Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem vigyáznak az unokákra
Létrehozva: 2012. július 11. 10:11
Csak kiváncsi vagyok, hogy ez gyakori probléma-e, vagy rtikaság.
Az a helyzet, hogy itt a vakáció, és se az én szüleim, se az anyósomék nem vigyáznak a gyerekekre. Egyikük 7 másik 5 éves, elég hosszú a szünet, mi minden szabinkat velük töltjük, táborban is voltak, de így is van 2-3 hét amikor egyszerűen már nincs hova tenni őket. Kézefekvő lenne a megoldás, hogy a nyugdíjjas nagyszülők vigyazzanak rájuk, de nem szívesen vállalják, Már kellemetlen megkérni őket. Eddig összesen 1,5 napot "kaptunk" tőlük nyögvenyelősen. Azért nem értem az egészet, mert egyébként tök türelmesek, amikor együtt vannak, úgy tűnik jól érzik magukat velük.
Gyerekkoromban heteket töltöttem a mamáékkal, mi sem volt ennél természetesebb. Igaz, akkor még korábban nyugdíjba mehettek, anyukám sajnos még a munkahelye miatt nem tud segíteni.
Mivel ő így nőtt fel, neki ez a természetes...
De a gyerekeinket nem így szeretné nevelni...
Apósomnak a sportolás a lételeme, a két fiát pedig hajtotta, nem volt kérdés, mit szeretnének, akarják-e egyáltalán, ő eldöntötte helyettük...
És kezdte Bencénél is, mondtuk, hogy nem, majd azt, amihez neki kedve lesz, nem lesz focista, vagy úszó, vagy futó, csak akkor, ha ő így akarja, nem azért mert mi megparancsoljuk:)
Én tornász voltam, de saját elhatározásból, a bátyám úszott, de nem az örökös versenyekről szólt a gyerekkorunk, és a gyerekeinkké sem...
Ha saját háztartásod, életviteled van, amit te magad alakítasz ki, működtetsz, saját belátásod szerint, tehát különösebb külső befolyástól függetlenül, próbáld meg összehasonlítani a szülői ház rendjével, szokásaival. Van, amit tudatosan ugyanúgy csinálsz, mert jónak tartod, van, amit szándékosan másképp, mert negatív példának tartod, de a maradék az kb. ugyanolyan, ahogy otthon láttad, megszoktad.
Valahol %-ra lebontva is olvastam már ezt, ez az utolsó hihetetlenül nagy szám, valami 70-80% . De ha belegondolsz pl. a főzési szokásokba, reagálásba, stb., csupa mindennapi dologba, akkor tényleg kb. ennyi.
Igen, aki be szeretne kerülni egy ilyen helyre általában egy-két hónapon belül sikerül is. Most csak egy gyors kereséssel utánanéztem, 15 km-en belül találtam 8 otthont! A térítési díj általában 60-80.000 Ft. Oké, legtöbb helyen egyszeri befizetés is van (1.5-3 millió forint), amihez gondolom a leendő örökösöknek nemigen füllik a foga... De aki önszántából, saját lakását eladva vonul be egy otthonba az bőven talál lehetőséget.
A férjem nem hajlandó konfrontálódni a szüleivel, és ritkán állt ki mellette, egy bizonyos pontig, kétszer leült az apjával megbeszélni a helyzetet, az egyik az ominózus hiszti után, a másik pedig akkor volt, amikor megszületett a kislányunk és ők tüntetőleg távolmaradtak, nem voltak kiváncsiak rá...
Eredmény? Egy darabig, mintha...
A sógornőm a férjem öccsének a felesége:)
Mi a szent szarnak akarsz te ezeknek megfelelni? Egyszerűen nem értem!
Minek hívod meg őket? Mitől félsz? Férjed menjen hozzájuk, neki a szülei, de ezek tényleg mrgező emberek. Mi szükséged van erre? Megszólnak a faluban? Vagy mi a csuda?
Olvasni is rossz, amiket írsz. Én még a saját szüleimtől sem tűrnék ilyet....
Ez egy közös utazás alatt történt, ami az utolsó is volt egyben:)
Azóta ilyen kiruccanásokat csak a saját Szüleimmel követünk el, ott még nem történt hasonló incidens, egyébként Bence türelmes, és jól nevelt gyerek, de még gyerek, és egy okos felnőtt tudja kezelni, vagy legalábbis megpróbálja, a nehéz helyzeteket:)))
Kedves Dapazso!
Nagyon sok igaz gondolatot írtál le...
részben egyet is értek veled...
Én elfogadtam, hogy a férjem családja más értékrendet képvisel, mint az enyém, nem akarom őket se megváltoztatni, viszont én sem fogok azért megváltozni, hogy NEKIK MEGFELELJEK!
Valóban, egymásba szerettünk a férjemmel, gyerekeket vállaltunk, akiket szeretnénk a saját legjobb tudásunk szerint felnevelni, átadni nekik azokat az értékeket, amik számunkra a legfontosabbak, nem a szülők elvárásait teljesíteni!
Nem magunknak szüljük a gyerekeket, de nem is a nagyszülőknek, hanem saját magukért hozzuk a világra őket, mert szeretnénk gondoskodni róluk, szeretni őket, vigyázni rájuk, végigélni a gyerekkor minden örömteli és néha talán nehéz pillanatait, mert egy gyerek hatalmas nagy ajándék, és csoda is egyben...
Már túlléptem azon, (régen) hogy anyósomnak a hétvégi családi ebédek a lányos anyák agyament hülyeségei, szívesen elkészítem az ételt, nekem nem nyűg és teher a sütés, főzés...
DE, ha hétvégén meghívjuk őket, átjönnek, és engem a férjemmel közös otthonunkban sérteget, és megaláz a gyerekeim előtt, mert valamit nem úgy csinálok, vagy gondolok, ahogy ő szeretné, na azt nem vagyok hajlandó elfogadni!!!
Hogy neki joga van beleszólni, hogy hány gyereket vállaljak, mert az a családi összetartás szerinte, hogy kétévesen bevágom a fiamat a bölcsibe, és megyek napi tíz - tizenkét órát melózni a cégükbe!!!
Na neeeeeeeeeeeee, nagyon sokáig készültem az anyaságra, és szeretném kiélvezni minden pillanatát, mert a gyerekek hamar felnőnek, és az első évek soha nem jönnek vissza, azok pótolhatatlanok számomra.
Szeretném, ha ez a férjemmel a közös döntésünk lehetne, nem a Nagyszülőké!!!
Hogy az ő engedélyük és akaratuk ellenére megszültem a kislányunkat azt a mai napig nem tudták feldolgozni!!!
Szerintem nekik kéne tudomásul venni, és elfogadni, hogy nekünk is jogunk van a saját életünkhöz, n ők diktáljanak, és hagyjanak teret nekünk... de erre képtelenek, jön a sértődés, meg az ordibálás...
A férjemnek a második felesége vagyok...
Tudod mi történt az első házasságával?
Ő sem tudott megfelelni a férjem szüleinek, nem volt számukra tökéletes meny, mert nem lehetett irányítani, volt saját gondolata, önálló akarata és véleménye, ritkultak a találkozások, a férjem őrlődött a felesége és a szülei között. Aztán a hölgy mély depresszióba esett, Apósom pedig azt hajtogatta, hogy ilyen betegség nem létezik, és ő egy gyenge nő, aki nem képes abbahagyni ezt a hülyeséget!
Ez a legjobb terápia, valóban.... egyre emelték a gyógyszeradagot, a végén már semmi nem használt, annyira elhatalmasodott rajta a kór, hogy az orvosok közölték, le kell mondania a gyerekvállalásról is... erre Apósom: Neki unokák kellenek, milyen nő vagy Te, hogy nem vagy képes szülni????
A sógoromnak is már a sokadik házassága a jelenlegi... ki tudja miért???
Egy szülőnek joga van terelgetni a gyerekeit, ha felnőnek lehet, véleményt nyilvánítani, és tanácsot adni, normális hangnemben, nem üvöltve az unokák előtt, de a döntés jogát meg kell hagyni, úgy, ahogy az én Szüleim teszik!
Akkor normálisan tud működni egy család, és mindenki megtalálja benne a helyét... szerintem
Nos, akkor Miskolc környéke jól el van látva. Hely is van abban a féltucat otthonban? A hirdetett otthonok meg mind nagyon drágák, egyszer nézd meg, mennyit kell ilyenekben fizetni, nem ám hogy átlagnyugdíj összegét...)))
Ami azt illeti, azok közé tartozom, akiknek egy 30 km-re lévő otthon messze van. Ettől függetlenül végiggondoltam: soha nem láttam, de egy szomszéd megye beli otthont szoktak dicsérni, úgy kb 50 km-re innen.
Türelmem az van, de magyarázni nincs mit.
Pontosan erről van szó. Csupán egy kis különbséggel.
Vannak olyan minták, amikről észre sem vesszük, mivel folyamatosan ellenkezünk, hogy mi nem, mi másképpen csináljuk, és egyszercsak ott a homlokra csapó szmájli, hogy úr isten, hiszen pont azt és pont úgy csinálom, ahogy az anyám / apám.
Hát bizonyára agyatlanra melóztam magam, de még mindig nem értem. Ha van még türelmed, ezt magyarázd el légy szí:
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Én pont úgy gondolom, hogy van egy minta, amit anyám meg apám képvisel, mutat, mond, cselekszik, reagál, stb.. Na most ezek egy része nekem szimpatikus, azt átveszem, én is úgy csinálom, sőt, úgy is adom tovább majdan. És van egy része, ami nem szimpatikus, teljesen másképp fogom csinálni az enyéimmel, nem veszem át tőlük.
Ezek szerint a meny sosem volt az anyós irányába kellemes családias tekintettel. Akkor pláne nem tőle kellett volna elvárni, hogy befogadja és ápolja.
Ha meg csak a hótakarítás volt a gond meg a kerti munka, mindkettő megoldható lett volna, ha egyébként el tudta magát látni a néni. Akarata ellenére semmit nem csinálhattak vele. Ő belement abba, amit a meny kitalált neki. Egyébként hol volt ekkor a néni fia, ha végig a menyről beszélünk??
A másik:
Ez a egész úgy van leírva, mint az apósod és közted levő konfliktus.
HOL VOLT KÖZBEN A FÉRJED????
Nem próbálta apját lecsendesíteni, a gyerek figyelmét elvonni, a húgának megmondani, hogy akkor okoskodjon, ha már őneki is lesz gyereke???
Úgy látom valamit nem úgy adtam át, mivel nem az jött ki belőle, mint aminek szántam.
A minta az minta. Ezt a legtöbb esetben nem látjuk, mert egy folymatos ellenkezésben vagyunk, ami érthető, hiszen mindenkinek van egy útja, amit járnia kell, éppen ezért aztán lázad minden ellen, ami ebben megakadályozza.
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Ezzel nem azt mondom, hogy minden ember követi a mintát, csak azt, hogy a minta ott van, azzal együtt él, de ez nem zárja ki, hogy igyekszik másképpen.
Igen, apósod szerintem is nagyon bután viselkedett.....
De!
Amikor elhatároztátok az étterembe menést, nem gondoltatok arra, hogy egy ekkora kisgyereknek ez egészen egyszerűen nem való? Én nem is gondoltam volna a félórás tétlen várakozásra, hanem arra, hogy nem a megszokott íze lesz számára az ételnek, lecsöpögteti az abroszt, rosszabb esetben a ruháját, amit nem tudsz lecserélni.
Hogy esetleg egyáltalán nem akar enni és míg ti esztek, addig nem fog nyugton ülni?
Otthon ezeket sokkal egyszerűbben, természetesebben le lehet rendezni, raádásul, ha kitör a hiszti, nincs nézőközönség sem.
Minden eset és minden család más és általában azt mondják, hogy egy menytől ez nem elvárható. Pedig néha igen. Őt különben nem kellett ápolni egész a végéig, először csak arról volt szó, menjen be csak a télre, mert nehezére esett már a havat takarítani a háza előtt. S igen, ezt a kérdést a meny anyagi nehézség nélkül meg tudta volna oldani, mint ahogy azt is, hogy a hatalmas házában adjon egy szobácskát az anyósának, akitől rengeteget kaptak (mármint anyagilag) és anyóst még nem láttam rajta kívül, aki annyira dicsérte volna a menyét évtizedekig. Az otthon dicsérete? Milyen otthon az (és milyen meny), ahol elnézik, hogy egy 80 feletti lakójuk egyedül és busszal járjon át a szomszéd megye székhelyére kemoterápiára? Egyszer az egyik nővér fedezte fel elszörnyedve a buszmegállóban...és gondolom ügyet csinált belőle. Tudtommal többet nem ment.
Más esetekben gyakran sem a menynek, sem saját gyereknek nem áll módjában otthon maradni, vagy pláne eljárjon otthon ápolni, ha az idős ember nem hajlandó átköltözni...és ahol nincs megfelelő otthon, vagy nincs benne hely, csak kihalásos alapon.... ?
Akkor ezek szerint a menyétől kellett volna elvárni, hogy a nagynénit ápolja? És ha nincs rá lehetősége/módja?
Muszáj neked ezekkel az emberekkel találkozni? Én nem tenném ennek ki sem magamat, de a gyerekeket SEMMIKÉPP nem!!!!!
Mi a csudának kell udvariaskodni? Nem találkozni többet, nem vinni a gyerekeket és kész. Mert ez már árt neked is, de az ő lelküknek meg egyenesen mérgező. Neked kell megvédeni őket. Ha már a férjed képtelen rá. Pszichológusnál volt már esetleg? Biztsoan nem dolgozta fel ő sem a gyerkkorát.
(bocs, ha ezekre tudnom kéne már a válaszokat, nem biztos, hogy mindent elolvastam)
Ez a mintakövetés nem úgy van, hogy ezt látja, ez rögzül, ezt adja tovább betűre, centire ugyanúgy. Van ugyan egy minta, de azt vagy átveszi az ember gyereke vagy szöges ellentétet próbál kihozni belőle vagy van, amit átvesz belőle van, amit átalakít.
Egyébiránt ősökre visszavezetve a család minden tagja ugyanúgy viselkedne és akkor még most is ősember módjára nevelnénk a gyerekeinket.