Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
BKV-felszáll. első ajtónál
Azt hiszem, ez egy veszekedős topic lesz, bár nem nagyon szeretném. De elmondom, mi bosszant.
Nálunk kb fél éve bevezették ezt az első ajtós felszállást. Nekem van (volt, van, lesz) bérletem, így max kicsit kellemetlen ez a helyzet.
Viszont a sofőrök nem igazán lelkesek. Nap mint nap látom, hogy sokan még arra sem veszik a fáradtságot, hogy felmutassanak valamit. Sokan meg felmutatnak egy jegyet, hátramennek és leülnek.
Persze millióan vannak a buszon, mert ezek az emberek rájöttek, hogy ide nagy ritkán téved ellenőr, hiszen feltételezik, hogy itt mindenki bérlettel, jeggyel száll fel.
Van olyan, hogy utazunk kb 20-an a buszon, abból 10 ember 65 év feletti, 5 bérlet, jegy nélküli és 5 az aki megveszi a bérletet, jegyet.
Iszonyatosan szúrja a szemem ez a dolog. Nem beszélve arról, hogy sok család mondjuk él 200e forintból, amiből megveszik a két felnőtt bérletet, két gyerekbérletet (közel 30e forint), akkor a 65 év felettiek miért utazhatnak ingyen?
Miért nem csinálnak már valamit?
Szja-t fizetünk 1988 óta.
Előtte a fizetésből sávosan vontak járulékot, nem szja volt a neve.
Lehet, hogy nem tűnt fel, de vicceltem
Én 65 felett vagyok, bevallom, nagyon jó, felemelő, hogy az ember felszáll, és csak felmutatja a személyijét. Abban viszont igazatok van, hogy ez igy valóban nem jó. Az meg végképpen ellentmondásos, hogy más EU-s polgár, aki egy fillér adót nem fizetett, ugyanezt teszi, a magyar pedig a határtól "természetesen" teljes árat fizet euróban.
Hát igen, az illetékeseknek kellene rendet tenni, és ezt szerintem csak azért nem teszik most, mert a nyugdijasok szokásait átmenetileg felboritja, és nagyon sok a nyugdijas.Szavazáskor pedig ugye, ez sok szavazatot jelent.
Miután az ország nagyon elszegényedett, hosszabb távon szerintem sem fenntartható rendszer, - a nyudijak ilyen rendszerú kifizetése mellett - ugyhogy csak rövid idő kérdése /max. a következő választások után/hogy a kérdést a vezetők rendezzék.
Remélem rosszul látom a dolgot, és rószaszinűbb lesz a világ, nem lesz igazam, és nem a meglévő kedvezmények megvonása lesz a megoldás.
Igazad van
De az még is csak felháborító,hogy egy sűrgőssségi(Áek),éjjel 11től másnap reggel 7ig kell várakoznia valakinek,akit bevisz a mentő.
A betegfelvétnél meg szól a youtube,és rögicsélnek az orvosok,ápolók.
Lehet olyan súlyos eset,hogy nem tudnak ránézni,de ilyen sok ideig?!Nem mellesleg nem volt forgalom,3 órán keresztül egyedül voltunk.Az orvosok is jókat kacagtak,nem fel-alá járkáltak a tennivalóban.
Azért ez nem orvosfüggő csak.
Édesapám 45 évet dolgozott.
Tisztességgel,becsülettel,állami helyen,tehát folyamatosan adózott,nem is keveset.
Mai áron számolva 1 év =12 hónapx6390ft=76,680ft
76,680x 45= 3,420,000ft.
Világ életében sportoló,egészséges,egészségére vigyázó ember volt.
Az utóbbi években egy-egy kontrollt eltekintve talán életében nem járt orvosnál.
Pár hónappal ezelőtt rosszul lett,írány a kórház.
Egész éjjel várakoztattak minket,orvos rá se bagózott,reggel valaki rápillantott,kérjen időpontot,semmi baja,hazavittük.Időpont természetesen 4 hétre előre volt.Alig,hogy hazaértünk rosszul lett megint.
Elvittük egy magánklinikára kivizsgálták teljeskörűen,kiderült,hogy szívével van baj,de Hála Istennek műteni nem kellett.3 havonta kell járnia kontrollra.A magánklnikán a teljeskorű kivizsgálásért,laborért 25 e ft-ot fizettünk.Az állami rendszernek befizetett 3,5 milláját hol látja viszont!
Ha nem kerül még aznap orvoshoz,és kezdi el rögtön szedni a gyógyszereket,azt mondta a doki,hogy egy napja lett volna.
Ingyenes egészségügy már pár éve nincs. Csak azoknak, akik hajléktalanok, munkanélküli segélyben vagy szociális segélyben részesülnek. Aki egyik kategóriába sem tartozik és nem fizet, azoktól előbb-utóbb, de már lehet, hogy mostanság is, be fogják hajtani még akkor is, ha orvoshoz sem ment.
Öngondoskodás tanuláshoz meg először is mindenkinek munkát és megfelelő fizetést kell adni. A semmiből vagy a nagyon kevésből nem lehet spórolni.
Tesóméknál,3 gyerek+2 szülő.
Havi 32 e ft a bérlet.Csak a bérlet neki.Nagyon sok,így iszonyú nehéz egy átlag fizetésből becsületesnek maradni,gyereknek menzát,tankönyvet fizetni,tanítatni,cipőt venni.
Nagyon drágát a bérletek.
Amúgy azt sem értem,hogy a nyugdíjas bérlet,miért olcsóbb,mint a diák
Nem a nyugdíjasok ellen vagyok,csak nem értem.
Háborgok? Hát hülyékre, akik azt képzelik, hogy ha ők kapnak valami kedvezményt az rendben van, mert nekik jár, de ha más kap, akkor az szúrja a szemüket, azokra igen, háborgok. Te (vagy a családtagjaid) soha semmire nem kaptál törvényes keretek között kedvezményt? Mert, ha kaptál, akkor te is jobb ha visszaadod, ha ennyire zavar, hogy a 65 év felettiek is kaptak valamit.
És amikor azt mondod, hogy fizetni kell a szolgáltatásért, akkor ugye úgy gondolod, hogy igazságosan mindenkinek egyformán, hisz mindenki azonos feltételekkel veszi igénybe, senki nem kap utazása során többet vagy kevesebb szolgáltatást, tehát még a nem iskolás gyereknek is vegyék meg a közel 10 ezer forintos bérletet, sőt vak ember se utazhasson ingyen, elvégre ő is igénybe veszi a szolgáltatást... ha már életkortól függetlenségről beszélsz, mert akkor legyen anyagi helyzettől is független és egységes.
Én meg azon hűltem el, amikor tavaly tanévkezdéskor megvettem a két unokám tankönyveit, hogy ezzel is segítsem a családot, szóval azon hűltem el, hogy a 25-30 fős osztályokból alig páran fizettünk a könyvekért, az elsöprő többség ingyen kapta, mert háromgyerekes, meg munkanélküli meg mittudomén.
Lehet, hogy a nyugdíjas 65 év felett már ingyen utazik, főleg ha még él és mozogni is tud, de a fiatalok is kapnak ilyen-olyan juttatást, a dolgozók nagy részének lehetősége van az adócsalásra (fodrász, kozmetikus, vizvezetékszerelő, stb.)
Szerintem nagyon sokan élveznek ilyen-olyan kis előnyöket.
Nem kellene a nyugdíjasokat annyira irigyelni.
Persze jobb lenne, ha normális fizetések, nyugdíjak lennének és mindenki fizetné árán azt, amit használ - de csak azt.
Vonaton ugyanez a helyzet. Többet fizetek a kutyára, mint némely ember magára. És még csak fel sem ülhet a székre
http://www.bkv.hu/hu/helyi_kedvezmenyek/ helyi_kozlekedes_berletkedvezmenyei
na aki még túl higgadt, az nézze meg ezt. Még a svájci nyugdíjas is ingyen utazhat
Amúgy a kismama nem tudom mit pattog, ő is kedvezményesen 3850Ft-ért utazik.
Szerintem ilyet senki nem állított. Miért háborogsz?
Aki igénybe vesz egy szolgáltatást, fizessen, ennyi az egész. Életkortól függetlenül.
Szerintem nagyon sok ember érzi úgy Magyarországon, hogy neki "járnak" dolgok: "jár" az ingyenes egészségügy (olyan tudjuk, nincsen, max más fizet érte), a kedvezmények, a családi pótlék, miegymás. És "jár" a segítség, ha bajba kerül. Ez vezetett a devizahitelezés elszaladásához aztán meg a tamtamhoz, hogy "mentsük meg" a devizásokat. Ki szívta meg ezzel? MINDENKI. A gazdasági mutatók változását mind egy szálig mindenki beszopta. De legjobban az fog szívni, aki nem vett fel devizahitelt, de a bünti megfizetéséből majd kiveszi a részét.
Szerintem semmi ne "járjon" ingyen. Tanulják meg az emberek az öngondoskodást. Tanuljanak felelősséget. Már nem a szociban élünk.
Ezért támogattam többek között amúgy a vizitdíjat is és most ezért támogatom a renitens betegek "büntetését".
Hogy a topiknyitóra is válaszoljak.
Vannak olyan európai városok, ahol nem kérdés, hogy csak az első ajtónál van felszállás. Nincs tülekedés, mindenki -- a sofőr is! -- szépen megvárja, míg az előtte álló fellép, vesz jegyet/ bemutatja a béretét/ kezeli a meglévő jegyét.
A középső ajtónál csak a babakocsisok vagy a tolókocsisok szállhatnak fel, a hátsó ajtónál csak leszállás van. Amennyiben valaki el akar térni ettől, a sofőr saját kezűleg gondoskodik a rend visszaállásáról.
Gondolod a következő lépés nem az összegszerűség lenne? :-D
Különben nem vagyok érintett, mert zsenge korom miatt én még fizetős vagyok.
Na most ráteszek egy lapáttal. Megismerkedtem egy 74 éves férfivel aki húsz éves korától külföldön élt. Nevetve mesélte, hogy imád itt lenni mert a kora miatt ingyen utazhat. Hát tudod, nekem is kinyílt a nemlétező bicska a zsebemben! Ide semmi nemű adót nem fizetett szinte soha.
De tudjátok, hallanotok kellett volna azt a gúnyos nevetést!
Mindkettő nagy baj. A másodikra reagálnék, talán biztató lesz. Nekem is voltak éveim hasonló tünetekkel. S látod itt vagyok még :D Az ember nem is gondolná előre hogy mennyit elbír! Valóban nem állhatsz le részben magad miatt, de részben gondolom a környezeted miatt sem. Talán egy kicsit lazábbra kellene fognod a gyeplőt amivel önmagad hajtod.
Az első sajnos világjelenség. Csak éppen nem mindegy hogy a ny.korhatárig van e munkája valakinek vagy nincs. DE. Ez is egy meghatározó dolog, de az főleg hogy tetszik nem tetszik, az idő előrehaladtával bizony fizikálisan is leépülünk. Tehát kétséges hogy 65-70 éves ember képes e még dolgozni majd!
Én nagyon sajnálom a MNYP államosítását. /Ugye milyen szépen fejeztem ki magam?/ Az még biztosítékot jelenthetett volna, hogy a Te korosztályodnak meg legyen a nyugdíjfedezete. Nem volt az rossz ötlet! Értem én hogy senkit nem doppingol hogy adjon a közösbe amikor már előre megmondják neki hogy: öngondoskodjon az öregségére.
Biztos vagyok benne, hogy az én korosztályom éppen így elégedetlenkedett volna ilyen jövőkép mellett.
Én azt mondom, hogy igenis mindenki mindenért fizessen. Felejtsük már el az ingyenes szót közszolgáltatásnál. De természetesen legyen az ár súlyozott. Senki nem kívánhatja, hogy 60-70 ezres nyugdíjból valaki kifizesse mondjuk a 9 ezer forintos BKV-bérletet. De ingyenes se legyen.
Én egyébként nem a bevételnövekedés miatt szüntetném meg az ingyenességet, hanem azért, hogy a társadalmi feszültségek csökkenjenek. Továbbra is tartom magam ahhoz a tegnapi véleményemhez, hogy az "ingyenes" szó ma Magyarországon igenis vörös posztó.