Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hajmosás szappannal
Sziasztok! Leszögezem, hogy nem vagyok egy nagy ökobioguru, de ma valahogy kísértést éreztem, hogy a mézes glicerines (DM-ben kapható nagyon extra tiszta szappan) szappannal mossam meg a hajamat, ami lassan hátközépig ér. Abszolút bevált, és a végeredményt tekintve így elsőre nagyon pozitív a tapasztalatom, főleg azt nézve, hogy a fejbőrömnek valami extra tisztaság érzete van, amit eddig a samponos hajmosásoknál nem tapasztaltam. Balzsamot mondjuk tettem rá, de úgy érzem, hogy valahogy puhább, tisztább lett a hajam, mint ezelőtt a samponos mosásokat követően.
Vannak akik rendszeresen, vagy esetleg kizárólag szappannal mosnak hajat? Milyen szappan vált be igazán, vannak-e "gyakorlott felhasználói" jótanácsok, amiket szívesen megosztanátok egy "kezdővel"?
Az utóbbi időben egyébként is örömmel fordultam a szappanok felé, már nincs folyékony szappan a háztartásunkban, de lehet, hogy már sampon sem lesz
Igen is, meg nem is.
Amikor túlműködött a pajzsmirigyem két naponta mostam. Most alul működik, 3 naponta mosom.
"Hat ha te a mai rohano vilagban szeretsz azzal vacilalodni hogy szappanos hajmosas utan kikutyulod az ecetes vizet (ugye megfelelo aranyban) es azzal oblitgetsz, akkor csak tessek."
Nem ilyen bonyolult. Kagyló bedug, víz beleereszt, ecetesüvegből löttyintés.
Nemrég én is ugyanazt éreztem mint te :) Kórházban voltam, nem volt nálam sampon, gondoltam egy kivételes alkalommal nem ártok, ha szappannal mosom meg. Szintén valami szuper olívaszappanom volt. Hát meglepődtem, ahogy írod, csodás tiszta érzés, fényes, puha haj, ráadásul nekem göndör, és magától beállt úgy, ahogy csak méregdrága göndörítővel tudom máskor belőni... Fel is buzdultam, hogy ha ez ilyen jó, akkor legközelebb is szappanozom. Na de másodjára... Mintha csupa zsír lett volna az egész hajam. Nem a fejbőröm, azzal nem volt gond, hanem a hajszálaim. Gustustalan volt hozzányúlni, összetapadt, koszos, zsíros tapintatú volt, a hajkefém meg amivel hajmosás után megfésültem úgy nézett ki, mintha egy éve nem tisztítottam volna ki...
Utána néztem, és ott hibáztam, hogy ugye kéne hozzá az ecetes öblítés. Vagy citromos. A szappan sem teljesen mindegy, hogy milyen, de tényleg vannak kifejezetten "sampon-szappanok", illetve vannak akik készítenek :) majd én is szeretnék, de még nem szántam rá magam.
Amikor festés után ecetes vízzel öblítettem a hajam , a fodrász csak tátotta a száját.
Ami régi elavult módszer, az nem biztos hogy rossz is.
Kagylóba víz bele ecet, fél perc.
Próbáld ki a Dr. Chen Patika Hair-Revall samponját. Szerintem nagyon jó. Gyógynövényboltokban kapható és egyáltalán nem drága.
Illetve van egy tengeri iszapos sampon is, csak annak most nem jut eszembe a neve, az is gyógynövényboltokban kapható.
Az én hajam nagyon szép lett mindegyiktől. Nem korpásodik, nem hullik, nem zsírosodik (főleg a Dr. Chen jó zsírosodásra szerintem). És millió babahajam van :)
http://gyogynovenygyogyasz.hu/termekeink/bioszappan/
Én is az ecetes öblítést tudom ajánlani.
Amúgy mi a gond a gyakori hajmosással? Az arcomat és a fülemet is megmosom mindennap, szerintem a hajam ugyanolyan piszkos lesz estére, mint a bőröm, azért mosom meg.
Egyáltalán nem mindegy milyen a szappan. Vannak tiszta szappanok, ahogy eda-1952 is írta. Egyébként ezek összefőzéséből tiszta krémszappant is lehet otthon gyártani.
Annyira azért nem rohan a világ, hogy egy ecetes-vizes löttyöt ne lehetne összeütni 1,5 perc alatt..
Hat ha te a mai rohano vilagban szeretsz azzal vacilalodni hogy szappanos hajmosas utan kikutyulod az ecetes vizet (ugye megfelelo aranyban) es azzal oblitgetsz, akkor csak tessek.
Amugy szerinted a szappan nem vegyszer? Azt is iparilag gyartjak, csakugy mint a sampont, a fogkremet, a testapolot, az arckremet stb... akkor azokat se hasznalod?
A szappanos/ecetes vizes hajapolas is csak annak valo akinek kemikaliaktol mentes a haja, vagyis nincs se festve, se malirozva, de dauerolva.
Az emberek evtizedekkel ezelott mostak a hajukat szappannal, az idok valtoztak azota.
Az en hajam is gyonyoru, annak ellenere hogy festve van es uram bocsa' samponnal mosom.
Nem az a baj , hogy 3 naponta mosom. Az a baj, hogy akkor márt úgy néz ki mint aki nem mosta egy hete.
Összetapad. Nem visel akármilyen sampont, lehet a gagyi jobb mint a márkás, viszket a fejem tőle, vagy még jobban hullik.
Siman elhiszem, hogy ilyen jo erzes a fejborodnek. A ferjem evek ota kizarolag egyetlen szappannal hajlando tisztalkodni, mert ugyanezt erzi tole, hogy nem marad semmi a boren, valoban tiszta lesz tole. Meg a Dove-ot sem hajlando azota elviselni, azt mondja, mintha valami reteget kepezne a boren, amitol nem kap levegot. Lehet benne valami, mert neha en is kiprobalom azt a szappant, es tenyleg ugyanazt a tiszta, "lelegzo" erzest erzem utana, amit mondtok. A lush-nak van - ha jol emlekszem - sokfele hajmoso szappanja, esetleg ott is korulnezhetsz, ha igy bevalik.
Nekem par eve egy fodrasz azt mondta, hogy a lakossagi samponok, balzsamok tele vannak minden szir-szarral, amik bevonjak a fejbort, a hajat, nagyon karosak.
Miert baj az ha 3 naponta mosol hajat? A legtobb ember azt csinalja. Szerintem pont a gyakrabban mosas az ami jo kondiban tartja a hajat. Persze megfelelo samponnal. Ha viszket a fejborod vagy egyeb gond van vele akkor gondolom rossz fajta sampont hasznalsz ra.
Az emberek regebben ritkabban mostak hajat mert regen a levego es a kornyezet sokkal tisztabb volt. A viz is mas volt... de aviz minosege tajankent is valtozik. Ipari teruleteken kemenyebb a viz es jobban szarit, tobbet kell balzsamozni a hajat. Videken a viz lagyabb es a haj puhabb lesz tole. Szoval, attol is fugg merre laksz.
Nem tudom miert mosod szappannal a hajadat amikor manapsag kulonfele samponok igencsak szeles valaszteka all rendelkezesunkre, mindenfele hajtipusra. Van mibol valogatni.
A szappanos hajmosastol a hajad neked szepen tonkre fog menni es ossze fog ragadni! Elmondom miert.
A borodnek (a fejborodnek is) a ph-ja enyhen savas. A szappan viszont lugos kemhatasu. Persze ettol meg hasznalunk szappant (de inkabb furdesre, nem pedig hajmosasra) de koztudott hogy a szappan szaritja a bort es hasznalata utan kis idonek el kell telnie mig a bor visszaall az eredeti savas ph-jara.
Az emberek regen szappannal mostak hajat, de utana leoblitettek ecetes vizzel (ami savas) igy a hajuk es fejboruk azonnal visszanyerte savas ph-jat, es a hajuknak az fenyt is kolcsonzott.
A mai modern kozmetikai samponok ph-ja a fejborod ph-jahoz igazodik, igy eleg csak samponozni a hajat (plussz esetleg balzsamozni utana) de ma mar nincs szukseg ecetes oblitesre.
En nem ismerek senkit aki manapsag szappannal mosna a hajat, en semmikeppen nem mernem. Szerintem durva kozmetikai hiba sima szappannal mosni a hajat, es egyszeruen nem hiszem el hogy nem art a hajnak, hacsaknem utana ecetes vizzel leoblited.
Sziasztok!
Lehet hülye kérdés, de hogy mostok szapannal hajat? Felhigítjátok vízben vagy csak simán a kezeteken habosítjátok fel?
Gyerekkoromban nem voltak samponok. Anyám a derékig érő hajamat úgynevezett kulcsszapannal mosta, ami átmenet volt a mosó- és mosdószappan között. Ecetes vízzel tisztálta. Szép, fényes lett, viszont a kibontása, kifésülése félnapos munka volt, ahol ugyancsak nyeltem a könnyeimet. Igaz, csak kéthetente volt esedékes a hajmosás, szemben azzal, hogy most 3 naponta mosok hajat.
Vagy két évvel ezelött, egy kirándulás alkalmával, itthon felejtettem a samponomat. Ezért szappannal mostam meg. Teljesen elképedtem az eredménytől. Az, amúgy rövid, természetes göndör hajam, millió apró gyönyörű csigákba állt össze. A sampon azelött kisimította.
Azóta, ha társasági megmozduláson kell résztvennem, nem fodrászhoz megyek, hanem szappannal mosok hajat, és tökéletes a frizurám.
Éppen ezen morfondírozok én is! A szüleim még a sima mosószappant használták, enyhe ecetes öblítéssel és a fenékig érő hajuk gyönyörű volt. Nekem is 2 naponta mosni kell és közben viszked is.
Bár a mosdószappanokat el kellett hagynom mert olyan mértékben szárítota a bőrömet, hogy szó szerint mint aki rühes úgy vakaróztam tőle.
Nem tudom mennyire lehet hinni az ilyen "körleveles" tájékoztatóknak, nemrég egy rokonomtól kaptam egy ilyen levelet, ahol egy allergiával erősen küszködő kozmetikus írja le, hogy ezek a tisztálkodási szerek , még a bébikozmetikumok is milyen hulladék anyagokból készülnek és milyen ártalmasak az egészségre. Komolyan mondom ha csak a fele igaz, attól is beájulok. Nem számít milyen drága, vagy neves kozmetikum, akár gyógyszertárban árult, akár drogériás, tele van ártó anyagokkal. A levél nagyon hosszú és nem vagyok kémikus sem, hogy pontosan érteném a vegyianyagokat, de borzasztóan hangzik. Ti kaptatok ilyet, vagy hallottatok róla???
Igazad van, még azt nem jelenthetem ki, hogy "tudom", hogy jó lesz, de elsőre annyira jó érzés a fejbőrömnek, mintha lélegzethez jutott volna....pedig nem ócska samponokkal mostam eddig sem, de nagyon kellemes tisztaság érzete van a fejemnek...
Várjuk meg, hogy mit tanácsolnak a "szappanguruk", én a magam részéről még néhányszor tuti meg fogok vele próbálkozi egymás után, aztán meglátjuk...
A sima mosószappanról egyébként hallottam már, hogy sok szép bőrű és szép hajú nő használja....
Nem kekeckedni akarok, de ha ma mostad meg először ,honnan tudod, hogy jó lesz?
Valami tuti nekem is jó lenne, mert minimum 3 naponta mosnom kell.
Öreganyám mindig háziszappannal mosta, két hát után sem volt zsíros.