Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Optikánál reklamáció

tutumutu
Létrehozva: 2012. július 12. 09:18

Sziasztok!

 

Köszönöm, hogy hozzászóltok a helyzetemhez ami a következő:

 

6 évvel ezelőtt kaptam első szemüvegemet 25 évesen. Nem igen értek vagyis értettem a témához mert a családban nincsen szemüveges és eddíg úgy tűnt nekem sem kell. X optikában orvos vizsgált és szemtengely ferdülésre csak cilinder került a szemüvegre. Azzal a tanáccsal, hogy csak néha hordjam olvasáshoz, számítógépezéshez. Két évre rá SZTK-ban vizsgáltak és a recepttel másik optikában készítettek szemüveget. Azt mondták márpedig nekem mindíg hordanom kéne a szemüveget. Feltettem és lőn világosság "-Hát tisztán is lehet látni?!" Ezen van 0,5 dipotria mert rövidlátó is vagyok meg a szemtengelyferdülés is erősebb lett egy kicsit. Pár hónapra rá újra x optikában készíttettem napszemüveget a bajaim"rárakásával" a lencsére. Itt az orvos másik képlet szerint ír ezért nem tűnt fel, hogy megint nem került a rövidlátás miatt dioptria erre a szemüvegre. Azt hittem a sötétítés miatt nem látok vele olyan jól. Most ismét két év elteltével újra x optikában a szokásos orvos vizsgált. 90 ezer ft-os szemüvegemet mikor tegnap vizseltem először úgy éreztem nem látok rendesen vele, a régivel az SZTK-al meg igen. Elő vettem a papírokat és tegnap az internetet bújva nmegértettem a bűvös számokat amiket felírtak. Rájöttem, hogy ezen a szemüvegemen sincsen a rövidlátás korrigálására dioptria. Szóval vissza kell mennem reklamálni mert ez így nem lesz jó. Csak a baj az, hogy én már nem bízom meg az ő orvosukban. Arra gondoltam elmegyek előtte az előző sztk-s orvos rendelésére és beméretem a szemem és azzal megyek reklamálni. Ha igazam van akkor a napszemüveget és az újnak a lencséjét is ki szeretném cseréltetni ingyen hiszen szerintem a fogyasztóvédelmi törvény szerint hibás teljesítésről van szó. Csdak az a baj, hogy nem szeretek vitatkozni és ez az szemüveg kéréds is nem tudom mire készüljek, hogy megpróbálnak-e bemagyarázni valamit és a felelősséget elhárítani. Az az igazság, hogy szerintem nem az én feladatom érteni a szakmához és számokhoz. Illetve azt szeretném még tudni, hogy ha elkészült a lencse akkor azon lehet javítani vagy teljesen újat kell csinálni mert a javítást gondolom könnyebb kiharcolni de teljesen új lencse, ráadásul 4 db az már húzós összegű hiba lenne nekik és félek le akarnának rázni. Szerintetek?

  1. 2012. július 12. 13:4326.
    Szóval az x optikát egy optometrista vezeti ahol heti 1 alkalommal orvos is rendel. Engem az orvos vizsgált legutóbb, de gondolom a kartonra írt adatokból indulhatott ki ahol a myopia semmikor nincs felvezetve. Csak én erre most jöttem rá, hogy az ott készült szemüvegeimen nem volt soha dioptria.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  2. 2012. július 12. 13:3425.

    Köszönöm!

     

    Ez alkalommal diplomás orvos, szemész vizsgált meg az optikában és mégsem tudta megállapítani a myopiát. Most ebédszünetben visszamentem az optikába és elmondtam a panaszomat. Úgy tűnik, hogy az első anamnézist az optometristájuk vette fel. És mivel a jó szemüvegemet az sztk-ban állították be nem került a kartonomra az x optikánál, hogy a sph 0,5 lett közben. Tehát a három szemüvegem (első, napszemüveg és a mostani) egyikén sem korrigálták a myopiát.

     

    Miután ott is átbeszéltük a helyzetet nekem úgy tűnik, hogy a shp, dioptria a rövidlátásra kellene nekem és ha így a myopia korrigálva lenne akkor a cillindernek talán nem kéne olyan erősnek lenni (amivel próbálták talán most az éleslátást erősíten). Úgy érzem itt a bibi. Hétfőn megvizsgál az optpmetristájuk újra mert a doki szabin van. Azt, hogykijavítják-e még nem beszéltük meg, sem az árát. 

     

    Minden esetre én ma délután elmegyek máshová is, hogy legyen addígra egy másodvéleményem , viszonyítási alapom.

     

     

    előzmény:
    dr. Kiss István (24)
    2012-07-12  13:21
  3. 2012. július 12. 13:2124.

    Kedves Tutumutu!

    Bár ez nem kifejezetten orvosi probléma, de azért én is szeretnék hozzászólni. Lehetséges, hogy az optikai orvos csak optometrista. Ő is diplomás ember, de nem ért minden szemészeti betegséghez. Mint például az astigmia, myopia...stb.  kiszűréséhez.  Biztos szemüvegfelírást csak a szemész orvos tud írni, aki pupillatágító cseppel kitágítja a pupilláját és pontosabb értéket tud mérni. Ezt optometrista nem tudja és nem is teheti meg. Valószínű ezért van sok dioptria eltérés a szemüveglencséi között. Ilyenkor ajánlott szemészt(orvost) felkeresni és ő majd ír receptet amivel a dioptriás napszemüveget is "normálisan" tudja majd hordani.

     

    dr. Kiss István 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  4. 2012. július 12. 11:1623.
    Vintitmi, Pmnc! Köszönöm, most megerősítettetek abban, hogy az elgondolásaim helyesek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  5. 2012. július 12. 11:0622.

    Pedig néha előfordul, hogy kiváltanak kis cilinder értéket dioprtiával és fordítva. Én kb. 28-30 éve vagyok szemüveges, cilinderes szemüveget hordok. Négy szemüvegem és egy dioptriás napszemüvegem van. Nem mind egyforma, kb. negyed dioptria eltérés van némelyik között, de mindegyikkel jól látok. Amíg kicsi a dioptria és a cilinder érték is - nekem az a tapasztalatom - hogy sokkal alaposabban kell vizsgálni, hogy kiderüljön, mi a megfelelő kombináció.

    És nem csak a dioptria értékek, hanem a fokok és a mm (a szemek távolsága) is számít.

    előzmény:
    tutumutu (7)
    2012-07-12  10:00
  6. 2012. július 12. 11:0521.

    Szia!

    Ajánlom neked ezt a fórumot! Nagyon segítőkész a srác.

    Én csak annyit tudnék hozzátenni, hogy amikor én utóljára csináltattam a szemüvegemet, akkor  4 helyen vizsgáltak (3 orvos és 1 optometrista), és mind a 4 különböző értéket mért. Én az első helyen mért alapján készítettem el a szemüveget, amivel elégedett is vagyok, de más ok miatt elküldött szakorvoshoz az optometrista és ott a doki azt mondta hogy nem kell nekem olyan erős lencse elég gyengébb is, pedig jeleztem hogy azzal sokkal tisztábban látok.

    A másik dolog, hogy ahol csináltattam a szemüvegemet ott 3 hónap garanciát adtak rá, szóval ha úgy éreztem volna hogy nem jó a szemüveg, akkor kicserélték volna. 

    előzmény:
    tutumutu (1)
    2012-07-12  09:18
  7. 2012. július 12. 10:3320.

    Most ahogyan gondolkodok lehet, hogy találtam fogáspontot:

     

    1. a kártyán nem az az ax szerepel mint a papíron

    2. Vizsgálat után amikor megrendeltem a szemüveget nem adtak a megrendelésről papírt, nem írtam alá a megrendelő lapot. Mert ha adnak és hazaviszem talán előbb feltűnik a különbség mert bizti megnézegettem volna mik változtak, szóval még mielőtt elkészül a lencse szólhattam volna, hogy nem egészen stimmel amit a dokinő beállított.

     

    Szerintetek?

    előzmény:
    tutumutu (1)
    2012-07-12  09:18
  8. 2012. július 12. 10:2919.

    Akkor tényleg szerencséd volt!

     

    mert elég ha csak rossz napja van a dokinak, máris nem foglalkozik veled annyira és megvan az eredmény. Egy szemüveg pedig nem játék. Pláne amennyibe kerül. És ha meg ráadásul nem reklamálhatsz mert a doki mossa kezeit hát kérem ez a legjobb biznisz.

    előzmény:
    Selymeske (18)
    2012-07-12  10:24
  9. 2012. július 12. 10:2418.

    Sokszor sötétítik, mert a táblát vagy lámpa világítja meg, vagy a falra vetítik az olvasnivalót, és ugye projektoros vagy milyen megoldás...

    nekem mondjuk az nem jött be annyira, mint a hagyományos tábla.... :)

     

    Nem tudom, budapesti vagy?
    A kútvölgyi kórházban volt egy tündéri doktornő, aki engem vizsgált, és nem volt szívbajos, szerintem háromnegyed órát bent ültem nála, mire mindenre kiterjedő vizsgálatot készített. Sőt, kérdezgetett mindenféle előzményről, más betegségről, stb-stb...

     

    előzmény:
    tutumutu (17)
    2012-07-12  10:21
  10. 2012. július 12. 10:2117.

    Egyetértek!!!

     

    Selymeske, jó erre a kérdésre felkészülök!

     

    Magyarán, volt egy olyan sejtésem, hogy a jó szemész megtalálása a lényeg aki konkrétan a te bajaidra megtalálja a fát ez erdőben.

     

    És miért nem szóltam...legközelebb nem leszek szívbajos és órákat rabolommajd az idejét. Csak nem értem hogyhogy 3 alkalommal is a dioptria mégsem jött szóba az x optikánál. Lehet, hogy abban is van valami, hogy a szoba sötétített és az sztk-ban világos volt.

    előzmény:
    kispiros (13)
    2012-07-12  10:13
  11. 2012. július 12. 10:2016.

    Jézusom!
    Akkor nekem csak szerencsém volt az elmúlt 22 év során?!

     

    ilyennel még nem találkoztam, tényleg addig próbálgattak a szemüvegbe dioptriát rakni, meg cilindert állítani, amíg nem láttam tisztán....
    elszomorító :(

    előzmény:
    kispiros (13)
    2012-07-12  10:13
  12. 2012. július 12. 10:1615.
    Jaj, bocs... összekevertelek :)))
    előzmény:
    csakcsokis (8)
    2012-07-12  10:01
  13. 2012. július 12. 10:1414.

    Ez nem én vagyok a topikindító :-)

     

    Ja amúgy nem haragszom, köszönöm, hogy felvilágosítotatok ebben a témában. nem igen vagyok még jártas. Valahol sejtettem, hogy ez egy olyan téma amin aztán lehet vitatkozni kinek van igaza és sok pénzbe vagyis pénzkidobásba kerül. A szomorú, hogy most nincsen pénzem mégegyegyszer 30 ezer forint a lencsére ezek után. 

     

    Ja és még egy dolog most elővettem a lencsére adott műanyag garancia kártyát és azon a tengelyhez 180 fok van írva mindét lencsére. Nem ez szerepel a papíron ???

    előzmény:
    Selymeske (10)
    2012-07-12  10:05
  14. 2012. július 12. 10:1313.

    tudnék arról mesélni, hogy állnak hozzád, csak egy példa: felrakja a próbaszemüvegre ugyanazt, ami most van, közli, hogy ez nekem jó. De nem jó, azért vagyok itt, mert nem látok vele jól. Válasz: De átmegy vele a jogosítványhoz szükséges látásvizsgán!!!! Ez pl egy főorvos volt. No comment.

     

    előzmény:
    Selymeske (3)
    2012-07-12  09:40
  15. 2012. július 12. 10:1212.

    Tutumutu...

     

    nekem ezt hiába írod, az orvos vizsgálat után írta fel az értékeket..

    ezért mondom, hogy meg fogják kérdőjelezni a reklamációt, mert ha a lencse, ami belekerült a szemüvegedbe a megadott értékek alapján készült (tehát ugyanaz, amit most ide leírtál, és nem ők rontottak el valamit, esetleg rosszat tettek a keretbe), miért nem jelezted, hogy nem látsz az olvastatásnál?!

     

     

    előzmény:
    tutumutu (11)
    2012-07-12  10:09
  16. 2012. július 12. 10:0911.

    Aha...

     

    Nos a papírjaimon ez van:

     

    Mostani ami nem éles:

     

    sph: plan

    cyl: -1,25 j, -1,50 b

    ax: 110 fokj 80 fok b

    pd: 31,5-31

     

    a jón ez van, két évvel ezelőtti:

    sph:  -0,50 j, -0,50 b

    cyl: -1,00 j, -1,00 b

    ax: 110 j, 80 b

     

    PD: T 64

    előzmény:
    Selymeske (6)
    2012-07-12  09:53
  17. 2012. július 12. 10:0510.
    Hey, azt írtad először, hogy hat éve vagy szemüveges.....
    előzmény:
    csakcsokis (8)
    2012-07-12  10:01
  18. 2012. július 12. 10:039.

    Valamennyire kiváltja...

    én sem láttam teljesen tisztán a jobb szememmel, de a cilinderen változtatott, és most tökéletes.

    a  bal szememen viszont a dioptrián és a cilinderen is változtatni kellett...

    Tutumutu, kérlek ne haragudj, nem akadékoskodni akarok, de az optikában is, meg az orvosnál is  meg fogják kérdezni, miért nem jelezted, ha nem látsz tisztán.

    ez nem az orvos hibája.

    előzmény:
    tutumutu (7)
    2012-07-12  10:00
  19. 2012. július 12. 10:018.

    Nekem a 4. helyen kb 10 év alatt tudtak olyan szemüveget készíteni, amivel ténylegesen látok és ami nélkül egy lépést sem teszek. És ő "csak" egy profi optikus, míg előtte a szemész kb 5 perc alatt írt receptet, ami soha nem volt jó. 

     

    előzmény:
    Selymeske (3)
    2012-07-12  09:40
  20. 2012. július 12. 10:007.
    ja és még valami: amikor a második szemüvegemet csináltattam több helyen körbenéztem és mindenhol elkérték az első szemüvegem az x optikásat és több helyen is megjegyezték, hogy nem igazán ez kellene nekem. Ezért mentem végül az SZTK-ba. De akkor azt gondoltam, hogy jó az első szemüveget nem akarták túl erősre készíteni meg esetleg romlott is a szemem most már kaphatok "rendesen erőset". Ennél a mostaninál nem kérte el a jó szemüvegem. És én meg nem kérdőjeleztem meg mit csinál, milyen lencséket rakosgat...nem tudom miért nem merült fel egyáltalán benne a rövidlátás. soha. Ráadásul mert a napszemüvegnél is elsiklott felette. Az meg hogy tábla olvasásnál a fokozott cillinder egy kissé kiváltja a dioptriát hát szerintem az orvosnak kellene gondolkodni (is!).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  21. 2012. július 12. 09:536.

    Nem szemtengelyferdülésre adnak cilindert, hanem szaruhártyagörbületre.. nekem is az van :)

     

    Pl az egyik szememen novemberben emelni kellett a dioptriát, de a cilindert mindkettőn.

     

    Szóval még mindig nem értem, ha olvastad a táblát, és ő hiába is siettetett, te miért nem szóltál, hogy nem látod tisztán?!

    Addig nem jöhetsz el, amíg nem olvasol normálisan végig, hiszen a te érdekedről van szó, nem arról, hogy a doki rohan vagy sem.

    előzmény:
    tutumutu (5)
    2012-07-12  09:49
  22. 2012. július 12. 09:495.
    Kedves Selymeske! Nos a szemtengely ferrdülés úgy tudom azt jelenti, hogy minden irányba egy kicsit homályosan látok. Mostani szemüvegemen a cillindert emelte és nem tett rá dioptriát holott szerintem rá kellet volna rakni azt a fél dioptriát és a cilindert meg nem ennyirel fokozni akkor lenne tiszta. Sajnos ilyen áron kell megtudnom mire is figyeljek legközelebb. Táblát ez a nő csak futva olvastat és olyan gyorsasággal történtek az események, hogy fel se ocsúdtam már kint voltam a "rendelőből". Jó most már rájöttem, hogy ez nem az én orovosom és az sztk-s valahogy jobban ráérzett.
    előzmény:
    Selymeske (3)
    2012-07-12  09:40
  23. 2012. július 12. 09:414.

    Az optika maga valóban az általuk foglalkozatatott orvos receptje szerint készítette el a szemüveget. A baj csak ott van, hogy az általuk saját hasznuk emelésére foglalkozatott orvos nem ír megfelelő szemüveget. Végül is az eredmény is lényeges szerintem ebben a helyzetben, hogy a paciens kooperatív munka eredményeképp nem kapott mgefelelő éles szemüveget. Értem amit Kispiros mondasz de ez nagyon szomorú. Akkor az orvosukall kellene jogi szemmel nézve összevesznem és őt terheli a kártérítési felelősség? Hülye egy helyzet. De méghülyébb ha a paciens költésége minden béna szemész által írt szemüveg.

     

    Én azért nem akarom ennyiben hagyni. 

    előzmény:
    kispiros (2)
    2012-07-12  09:31
  24. 2012. július 12. 09:403.

    Én csak egyet nem értek....

     

    Harminc éves elmúltam, nyolc éves korom óta viselek szemüveget.

    Soha nem készítettek rosszat, mert nekem kellett leolvasni a táblát, és nekem kellett szólni, ha nem látok rendesen....

    Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy az orvos akkor mi alapján írt neked szemüveget. Vagy amikor olvastatott, még láttad a táblát?

     

    Engem vizsgáltak már optikában, kórházban és nagyobb klinikán is.... egyik helyen sem engedtek el úgy, hogy ne láttam volna  a vizsgáló szemüvegbe rakott lencsével...addig cserélgették a dioptriákat, meg a cilindert, amíg tökéletes nem lett.(csak mert a gép által mért értékek az  én esetemben legalábbis soha nem állták meg a helyüket).

     

    Szóval én nem nagyon hiszek abban, hogy a reklamációt elfogadják... hiszen az orvos vizsgálat után adta ki a papírt.

    előzmény:
    tutumutu (1)
    2012-07-12  09:18
  25. 2012. július 12. 09:312.

    Én hasonló ciőben jártam. Az optika nem teljesített hibásan, mert azt készítette el neked, ami  a recepten volt. A recept nem volt jó, de az orvossal nem tudom, tudsz-e kezdeni valamit, de jó lenne, ha sikerrel járnál.

    A lencsét kidobhatod, a keret még jó.

     

    Nekem több, mint 1 évembe (és egy komplett szemüveg árába) került olyan orvost találni, aki remélhetőleg jó lencsét írt fel - az optika már több mint egy héttel van elmaradva, már nagyon várom.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     

Címlap

top