Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
5 gyerekkel egyedül!
Februárban vallotta be a férjem, hogy szeretője van. Akkor gondolkodási időt kért, és elköltözött az új nőhöz. Szép, fiatal, satöbbi.
Akkor még hittem benne, hogy minden marad a régiben. Kis öröm a bajban, a számlánk közös volt, neki szép fizuja van, abból tudtam fedezni a kiadásokat (villany, gá z, tank, gyerek ruha, kaja, satöbbi)
Tegnap le akartam venni kézpénzt, de nem volt a számlán, pedig a fizuja meg szokott jönni már.
Felhívtam, mi van, ekkor elmondta, hogy döntött. Új nő, új élet, válás, külön számla. Majd utal nekem 100 000-ret, gyerektartásnak, és ezzel érjem is be, ennél többet nem akar fizetni.
Egyik vödör hidegvíz a másik után, mert ez a pénz nekünk nem elég. Én nem tudok dolgozni, mert a két kisebb még csak 1 és 3 éves.
És ez csak az anyagi oldal.
Én még szeretem őt, nem akarom egy maca miatt elveszteni.
Egyszerűen nem teheti meg velünk, hogy lelép. Tudom, az élet nem tündérmese, de akkor is, mit gondol, hogy fogok 5 gyereket egyedül felnevelni?????
Kamu.
Ez már annyira átlátszó, hogy kár akárhány szót is pazarolni rá. Kiröhögted magad?
Meg is érdemeljük.
Biosz 1-es fiam, leülhetsz.
Két hollófekete (anya, apa) ismerősömnek született világosbarna hajú (közel szőke) gyereke.
Nem is rólad szólt a topik, ezt gondolom nem vetted észre.
Ja, és előbb össze kéne hozni azt a gyereket.
Ahhhaaaa... És te idejöttél őnagyságáról jelenteni, meg magadat fényezni!!!!!
Na EZ a hét másik vicce.
Kamu az egész.
Szerintem az nem ő volt. :)
Én meg azt kérdezném, hogy jól szórakozott-e? :)
Ez már a topikinditóból is kiderült számomra,
Egyet árulj el légy szives ha már úgyis bevallottad hogy kamu, hogy a kicsilány is te voltál?
Megtaláltam a könyvből készült filmet is:
http://www.imdb.com/title/tt0114262/
(Nekem a könyv sokkal jobban tetszett.)
mekkora egy kamu topic, megjelent a szerető is, már csak a férj van hátra, Zoli megjelenése :)))
Végülis szép számú hozzászólás sikeredett, valamit még be kéne vetni, hogy ne üljön le ez a szappanopera.
Esetleg a szerető exe még csavarhatna a történeten, főleg, ha itt is bejelentkezne :oP
TE nem kerhetsz semmit.
max azt hogy BaB ne vagjon pofan ha meglat.
A DNS vizsgalat a szulokre tartozik. Te a szoposborja vagy a Zolinak nem a felesege.
Ez könyv, de valami hasonló a sztori, ha jól emlékszem:
http://moly.hu/konyvek/mary-higgins-clark-n e-felejts
Figyu "tisztességes"!
A vörör hajú babával is foglalkozol, játszol, adsz neki kaját, tiszta pelust stb., Vagy ő most a sarokba van téve, amíg a dns teszt el nem készül?
Húúú, kávé! Én is kérek!
Semi, tudjuk, hogy kamu :D
Csak mindig ott vagy ahol nem kéne lenned.
Én babfőzi helyében lennék, akkor téptelek volna meg, átléped a küszöbömet.
gyerekek, ez az egesz itt kamu. rossz kamu.
mekkora a realitasa, hogy idetalal minden erintett? 0,0002%?
ugyanmar.
valaki leirt valamit, ketten meg racuppantak. ebböl az egyik feltehetöen egy magat nönek alcazni es leginkabb provokalni ohajto pasi, a masik egy kakan is csomot keresö szentfazek.
ennyi.
hagyjatok a fenebe.