Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2013 márciusi babavárók :)

Natty
Létrehozva: 2012. július 9. 08:14

Sziasztok!

 

Várok ebbe a topikba, olyan kismamákat, akik 2013 márciusára várják pocaklakóikat. Gyertek beszélgessük, osszuk meg egymással az élményeinket, bajainkat, örömünket, szomorúságunkat, aggódásunkat stb.

 

Remélem egy jó kis csapat fog összejönni...

  1. 2012. július 26. 15:19176.

    Dehogy van harag, ne viccelj. Mondom: én kérek elnézést. Segítő szándékom volt, de tanultam belőle: attól még hogy nekem ez a nézetem és nekem ez fontos, másnak nem biztos hogy az és nem biztos hogy ezek a nézetei. És a segítő szándékom elindított egy szükségtelen feszültséget is másik emberben, akármilyen jóakarattal cselekedtem... tehát köszi az okulást!

    Több szót már nem ér meg ez a téma! többiektől elnézést, hogy rabolom a helyet a topicban :)

     

    előzmény:
    NGréta (174)
    2012-07-26  15:10
  2. 2012. július 26. 15:12175.

    Picit mondhatni kellemetlen téma: Nálatok jelentkezik/jelentkezett puffadás mostanában?

    Nekem kb. 2 hete mondhatni hogy állandóan görcsöl a hasam, mire sikerül végre menykönnyebülnöm (gyorsan elszaladok WC-re) akkor már ott feszít a másik. Ha szilvát eszem azért, ha nem eszem, akkor azért.

    Olvastam, hogy várható puffadás, stb. de már ilyen korán?

    Nektek van ilyen tapasztalatotok?

  3. 2012. július 26. 15:10174.
    Jó, jó bocsi biztos egy picit túlreagáltam a dolgot, csak egy kicsit sziven ütött, hogy még alig hogy megfogant a babám valakinek máris előítéletei vannak vele szemben és egy ilyen dolog miatt.De azért nincs harag ugye?
    előzmény:
    meszianiko (173)
    2012-07-26  15:00
  4. 2012. július 26. 15:00173.

    Persze, egyértelmű.

     

    Elnézést, hogy ilyen témába belementem. Természetes, hogy másként látjuk a dolgokat és ez így szép.

    Minden jót! 

     

    előzmény:
    NGréta (170)
    2012-07-26  14:53
  5. 2012. július 26. 15:00172.

    Natty, most látom, hogy mi egy napra vagyunk kiírva, majd írd meg részletesen, mit lehet ebben a korban látni! (én egy hét múlva megyek) És ne izgulj, minden rendben lesz!

    Még egy mondat erejéig az utro abbahagyására visszatérve, nem paráznék ezen, de pont akkor kellene abbahagynom, amikor elutazok egy hétre szabira, ráadásul külföldre, tehát nem tudok "bármikor beugrani a dokihoz", ha gond lenne. Tényleg, Ti terveztek mostanában hosszabb utazást vagy inkább halasztjátok? Erről is lehet mindenfélét hallani...

    előzmény:
    Natty (161)
    2012-07-26  14:17
  6. 2012. július 26. 14:53171.
    Értettem, elfogadom a nézetedet, többet nem hozom fel a témát :)
    előzmény:
    NGréta (168)
    2012-07-26  14:49
  7. 2012. július 26. 14:53170.

    Na várj egy picit azért azt én egyáltalán nem mondtam, hgoy nem fogok örülni ha mondjuk lányom lesz, vagy a férjem, ha fia. Csak annyi, hogy én jobban szeretnék fiút perpillanat, a férjem meg inkább lányt.

     

     

    előzmény:
    meszianiko (167)
    2012-07-26  14:47
  8. 2012. július 26. 14:49169.

    Szia Natty,

    Veled vagyunk, ne aggódj, minden ok lesz! Szorítunk!

    előzmény:
    Natty (161)
    2012-07-26  14:17
  9. 2012. július 26. 14:49168.

    Akkor szerencse, hogy én az ilyesmiben annyira nem hiszek. Kizártnak tartom, hogy azért mert én fiút szeretnék a párom meg lányt valami identitászavara lenne a gyerekünknek.Az odáig oké, hogy ha megszületik nagyon is hatni tudunk a pszihés fejlődésére, de addig szerintem nem.

     

    Bocsánat de nekem ez túlságosan túlszárnyalja az én nagyon realista látásmódomat akármilyen tanulmányt vagy teszteket csináltak ezügyben.

    előzmény:
    meszianiko (164)
    2012-07-26  14:35
  10. 2012. július 26. 14:47167.

    Belső gyermek csoportba jártam az utóbbi fél évben és ott tanultunk ilyen pszichológia okosságokat.

    Az egészséges lelki fejlődéséhez szüksége, hogy elfogadják és szeressék őt olyannak amilyen. Ha már kislány és fiút várnak akkor megsértődik és próbál megfelelni, mert minden vágya, hogy a szülő szeresse. Vágya és életbenmaradási szükséglete. Általában felnőtt korban jelentkeznek jobban ezek a dolgok, de az egész életünket végigkíséri.

     

    előzmény:
    NGréta (163)
    2012-07-26  14:20
  11. 2012. július 26. 14:45166.

    Natty, csak nyugalom... Ne izgulj és ne terrorizáld magatokat rémképekkel és történetekkel :) Nem lesz semmi baj ;)

    Várjuk a beszámolód, ha már túl leszel a vizsgálaton ;)

    előzmény:
    Natty (161)
    2012-07-26  14:17
  12. 2012. július 26. 14:44165.

    Várjuk a beszámolót, tuti minden rendben lesz! Ismerő érzés és is pergetem a rémtörténeteket :-) de jó neked, hogy már mehetsz

     

    előzmény:
    Natty (161)
    2012-07-26  14:17
  13. 2012. július 26. 14:35164.

    Sajna nem babona!! pszichológiailag kimutatott :( De nem akartalak elszomorítani!!! Sajna hogy említettem!

    Mindenről tudak(tudunk) már a megtermékenyülés pillanata óta, metakommunikációval. Érzik az érzéseinket, gondolatainkat is, stb.

    De ettől még épek és egészségesek lesznek ezek a babák is, csak picivel több megoldandó feladatot kapnak az élettől.

    (általában nehezebben élik meg nőiességüket/férfiasságukat és ezzel kicsit megnehezítik az életüket) 

     

     

    előzmény:
    NGréta (163)
    2012-07-26  14:20
  14. 2012. július 26. 14:20163.
    Na ne! Nagyon remélem, hogy ez valami nagyon buta babona csak.
    előzmény:
    meszianiko (162)
    2012-07-26  14:17
  15. 2012. július 26. 14:17162.

    Csibedina átment emailben a táblázat (excelben).

    Szorítok nektek! 12 hetesen már sok mindent megmutat a picike :) De jó!! Már én is nagyon várom :)

     

    baba neme: háát az az igazság, hogy csak egészéges legyen, :), de könnyen mondjuk mi, az elsőt várjuk :)

    nem is akarok rajta gondolkodni, ismereteim szerint ha nem azonos nemű születik ,mint amit a két szülő (egyebhangzóan) várt, akkor a nemiségével proglémái lesznek a későbbiekben.

     

    Flaskan: kedves vagy, köszönöm szépen :)!

    előzmény:
    Csibedina (156)
    2012-07-26  13:41
  16. 2012. július 26. 14:17161.

    Sziasztok!

     

    Még nem olvastam vissza, és most nem is fogok, csak bejelentkeztem, hogy közöljem veletek, most megyek UH-ra, és egész nap TISZTA IDEG voltam/vagyok. Lassan telik az idő, és már minden rémtörténet lepergett elöttem.

     

    De most eljött az idő, indulunk....Hurráá, és addig is megpróbálok, pozitív lenni

     

    7+4

  17. 2012. július 26. 13:57160.
    Boldog névnapot! :-)
    előzmény:
    meszianiko (153)
    2012-07-26  12:34
  18. 2012. július 26. 13:54159.

    én úgy tervezem,hogy tiz nap alatt fokozatosan csökkentem és teljesen a 12 hét betöltésével hagyom el. Remélem nem lesz semmi baj. A doki szerint elég a 8 hétig, de én paramama vagyok/leszek :-)

    előzmény:
    NGréta (157)
    2012-07-26  13:42
  19. 2012. július 26. 13:45158.

    Szia sgabi!

    Te merre is élsz pontosan?

    Jól rémlik, hogy Kanada?

    Akkor nálatok még hajnal van... :)

    Szép napot!

    előzmény:
    sgabi (141)
    2012-07-25  23:45
  20. 2012. július 26. 13:42157.

    Van egy ismerősöm, aki kórházba került, ahol annak ellenére, hogy egyébként le kell állítani fokozatosan a szervezetet a gyógyszerről, egyik napról a másikra nem kapta, azt mondták neki nem kell és kész. Neki se lett tőle semmi baja, pedig még ő is a 12. hét előtt volt.

     

    Meszianiko az előző terhességemnél én is Elevitet szedtem. Akkor arra fogtam a folyamatos rosszullétet, de most úgy érzem ez a mostani rosszabb, pedig most Femibiont szedek.Azt hiszem ezt is csak a 12. hétig fogom szedni. Na nekem meg pont azért kerekedett ki a szemem, hogy ez a Femibion milyen kevés vitamint tartalmaz, és elbizonytalanodtam, hogy biztos ezt kell-e szednem. Meg a Gravida egyébként is olcsóbb. Lehet azt is kipróbálom, ha elfogy ez a doboz.

     

    Csibedina őszintén én most fiút szeretnék, mivel már van egy lányom. A férjem pedig ennek ellenére kislánypárti. Majd meglátjuk kinek lesz igaza, bár ő azt mondta, hogy úgyis az van mindig amit én akarok . Erre én csak annyit mondtam, hogy a nem az rajta múlik, szóval ő csinálta .

    előzmény:
    flaskan (152)
    2012-07-26  12:16
  21. 2012. július 26. 13:41156.

    Nagyon rendi vagy, meszianiko, köszi a választ!

    Elküldtem priviben az e-mail címemet.

    Nagyon örülök, hogy ilyen jók lettek az eredményeitek, gondolom, alig várod már a következő ultrahangot!

    Én elég sokára, augusztus 14-re kaptam időpontot a második vizsgálatra és UH-ra, akkor már majdnem 12 hetesek leszünk

    előzmény:
    meszianiko (146)
    2012-07-26  11:09
  22. 2012. július 26. 13:36155.

    A baba nemére már én is nagyon kíváncsi vagyok

    A húgomtól pont a napokban kaptam egy linket, ahol 39 jel árulkodik a baba neméről... persze egyik viccesebb, mint a másik.

    Érdekességképpen íme, a link, ha érdekel titeket:

    http://www.csaladivilag.hu/cikkek/terhesseg/38- szorakoztato-lehetoseg-a-baba-nemenek-megallapitasara/981/

     

    A mi megérzésünk szerint kislány lesz

    Ti hogy vagytok ezzel?

    előzmény:
    NGréta (145)
    2012-07-26  10:30
  23. 2012. július 26. 13:25154.

    NGréta, hát, én is kíváncsi vagyok . Tegnap kaptam a tesómtól egy linket, ahol 39 jelet firtatnak, ami mind a baba nemére utal, persze viccesebbnél viccesebb dolgok vannak benne... 

    Itt a link: http://www.csaladivilag.hu/cikkek/terhesseg/38-szorakozta to-lehetoseg-a-baba-nemenek-megallapitasara/981/

     

    A mi megérzésünk egyébként kislány...

    Ti (mindannyian) hogy vagytok ezzel?

    előzmény:
    NGréta (145)
    2012-07-26  10:30
  24. 2012. július 26. 12:34153.

    Ja, és a doki néni azt mondta ne szedjem az ELEVIT-et. (pedig megvettük a 90 szemeset :) ), FEMIBION ajánlott helyett.

    Gyógyszertárban megkérdeztem mi a különbség a kettő között. A Femibion folsavja sokkal könnyebben felszívódik és ez fontos. Illetve az Elevit sok vitamin tartalmat, kicsit túl sokat, nem is szabad(na) naponta szedni, vagy csak 2 naponta, vagy 1/2-et belőle. Mert nagyok lesznek a babák tőle és ez gondot okoz a szülésnél.

     

    A ti írásotokban is hasonlókat olvastam. Elevit nem ajánlott.

  25. 2012. július 26. 12:16152.

    ne is mondjad, annyira kényelmetlena tabletta. Már nagyon várom, hogy befejezhessem végre.

    Amúgy szerintem se kell ezen a  12 héten stresszelni, én pl ismertem lombikost aki csak 8-ig kapta Németo.-ban és semmi baja nem volt.

    előzmény:
    NGréta (145)
    2012-07-26  10:30

Címlap

top