdekel...
felszakada seb... nem számit, csak hisztizett...
Átgondolod Te, hogy mit írsz?
Évi! Ardian!
Ez nagyon így van..
én is szemétségnek tartom egyrészt lecarni a gyerek fájdalmát rosszullétét.. másrészt ő tényleg nem tud-nem mer szólni, ha valami nagy baj van.
és mivel nincs nővér a szobában észre sem veszi senki ha nagy baj van. esetleg egy másik gyerek, aki meg nem ismeri fel ha baj van.
De még felnötteknél is éppen elég rémtörténetet hallani, hogy a félig- meddig vagy egészen magatehetlen beteg mellé a nővér csak kibacca kaját de ha a beteg nem tud felkelni és nem tudja azt megenni, az már senkit sem érdekel.
mintahogy anyámat is én itattam a mütétje utáni első napon, mert nem tudott szegényem felkelni. és amig nem voltam ott, még csak rájuk sem nyitotta senki sem az ajtót. Amikor anyám jobban lett, akkor meg ő látta el a nála rosszabb állapotban lévő betegeket... mert nővérnek pl éjjel eszében nem volt a szobákba bemenni.
...hát igen, egy gyerek biztos nem fog szólni, hogy rosszul van, legfeljebb sír, amit hisztinek is gondolhatnak...
egyébként a felnőtt sem tud pattogni, hogy csináljanak vele vmit, ha igazán rosszul van...
Van, kettő, jóval túl a húszon.
Egészséges felnőttek annak ellenére, hogy amikor kórházban voltak, nem dekkoltunk ott velük a nap 24 órájában.
Szerintem alapvető butaságra vall, aki úgy van vele, hogy ááá, ez semmi, úgysem lesz baja, annyi gyereknek vették már ki a manduláját. Aztán ha mégis, akkor nem volt szerencséje...
Nem beszélve a fájdalomról, elég nagy szemétség lesz...ni egy gyerek fájdalmát.
Tökéletesen egyetértek Veled
Az én történetem még abból az időből származik amikor a szülő nem lehetett a gyereke mellett.
Annak köszönhetem az életem, hogy APÁM, rosszat álmodott azon az éjszakán és berohant a kórházba éjfélkor. 3 éves voltam. hányással- hasmenéssel kerültem be.
Szóval apám valahogy.. az ő stilusában beverekedte magát a portán. A nővér azzal fogadta őt, dejó hogy bejött apuka- nem tudok mit csinálni a doktorúr lent van az udvaron, és vezetni tanul... infuzió kéne de ő nem adhat.... és a gyerek (én) lehet nem éri meg a reggelt, totál ki van száradva.
Nos.. apám lerohant.. gallérnál fogva kiszedte a dokit a kocsiból... és felvitte az osztályra.
Rémtörténetek nélkül....
sem hagynám magára a gyerekemet, amig súlyos állapotban van.
Túl sokszor láttam mennyire lecarják a nővérek, azt aki nem tud magáért kiállni.
Ez alól nekem csak egy volt, amit kivételnek tekintek. (Sote-sebészet.)
és egy gyerek nem tud magáért kiállni.
Nekem is ez a véleményem...
A Mandulamütét kicsit sem piszlicácsáré.
Az én fiam 4 évesen majdnem belehalt... mert ugye akkor még nem engedték, hogy szülő ott éjszakázzon.. és egy 15 éves fiú gondoskodott az első éjszakán a kórteremben lévő kicsikről.
A mütét utánra engedtek be minket... és ez a 15 éves fiú mesélte el, hogy a gyerekemet alig birták magához tériteni az altatás után.
Amikor mi beértünk még akkor sem volt magánál... nővérek szó szerint szartak az összes gyerekre, függetlenül attól, hogy ott volt- e valaki a családból vagy sem.
Amikor ezt mi megtudtuk, a férjem közölte, hogy márpedig a mütét utáni éjszakán ő nem fog elmozdulni a gyerek ágya mellöl, mivel látja a nővérek részéről a lecarom hozzáállást.
A következő gyereket meg már nem hagytuk magára. Egyértelmű volt, hogy bent leszek vele.
Nekem spec megvan a véleményem arról a szülőről, aki magára hagyja a gyerekét és piszlicsárénak minősiti a betegségét.
Vagy nincs gyereke, vagy csak egy ridegtartó szülő az illető.
Persze más dolog, ha a többit nincs kire hagyni...
De nem egy olyat láttam, aki hazament sgget vakarni, amig a gyerek kórházban volt. Mert neki kényelmetlen.... a gyerekét meg lecarta.
amugy... még a felnöttnek is joga van ahhoz, hogy mellette legyen valaki.
Azért egy kórház nem is üdülőtábor.
Alapesetben azért kerül kórhába egy gyerek, mert beteg, és mondjuk sz...ul van mellé, mert pl. fáj valamije.
És igen, a mandulaműtétet pedig nem kéne ennyire lazán venni, ahogy itt sokan írják.
még egy gondolat...
anyukám egy barátja orvosi műhiobaperekkel foglalkozik
tele a "padlása" olyan történetekkel, amikor sajnos voltak jelek, hogy vmi nem stimmel, pl. a nő belázasodott szülés után, egyre gyengébb, bágyadtabb lett, az orvosok nem tettek semmit, és késő lett, mert a szepszis szétterjedt a szervezetében
ő hivatalból a beteg hozzátartozóit képviseli, de azért néha kifakad, hogy az isten szerelmére, ha látták, hogy így van, miért nem fogták meg a doki könyökét és húzták oda a betegágyhoz, miért hagyták magára a látogatási idő végén lázasan, alig magánál, miért nem maradtak mellette, hogy szirénázzanak, ha még nagyobb a baj stb.
Én épp elég sztoriját hallgattam végig, hogy ne tágítsak a gyerekeim mellől.
Nem, nem sikerül. Akkor aki el akarja olvasni, vagy be tudja szúrni:
modoros.blog.hu
Akik 1990. után születtek
2012.03.01. bejegyzés
Pedig téged még abban a korban neveltek, ami nem termelt efféle elkényeztetett gyerekeket, mit a maiak
Erről a témáról mindig egy blogbejegyzés jut eszembe, igen találó. (Csak sose tudok ide linket beszúrni, de hátha most sikerül)
a mandulaműtét nem olyan semmiség ám
sajnos bele is lehet halni, ha súlyos vérzés alakul ki utána
a kisfiam 8 éves múlt, még nem hajlandó olyan táborba menni, ahol ott kell aludni
megértewm, mert ennyi idősen én sem voltam rá alkalmas. 10 évesen voltam először, végigsírtam azt az 5 napot, hosszú könyörgő leveleket írtam a szüleimnek, hogy jöjjenek értem, a zsebpénzemet telefonra költöttem, végül csak értem jöttek és hazavittek... 14 évesen már élveztem, 10 évesen nem
ezért a gyerekemet sem kényszerítem olyasmire, amiről tudom, hogy nem jó
attól még vannak olyan gyerekek, akik akár 5-6 évesen vidáman elvannak, hálisten színes a világ és különbözőek vagyunk
Ezzel egyetértek.
És nem attól lesz elkényeztetett hülyegyerek, hogy a bajban mellette vagyok...
Mondjuk nálunk van egy olyan megegyezés, hogy egy pillanatra sem hagyom őket magukra kórházban, orvosnál egészen addig a pillanatig, amíg mindent úgy csinálnak, ahogy az orvos/nővér kéri, még akkor is ha félnek, vagy fáj.
Eddig működik, múlt vasárnap a 2 évesem moccanás nélkül feküdt a Rtg asztalon, meg is lett dícsérve. :-)
Azt láttam a kórházi pályafutásom alatt, hogy 8-9 év felett már ciki volt anyu 24 órás jelenléte, ha a gyerekek nem voltak olyan igazán sz...ul.
Én sem hagynám egy percre sem egyedül a kicsiket.
Nekem a középső fiam 4 éves, súlyos mogyoróalllergiás.
Meg van vele beszélve a vészhelyzetterv: Ha véletlenül oviban valami becsúszik, ami nem kéne, akkor egy pillanatra se ijedjen meg, menjen szépen a mentővel, biztos lehet benne, hogy anya úgy fog sietni, mint akit s...be rúgtak, és még az is lehet, hogy a mentő előtt érek oda a kórházba. :-)
Ez nem akarat kérdése.
Van rá lehetőség, vagy nincs.
Régen is remekül meggyógyultak a gyerekek 24 órás szülői felügyelet nélkül. Igaz nem is lettek ilyen elkényeztetett, anyámasszony katonái.
Hmm...hányós hasmenős vírus..szaval akár lehetett szalmonella...bent voltam a kórházba a kettő gyermekemmel tavasszal. A Szt. Lászlóban, 4 illetve 6 évesek voltak. Valahogy természetes volt nekem is, a kórháznak is, hogy bent leszek. Nem is tudom, hogy mi lett volna ha nem maradtam volna ott. Két gyerek infúzión, ugyanakkor igencsak hasmenéssesek voltak. Éjjel nappal folyamatosan kísértem wcre, tettem bilire, tisztítottam, fertőtlenítettem..
Azt gondolom, a kórházi személyzetnek, nekem is, és a gyerekeknek is így volt ez a legjobb megoldás.
És igen, hát nyűgösek voltak, vacakul érezték magukat, eleinte ijesztőnek találták az infúziót.
A kórház, a dolgozók hozzáállása, hozzánkállása, kialakítása mindent megtett azért, hogy a szörnyű kórházi napok ne legyenek szörnyűek.
Klassz szoba, éjjelre letehettem matracot. Nem voltak merevek a szabályok, a tesók átmehettek egymáshoz infúzióval! nézhettek mesét dvd-n, és a mindennapos séta kötelező volt a csodaszép kertben. Borzasztóan elfáradtam a végére, butaság volt, hogy nem cseréltem a férjemmel, mégis jó, hogy velük lehettem, szerintem.
Korábban egyszer voltam a lányommal még egy hónapos korában a Heim Pál Kórházban, az szörnyű volt, zsúfolt pici szoba, egy széken ültem egész éjjel (nem sokkal szülés után)..nem kedves személyzet.
A Szt. Lászlóban egy olyan nővér volt, aki ellenségnek tekintett, az borzasztó volt, a tehetetlenség, hogy ki vagyok szolgáltatva neki, és nem segít, nem jön, direkt, tüntetően nem csinálja (az infúzió akadozott) (vagy sűrgős lepedőcserére volt szükség) a hívást zaklatásnak élte meg. Szóval el tudom képzelni miről írt a topicindító. Szörnyű, ha ilyenből van több. Jó, ha együtt tudnak működni, nem ellenségek.
Kinek-kinek az ízlése szerint. Azt hiszem arra épp elég hozzászólás született, hogy milyen baromi jól "elvoltak" a kórházban hagyott kisgyerkőcök.
Egyébként nagyban számít a gyerek kora is a kérdésben. A három és fél évesemet egészen biztos, hogy nem fogom ott hagyni egyedül, főleg nem betegen.
A 10 és 12 éves agyrázkódás gyanús "nagyokat" már ott hagytuk éjszakára.
ja, és a mandulaműtétnél egy percre sem mozdulnék a gyerek mellől, max ahova menni kell:))
mi lenne nekem a fontos, ha nem a gyerekem? ??????
Hát a tábor, ill a kórház két teljesen más világ. A beteg gyerekem mellett én ott akarok lenni, és fogok is.
Aki meg nem akar, az nem lesz ott.
Ennyi
És ha táborba megy, oda is mentek vele?
Tudom a kórház nem tábor, de egy enyhébb betegségnél, pl mandula műtét, ami egy-két nap, teljesen felesleges a 24 órás ottlét.
Egy 7-8 éves gyerek gondolom már otthon is egyedül alszik.
Na, az lenne még a szép, ha szalmonellás beteggel is ott sátorozna a család!
Talán nem minden esetben helyes a feltételezésem, de szerintem nevelési hiba, ha így reagál a gyerek. Nekem mindig minden meg volt magyarázva. Az anyám kicsi koromtól arra tanított, hogy bizony mindennek van oka, és néha rossz dolgokba is bele kell nyugodnunk, mert van céljuk. Így magyarázta meg az ovit, a kórházi bennfekvéseket, az idegesítő rokonoknál tett hosszabb látogatásokat. Sosem hisztiztem. A sajátomnál is ezt próbáltam, és bevált. A kis világa csak akkor inog meg, ha látja - másoknál nem ezek szerint az elvek szerint működik az élet (lásd előző hsz-om a 3-4 egyedüli gyerekhez befekvő szülőről).
Azok a gyerekek, akikkel 4-5-6 éves koráig otthon van az anyja, akikkel együtt sír a család a nyamvadt kis 4 órás ovis beszoktatáson, akiket a széltől is óvnak és minimális magányhoz, önállósághoz sem szoktak, nem csoda, ha a kórházban is hisztérikus rohamot kapnak.
Most lehet, hogy nem leszek sok szülőnél népszerű, le is lehet oltani!
Kisfiam (már nagy) sokszor volt kórházban az asztmája miatt. Van egy nagyobb lányom aki még akkor is ovódás volt, vagy kisiskolás. Amikor mentünk a gyerkehez látogatni akkor úgy felpörgött, hogy inkább hazaküldtek minthogy úabb fulladás legyen. Amikor sérvel műtötték akkor is amikor bent voltunk állandóan mozgott, mászott, holott nem szabadott volna. Általában a gyerekek akkor nyugodtabbak ha nincs bent szülő, de tudja hogy majd jön. Nehéz megoldani ha több gyerek van a családban mert általában az Apuka dolgozik, és akkor ki vigyázz a másik gyerekre? Régen tudták a gyerekek, hogy mikor van látogatás, várták is, sírtak is egy kicsit amikor elment a szülő, de amúgy jól eljátszottak egymással.
Felnőtt osztályon is zavaró az állandó jövés-menés ( anyukámnál én is nehezen tudtam megállni) a beteg ember nem biztos, hogy idegenek előtt szeretné átélni a szenvedését, nem beszélve arról, hogy kifáradnak a betege. A nővérekről és orvosokról inkább nem beszélek, van jó és több rossz tapasztalatom. Kórház és osztály válogatja.
Őszintén szólva - némi egészségügyi reform után - én kitiltanám a szülőket a kórházakból. Ez csak az utóbbi 10-12 év majomszeretetes érájának hozadéka. Ami azt illeti, én következetesen nem megyek a gyerekkel kórházba. Mármint 24 órás ügyeletre. Szerintem meg kell bírkóznia az ilyen helyzetekkel - hangsúlyozom, szerencsére azért súlyosabb dolgokkal még nem kellett kórházban lennie, én a néhány napos mandulaműtétes, kisebb vírusfertőzéses kórházi benntartózkodásokra gondolok. A mi kis prüntyőkénk egész addig el szokott lenni magával, a többiekkel meg a személyzettel, amíg be nem költözik egy anyuka. Na akkor jön a tömeges hiszti az egész kórteremben látogatási időben, hogy "anyaaaaa, az ő anyukája miért van benn? te miért nem? gyere be te is!" Az összes gyereket felzaklatta. Ez 2x fordult elő idáig.
Nem is tudom, mi lehet manapság a szanatóriumokkal. Családterápiás intézetekké alakultak? Én annak idején egy hónapot töltöttem Sopronban szaniban. A szüleim nem jöttek el, mert az orvos nem javasolta a látogatást, nehogy felzaklassa a kis betegeket (senkinek sem - alig láttunk látogatókat). De 300 km-ről, még a Trabant-érában úgysem tudtak volna naponta jönni. Nem baj, elvoltunk. Lazább volt a kórháznál, ruhában voltunk, játszottunk, minden nap sétáltunk, voltak programok. Senki nem volt befordulva. Persze volt bömbizés érkezés után, de a gyerekközösségben néhány órán belül végül mindenki feloldódott.
De akkoriban még nem is igazán voltak időszabadságos kitartott anyák, idióta gyermeknevelési könyvek, amik szerint a gyerek lelkivilága súlyosan sérül, ha 12 éves kora előtt egy percet is az anyai test melege nélkül tölt. A nők és a férfiak egyaránt dolgoztak a bölcsi-ovi korszak után, épp elég volt a táppénz az otthon betegeskedő gyerekre, nem kérték ki még a kórházi felügyelet alatt állóra is. Nem tekintek nosztalgiával a régi időkre, mert megvolt annak is a maga borzalma, na de a mainak is. Szerintem pont a túlféltésben, a sülve-főve együttlevésben, az ostoba majomszeretetben, az "anyaként mindig mindent jobban tudok óvónőnél, tanárnál, nővérnél, orvosnál"-elvben.
4 évesen szalmonella gyanúval kerültem kórházba. Bementünk vizsgálatra és haza már nem engedtek. A szülőkkel a a rácsos ablakon keresztül beszélgethettem(a földszintre nyílt a szoba).
Egész nap ordítottam, h apuuuuuu, anyuuuuuu...be is rekedtem és állítólag emiatt változott meg a hangszínem is.
Ez manapság így megy. Voltam olyan osztályon, ahol matracokon aludtak a szülők a mandulaműtétes gyerkőceik ágya alatt...
Sok időt töltöttem kórházban gyerekkoromban, de akkor még látogatási időn kívül sem engedték be a szülőt, nem hogy ott vakargassa a ...-ját a nap 24 órájában. Ahol kulturált körülményeket tudnak teremteni a ráérő szülőknek, akik természetesen külön pénzért mindenáron táppénzt akarnak kivenni, vagy nagyszülőkhöz lepasszolni a többi gyereket, hát tegyék. De ne hurcoljon már be matracot, meg ne másik osztályos ágyon fetrengjen, mert egy piszlicsári mandulaműtéttel 4 napra befekszik a gyerek!
Értem én, hogy kevés a nővér, rossz az egészségügy, de nekem az a tapasztalatom, hogy ha egyedül vannak a gyerekek, normálisan foglalkoznak velük, ellátják őket. Ha folyton ott vizslat meg akadékoskodik a szülő, minek törje magát a nővér?
Lassan olyan lesz az egészségügy is, mint a pedagógia. Mindenki ért hozzá, mindenki tudja, hogyan kell jól csinálni.
Dettó ugyanez, csak én négy évesen éltem át ezt, 1978-ban.
Anyu csak a látogatási idő alatt lehetett ott, rátapadtam az ablakra, egész nap ott állva vártam Őt, és a könyneim elfogytak:(
Életem legrosszabb élménye volt, azóta gyűlölöm a kórházakat.
Az én keresztfiam minden éven sajnos látogatást tesz a kórházban, általában agyrázkódással. Mi nem hagytuk egy percre sem egyedül, széken aludtunk mellette, ha az anyja ment dolgozni, én mentem be hajnalba, és leváltottam.
Mellette feküdt egy 3 éves fiúcska, anyuka sehol, nővérke hozta be a kaját, letette, és kiment. Én etettem a kicsit, infúzió volt bekötve neki, meg sem tudott mozdulni.
Most már 7 fél a gyerek, de ha kórházba kerül, akkor sem hagyjuk egyedül, még egy percre sem.
Én tudom mennyire szörnyű ezt gyerekként átélni.
Én sokat tudnék mesélni...a fiam 1,5 éves- 4 műtét, 60 nap kórházban alvás-több, mint a fele intenzív, tehát nem lehettem mellette.
A tájékoztatás hiánya a legrosszabb. Elhiszem, hogy nincs orvos, nővér, idő, nincs pénz. De pld. a Pic-en miből tartana egyx összeírni, hogy hová mehet anyuka, hol nézzen utána a támogatásnak, kisruhának...miért folyosói pletykából kell megtudni, hogy egy koraszülött babának mire van szüksége-amire normál esetben nem gondol anyuka. Pld. pelenka- a 2kg alatti méretet nem egyszerű beszerezni....mi naponta rohangáltunk patikába, bababoltba, mert naponta találták ki, hogy ez is kell, az is kell. (még jó, hogy volt időnk, energiánk kevesebb.)
A sotén pld arról kaptunk telefonba tájékoztatást, hogy vigyünk be ruhát, mert nincs (volt, csak ki kellett volna nyitni a szekrényt). Ha megkérdeztük, hogy van a gyerek, akkor a válasz: Jöjjenek be és megtudják. Hozzáteszem nem volt mindegy, mert egészen másképp kellett készülnöm nekem is, neki is, ha az intenzíven volt és másképp ha kitették rendes kórterembe.
Aztán 3 műtét után megtanultam mi a rend, kihez, hogy kell szólni, mikor ne kérdezzek se orvost, se nővért....ma már "osztogatom az észt" a szülőknek, hogy a kórházban is vannak szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak.
Minden éremnek 2 oldala van, csak nehéz józanul gondolkodni, ha az ember gyereke beteg.
Sok évig voltam gyerekápolónő és 5 gyerekem van
amikor dolgozni kezdtem,nem lehettek bent a szülók,csak látogatáskor
Akkor is megetettünk,megfürdettünk minden gyereket ,beadtuk a gyógyszereket,vizsgálatokra vittük stb őket
nagyon nehéz volt a látogatások végén megnyugtatni a síró kicsiket
aztán jött a szülős korszak,nemigen tudták,mit csináljanak,tényleg sokan csak voltak,de hát a gyerekek ellátásas a nővérek feladata és felelőssége,sok szülő sqajnos nem vette komolyan,hogy diéta,ágynyugalom stb
aztán megtanulták
semmi nem megy simán egyik pillanatról a másikra
ma már kevesebb gyerek kerül kórházba,ált.csak komolyabb bajokkal,akkor meg igencsak szüksége van a szülőre
nekem is műtőtték a gyerekeimet, az egyik helyen felvettek,kaptam ágyat,ételt ingyen,persze elláttam a gyerekemet, a másikban megengedték,hogy ottmaradjak,de mivel pénzem nem volt ,csak az ágy mellett ülve tölthettem az éjszakát
valahogy mindig megoldottuk,hogy a beteg gyerek nmellett legyen valaki,a nagyobb korban kórházba került gyereknél(nem műtét miatt volt bent)naponta többször benézett valaki,nagyi telefonon sakkozott vele,a nővéreket nagyon lefoglalja a súlyosabb állapotú,szülő nélkül bent fekvő gyerekek ellátása(a gyerekeknek nem csak odadobják az ételt,el kell készíteni a szendvicset,felvágni az ételt stb,amit a felnáttek egyedül m eg tudnak csinálni)
ahol több gyerek van,nem biztos,hogy tudja a szülő kire hagyni az egészségeseket
a felnőtt osztályokon is folyamatos jövés-menés van,nekem is kellemetlen volt infúzióval.katéterrel,hogy tele volt a szoba egész nap látogatókkal,ha valami kezelést kellett végezni, a nővér megkérte a látogatókat,addig menjenek ki
Szerintem azt mindenki tudja, hogy ideális állapot lenne, ha igény esetén lenne külön szoba gyerek + szülő részére. Ezt senki nem vitatja.
Simán nincs pénz.
Amíg a 100 éves altatógépet ragtapasszal tákolják, és az egyszer használtaos tubust addig sterilizálják, míg szét nem esik, addig a fotelágy lesz a legutolsó megoldandó probléma. :-(
De erről nem tehetsz.
Eü. dolgozóként legjobban azt bírtam, mikor a szülők óriási patáliát csaptak, hogy vegyük őket, előre, mert "nagyon sír a gyerek". Aha, persze...
Nem akartuk nekik ecsetelni, hogy az igazán súlyos beteg gyerek sose sír nagyon hangosan. Addig örüljenek, míg hangosan sír...
Beelőztél:) Igen, a Heim Pál új épületében már a legtöbb szobát úgy alakították ki, hogy a gyerekágy mellett van fotelágy, amit térítés mellett igénybe lehet venni. Eddig ez a legtöbb, amiről tudok.
Igazából az lenne a jó, ha egyértelműen annak irányába mennének a fejlesztések, hogy a szülőkkel is számolnak. Ebből a topicból is látszik, hogy a legtöbb szülőnek igénye, hogy ott legyen a gyerekkel, ha egyéb körülmény mellett teheti. Ilyen szempontból nem jó üzenet egyébként a "jó nekem egy sámli is, csak ott lehessek". Mert persze, ha nincs más megoldás, akkor ok, de attól nem leszek frankóbb anya, hogy ha azt mondom, hogy nem a gyerek ágya alatt/mellett a földön vagy a gerincemet hazaverve a földön szeretném tölteni az éjszakát.
Lehet az is baj, hogy még a döntéshozók között sokan vannak olyanok, akik abban éltek, amikor nem lehetett a gyerekkel benn lenni és ezt az igényt afféle új anyuka hisztinek látják. Nekik is érdemes lenne olvasniuk azokat a hozzászólásokat, ahol már felnőtt emberek írták le, hogy évtizedek elteltével is még milyen rossz emlék maradt egy-egy ilyen kórházi tartózkodás.
Heim Pál kórház idén májusban hátsó új épület belgyógyászat:
Nagyon rendes kedves nővérek voltak, le a kalappal előttük, úgy gondozták ott azokat a gyerekeket akinek nem volt ott a szülőjük mint a sajátjukat.
Mi kétágyasban voltunk, bent a fürdő, én ott maradtam a 2 évesemmel (természetes!!), napi 3.000.- ft-ba került a fotelágy, és a napi 3x-i étkezés.
Semmi rosszat nem tudok írni róluk, tényleg. Ellenben néhány "szülőről" aki otthagyta simán az ilyen korú gyerekét, annak ellenére hogy kifizette az ugyanilyen szobát mint amiben mi voltunk, jött ment, kiöltözve kikenve, mint aki nyaral...és akinek a gyerekéről a szobatársa (!!) gondoskodott vagy a nővérek. No comment.
Mi is megfordultunk már kórházban, vegyes tapasztalatokkal. Anno, kb. 10 éve a Heim Pál Gyermekkórházban nem is akarták megengedni, hogy ott maradjak éjszakára a gyerek mellett (nem ám ágyon, csak stokin, volt ugyan egy anya-gyerek szoba, de az épp foglalt volt). Így ott hivatkozva a gyerek jogaira, hazavittem éjszakára. Azt nem tudom mi lett volna, ha nem tudom éjszaka elhozni, pl. műtét miatt:-(( Valszeg, akkor nem érdekel, ott maradok. Hivatkoztak házirendre, miegymásra ... csak épp a gyerek nem érdekelte őket, aki 10 percet nem tudott megmaradni az ágyban, tiszta stressz volt a kórháztól, a vérnyomása az egekben .... és így akartak hazaküldeni. Biztos rendbejött volna a gyerek ilyen körülmények között (legfeljebb, ha leszedálják):-((
A következő körünk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika volt, ahol simán bent lehetett maradni, ágyat is adtak (pont üres volt a gyerek mellett), viszont tisztálkodni csak a csapnál lehetett, nem volt szülői fürdő, a gyereket meg nem szabad használni. Összességében ezzel nem volt gondom, megoldottam, hazarohantam fürödni, addig bejött az apja.
Felnőttként is megjártam néhány kórházat. Ilyenkor a látogatók nem zavarnak, ha látogatási időben jönnek, viszont akik egész nap ott vannak, az kifejeztten zavar, sőt kellemetlen, zavaró. Amikor pl. a fiammal voltam várandós, műtöttek. Direkt kértem a mellettem fekvő hölgyet, hogy amíg magamhoz nem térek a műtét után, addig szíveskedjen már kiküldeni a férjét, aki egyébként minden nap reggel 8-tól este 7-8-ig bent volt (nagyon utáltam) .... de nem, ő akkor is ott ült a neje mellett, nekem meg a seggem kilógott, amikor behoztak a műtőből, meg feküdtem ki tudja milyen állapotban, mire magamhoz tértem.
Talán, ha valaki súlyos beteg, annál még elnéző tudnék lenni, de olyan állapotnál, amikor nincs nagy baj, nem kell kifejezetten gondozni a beteget, akkor ne legyen már állandó látogató a kórteremben, mert a többieknek nagyon kellemetlen lehet.
Aki mondja:DD
igen
leszámítva,hogy a földön aludtam.kedvesek,profik voltak.
életemben először mertem végignézni infuzió bekötést
azt hiszem azóta,lettem igazán ,,felnőtt,,mióta gyerek van
hiába vagy 35-40..míg nincs gyerek..nem vagy igazán felnőtt
a gyerek óta nincs hányingerem,ha hányást látok.merem nézni az infuziót.simán lenyúltam a torkán mikor beakadt neki étel..
tényleg a nővérek is kedvesek voltak.és annak ellenére hogy tudták hogy a napi menüt nem a kisbaba eszi majd hanem én,mindennap hozták.megengedték hogy sétáljunk a kórház kertjében.ez a gyereknek is jót tett,mert legalább nem volt nyűgös
ezt pl a nővérkék nem tudták volna megoldani.gondolom ha nem marad bent szülő akkor rácsos ágy felhajtva,és gyerek ott fekszik egyedül
szóval elvben ilyen kisbabákkal szívesen foglalkoznék,vagy mint profi bébi szitter..de az elsősegély,infuzio bekötés,és vér vagy balesetek látványát sajnos nem bírom..egyszerűen ez iszonytat
a gondozás okés.bárkinek kitörlöm a fenekét,vagy megfürdetem.alap gondoknál tudom mit kell tenni.láz,köhögés csillapítás..de a nagy bajok kezeléséhez orvost hívnék
szerintem jó öltet hogy van már olyan hogy járják a kórházakat és szórakoztatják a gyerekeket,meg van játszó szoba
a lászlóban is van
Megfogadom, többet nem fog előfordulni, csak tényleg megöl a kíváncsiság, és csak ő tudja a választ. :-)
Nem is értem, mi okom lenne valakit kiosztani nem évi* név alatt. Ha kiosztom, akkor kiosztom évi*ként. Ha nem merem megtenni, akkor más név alatt sem fogom.
Fogadj el egy tanácsot:
mosolyka hozzászólásaira nem kell reagálni.