Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsaltak, mit tegyek?

panna74
Létrehozva: 2012. július 19. 09:52

Sziasztok!

Elég érdekes a sztorim, kétségbe vagyok esve, segítsetek.

Szóval tavaly novemberben, házvásárlás kellős közepén kiderült, hogy a férjem megcsal(t). Van 2 gyerekünk. Persze a szeretőjétől tudtam meg, mert éppen egy állást ajánlottam neki nálunk. (jó mi?). Annyira letaglózott a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. A férjem azt mondja és van benne igaza, hogy nagyon zavarja, hogy nem beszélgetünk. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy én mindig is ilyen voltam. A viszonyuk egyébként már akkor kezdődött, mikor az első gyerekkel voltam terhes, de már állítólag akkor bepróbálkozott a csajnál amikor még csak jártunk. És a férjem még azt is mondta, mikor megkérdeztem, hogy akkor miért házasodtunk össze, miért lett 2. gyerek, ha annyira nem volt boldog. Erre azt mondja, hogy azt hitte változnak a dolgok. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem néhány levelét (ezt soha nem gondoltam volna magamról), de egyszerűen nem hagy nyugodni a zöld kis szörny, pedig olyan büszke voltam magamra, hogy soha nem voltam féltékeny típus. Sőt együtt jegyeztük meg a csajokat, ha megnézett néhányat, hogy milyen csinos ruhák. Most viszont görcsbe van a gyomrom, mi legyen. Jártam kineziológusnál, viszont egy-két nap után elszállt a hatás, mert nem tudtam a feladatokat csinálni. Most tudom, hogy újra találkozgatnak, a férjem tagadja. Kapott egy szülinapi ajándékot, amit bevallott, állítólag postán kapta, de nem tudom mit higgyek el neki. A bizalom teljesen elszállt mióta megtudtam, hogy újra találkozgatnak. A gyerekek miatt nem akarok elválni, meg persze itt a ház, a hitelek, de már a munkámat sem tudom ellátni, csak a netet bújom egész nap. Mit tegyek?

Köszi

  1. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. július 29. 08:19101.

    Ez így van....Az emberek 90 %-a csinálja, csak az önzés annyira belénk van nevelve, meg valamiféle hamis hűség komplexus, hogy ezt a többség képtelen lenne megbeszélni is a párjával....mert kimondva már talán lerombolná a maradék összekötő kapcsokat, meg hát akad olyan is ahol az egyik fél hűséges  (még )...

     

    Van olyan ismerősöm, aki 20 év alatt kétszer, (az utóbbi öt évben ) csalt és egyik sem egy alkalmas szex volt...Ennek ellenére, ha a férje tenné, azaz kiderülne, akkor saját bevallása szerint nagyon rosszul ene neki...

     

    A  másik ...egy pasi, ő notorikus csaló, már az esküvőjük napján kezdte és azóta is rengeteg kapcsolata van, mind  a mai napig..  Hihetetlen milyen vad dolgokat művel...Azt gondolja, hogy a párjának is vannak dolgai és szerinte sejti az övéit is, ennek ellenére nagyon jól tudnak együtt élni, immár húszonvalahány éve....

     

     

    ....és még sorolhatnám...... és tényleg, mert ahogy így belegondolok nincs olyan közel 's távol az ismeretségi körömben, ahol ne lenne valami "TITOK".......

    előzmény:
    Kifacsartnari (100)
    2012-07-29  07:00
  2. 2012. július 29. 07:00100.
    Jhaj isztenem isztenem: Hát a férjem félrekur ! ,-na és  ,- más is!!,  Mi hatvan évessen is szépen éldegélünk  én  néha féremegyek  a párom is ,- néha néha eljárunk swingerclubba  az élet megy tovább mindenki sexuállis ingere rendezve  a házhitel rendezve  a gyerekek családban nevelve és  - BY Hapy hol itt a problema?? hm?-  nem kell álszenteskedni hölgyeim ,  mert az élet  véges  és az út végén má nem, lehet nyafogni , hogy  ,- elkurtam  juj de másképp csináltam vona ,/egy  jo  tanács  naggyon  jo  a töltöttkáposzta ,- de,- meg kell kóstolni a rántotthusit, meg sok sok ételt ,hogy jo  szakácsnő legyen az ember  ,és  az ÚTON-- végig kell menni!   
  3. 2012. július 29. 06:0099.

    Hallgattassék meg a másik fél is!

    Ha ez így működne, ha lenne az emberek között diskurzus, akkor jobb lenne a világunk, a mi világunk!

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  4. 2012. július 28. 17:1098.
    Kommentelni is mindenkinek joga van!
    előzmény:
    Edith11 (94)
    2012-07-28  10:18
  5. 2012. július 28. 17:0997.
    O (topicindito) irta,hogy november ota tudja a problemat. November es julius kozott szamold ki lecci,hany honap van! Nekem ez nem ujkeletu szoval!
    előzmény:
    Edith11 (94)
    2012-07-28  10:18
  6. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. július 28. 14:2196.

     

    kicsit túlteng benned a fontoskodás.

     

    valami bajod van, a tyúkszemedre léptem a puszta létezésemmel? nem te lennél az elsö, de kit érdekelsz? pletyialapnak bármi jó, mi?irogatok, mert nekem is van véleményem, még ha nem is tetszik mindenkinek. nem kell hozzám szólni, ha nem tetszik, föleg, ha épitö szándékú mondanivalód nincs.

    előzmény:
    Amarynda (93)
    2012-07-28  07:15
  7. Torolt_felhasznalo_728002
    Torolt_felhasznalo_728002
    2012. július 28. 11:3295.
    Összesen két hozzászólása van a topiknyitónak. Ha vette a fáradtságot topikot nyitni, akkor arra is vegye a fáradtságot, hogy reagál a hozzászólásokra. Szerintem.
    előzmény:
    Edith11 (94)
    2012-07-28  10:18
  8. 2012. július 28. 10:1894.

    Köszi a magyarázatot!:)

    A probléma bár "régi " eredetű...de ő csak most tudta meg....ezáltal neki új...akármennyire is hihetetlen ezt elképzelni kívülről (ugye más problémája nem probléma)...benne van egy helyzetben ami nagyon frusztrálja és ezért kér segítséget.

    Igen, létezik ilyen h. apuci évekig hazudik, mert marha jól ellavíroz a két nő között és általában a feleség az aki nem szokott erről tudni. Anyucinak előadják h. minden oké, a szeretőnek meg, h. otthon minden borzalmas, csak a gyerekek miatt nem válik stb....hány ilyen van....nem hiszem  h. ezért a feleségek lennének a hibások....mennyivel izgalmasabb egy ilyen kettős élet.

    A nő sem tökéletes ahogy a pasi sem nyilván. S a pasi gyerekek előtt is tudhatta h. nem a kommunikáció csúcsa a nő...

      

    Mindenkinek akkor van joga topicot indítani amikor óhajt és legfeljebb nem muszáj elolvasni vagy kommentelni, nem igaz?

    előzmény:
    HataMari (92)
    2012-07-27  19:19
  9. 2012. július 28. 07:1593.
    Semmi. Csak eppen a fenykepedet nem volt nehez felismerni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (90)
    2012-07-27  15:04
  10. 2012. július 27. 19:1992.

    Olvasd mar vegig a hsz-eket is,meg a topicinditot is erto olvasassal! sokan bevallaljak,hogy ok is meglettek mar csalva!

    csak sokan nem ertik,ha a problema ilyen regi eredetu,akkor miert is most van a tetozes,hogy meg topicot is nyitunk rola!

    eleve topicindito leirja,hogy o nem beszelget,o ilyen,kesz. akkor a ferje meg felrekur,o meg olyan,es kesz,nem? vagy megis mit gondolt tavaly novemberben a kedves 2 gyerekes szegeny no,hogy csakis a ferje a galad diszni,o meg ugy tokeletes,ahogy van, a nemkommunikaciojaval egyutt? Szerintem egy kapcsolat elhetetelen beszelgetesek nelkul,plane fontos dolgok atbeszelgetese es ezalapjan alapos atgondolasa nelkul!

    Na ezert gondol a tobbseg azt,amit!

    előzmény:
    Edith11 (91)
    2012-07-27  18:53
  11. 2012. július 27. 18:5391.

    Ha kamu, ha nem....ennyi érzéketlen hozzászólást...annak akit még nem csaltak 2 gyerekkel fogalma nincsen miről beszél.....úgyhogy inkább hallgasson..........

    Mindenki nagyon okos....és senki sem tudja magáról elképzelni, hogy ilyen történhet vele....

    Rengeteg férfi megcsalja a kisgyerekes párját, mert a mai férfiak nagyrésze nem bírja azt a fajta nyomást, amit egy kisgyerekes lét diktál. Már a terhességtől megijednek....Tisztelet a kivételnek.

     

    Ha létezel, Kedves Topic Indító, rúgd ki apucit...keményíts be...ha szeret Veled marad, ha nem a másikhoz megy. Én ezt tettem...S még az sem biiztos, hogy Neked kell majd ezekután....Légy bátor!

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  12. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. július 27. 15:0490.
    ?????
    előzmény:
    Amarynda (89)
    2012-07-27  13:53
  13. 2012. július 27. 13:5389.

    Nem terhesen hagytak ott hanem egyejszakas kalandbol lett a fiad, ez azert kulonbseg.

     

    A 2. pasinak meg nem volt kedve nevelgetni az idegen gyereket.

     

    Meghat te se vagy piskota.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (48)
    2012-07-19  17:14
  14. 2012. július 26. 16:0288.
    Megértem
    előzmény:
    Sissi52 (87)
    2012-07-26  10:41
  15. 2012. július 26. 10:4187.

    Most akkor az szitu, hogy te nyilvan tudod, hogy a ferjednek noje van, o meg hazudik neked, te meg elsz vele, dolgozni sem tudsz mar, de a ferjeddel  akarsz agybabujni, miutan kibujt a szeretoje agyabol, mert szuletett kozos gyermeketek mar valaha meg an valami kusza kozos penzugyetek.

    Igy is lehet elni, ez is egy valasztas. Homokba dugod a fejedet, ugy teszel, mintha, mintha elnel. Ugy tanultam, ez egy ido utan teljesen felemeszti az embert testileg, lelkileg.

    Vagy elvalsz es meg megprobalsz szerenyebb, de normalis igaz eletet elni, ahol nem kell hazudozni. Ez is egy valasztas.

    Vagy elsz vele es pokolla teszitek mindketten a kozos tovabbi eleteteket.

    Tela van a tal, tessek szedni, ki mit szeret. Ki mit kanalaz ki, azt eszik.

    Nem tom, nekem akarmilyen nehez is, de az igaz elet tetszik, ezt valasztottam.

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  16. 2012. július 24. 23:1086.

    HOGYAN  lett  ebbol  egy  "kiemelt"  topik??

    Talan  az  egyik  modi  kezdte  unalmaban........??

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  17. 2012. július 24. 23:0585.

    zzzzzzz

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  18. 2012. július 24. 21:2284.

    Erre csak te tudod a választ.

    Ha nem akarsz elválni, akkor tűrnöd kell.

    Sajnos hasonló cipőben járok és én is tűrök mert szeretem.

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  19. 2012. július 24. 14:4883.

    Szia!

    Hát nem irigyellek! Nekem is volt - sajna - lehetőségem megtapasztalni a megcsalt szerepét, de nálam ugye nem volt gyerkőc, ami azért némileg könnyítette a szitut.

    Te egyébként mit érzel? Szereted még a férjed, vagy csak anyagi dolgok, illetve a megszokott biztonság(?) miatt vagy még vele? Pontosan egyébként mióta tudod? A kineziológus mit mondott? Előtte is jártál már nála valamilyen probléval, és segített? Jó lenne, ha picit írnál erről, mert szívesen leírom a véleményem ha gondolod.

    Addig is szép napot neked, és kitartást!

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  20. 2012. július 23. 11:2882.

    Nagyon jó ez a hozzászólás! Látszik, hogy van tapasztalatod és nem fehér-feketében látod a dolgokat.

    Tetszik, hogy ne tedd a másikat ellenséggé.Igen! Az emberek tökéletlenek, de bizonyos szintjein az életnek lehetnek jó társak. Attól még lehet jó apa, max érdemes vele hanyagolni a házasságot.

     

    előzmény:
    Alison1 (52)
    2012-07-19  18:05
  21. 2012. július 23. 11:2281.

    Én nem sok mindent tudok a körülményekről, de egy-két alap.

    Ami éveken keresztül szaródott el, azt nem lehet hetek alatt helyrehozni.

    A másik: egy kapcsolaltban MINDKÉT fél felelős a kialakult helyzetért( minimum abban h miért úgy választott párt, miért nem ismerte meg). Ezért tarts önvizsgálatot. Ettől persze nem mentesül a férj, dehogyis!

    Naés a legjobb túlélési tipp: fogd fel egy olyan tapasztalatnak, amiből rengeteget tanulhatsz. Tudom, nehéz, de ezek edzik az ember lelkét, ha jól áll a dolgokhoz.

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  22. Torolt_felhasznalo_728002
    Torolt_felhasznalo_728002
    2012. július 21. 11:1080.
    Asszem indítok egy topikot, aminek az lesz a címe, hogy "kamutopik verseny". 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_728002 (79)
    2012-07-21  11:08
  23. Torolt_felhasznalo_728002
    Torolt_felhasznalo_728002
    2012. július 21. 11:0879.
    Azt hiszem, a lényegre tapintottál. 
    előzmény:
    KN18 (73)
    2012-07-20  22:17
  24. 2012. július 21. 10:4878.

    Kedves Panna!

     

    Hány  évesek a gyerekeid?

     

    Az írásodat olvasva, ez nem egy megcsalás, ez egy évek óta tartó viszony, és hosszú ideje hazugságban éltek:(

     

    Nem tudom, innen vissza lehet-e még fordulni... nem tudom, ezt egyáltalán meg lehet-e bocsátani...

     

    Hogy képzeled a jövődet? Továbbra is elfogadod ezt a helyzetet, vagy változtatni szeretnél?

     

    Talán ideje lenne, hogy leüljetek, és beszélgessetek, arról, hogy együtt vagy külön szeretnétek élni az életeteket. 

    Gondolom, most, hogy már mindent tudsz, nem szeretnéd, ha  tovább folytatódna a kapcsolatuk...

     

    A kérdés csak az, hogy tudsz-e még hinni a férjednek, ha azt mondja, nem találkoznak többet.

     Megbízol-e benne, hiszen éveken keresztül viszonyt folytatott, és nem te voltál az egyetlen nő az életében.

     Tudod-e még szeretni, egy ekkora csalódás után, és kétséges, hogy mit érezhet irántad, ha ezt képes volt megtenni...

     

    A döntés a tiéd, de én nem hiszem, hogy mindent meg lehet és meg kell bocsátani:(

     

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  25. -1-
    -1-
    2012. július 21. 07:5177.

    Csak úgy. Széljegyzet gyanánt.

    Nagyon szeretnék látni egy olyan statisztikát, hogy a megcsalatásból eredően mennyi válás lett?

     

    Amit én gondolok erről az az, hogy két táborra oszlana az arány.

    Az egyik, aki azonnal borít, mert mégis hogy képzeli, hogy ezt tette velem?

    A másik pedig az, aki csak eljátszik a gondolattal, de marad.

     

    Talán van egy harmadik réteg is, legalábbis merem feltételezni, meg azt is, hogy talán egyre többen, akik rádöbbennek arra, hogy eddig valamit úgy csináltak, hogy az sehová sem vezet / vezetett, éppen ezért tesznek azért, hogy változzanak az eddig alkalmatlan viselkedési minták.

Címlap

top