Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Emésztő bánat...

Alternatíva
Létrehozva: 2012. július 26. 10:02

Nagy a fájdalmam, és szeretném magamból kiírni, meg talán kapok hasznos tanácsokat arra, hogy hogyan keveredhetnék ki ebből a nyomorúságból.

Fiatalon beleszerettem egy fiúba, és egy csodálatosan nagy szerelem lett belőle mindkettőnk részéről.

De aztán a fiú családja visszatáncoltatta a fiút, pedig már gyűrűs menyasszonya voltam. Akkor még ellent tudott mondani a család nyomásának, amikor megvette a gyűrűket, de aztán már hajlott mint a nád, és nem felém.

Miután szétment az utunk, többé nem láttam, de azóta sem vagyok képes elfelejteni. Képtelen vagyok új kapcsolatra, nem szültem gyerekeket, míg neki vígan folytatódott az élete. Megnősült, tán kétszer is, és három gyereke született.

Hogy lehet az, hogy valaki, aki annyira szerelmes, mint amilyen az a fiú is volt, csak úgy elhagyja a szerelmét, és semmi gondot nem okoz neki az, hogy milyen fájdalmat hagyott maga után, és szépen éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna?

Nekem meg huszonév sem volt elég ahhoz, hogy túljussak az érzelmeimen.

 

  1. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. július 27. 12:43201.

    De ne haragudj, miért mondod, hogy ő volt az életed? Hiszen alig hagytad, hogy részt vegyen az életedben, arról nem is beszélve, hogy te mennyire vettél részt az övében...

     

    Igen, vannak emberek, akik fel tudják fogni, hogy az élet megy tovább.

    Képzeld el, ha a II. világháború után mindenki leült volna és bámul maga elé, és nem építi újra a házát... hanem csak várja a halált, ahelyett, hogy örülne, hogy túlélte!

     

    Te valahogy azt gondolod, hogy csak úgy tisztességes a dolog, ha soha többé nem szeretsz bele senkibe...

    De ki mondta ezt neked?

    Hiszel valami felsőbb erőben, aki majd megjutalmaz ezért, vagy mi?

    miért, mitől volt annyira más az a srác, mint a többi? Vízen járt, vagy mi?

    És ha egy feltételezett Mennyországban újra találkoztok, de ő ott is a mostani barátnője kezét fogja, akkor mi lesz? Miből gondolod, hogy a "Mennyországban" téged igazol majd?

     

    Vagy valami olyasmit képzelsz, hogy te és ő valami lélekpárok vagytok, mint az androgünök? És azt gondolod, valahol valamikor még összetalálkoztok? Mert gondolom, csak akkor volna értelme a te túlhajszolt hűségednek... De ő már nem hű, szóval még úgy sincs értelme... Illetve mi van akkor, ha neked más kapcsolatok által kéne odáig fejlődnöd, hogy végre vele is képes legyél normálisan bánni?

     

    Nem bántásból kérdezek, csak kíváncsi vagyok, hogy mit hiszel? Mert gondolom, az magyarázná ezt a számomra érthetetlen rajongást... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (182)
    2012-07-27  11:15
  2. 2012. július 27. 12:37200.
    * lyan emberi kapcsolat lesz ami arra szolgál, hogy a két fél rendezze a dolgát(lelkileg-pszichikailag segitse, és emelje (ennek nincs köze  a pénzhez, ha valaki a lóvája miatt reszket)
    előzmény:
    Sissi52 (197)
    2012-07-27  12:22
  3. 2012. július 27. 12:28199.

    Mert mindenki éli a normális emberek életét-csak max. csendesebben-de az nem akinek minimum 2 ember szétszakítása, boldogtalansága tapad a kezeihez.

     

    Az arat: boldogtalanságot és szeretetlenséget-a magány pedig hű társává válik. 

    előzmény:
    Sissi52 (197)
    2012-07-27  12:22
  4. 2012. július 27. 12:26198.

    Attól még nem kell egy másik embert tönkretenni, rabláncon tartani, pusztán mert valaki reszket, hogy kiderül az igazság, és a két egykor szétszakított ember ujra kapcsolatba kerül. Mert sosem tudhatod, hogy az a kapcsolat "csak" barátként folytatódik, vagy teljesértékű kapcsolat lesz, vagy csak egyszerűen olyan emberi kapcsolat lesz ami arra szolgál, hogy a két fél rendezze a dolgát.

     

    Aki ilyenbe beleavatkozik, az keményen meglakol a cselekedeteiért-és a jussa a boldogtalanság lesz, mert ki fog derülni az igazság, és soha az életében nem tud szabadulni a valóságtól, hogy ő mindig csak egy pótlék-az egyén életében.Pótléka annak az egyénnek aki mellett egykor ki tudott az a másik ember teljesedni, ahogy mellette úgy soha-ahogy kellett volna. 

    előzmény:
    Sissi52 (197)
    2012-07-27  12:22
  5. 2012. július 27. 12:22197.
    Akkor nem kotelezo ujrahazasodni, de nem kotelezo egy eleten at gyaszolni sem. De attol meg lehet ertelmes, normalis eletet elni. Vagy nem? Ez a ket lehetoseg van.
    előzmény:
    mosolyka (193)
    2012-07-27  11:59
  6. 2012. július 27. 12:20196.
    Mert a csaladnak mi a feszkes fene baja volt veled? Talan ok tudtak, hogy nem lenne ennek jo vege? Vagy mi? anyameknal az volt a gond, hogy anyam alacsony volt, a pasi meg magas. Egyebkent anyam tartotta a kapcsolatot a csaladdal is egesz eleteben, hiszen nagyon jo baratsagban voltak, a pasi huga anyam eletreszolo baratnoje volt. Fene tudja ezt az egeszet, az embereket, meg az egesz eletet, hogy van.
    előzmény:
    Alternatíva (1)
    2012-07-26  10:02
  7. 2012. július 27. 12:16195.
    Meg van eleg idod elni, zard le ezt a fejezetet, csukd be egy ladikaba, es elj. Vagy ha nem, busulj meg szomorkodj meg epekedj tovabb, a mi utan is???? Ami volt valaha, de mar regota nincs. Te tudod, ez meg a te eleted. Ha megsem repul feled az igaz szerelem, annyi minden van az eletben, aminek lehet orulni. Pl egy zold fuszal is, vagy az emlitett gyonyoru kis tulipan.
    előzmény:
    Alternatíva (1)
    2012-07-26  10:02
  8. 2012. július 27. 12:09194.
    Kicsim, van, aki soha nem engedi meg maganak, hogy boldog lehessen. Az en anyamtol is eltiltottak az igaz szerelmet, hozzament apamhoz, szerelem nem volt, elhettek volna boldogan is ennek ellenere, de anyamban benne volt a csalodas miatti fajdalom egesz eleteben. Nem ragozom, az en anyam volt. Csak mondom, lehet igy is csinalni, meg egeszen maskepp is ezt az eletet. Annak kellene orulni, ami van, anyamnak is volt, meg megvan a harom szep gyereke, pl. Ill a szep alom is megmaradhat, amit nehanapjan eloveszunk, letorolgetjuk, aztan megyunk tovabb, mert ez van. A boldogsagunknak sokszor mi magunk vagyunk az akadalyai, nem? Mert valami tortent, volt valaha, ami miatt megsem ugy lett, ahogy elterveztuk, ahogy szerettuk volna. Mert mivel nem ugy lett, soha nem tudjuk meg, mi lett volna belole.
    előzmény:
    Alternatíva (1)
    2012-07-26  10:02
  9. 2012. július 27. 11:59193.

    " Az elfogadásnak nincs köze az érzelmekhez-de a csendes vegetációhoz annál több, hoiszen már az illető leszámolt az életével. "

     

    Ezt viszont mindenki tudja, aki egyetlen egyszer is benne volt érzelmileg és testileg tökéletes kapcsolatban:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (190)
    2012-07-27  11:50
  10. 2012. július 27. 11:54192.

    " aki nem "szívatta", nem küldte el, viszont boldoggá tette... Aki minden szempontból jobb"

     

    Ezt azok mondják, akiknek lila gőzük nincs az érzelmekhez, max.az akarnoksághoz-ezért kell ezzel ámítani magukat, mert ha a valósgrta rájönnek, akkor az biza nagyon fáj nekik-de ez legyen az ő picinyke bajuk:DDD 

     

     

    Az elfogadásnak nincs köze az érzelmekhez-de a csendes vegetációhoz annál több, hoiszen már az illető leszámolt az életével. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (190)
    2012-07-27  11:50
  11. 2012. július 27. 11:52191.
    ...mert az igazinak veltnel csak lehetett ill volt valami oriasi nagy problema, amiert megsem o lett az igazi. Nekem speciel komoly okom volt ra, hogy ott hagyjam ot, ott is hagytam, most oregkoromra jottem ra, hogy o volt valaha!!! az igazi. Kozben meg leeltem az eletem massal, masokkal. O eszembe se jutott.
    előzmény:
    Sissi52 (189)
    2012-07-27  11:42
  12. Torolt_felhasznalo_298455
    Torolt_felhasznalo_298455
    2012. július 27. 11:50190.
    Sajnos már nincs. Jött valaki, aki nem "szívatta", nem küldte el, viszont boldoggá tette... Aki minden szempontból jobb...
    előzmény:
    mkb8082 (184)
    2012-07-27  11:25
  13. 2012. július 27. 11:42189.
    Pontosan igy van. Van amikor az ember magaba a szerelembe szerelmes. Ugy ertem, a sajat szep, gyonyoru almaiba, amit egy masik ember fole epit, ami soha nem volt ott. Csalodni tehat tulajdonkeppen a sajat almaiban csalodott, mert az az illeto mindig is olyan kozonseges volt, amilyennek o sosem latta az illetot. ??????? En is azt hittem, hogy boldog voltama hazssagomban. Aztan miutan elvaltam, jottem ra, hogy dehogyis volt az boldogsag. Amikor kinyilik az ember szeme, amikor lehullik a lepel, ott marad a meztelen igazsag. Sajnalom, hogy valakiknel ennek az ideje sosem jon el es nem tudnak tovabb lepni, tovabb elni.
    előzmény:
    Elza (178)
    2012-07-27  06:26
  14. 2012. július 27. 11:36188.
    Látod-te már megtanultál valamit, valamit ami az egész életeden keresztül elkisér.
    előzmény:
    mkb8082 (185)
    2012-07-27  11:28
  15. 2012. július 27. 11:34187.
    Nem annyi, de elni kell tovabb, ez van. Aki sarba ragad, igyekezzen kimaszni a sajat jol megfontolt erdekeben. A gyasznak is meg kell adni a magaet, de az elet megy tovabb. Nem lehet orokke gyaszolni. Nekunk jobb, ha agyaszido minel rovidebb, hiszen igy is ugy is rovid az elet, nem mindegy, hogyan elunk vagy pazarolunk, bar igy is ugyis pazarolunk eleg sok idot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (182)
    2012-07-27  11:15
  16. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. július 27. 11:32186.

    De, minden kapcsolat hatásal van ránk, nem olyan, mintha meg sem történt volna. Mindegyikban tanulhatunk magunkról, másokról, a másikról, a világról, és változhatunk is. Nem kell elfelejteni. Beépült az életünkbe, de nem folyamatosan rá gondolunk, benne élünk. Én speciel kapcsolatban sem gondolok folyamatosan a másikra. Ott van valahol, de tudatosan azért más is foglalkoztat.

    Ha nem lépsz tovább, ott leszel, mint a topikindító. Választhatod azt az utat is. Ez most általános alany, nem kell magadra venni.

    Én mindegyik régebbi szerelmemre szeretettel gondolok. Bennem vannak valamilyen módon. És egyiket sem felejtettem el, egyáltalán nem, pláne nem egy hét alatt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (182)
    2012-07-27  11:15
  17. 2012. július 27. 11:28185.

    És még valamire válasz, ami tegbapról megmaradt bennem. Egy kívülálló szinte soha NEM látja jobban. Nem ismeri a pontos helyzetet, a konkrét jellemeket, stb..

     

    Én nagyon megbántam, amikor okos kívülállóra hallgattam a saját megérzéseim helyet...

  18. 2012. július 27. 11:25184.
    Ha jól emlékszem, Nálad volt, hogy Te küldted Őt el, pedig szereted. Nincs lehetőséged megkeresni, bocsánatot kérni, beszélgetni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (6)
    2012-07-26  10:20
  19. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 27. 11:24183.
    HA szépen akarod mondani, ezek az elkiabálós szalmaláng emberek.
    És ez a többség amióta emanci lett a nő. A pasinak meg ló nem jut, pattan rá a szamarakra sorba, de igazán mindig csak egy lóra vágyik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (182)
    2012-07-27  11:15
  20. Torolt_felhasznalo_298455
    Torolt_felhasznalo_298455
    2012. július 27. 11:15182.

    "Az is lehet, hogy soha nem találkozik olyannal, akit érdemesnek talál.
    HOZZÁD való ember megtalálásának annyi az esélye, mint a lotton a főnyereményt megnyerni."

     

    Így van!!! :(

     

    Egyébként én azon szoktam csodálkozni a "nagy továbblépkedőknél", hogy náluk ez tényleg ennyi?

     

    Sírok néhány hetet/hónapot, oké, "meggyászoltam", lezártam, kész, pont, jöhet a fodrász, a csini szoknyácska meg az új lovag és vele a felhőtlen boldogság? Az, amit a másik iránt éreztem, ezzel el lett zárva egy fiók mélyére, onnan soha többé elő nem jön, ha elő is jön, semmilyen hatást nem gyakorol már rám, illetve az új kapcsolatomra?

     

    Én ezt már el sem tudom képzelni. Hogy ennyire simán helyettesíthetőnek tartsuk azt, aki "az életünk" volt... Hogy jöhet bárki, elég, ha megfelel az elvárásaimnak, és akkor én már ugyanolyan boldog tudok vele lenni... Nos, aki tényleg az igazit veszítette el, az szerintem már nem képes erre. Ez nem olyan, hogy tönkrement a tv-nk, hát kellemetlen, de nosza, jöhet az új, mindegy, hogy Samsung, LG, Orion, akármi, lényeg, hogy megfeleljen bizonyos paramétereknek, és akkor lőn öröm-boldogság. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (181)
    2012-07-27  08:46
  21. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. július 27. 08:46181.

    Kérdésem van: Mi az, hogy visszatáncoltatta???

    Talán tüzes vassal égették? Vagy forró olmot öntöttek a fülébe? Vagy mi??

    Ki kényszeríthet és mivel valakit arra, hogy puhapöcs legyen? Nem csak saját maga??

     

    A másik kérdésem: Miért gondolod, hogy "vígan folyt az élete" ??? Aki többször nősül, annak bizonynem folyik vígan az élete. De nem azért írtam ezt, hogy jó magyar szokás szerint el kezdj örülni a másik nyomorúságának .... az gusztustalan lenne ...

     

    Nem az itt a kérdés szvsz, hogy ha ennyire szerelmes volt, hogyan léphetett ilyen szépen tovább, hanem az, hogy Te miért nem akartál továbblépni?? Te miért kapaszkodtál a múltba annyira, hogy huszonév alatt sem engedted meg magadnak, hogy boldogulj. 

     

    Értem én, hogy az ember fél a csalódástól, fél attól, hogy megint hintába teszik, viszont erre nem az a megoldás, hogy bezárom az ajtót, hanem az, hogy csak annak nyitom ki, aki arra érdemes.

    idézet:
    Coke Girl (171)
    2012-07-26 17:10:44

    hogy csak annak nyitom ki, aki arra érdemes.

    Az is lehet, hogy soha nem találkozik olyannal, akit érdemesnek talál.
    HOZZÁD való ember megtalálásának annyi az esélye, mint a lotton a főnyereményt megnyerni.

    Az átlag összefekszik olyanokkal is akiket nem érdemes az ajtón beengedni, könnyebben jutnak a pasik sok nő lába közé, mint hogy a nő a saját lakásában egy kávéra meghívná a pasit. Bizalmatlan a pasival az otthonába nem viszi, de akárhol meg szexel vele.

    A nagy továbblépkedők, amit javasoltál, általában az egyik rosszból a másikba lépkednek.


    hogy Te miért nem akartál továbblépni??


    NEKI az a szaralak volt az embere, csak azért nem, ennyire egyszerű.
    Miért az? Azt meg csak Ő tudja.

     

    előzmény:
    Coke Girl (170)
    2012-07-26  17:10
  22. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 27. 07:29180.
    Inkább kérd el a receptjét..
    előzmény:
    mosolyka (176)
    2012-07-26  19:41
  23. 2012. július 27. 07:07179.

    Sosem jo a felmelegitett  leves..................

     

    Ez  a  pasi  akirol  irsz  egy  nyim-nyam  alak,  akit  ide-oda  fuj  a  sze'l!

     

    Arra  van   szukseged???????????????????????????

    előzmény:
    Alternatíva (1)
    2012-07-26  10:02
  24. 2012. július 27. 06:26178.

    Ennyi év után rá kell jönnöd, hogy azt az időt is kár volt rá pazarolni, amíg boldognak hitted magad vele.

    Nem szabad ennyire ragaszkodni egy álomhoz.A tipikus esete annak, amikor sokkal többet hiszel bele valamibe, mint ami.

    Sokan ragaszkodnak a fájdalmukhoz, szinte dédelgetik magukban.Mintha az utolsó szalmaszál lenne, ami a szeretett emberhez köt.Nem is akarnak túllépni.Pedig az élet túllép rajtuk.

    Ennyi idő után, úgy érzem már nem is lehet csak úgy lerázni magadról ezt a fájdalmat, mert túl sokáig éltél vele.Vannak erre módszerek, kineziológus, pszichológus, talán ők tudnak segíteni.

    Van egy mondás, amiben van igazság: "Ne sírj, hogy vége lett, mosolyogj, mert megtörtént veled"

    Ez az esetedben nem egészen igaz, de jobb híján próbálj örülni a szép emlékeknek és lépj tovább!

    előzmény:
    Alternatíva (1)
    2012-07-26  10:02
  25. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. július 26. 19:45177.
    Ha nem kaja , akkor mi?
    előzmény:
    mosolyka (176)
    2012-07-26  19:41

Címlap

top