Azért, mert életünk legnagyobb üzletét kábitószeres befolyásoltság mellett kötjük meg.

Persze a langyos vizet találtam fel, mert erről rengeteget irtak és cikkeztek, de egyes topicok azt tükrözik, hogy még mindig nagyon sokan nincsenek ezzel tisztában /Pl. Bátor voltam, vagy hülye c. topic/

Életünk legnagyobb üzlete, mert ruhát pár évre, kocsot tiz évre, de élet-, vagy házastársat egész további életünkre választunk. Üzlet, mert a kapcsolatba bizonyos feltételekkel megyünk, ráadásul ezek folyamatosan változnak./Egy kapcsolat fennmaradásáért folyamatosan dolgozni kell! irja egy másik topic. /És persze úgy, hogy a befektetett energia jó hatásfokkal - nyereséggel - térüljön meg. Ez üzletiesen hangzik, de a válások oka mindig az, hogy egyik vagy másik fél - esetleg mindkettő - folyamatosan úgy érzi, hogy csak a frusztráció, a kiszolgáltatottság, tehát a negativ dolgok száma nő.

A kapcsolatot menetközben kell alakitani, miközben az élethelyzetek változnak. Sokváltozós, nehéz dolog ez, és a tűrőképességünk nem végtelen, annak is vannak határai. Ezért én nem vagyok hive a házasságkötésnek sem, mert olyan távra mondunk "igent", aminek a végét még megbecsülni sem tudjuk.

Mikor én husz éve elváltam, néztem a terhes kismama birónő arcát, - aki természetesen a  kétgyermekes feleségem javára döntött sok kérdésben - arra gondoltam, hogy saját hibámból kerültem ebbe a helyzetbe. Kimondtam anna idején az igent, bár fogalmam sem volt, hogy mit vállalok. És most: itt állok, kiszolgáltatottan a BIRÓ előtt, aki nem egészen igazságosan itél, miközben semmiféle jogi értelemben vett bűnt nem követtem el.

Tudomásul vettem, de megfogadtam: többé nem kötök házasságot. Ha együtt élünk - azóta is együtt élünk - akkor a körülményeket igyekszünk megfelelően alakitani, de nem a jog eszközeivel.

Tehát: valahogy ezért. Rögziteni egy pályát, melynél az út elejét látjuk csak, ráadásul "részegen" a szerelemtől... szép dolog, de számomra kissé könnyelmüségnek tünik.