Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elváltan 2 kisgyerekkel

szőlő
Létrehozva: 2012. július 3. 19:04

Sziasztok!

 

Próbáltam futó "elvált nők klubját" keresni, de nem találtam.

13 év együttlét, 6 év házasság és két kisóvodás gyermek után a férjem lassan 4 hete elköltözött. El fogunk válni, bár nekem ez sose volt benne a tervben (mégha a pakliban benne is van), én komolyan gondoltam az esküt a templomban és tényleg egy életre választottam. 

 

Az okokba nem is szeretnék belemenni, azt hiszem kezdek az elfogadás fázisába érkezni (nem tudom reális e 4 hét után ezt gondolni).

 

Csak sorstársak véleményét szeretném hallani, hogy sikerült a gyerekeknek nap mint nap megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Az anyagi és fizikai része most nem nagyon aggaszt. Meg amitől félek az a viág sajnálata, mégcsak a legközelebbi ismerősök, közvetlen család tudja.

Bár fogytam avgy 8 kg-t és nem hordom a jegygyűrűt, szerintem van aki már kiszúrta a munkahelyemen.

 

Szóval beszélgessünk.

 

  1. 2012. július 4. 07:5326.

    Nem tudom, nem vagyunk egyformák.

    A halált én szerintem könnyebben el tudnám mondani, mert az egy olyan dolog, ami ellen ritkán tehetsz, nem okolhatsz senkit, egy TERMÉSZETES folyamat. És a gyerekeknek is van már róla néminemű fogalma. Azt tudja, hogy mindenki meg fog halni, ha nem is érti.

     

    De egy megcsalás, családelhagyásról nincsen még fogalma. SOKKOLJA. Eszébe nem jutott soha, hogy ez megtörténhet.

    Mikor jött értük a férjem egyik szombaton, ugráltak és kiabáltak, hogy Végre megint négyen együtt vagyunk.

     

    Az igazság az is, hogy NEM TUDOK VALAMIT. Nem vagyok mindenható.

    előzmény:
    kivi39 (24)
    2012-07-04  07:41
  2. 2012. július 4. 07:4925.
    A mottómat eredetileg a gyerekeimnek mondtam, amikor panaszkodtak, hogy nekik milyen rossz sorsuk van és milyen rossz anyjuk. Nekik mondtam mindig, hogy így jártak, ha nem tetszik, cseréljenek le, keressenek új anyát. eddig még megtartottak...
    előzmény:
    szőlő (23)
    2012-07-04  07:32
  3. 2012. július 4. 07:4124.
    Nem hinném, hogy az apa képet ezzel azonosítanák. Egyszerűen azt hiszem, hogy szükségük van az igazságra. A fiam kb. 5 éves volt, amikor meghalt anyósom nagynénje, akit imádott. Mi nem mertük elmondani neki, kb. egy hétig nem szóltunk róla. Végül anyósom mondta el, (nekem úgy tűnt, hogy) kegyetlen őszinteséggel. A gyerek megértette és tudomásul vette. De még évek múlva is a szememre vetette, hogy nem mi mondtuk el neki és nem akkor, amikor megtörtént.
    előzmény:
    szőlő (21)
    2012-07-04  07:29
  4. 2012. július 4. 07:3223.
    Jó a mottód:)))) Engem lecseréltek:))))
    előzmény:
    kivi39 (20)
    2012-07-04  07:26
  5. 2012. július 4. 07:3122.

    Ja, nem örökké. Hosszú távon nekem is jobb, hogyha megszeretik "újanyut" és szívesen mennek hozzájuk.

    Addig a pont ig biztos nem, amíg mi férj és feleség vagyunk. Akkor már el tudom magyarázni a gyerekeknek, hogy apa meg anya nem férj és feleség, és úgy gondolják mással boldogabbak lehetnek. 

     

    Bár a fiam is azt mondta, hogy "Annak az anyukának kinek elköltözik a férje, új férjet kell keresnie:) "

    előzmény:
    kivi39 (20)
    2012-07-04  07:26
  6. 2012. július 4. 07:2921.

    De, a gyerekek miatt tudok "jóbarátok vagyunk" arckifejezést vágni. MEg majd egyszer lehet, hogy leszünk is. Nem tudom. Nincs ajtócsapkodás, kígyóbéka kiabálás. Sem a gyerekek előtt, sem nem előttük. Bár nem előttük jelenleg nem is kommunikálunk:)

     

    Nem érzem jónak azt, hogy a gyerekek az APA képet azzal azonosítsák, hogy megtetszik más és lelépek. 

    előzmény:
    kivi39 (19)
    2012-07-04  07:24
  7. 2012. július 4. 07:2620.

    Nekik most nagyon megborult a kis világuk, nem akarom mégjobban felborítani, úgyhogy nem is engedem semmilyen harmadik féllel találkozni Őket.

     

    Meddig? És ha egy év múlva megnősül, akkor mit csinálsz? Ha gyereke születik a másik nőtől, mit csinálsz? 

    előzmény:
    szőlő (17)
    2012-07-04  06:23
  8. 2012. július 4. 07:2419.
    Miért lenne piszkos dolog, ha egyszer hűtlen volt? A gyerek kicsi, de nem hülye. Ha nem azt mondom, amit gondolok, úgyis rájön, aztán kombinálni kezd. Na, ezt kéne mindenképpen elkerülni, mert iszonyat ártalmas lehet. Ha anya haragszik apára, akkor nem azt kell mondani, hogy ezután barátok lesznek és ezért nem élnek együtt, hanem azt, hogy anya haragszik apára. Úgysem tud anya még arra a pár órára sem "jóbarátok vagyunk, szeretjük egymást" képet vágni úgy, hogy azt a gyerek el is higgye.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (14)
    2012-07-03  23:11
  9. 2012. július 4. 06:3318.

    Persze olyan okok vannak, ami szerintem 13 év után két kicsivel (3 és 5 évesek, 1 éve mentem vissza dolgozni) és az adott körülmények között szerintem bármelyik házasságban előfordulnak. Amióta dolgozok kicsit mókuskerék lett az életünk, több ther és kevesebb figyelem fordult rá.....de hát ha erre eza válasz.

    Meg persze Ő még kreált egy két másik okot, de azt le se írom, mert nevetséges.

     

    Szóval szerintem semmi olyan, amin ne lehetne/lehetett volna változtatni.

    Főleg úgy, hogy mi egy CSALÁD voltunk, nem hiszem el, hogy ne ért volna meg egy igazi próbálkozást. Bár úgy biztos nehéz itthon próbálkozni, hogyha a fiatal kolléganő meg nyomja a gombot.

     

    előzmény:
    szőlő (17)
    2012-07-04  06:23
  10. 2012. július 4. 06:2317.

    Az apa beleszeretett másba szerintem se jó duma. Az eszemmel tudom, hogy a gyerekeknek szükségük van az 'Apa JÓ' képre, és nem akarom, hogy a fiam azzal a tudattal nőjön fel, hogy ja téged elveszlek, lesznek gyerekeink, ha meg másba szeretek akkor majd mással élek!!!

    Nekik most nagyon megborult a kis világuk, nem akarom mégjobban felborítani, úgyhogy nem is engedem semmilyen harmadik féllel találkozni Őket.

     

    Tudós bagoly: próbálok okokat feltárni, vagyis próbáltam. De mivel a férjem se tud egy értelmes okot mondani így nehéz. Mid Life Crisise van, ez Ő mondta. Meg hogy ne keressek okokat, mert nincsenek. 

     

    Roxy: Flrjem mondta meg nekik, hogy elköltözik, persze én is ott voltam. De a rengeteg kérdést ugye én kapom. Bár jött az óta, vitte Őket játszóra és azt hiszem  azért neki is mondják a kérdéseket.

     

     

     

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  11. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. július 3. 23:3316.
    Attól függ, hány éves az a gyerek, egy 4 éves még nem biztos, hogy tudná definiálni, ill. abszolút tisztában lenne vele.
    előzmény:
    kivi39 (13)
    2012-07-03  22:40
  12. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. július 3. 23:3215.

    Én veled értek egyet.

    Joggal tartanék attól, hogy az "apa beleszeretett valaki másba és ezért költözött" el magyarázat félelmet keltene a gyermekekben, hogy akkor belőlük is kiszerethet.

     

    A sunnyogás persze, hogy nem vezet jóra, egyenesen és nyíltan kell beszélni a gyerekekkel, az ő szintjükön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (14)
    2012-07-03  23:11
  13. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. július 3. 23:1114.
    Nem-nem, véletlenül sem gondolok arra, hogy sunnyogni kellene a gyerekek előtt! Csak valahogy azt érzem kissé kegyetlennek, hogy a szeretetés/nemszeretésre hivatkozzunk. Valahogy úgy kellene, hogy anya ÉS apa barátként szeretik egymást, és a barátok nem szoktak egy lakásban élni, vagy mittomén. Az pedig, hogy csak apát beállítani hűtelennek és rossznak, szerintem piszkos dolog.
    előzmény:
    kivi39 (13)
    2012-07-03  22:40
  14. 2012. július 3. 22:4013.
    azért egy gyerek is érzi, hogy különbség van a gyerek iránti szeretet és a feleség iránti szeretet között. Gyereked 20 is lehet, mindet egyformán szeretheted, feleséged csak egy lehet. Én semmiképpen nem hazudnék neki, úgy is tudja, hogy a szülő nem mond igazat. Emlékszem, gyerek koromban én is olyan dolgokat tudtam, amiről a szüleimnek sejtésük sem volt. Azt hitték, sikerült eltitkolniuk előttem. Már bőven felnőtt voltam, amikor felvilágosítottam őket, hogy pontosan tisztában voltam mindennel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (10)
    2012-07-03  22:03
  15. 2012. július 3. 22:3112.

    Szia!

    Sajnálom 

    Sajnos én is hamarosan ilyen helyzetben leszek, csak nálunk még lóg a levegőben a dolog. Nekem is 2 kis gyermekem van, de a férjem az egyiket magának akarja (a kicsit). Én emiatt vagyok ki. Nálunk nincs nő ügy, hanem összetettebb a dolog, de így is nagyon nehéz!

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  16. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 3. 22:0511.

    Szia!

    Pont a levél irása közben kellett a viruskeresőnek közbelépnie... Na mindegy. Ujrairom.

    Szóval, mint elvált szülő, én is sorstárs vagyok. Szerencsére a váláskor a kisebbik lányom 20 éves volt, igy a kisgyerekes problémák nem érintettek. A válás persze igen nagy trauma - egyesek szerint rosszabb - mint ha meghalt volna a párod. Te szerintem most a válási "dackorszakban" vagy, mint Máthé Péter, aki igy énekelt "ha igy akartad, hát nekem se fáj." Pedig dehogynem. Annyira, hogy tulajdonképpen ez a gyerekekkel kapcsolatban érzett probléma gyökere. Mivel közel sem jutottál túl a megrázkódtatáson, nem tudod, mit tegyél, hogyan mondd meg a gyerekeknek a dolgot. Az első lépés az okok feltárása. Akkor is, ha nincs visszaút. Ha másért nem azért, hogy egyensulyba jutva a továbbiakról nyugodtan tudjatok dönteni./ Rengeteg kapcsolódási pont van két kisgyerekes szülő között!/

    Ha az okok alapján a válás visszafordithatatlannak tünik, jön a manuális rész /vagyonmegosztás, stb./ A lelki béke csak ez után következhet, és ez az itészek szerint kb. két év!

    És csak ez után jöhet a gyermeknevelési - közös - kérdések rendezése. /Mindenesetre én gyorsan visszahúznám - kamuból - a munkahelyemen a gyűrűt/

    Tehát szerintem nincs varázsszó, ugy kell megmondani, ahogy most tudod, jól-rosszul, azután egyensulyba jutva minden magától megoldódik./A gyerekeid a normál helyzetet érzékelve azt természetesnek veszik/

    Kissé zavarosabbra sikeredett, mint az eredeti, de remélem sikerült vmit segitenem.

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  17. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. július 3. 22:0310.
    Ez a beleszeretett másba nekem csak azért nem tetszik, mert így a gyerek akár azt is érezheti, hogy apa belőle is kiszerethet, és egy másik gyereket szeret meg. 
    előzmény:
    kivi39 (6)
    2012-07-03  20:06
  18. 2012. július 3. 21:589.

    Ha  az  apa egy  ennyire  FELELOTLEN  alak,  akkor,  jobb is, ha  elkoltozik!!!

    Menjen  a  fenebe!!  

    Menj  egy  jo  ugyvedhez,  es  intezd  ugy,  hogy  fizesen,  fizessen  FIZESSEN!!!  

      Ha  pedig  valoban,  hivo"  katolikus  vagy,  akkor  ugysem valhatsz    el!!!

    A vegen  ugyis  hason fog  visszakuszni  Hozzad!

    Fel  a  fejjel!

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  19. 2012. július 3. 20:498.

    Nekem pszichológus mondta, hogy a gyerekeknek csak az igazat, úgyis rájönnek ha hazudsz vagy ferdítesz és elkezd megremegni a bizalom. De az igazat az ő  nyelvükön. Pl. ha szeretsz valakit, akkor összeházasodtok, gyereket lesz stb... aztán előfordul, hogy vagy az apuka vagy az anyuka már nem szereti a másikat. Szereti de nem úgy, mint amikor összeházasodtak és ez kevés ahhoz, hogy minden nap együtt éljenek. De apa/anya titket ugyanúgy szeret és ti semmiről nem tehettek, ez nem a ti hibátok. Fontos, hogy tudják, hogy nem az ő hiábjuk, a gyerekek általában magukat okolják.

    Ha bújócskázni vagy nagyon rajzolni akarnak vagy nagyon nagyon egyfajta játékot játszanak, játssz velük. Nem véletlenül játszák. Pl a bújócska az elszakadás játéka...........

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  20. 2012. július 3. 20:217.
    Miért nem apuka magyarázza el, hogy miért költözött el? Egyébként meg egyetértek az előttem szólóval: igen, apa beleszeretett másba.
    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  21. 2012. július 3. 20:066.
    Én ugyan nem váltam el, de úgy gondolom, a gyerek könnyebben megérti azt, hogy apa beleszeretett valaki másba és vele akar élni (előbb-utóbb úgyis kiderül számára), mint egy olyan megfoghatatlan valamit, minthogy megbántottátok egymást. Tök logikus a gyerek reakciója: kérjetek bocsánatot. Óvódás, tudja mit jelent a szeretni szó. Ha nem is tökéletesen, de meg fogja érteni.
    előzmény:
    szőlő (4)
    2012-07-03  19:46
  22. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. július 3. 20:035.

    Tanácsot nem tudok adni, de sok erőt kívánok!Az én gyerekeim már nagyok voltak mikor elköltözött az apjuk, nekik nem kellett magyarázni.

    Nem lesz könnyű, Ők még picik. 

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  23. 2012. július 3. 19:464.

    Hát eddig azt mondtuk, hogy Apa elköltözik.

    Normális magyarázatot nem tudtunk mondani (mert nincs is, az gondolom számikra nem érthető, hogy apa szerelmes lett egy másik nőbe).

    Olyat mondtam még nekik, hogy Apa és Anya megbántotta egymást, és Apa úgy érzi máshol boldogabban élhet. Persze titket mindketten szeretünk blabla.

     

    Bár erre za 5 éves azt mondta: De ha megbántottátok egymást, akkor bocsánatot kell kérni és nem elköltözni:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (3)
    2012-07-03  19:42
  24. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 19:423.
    Te eddig hogyan magyaráztad a gyerekeknek, hogy hová lett apa?
    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04
  25. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. július 3. 19:342.

    :((

     

    Engem is nagyon érdekel ez.

    előzmény:
    szőlő (1)
    2012-07-03  19:04

Címlap

top