Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem vigyáznak az unokákra

Nona77
Létrehozva: 2012. július 11. 10:11

Csak kiváncsi vagyok, hogy ez gyakori probléma-e, vagy rtikaság.

 

Az a helyzet, hogy itt a vakáció, és se az én szüleim, se az anyósomék nem vigyáznak a gyerekekre. Egyikük 7 másik 5 éves, elég hosszú a szünet, mi minden szabinkat velük töltjük, táborban is voltak, de így is van 2-3 hét amikor egyszerűen már nincs hova tenni őket. Kézefekvő lenne a megoldás, hogy a nyugdíjjas nagyszülők vigyazzanak rájuk, de nem szívesen vállalják, Már kellemetlen megkérni őket. Eddig összesen 1,5 napot "kaptunk" tőlük nyögvenyelősen. Azért nem értem az egészet, mert egyébként tök türelmesek, amikor együtt vannak, úgy tűnik jól érzik magukat velük.

Gyerekkoromban heteket töltöttem a mamáékkal, mi sem volt ennél természetesebb. Igaz, akkor még korábban nyugdíjba mehettek, anyukám sajnos még a munkahelye miatt nem tud segíteni.

  1. 2012. július 17. 15:46932.

    Szia!

     

    Van ilyen, s hát ez van...el kell fogadni, tenni nem tudsz ellene semmit.

     

    Anyósom egy szinttel lakik alattunk, s tavaly jutott el odáig, hogy levitte őket a játszóra (a nagyfiam már elmult 9).

    Az oka pedig az, hogy mindent megenged neki, hiába kérem, hogy ne tegye, de "a gyereknek nem lehet nemet mondani". S ennek köszönhetően nem bir velük egyedül.

     

    Anyukám már pici korukban is elvitte őket 1-2 hétre, de ő 200km-re lakik. S sajnos a 4 évesem még nem mertem elengedni egyedül olyan messzire egészségügyi okokból. De nemsoká elkezdek dolgozni, s jövő nyáron biza fog menni ő is. Neki szótfogadnak, mert kezdetektől ugy állt hozzájuk, ahogy kell. Nem ajándékokkal akarta megvásárolni a szeretetüket. S ennek ellenére imádnak nála lenni.

     

    Esetleg neked vagy a fárjednek nincs testvére, s unokatesókkal együtt tölteni a nyarat? Én gyerekkoromban nagyszülők hiján sokat nyaraltam unokatesóméknál, s ők is jöttek vissza hozzánk kölcsönösen.

    előzmény:
    Nona77 (68)
    2012-07-11  11:17
  2. -1-
    -1-
    2012. július 16. 13:38931.

    Pont ezért írtam, hogy magadban nézd meg ezt a témát, mert éreztem, hogy ez egy olyan elfojtott ézelemmegnyílvánulás, amiről eddig tán magad sem tudtál.

     

    Ezek azok a beszélgetések, aminek az a haszna, hogy egy ember szembetalálkozik a saját "gondjaival" és amikor erre rálát, akkor már könnyebbé válik legközelebb az ilyen helyzetekben való részvétele.

    előzmény:
    sophia (930)
    2012-07-16  12:43
  3. 2012. július 16. 12:43930.

    Én sem terveztem, hogy ennyire belefolyok ebbe a témába, aztán amikor már nyakig benne voltam, eszembe jutott, azért egy kicsit átléptem azt a bizonyos határt...de akkor már késő volt...

     

    előzmény:
    -1- (927)
    2012-07-16  11:34
  4. 2012. július 16. 12:40929.

    Teljesen igazad van, és a férjem is eljutott odáig, hogy kiáll mellettem, és a gyerekei mellett, mert mi vagyunk a családja!

     

    De idáig nagyon hosszú volt az út, és sokat tanultam menet közben:( (persze szívesen kihagytam volna egy-két dolgot, de mivel az ember nem választhatja meg a saját szüleit, a férjemnek ezek az emberek jutottak) 

     

    Nincsenek közös utazások, és minimálisra csökkentek a hétvégi közös ebédek is:(

     

    Nagy igazság lehet abban, hogy valóban azt hiszik, tökéletesek, és nem kell változtatniuk, és valószínűleg én vagyok a hülye... erre eddig még nem gondoltam...

    előzmény:
    Goldmund (928)
    2012-07-16  12:17
  5. 2012. július 16. 12:17928.

     

     

     

    Egy korábbi hsz-odra még reagálnék:

     

    Ha képesek lennének normális emberi kommunikációra, ha megértenék, ha felfognák, sokkal könnyebb lenne. 

     Így a részükről folyamatosan sértődések láncolata zajlik...

     

    Hadd jegyezzem meg, hogy nemcsak a kulturáltan elmondott vélemény jelent kommunikációt. Sok ember pont ebből nem ért semmit. Az is kommunikáció, hogy kihez hogyan viszonyulsz. 

     

    Van, aki abból ért, hogy nem hívják többet vendégségbe és őhozzá sem nagyon mennek.

    Van, aki abból, hogy az eszetlen megjegyzésére (pl. milyen alakod van a szülés után) elküldik a fészkes fenébe.

    Alapesetben én is konfliktuskerülő ember vagyok, de ilyen szélsőséges embereknél azt mondanám: IGEN, TESSÉK NYUGODTAN MEGSÉRTŐDNI! Legalább ők sem akarnak velem találkozni!

     

    Lehet, hogy te a kedvességeddel, a kompromisszum-kereséseddel, és azzal, hogy sértődés után te kezdeményezed a békülést, azt hiteted el velük, hogy ők alapvetően jól csinálják a dolgokat, csak te néha zizi vagy, de majd rájössz, hogy igazuk van, és akkor kiengeszteled őket. Vagyis azt szűrik le, hogy nekik semmit sem kell változniuk a jó viszonyért, mindig veled van a baj.

     

    Csak egy példa:

     

    730. hsz-odból idézek (étteremi jelenet):

     

    "......ekkor kitört a sírás, Apósom hozta a szokásos formáját, kapjam fel a hülye hisztis gyerekemet, és takarodjak kifelé, mert lejáratom, leégetem......."

     

    Nos, mint férj mondom: ha az én feleségemnek valaki ilyet mondana, akkor szépen felállnék, venném a cuccainkat és közölném, hogy aki a feleségemet távozásra szólítja fel, annak a társaságában én sem kívánok tovább maradni.

    Tudom, közös utazás volt, de még úgy is lehet, hogy tőlük függetlenül vonattal, busszal hazamentünk volna, hogy megértse: ilyet az én feleségemnek (pláne ilyen ok miatt) nem mondhat.

    előzmény:
    sophia (926)
    2012-07-16  11:29
  6. -1-
    -1-
    2012. július 16. 11:34927.

    Távol álljon tőlem, hogy megbántsalak, hiszen amiket írsz, nagyon is tetszik, de ez a fajta kibeszélése apósodékról nem szimpatikus.

     

    Értem és megértem, hogy ilyenek, magam sem látnám őket másként, mégis azt mondom, hogy neked is szembe kellene nézned ezzel, hogy ennyire ki vagy akadva attól, amit tesznek vagy éppen nem tesznek.

    előzmény:
    sophia (926)
    2012-07-16  11:29

Címlap

top