Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Emésztő bánat...
Létrehozva: 2012. július 26. 10:02
Nagy a fájdalmam, és szeretném magamból kiírni, meg talán kapok hasznos tanácsokat arra, hogy hogyan keveredhetnék ki ebből a nyomorúságból.
Fiatalon beleszerettem egy fiúba, és egy csodálatosan nagy szerelem lett belőle mindkettőnk részéről.
De aztán a fiú családja visszatáncoltatta a fiút, pedig már gyűrűs menyasszonya voltam. Akkor még ellent tudott mondani a család nyomásának, amikor megvette a gyűrűket, de aztán már hajlott mint a nád, és nem felém.
Miután szétment az utunk, többé nem láttam, de azóta sem vagyok képes elfelejteni. Képtelen vagyok új kapcsolatra, nem szültem gyerekeket, míg neki vígan folytatódott az élete. Megnősült, tán kétszer is, és három gyereke született.
Hogy lehet az, hogy valaki, aki annyira szerelmes, mint amilyen az a fiú is volt, csak úgy elhagyja a szerelmét, és semmi gondot nem okoz neki az, hogy milyen fájdalmat hagyott maga után, és szépen éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna?
Nekem meg huszonév sem volt elég ahhoz, hogy túljussak az érzelmeimen.
persze, letezik ilyen, hoygne. de ezekben az esetekben az alanyok altalaban nem is igenylik mas szerelmet. ez nem gond, van ilyen, tenyleg. van, aki nem lesz többet szerelmes, van, aki tökeletesen összhangban van egyedülletevel es nem is vagyik masra. nincs ezzel semmi gond.
a gond akkor van, ha az ember masra vagyik, DE nem tudja helyen kezelni az emlekeit (es a hozza kapcsolodo vagyalmokat, milettvolnaha-kat).
az emlekeknek termeszetesen fontos helyük van az ember eleteben. de szerepük nem veheti at egy elö ember szerepet.
a topikindito azert szenved, mert vegyitette a kettöt: templomot epitett az emlekeiböl s ide jar imadkozni - ugyanakkor vagyik mas szeretetere, szerelmere - akit nem enged be privat templomaba (s igy megközelithetetlen).
a kettö közül az egyiket redukalni kell. az ö eseteben - mivel a mostani helyzet nem felel meg neki - ezt a templom lebontasaval, emlekeinek emlekke törtenö visszaalakitasaval lehet elerni.
Mondjuk azért ezt sem kell túlzásba vinni!
De persze, miért ne regisztrálhatnál még ma egy társkeresőn?
Mondjuk nem feltétlenül ideális dolog az interneten társat keresni, főleg nem manapság, de ez is egy módszer a sok közül...
Szerintem, ha úgy érzed, hogy NEKED jobb érzés lenne, ha mondana valami okot, akkor érdemes megpróbálni.
De ha rájössz, hogy az ok igazából csak az, hogy nem kellettél neki eléggé - és ezt nem lehet szépen, tartalmasan megfogalmazni - akkor teljesen felesleges.
Hoppá, a felső 10.000 megint kitört belőled.
leirtad a kulcsot: "...aki nem helyettesit engem, aki MAS, mint en vagyok."
erröl van szo. nem ugyanazt kell keresni, nem ugyanazt kell elvarni. mert ugyanolyan senki nem lesz, ezen a teszten csak elverezni lehet... es az ember esetleg egy sokkal jobbat szalaszt el...
(arrol nem beszelve, hoyg ami akkor idealis volt, ma 1000%, hoyg nem lenne az - mar az eletkor jellemzöi miatt sem...)
Ma is az, valamit hazudna.
Az anya után a férj jön.
Meghal az anya hamar, leéled az életed nélküle, akár egész jól is.
Tudomásul veszed, hogy az élet ezt adta.
1 anya 1 férj az életben, ez simán lehet.
egyaltalan nem haszontalan idö. igy igaz, az ember rengeteget tanul ezalatt.
masreszt: az a kapcsolat, aminek elveszteset az ember nem gyaszolja meg, amit az ember nem bucsuztat el, elkezdesre is meltatlan kapcsolat volt (vagy hosszu gyülölet-es/vagy felelem-fazis elözte meg a szakitast).
Bocs, de azért azt mondani, hogy ez a szerelem, minden más meg nemszerelem... elég erős.
Szerintem meg ez a mártírság. Egy életen át lubickolni abban, hogy volt Ő, az Igazi, az Egyetlen, akinek a bokájáig se ér fel senki más. Piedesztálra emelni egy halottat, aki talán azt szeretné, hogy szeretett felesége gyászolja őt meg - aztán éljen tovább.
31 éves vagyok. Tíz éve szeretem a férjemet. Ha meghalnék, szeretném, ha mindig emlékezne rám - és idővel találna magának új párt. Aki nem az én helyettesem, hanem valaki más, akit szintén tudna szeretni. Mert élni itt és most kell, ebben a világban, és nagyon nem díjaznám, ha évtizedekig lenne egyedül, bezárkózva, az én fényképemhez beszélve.
ez nem szerelem, hanem görcsös kapaszkodas abba, ami mar nem letezik.
a mindenkori alkalmazkodokepesseg funkciojanak müködeskeptelensege. ha ez nem igy, hanem mondjuk a sebgyogyulas funkciojanal jelentkezik, akkor az illetö bele is hal az adaptacio funkcionalis zavaraba.
a topikindito eseteben a müködeskeptelenseg nem az elethez nelkülözhetetlen alapfunkciokat erinti, tehat ö (mar) nem fog belehalni. de az elete minöseget mar sikerült befolyasolnia, a ti. elmondasa szerint nem is kicsit...
ez a funkcio "reparalhato". nem hatrany, ha a topikindito (kellö segitseggel) nekikezd. :-)
Ezzel nem lehet mit csinálni.
Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, hogy beszélhettem erről a témáról. :)
Örülök, hogy ennyi szemszögből nézhettem meg, ami nekem ennyi időn keresztül egyértelmű volt.
További kellemes napot mindenkinek. :)
Akkor kiss my ass és annyi.
Bár lehet, ahhoz meg kell halnia (lehetőleg hősi halált) a másiknak? Anélkül nem is lehet szerelem? Igazi?