Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elváltan 2 kisgyerekkel
Létrehozva: 2012. július 3. 19:04
Sziasztok!
Próbáltam futó "elvált nők klubját" keresni, de nem találtam.
13 év együttlét, 6 év házasság és két kisóvodás gyermek után a férjem lassan 4 hete elköltözött. El fogunk válni, bár nekem ez sose volt benne a tervben (mégha a pakliban benne is van), én komolyan gondoltam az esküt a templomban és tényleg egy életre választottam.
Az okokba nem is szeretnék belemenni, azt hiszem kezdek az elfogadás fázisába érkezni (nem tudom reális e 4 hét után ezt gondolni).
Csak sorstársak véleményét szeretném hallani, hogy sikerült a gyerekeknek nap mint nap megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Az anyagi és fizikai része most nem nagyon aggaszt. Meg amitől félek az a viág sajnálata, mégcsak a legközelebbi ismerősök, közvetlen család tudja.
Bár fogytam avgy 8 kg-t és nem hordom a jegygyűrűt, szerintem van aki már kiszúrta a munkahelyemen.
Szóval beszélgessünk.
Alapvetően én is meg tudok beszélni a kicsi apjával mindent, ami a gyermekkel kapcsolatos, de eddig egyszer aludt nála. Annak több napnyi elviselhetetlen viselkedés volt az ára, pedig jól érezte magát?!
Én is attól félek leginkább, amit leírsz. Hogy ha majd valami nem tetszik neki itthon, akkor megy majd az apjához. Ha egy kicsit is rám fog ütni, akkor tuti
És az én szívem meg ott akkor meg fog szakadni
Hogy lehet az ilyen szitukat kezelni? Hogy tud az ember ilyenkor humoránál maradni? Én ezt még el sem tudom képzelni?!
Nekem is sokszor fájt a szívem a láthatás előtt-után. De most már visszanézve jól tettem, ahogy tettem. Volt egy időszak, mikor fiam be is lázasodott-pszichésen. Azután megbeszéltük, hogy az apja és a maga módján - ez igaz is -szereti.
Most már "nagyok". Szerencsére az apjukkal is meg lehetett beszélni, akkor mennek, amikor kedvük van. De volt egy olyan időszak, mikor a fiam nagyon kamaszodott, hogy megpróbált "lavírozni" köztünk. Megsértődött egy számítógép eltiltáson és az apjához költözött. 3 nap múlva már haza is jött... Nem könnyű nekik sem és nekünk sem. Csak szeretettel és humorral lehet átvészelni.
apa meg anya nem férj és feleség, és úgy gondolják mással boldogabbak lehetnek.
Ez egy nagyon-nagyon okos gondolat.
Akkor sem rombolunk a gyerekben szülőképet. Ha megtesszük -- és erre számos példa van --, a gyerek egy idő után a másik, a mocskolódó szülő felé is elveszti a bizalmát. Mert ő szereti mindkét szülőjét, feltétel nélkül.
Fájdalmas példa erre az, ahogy borzasztó sokáig kapaszkodik abba is, aki őt veréssel vagy verbális agresszióval kínozza.
Vagy jobb , ha mindenáron együtt maradnak a szülők? Akkor is, ha elmúlik a férfi-nő szeretet bármelyik részről? Azt vajon nem veszi le a gyerek? És ha leveszi, mit érezhet?
Egy intelligens felnőttnek a helyén kellene kezelni a dolgokat, nem pedig kisóvodásként duzmaszkodni.
hááát csak az igazat mond, gyerekkoromban nekem is be akartak adni minden kamut, amikor szüleim váltak, de végig tudtam hogy hazugsg. szóval csak valahogy add be nekik valamelyik este, szar lesz persze de ez a megoldás.
azért nem semmi az a pasi aki ezt bejátssza kisgyerekkel, dögöljenek meg az ilyen pasik...
de elgalbb fogytál8 kilót
Hát azért az elég durva lehetett, hogy mire megszületett lelépett az apja.
Én attól félek jobban hogy majd engem fognak hibáztatni, mégjobban attól, hogy magukat:(
Olyanokat mond a nagy a kicsinek, mikor indulok dolgozni, hogy ne féj, anya nem fog világgá menni, csak dolgoznia kell!
Legutóbbi alkalommal mikor jött és elvitte Őket játszóra, nagyon jól érezték magukat, aztán mikor indult el, azt mondta a fiam neki ordítva, hogy Akkor leszek a fiad, ha nem költözöl el!
És milyen igaza van, így max egy vasárnapi haver lesz aki elviszi néha a mekibe meg az állatkertbe.
Attól is félek közben, hogy azt hiszi én hangolom őket ellene, azért mondanak ilyet. Vagy a kicsi lány azért nem akar elmenni vele, mert én szítom. Pedig ha egy kicsit belegondolna, amit gondolom nem tett meg eddig és nem is akar. Természetes, hogy jelenleg én vagyok nekik az egyetlen biztos pont, és amikor elmennek vele, az egyetlen biztos ponttólkell elszakadni, ha rövid időre is.
Pedig mit nyomatom már előre, hogy juhéjj jön apa, milyen jót fogtok játszani, mennyire szeret titeket.
Többen írták, hogy a gyerekek nagyon okosak, nem tudsz előttük úgy sem mismásolni. Újra és újra el kell nekik mondani, hogy mi történt. Jobbat nem tehetsz. De maradj hiteles nekik, nem szabad hazudozni, ferdíteni a tényeket.
Persze ezt tanácsolni könnyebb, mint kivitelezni, mert azért az egész történetet valahogy az ő nyelvükön kell tálalni, ami nem egyszerű!
Sok erőt is kitartást kívánok neked!
Én is így teszek, bár csak 3 és fél éves a fiam és már abba született bele, hogy az apja nincs velünk. Viszont hetente többször jön a kicsihez.
Én sem mondok rá soha rosszat a gyerek előtt.
Előre szóltam neki, hogy ha eljön az ideje készüljön, mert ő fogja megmagyarázni a közös gyermekünknek miért nincs velünk! Nem én "sz@artam" a családi fészekbe, így ezt nem is vagyok hajlandó eltakarítani helyette.
Azt viszont nem szeretném, hogy - bár megérdemelt volna, hogy ne láthassa a gyerekét - az én haragom miatt a kisfiam ne ismerje az apukáját és emiatt nekem tegyen majd szemrehányást később.
Viszont nem tudom, hogy ezzel, mármint a láthatással jót teszek-e vagy sem?!
Nekünk még csak most ön a feketeleves. Többször volt olyan, hogy amikor jött a kicsi apja, utána nehezebb volt utána fegyelmezni őt. Volt, hogy tombolt, mint egy őrült. Aztán mikor nagy nehezen lenyugodott, akkor azt mondta, hogy haragszik, dühös. Mikor megkérdeztem, hogy kire, akkor azt mondta hogy apára. Pedig még kicsi. AZt hittem ezek a gondok majd később jönnek.
Én se mondtam nekik semmi rosszat, meg igazából nem is gondolom, hogy rossz ember, max zavarodott és gyenge.
És azóta mindkettőtöknek új párja van?? Hogy viszonyultak hozzájuk a gyerekek? Bár én egyelőre nem tervezek társkeresést....
De nyavajgásra maximum ezt az évet hagyom meg magamnak:)
Nem olvastam el a hozzászólásokat, csak saját tapasztalatot szeretnék leírni. A gyerekeim 3-5 évesek voltak váláskor. Ma már 12-14 évesek. Én alapvetően a legfontosabb tartottam, HOGY SOHA NEM NEM MONDTAM ROSSZAT AZ APJUKRÓL. És ismerőseimet, rokonaimat is erre kértem. Bár cirkuszos válásunk volt. Most visszatekintve jól tettem. A gyerekek úgyis leszűrik a maguk véleményét. A másik, hogy ne zárd el őket az apjuktól. Sokszor Neked nehéz, amikor hazajönnek, de kamaszkorukban nem hányhatják szemedre, hogy nem ismerik az apjukat.... A gyerekek okosak.
Neked sokkal több energiára lesz szükséged egy ideig. Sok közös JÓ programot kell szervezned a gyerekekkel, hogy jól érezzék magukat lelkileg.
Kitartás-megéri.
Nálunk most van egy "kis" házassági krízis. Talán nem lesz válás, mert most minketten mindent megteszünk azért, hogy rendbejöjjön a kapcsolatunk.
De érdekel a topik, majd visszaolvasok, ha lesz egy kis időm.
Hát a gyerekeket én se tudnám szétszakítani, SOHA. Bár nálunk ilyen kérdés nincs is, tudja, hogy sose mondanék le róluk, meg mindketten tudjuk, hogy főként a családosiba unt bele.....
mizuki: ezért is nehéz felfognom, mert mindenhol azt olvasom, hogy mások évekig küzdenek a házassgukért, családjukért az együttmaradásért. Nekünk meg nem volt rossz házasságunk, sok közös családi program, ritkn de kettesben is, max. langyosnak mondanám az utolsó hónapokat, de ROSSZNAK NEM. És felnem foghatpm, hogy ilyen könnyen lehúzza a családot a wc-n, én nem ezzel az emberrel éltem 13 évig.
Katilin: sírtam sokat, de most már próbálom úgy felfogni, hogy ha volt ilyen hülye, hogy elhagyjon, akkor nekem lesz annyi eszem, hogy ne érdekeljen. Nem akarom én bántani, majd megrugdossa az élet.
Vagy lehet, hogy igaza lesz, és megtalálta a nagy Ő-t akivel megörgedhet.....de azt hiszem erre a kisebb az esély.
Az idő mindent megold, cask azt nem, hogy elvette a gyerekek családját!
Minden állandóság amihez hozzászokik az ember hosszú távon...
Nem tudom ,a mérleg serpenyője nekem a család lehetőség szerinti egysége felé billen. Egy gyerek nem elég, hogy elveszíti az édesapját, még veszítse el a testvérét is, a másik meg ugyan így az anyukáját és a testvérét??? Nagyon rossz ötlet... mindamellett szimpatikus a férj, a legtöbb pasi lazán továbblépne a gyerekein... Remélem értelmes és családcentrikus megoldást találnak erre a problémára....
A "seholsincs otthonuk" -durva megállapítás és felfogás kérdése...Két otthonk,két családjuk lenne....Talán így lennének gazdagabbak, több embertől több szeretetet kapnának. Ebben a helyzetben a szülők is többet kommunikálnának egymással, hiszen mindig mindenkinek képben kell lennie, hogy mi fontos történt a nem nála töltött hetek alatt ...
Szimpatikus és összetartó helyzet.
(Neked ugye általában félig üres az a pohár ? )
Lehet, hogy nem írtam pontosan, a költözést nem úgy értettem, hogy a cuccaikat kell hurcolászniuk.
Szerintem ezzel a megoldással sehol ninccs otthonuk.
Az nagyon jó, hogy válás után mindkét szülővel megmarad a normális kapcsolatuk, de az állandóságra szükség van.
Mint írtam NEM kell költözniük, épp ez a lényeg, csak máshova mennek haza. A két otthon is állandó , nem csak az egy... Nem teljesen értetted meg a lényegét.
Van akinek belefér a dupla mindent beszerzés a gyerekei érdekében..Talán a tíz darab póló ami amúgy is lenne az így kétfelé oszlik és ugyan így a többi cucc is. A szülőknek amúgy is két háztartást kell létrehozniuk ettől függetlenül is, ha anyagilag egyenként is megállnak a lábukon -és úgy tűnik, mert különben nem tudnának elvállni - akkor ez talán nem okoz akkora problémát...
Ez soha nem lesz könnyű.
Én tavaly váltam el, de az én házasságom már pokol volt. Mindennapos veszekedések, feszkó ...
Azóta nyugi van. Béke. Van is vkim akit a gyerekek imádnak.
MÉGIS.
Az öt éves lányomnak a család még mindig apa, anya, tesó és ő.
És a mai napig ha együtt vagyunk és látja, h. nem veszekszünk elmondja, h. újra összeköltözhetnénk, h. már nem veszekszünk, meglennénk együtt és h. minden milyen jó volt még régen (amikor ugye együtt voltunk...)
És ez azt hiszem mindig így lesz. Neki apa a minden, ő APA. Akármilyen volt velem.
És ez persze fáj, h. nem sikerült... h. nem tudom neki megadni.
De most sokkal jobb és boldogabb vagyok....
Sajnálatos h. így történt, ezt kell elfogadni. És akkor ő is el fogja egyszer fogadni.
A gyerekeknek leginkább állandóságra van szükségük.
Az állandó ide-oda költözködés nem hiszem, hogy jó.
A mindent duplán megvenni, meg baromi költséges.
Szia! ...Az én kislányom (emeséltem a helyzeted neki az imént) azt mondja, hogy a gyerekeket nem szabad szétválasztani....és ezt egy gyerek mondja..Neki is van testvére, szóval tudja mit beszél.
Az egyik ismerősünknél úgy oldották meg a helyzetet, hogy közös felügyelettel mindkét háztartásban voltak a gyerekeknek ruha, késöbb tankönyv, duplán vettek mindent, így nem kellett állandóan költözést játszani... és kéthetente váltották egymást a helyszínek és a szülők...Nekem ez sokkal humánusabbnak tűnik, senki sem szokik el a másiktól...Talán egyedül a szülőknek lehet fura és hiányérzet, de egy idő után lehet, hogy értéklelik a nyugis időszakot is és újult energiával veszik birtokba a közös heteket ismét...... Én látol benne rációt !
Nem érzem jónak azt, hogy a gyerekek az APA képet azzal azonosítsák, hogy megtetszik más és lelépek. "
Ez így valóban nem lenne jó, de nem is ennyire sarkítva magyaráznád el nekik és nem is lenne így igaz...
Az, hogy benneteket szeret , de már mást is az talán kézenfekvőbb és kevésbé ijesztő lenne...Nem kiválik a hozzátok fűződő szeretetből, hanem belevesz még egy személyt...
Ha egy négyéves ezt nem érti, félre magyarázni sem tudja..Ha meg érti akkor azért nem fogja ha helyes útra terelitek a magyarázattal...
Amúgy azt hiszem nagyon normálisan állsz hozzá, csak annyi haragot érezni ki belőled ami a helyzet miatt természetesnek tűnik és eddig azt is tudtad kontrollálni... Ez tényleg jó...
Szia!
Én 5 gyerekkel maradtam egyedül. Nem tudom feldolgozni, nem tudom elfogadni, most éppen nagyon magam alatt vagyok. Anyósomnál lakok most, aki arról álmodozik, hogy a fiának megjön az esze, és minden a régi lesz. Lassan egész nap csak sírok. Nagyon nehéz, na. Irigyellek, hogy el tudod fogadni a döntését.