Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elváltan 2 kisgyerekkel
Létrehozva: 2012. július 3. 19:04
Sziasztok!
Próbáltam futó "elvált nők klubját" keresni, de nem találtam.
13 év együttlét, 6 év házasság és két kisóvodás gyermek után a férjem lassan 4 hete elköltözött. El fogunk válni, bár nekem ez sose volt benne a tervben (mégha a pakliban benne is van), én komolyan gondoltam az esküt a templomban és tényleg egy életre választottam.
Az okokba nem is szeretnék belemenni, azt hiszem kezdek az elfogadás fázisába érkezni (nem tudom reális e 4 hét után ezt gondolni).
Csak sorstársak véleményét szeretném hallani, hogy sikerült a gyerekeknek nap mint nap megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Az anyagi és fizikai része most nem nagyon aggaszt. Meg amitől félek az a viág sajnálata, mégcsak a legközelebbi ismerősök, közvetlen család tudja.
Bár fogytam avgy 8 kg-t és nem hordom a jegygyűrűt, szerintem van aki már kiszúrta a munkahelyemen.
Szóval beszélgessünk.
Gyanús lett neki egy telefonbeszélgetés... ezért kíváncsi lett, megpróbált utánanézni, és aki keres az talál (sajnos)
Ha nincs kétely a topikindítóban, ki tudja, mikor mondta volna el a férj, vajon sor kerül akkor is a vallomásra, ezt nem tudhatjuk.
Lehet, hogy nem volt túl szép dolog, de utána elmondta, azt hiszem, ebben a történetben nem a topikindítót kellene bírálni...
Egyébként én is nyitottam egy topikot, még márciusban... kaptam rengeteg segítséget, hasonló helyzetben lévőktől... de volt sok huhogó, sőt elég durva dolgokat vágtak a fejemhez:(
Én is megkaptam, hogy miért veszem fel a telefont, ha nem engem keresnek, és még cifrábbakat is:(
Ne egyezz bele, hogy vigye az "egészséges" gyereket, két okból !
Ha képtelen a beteg kisgyereket elviselni, nem éreztetni vele, hogy ő beteg, akkor alkalmatlan az egészséges helyes nevelésére is.
A két testvért egymás szeretetére, segítésére kellene nevelni, ami külön nem megy. Sok párt összekovácsol egy beteg gyerek, de hallottam már, hogy van akiket elválaszt. Legalább a testvérek maradhassanak együtt,aki nem bírja a helytállást, menjen egyedül.
Így van, sunyi dolog volt belenézni. Azonnal írtam is neki egy sms-t, hogy olvastam az emailjeit. Azonkívü Ő tudta, hogy ismerem a jelszavát, és azt mondta, már el akarta mondani mi van, mert nem bírt titkolózni, de nem tudta elmondani és végülis örült, hogy megnéztem. ÉS örült, hogy "újra tudtunk kezdeni".
Mindegy már, kár azon keseregni, hogy mit hogy kellett volna csinálni, biztos lehetett volna okosabban, mint ahogy én csináltam.
De úgy éreztem, ez már a van sapkája nincs sapkája kategória volt, akármit csinálhattam, már minden zavarta meg idegesítette.
Igen, Ti az én verziómat ismeritek. A közös ismerőseink is az Én verziómat ismerik, az Ő haverjai meg az Ő verzióját ismerik. És gondolom mind bólogat neki, hogy igazad van, hog ettől az undok, idegesítő feleségtől megszabadultál:)
Egyszerűen azért, mert nem akarom, hogy lássa rajtam, hogy kivagyok... Azt szeretném, de lehet, hogy naivság, hogy ha már ő ilyen lazán átlépett a kapcsolatunkon, akkor azt lássa, hogy én is és nem sírok utána. Nem akarom még ezek után hájjal meg zsírral kenegetni, hogy megint a padlón van miatta vki...
de ez már lehet h az én hülyeségem:P
Ez nagyon nem volt egyenes lépés az ő részéről:(
Gyáva megfutamodás, egy hirtelen elhatározás...
Hogy derült ki, elmondta, gyanakodtál?
Mennyi idő telt el a kiderült, és megpróbáltátok óta?
nem , valóban nem... csak itt megint előjönne a szív és az ész...
de nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyeneken kelljen gondolkodnom. Ma két hete, hogy elköltözött... Azóta nem tudok róla semmit... Egy helyen dolgozunk, kétszer láttam.
És az a baromi nehéz, hogy marha erősnek kell látszanom mindig, hogyha esetleg összefutnánk ne lássa, hogy szenvedek, hogy összetört, mint egy ropit...
Hát ez nagyon klassz . ugylátszik kellett ez a felrázás mindkettőtöknek.
Még a topik elején irtam a szerelem virágról amit mind a két embernek ápolni, gondoznia kell mert különben elszárad. ha csak az egyik gondozza a másik nem az már régen rossz .
Igen, én is így gondolom...
De sokmindent tanultunk ebből az esetből, mindketten.
Soha nem szabad azt gondolnunk, hogy egy kapcsolat magátó működik, nagyon sokat kell tennünk érte. Nem szabad, hogy a szürke hétköznapokba az ember belefásuljon, és ne figyeljen oda a másikra, mert olyan természetes, hogy szeretjük egymást, minden megy a maga útján, és persze, a rossz dolgok úgyis mindig másokkal történnek.
Nem így van... jó lecke volt, szerintem egy életre megtanultuk, mindketten:)
Azóta nagyon sok változás történt, és jó irányba:)
Vannak romantikus vacsorák, összebújos esték, hosszú séták, kettesben, meghitt beszélgetések, és csodálatos együtt töltött éjszakák:)
Szia!
Hasonló cipőben járok én is, bár lehet h mégcsak összehasonlítani se lehet, mi nem volt együtt ennyi ideig, és nincs gyerek, vmint elvileg új nő sem.
De abban mindenesetre ugyanolyan, hogy szinte egyik napról a másikra borított mindent, nem ült le velem megbeszélni, hogy nem érzi jól magát...
Én meg ebből csak azt tudom leszűrni, hogy egyszerűen nem szeretett annyira, hogy adjunk még egy esélyt, ő teljesen le akarta zárni velem a dolgot.:( Nem szuakítottunk, hanem ő szakított velem, beleszólásom se volt, közölte, hogy összepakol...
És velem az a baj, hogy ha vkit két héttel ezelőtt még szeretek, az nem múlik el, így pikk-pakk mint nála...
Úh most kaparom a falat, úgy hiányzik és rohadtul sajnálom magam, hogy ez megint megtörtént velem.
ne haragudj, lehet, sőt biztos, hogy nem volt túl építőjellegű ez a hozzászólás, csak tudd, hogy vagyunk még egy páran így...
tudatalatt szerintem még valahol reménykedem, hogy meggondolja magát,és visszajön, aztán visszarángatom magam, hogy kéne az nekem ezek után...?
Tudod, a környezetünkben, (nem a család és barátok) az ismerőseink között két példa is van előttem, teljesen stabil házasság, ráadásul, mindkettő mélyen vallásos apuka... az egyik otthagyott négy kisgyereket, egy kolléganővel kialakult fellángolás miatt. Majd pár hónap után "sajnálom" és hazaköltözött:(
Másik apuka, három, már nagy gyerek (kettő felnőtt) mellől viszonyt kezdett szintén a közös munka hozta össze őket, ebből a kapcsolatból egy kisbaba is született. Itt nem tudom, mi lett a folytatás.
A férjed boldogságot keres, miközben Te és a két kisgyereke szenvedtek ettől a helyzettől, ez nagyon igazságtalan.
Legalább alakíthatná egy kicsit másként a dolgokat, részt vehetne továbbra is a gyerekek életében. Miért csak hétvégén? Így könnyebb? Nem kell szembesülnie naponta a kérdésekkel, látnia a szomorú szempárokat, amelyek rászegeződnek? Talán bántja a lelkiismeret, de a könnyebb utat választja, elmenekül, kisétál az ajtón, és vége...
Ez nagy igazság:(
Tudod én is belegondoltam, mi lenne ha fordított helyzetben lennénk, ha velem történt volna ugyanez?
Nem lennék képes se arra, hogy elhagyjam a gyerekeimet, se arra, hogy elszakítsam őket az apjuktól.
De egyáltalán már a gondolat is bizarr, hogy van egy családom, és beleszeretek valakibe.
Persze ez nem egy előre eltervezettt folyamat, hanem egyszerűen belesodródsz, megtörténik.
Azt is nagyon nehezen tudtam volna elképzelni, ha vége, ha nincs tovább, és elválunk, utána valaha, valakivel, a gyerekeim számára egy idegen emberrel kössem össze az életem...
Persze az első sokk, és döbbenet után az ember nem képes ennyire előre a jövőbe nézni, és nem azton töpreng, mikor jön már egy új szerelem.
Próbálod csendben összeszedegetni a házasságod, millió szilánkra tört darabjait, gondolkodsz a MIÉRTEKEN, siratod a kapcsolatodat, sajnálod magad, és nagyon fáj, hogy a gyerekeid is szenvednek ettől a helyzettől.
Mert lehet kultúráltan válni, és igyekezhetsz erősnek mutatkozni a másik előtt, hogy nem lássa, mennyire szenvedsz ebben a helyzetben, azt senki ne állítsa, hogy a gyerekek nem sérülnek, mert biztos, hogy nekik is nagyon nehéz! Szeretnéd megóvni őket ettől, de nem tudod, mert nem kívülállóak, hanem részesei annak a folyamtnak, amibe az apjuk belekényszerítette őket.
Van egy biztonságot jelentő családjuk, anya, apa, és egyik nap arra ébrednek, hogy ez semmivéfoszlik, apa eltűnik:(
Hát a sztori eleje nálunk is hasonló....csak más véget ért:(
Azt mondta az eszével Ő is próbálta megmenteni, e a szíve más máshol van.
Én meg azt mondom, hogy az ember ha nagyon nagy döntés előtt áll, legjobb ha se az eszér, se a szívére nem hallgat, hanem csak a lelkiismeretére, hogy feg e tudni még tükörbe nézni az életben.
Nagyon bölcs lettem:))))))
Szomorú történet:(
Te úgy érzed, mindent megtettél, neki mégsem volt elég jó...MIÉRT nem szólt, ha valami gondja volt, talán meg kellett volna beszélnetek...
Persze utólag könnyen okos az ember, én is csak később jöttem rá, hol csúsztak el a dolgok:(
A gyerekek születése teljesen megváltoztatta az életünket, nekem szinte az egész napomat kitöltötte a velük való foglalkozás, a háztartás, kevés idő jutott magamra, a férjemre... a párom pedig nyakig merült a munkában...szépen éldegéltünk egymás mellett, azt hittem, minden rendben van, amíg kicsik a gyerekek, ők a legfontosabbak, az elsők... aztán egy napon, belibbent egy hölgy, aki független, önálló, csinos, és fiatabb, mint én... és neki pont az én férjem kellett... a nő beleszeretett, és megtett mindent, talán egy kicsit többet is, mint amit normális keretek között az ember elvisel...
A férjemnek az elején talán még tetszett, figyelmet kapott valakitől, beszélgettek a munkáról, (nem a családról) az élet nagy dolgairól, és nem akart titkolózni, kiterítette elém a lapokat, játszunk nyílt kártyákkal...
Talán ez volt a szerencse, talán ő is rádöbbent, milyen veszélyes játék ez, ha tovább folytatja, ha akkor nem szól, lehet, hogy ma már nem vagyunk együtt.
Nem akarta elhagyni a családját, nem akart viszonyt kezdeni a nővel, de egy pillanatra megszédült, és elkábult... de volt valami, és valaki aki időben visszarántotta a valóságba.
Mindketten hibáztunk, ezt elismertük, és tudtuk, mivel együtt akarunk maradni, változtatnunk kell a kapcsolatunkon. Mert mindketten ezt akartuk, ez volt a fontos.
Most már több, mint három hónapja történt, úgy érzem, túl vagyunk a nehezén.
Közösen vállaltunk két gyereket, és nagyon, nagyon szeretjük őket, együtt terveztük őket, és joguk van ahhoz, hogy teljes családban nőjenek fel.
Létrehoztunk két kis embert, akik belőlünk egy-egy darabka, és nem hiszem, hogy ennél létezhet erősebb érzés, félted, védelmezed őket, megteszel értük bármit, azt akarod, hogy boldogok legyenek, látni, ahogy felnőnek, az első lépéseik, az első szavak, ezek a leggyönyörűbb, és legcsodálatosabb dolgok a világon.
A szerelem, az első időszakban, gyönyörű, lángoló, mi is átéltük az első évek mámorító, heves tüzét .... de aztán kissé lecsendesült, nem éghet ugyanolyan hévvel, hosszú, hosszú éveken át, de összeköt a szeretet, ami nagyon erős, a közös múlt, a jelen, és a jövő, amit együtt tervezünk. ...és ha egymásra nézünk, abban a pillantásban benne van minden... ismerjük egymást, sokszor kitaláljuk a másik gondolatát:(
És ha átölel, a vágy még mindig a régi:(
De igazából nem tudok semmit:) azt se tudom a csaj is borított e otthon, vagy még élvezi, hogy ketten epekednek érte.
Vagy egyáltalán az agyáig eljutott e már a csajnak, hogy mibe mászott bele!!!
Hát néhány hónapja levelezgetnek, "fizikai" viszony úgy tudom csak azóta van, amióta elköltözött.
Emailben egyeztettük le a válásá részleteit, a "vagyonmegosztást".
Eddig minden hétvégén jött a gyerekekhez, most 1 hete semmi hír. Se egy email, se egy sms, azt se tudom akar e jönni hétvégén.
És Ő se tud semmit a gyerekekről, hogy élnek e vagy halnak.
Mióta tart a viszonya a hölggyel?
Leültetek és beszéltetek a válásról, vagy csak egyszerűen elköltözött?
Milyen sűrűn látja a gyerekeket?
Szerinted innen még vissza lehet fordulni?