Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
5 gyerekkel egyedül!
Februárban vallotta be a férjem, hogy szeretője van. Akkor gondolkodási időt kért, és elköltözött az új nőhöz. Szép, fiatal, satöbbi.
Akkor még hittem benne, hogy minden marad a régiben. Kis öröm a bajban, a számlánk közös volt, neki szép fizuja van, abból tudtam fedezni a kiadásokat (villany, gá z, tank, gyerek ruha, kaja, satöbbi)
Tegnap le akartam venni kézpénzt, de nem volt a számlán, pedig a fizuja meg szokott jönni már.
Felhívtam, mi van, ekkor elmondta, hogy döntött. Új nő, új élet, válás, külön számla. Majd utal nekem 100 000-ret, gyerektartásnak, és ezzel érjem is be, ennél többet nem akar fizetni.
Egyik vödör hidegvíz a másik után, mert ez a pénz nekünk nem elég. Én nem tudok dolgozni, mert a két kisebb még csak 1 és 3 éves.
És ez csak az anyagi oldal.
Én még szeretem őt, nem akarom egy maca miatt elveszteni.
Egyszerűen nem teheti meg velünk, hogy lelép. Tudom, az élet nem tündérmese, de akkor is, mit gondol, hogy fogok 5 gyereket egyedül felnevelni?????
Vörös hajú gyereke pont akárkinek lehet, már bocsi.
Ezt pedig mégegyszer elmondom: Vegyél vissza a gyerekek tekintetében. Ha jó kapcsolatot akarsz velük, akkor egyszer s mindenkorra verd a fejedbe, hogy nem te vagy az anyjuk, sőt az anyjukat nem árt tiszteletben tartanod.
remélem nem Istentől várjátok a bizonyosságot, hanem a rendes dns vizsgálat után szégyenültök meg : >
Kedves kicsilány!
Ha valamit még soha nem csináltál (gyereknevelés) nem tudhatod, milyen lesz. Elképzelheted, álmodozhatsz róla, de a valóságot csak akkor tapasztalhatod meg, ha már megszületett a várva várt kisbabád. Tudod, a puding próbája az evés:)))
A kedves sógornőm jut eszembe, aki mindig olyan okos dolgokat mondott, és tanácsolt, mindenkit kritizált, mindent jobban tudott:) persze, nem tapasztalatból beszélt, mert az nem volt neki.
Aztán megszületett a kislánya... érdekes dolgokat produkál az élet:) ő is eltervezte, hogy minden milyen jó, szép és egyszerű lesz, csak éppen fogalma sem volt, milyen a nap 24 órájában anyának lenni. Mert egy kisbaba nem egy gép, nem egy beprogramozott szerkezet, amelyik úgy működik, ahogy te szeretnéd.
Berendezték a babaszobát, és azt gondolta, majd négy óránként bemegy és megeteti, addig meg csend és alvás. Ő pedig pihen, olvas, tv-t néz... Persze, nem így alakult, a kicsi hasfájós volt, sokat sírt, egész nap ringatták. Már kilenc hónapos, de még mindig felváltva sétálgatnak vele, mert nem szereti, ha leteszik.
Úgyhogy ennyit a nagyon nagyon okos, mindent jobban tudó, de tapasztalatlan anyukajelöltekről:)))
És isten nem ad nektek saját gyereket megy vagyont?
Mit szól isten az egész életmódodhoz?
hülyeség nem szokott fájni?:>>
az én lányom feketehajú,szemű és mindenki szőke és világosbarna mindkét családban még nagyszülők is, én is,akkor nem én vagyok az anyja??
amíg nincs DNS vizsgálat, ezt rágalmazásnak hívják...
1978. évi IV. törvény
a Büntető Törvénykönyvről1
Rágalmazás
179. § (1)445 Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Csajok!
Én ezt meguntam.
A topik kiürült, okafogyottá vált.
Tudjátok, sok-sok példát láttam a környezetemben, amire alapozom a véleményemet. Én (mi) őket követjük, és az ő mintájukra szervezzük meg az életünket.
Az, hogy Nektek így sikerült, az nem azt jelenti, hogy ez a realitás, és aki ügyesebben megoldja, az álomvilágban él.
Minden jót Nektek!
Tobbszor kerte a ferjet hogy ha ketelkedik csinaltassanak DNS vizsgalatot, a ferj nem akart.
Egyeb kerdes?
Ez aranyos
En amolyan aggodos mama voltam, mindig kiirtam a kikeszitett reggeli melle meg 16 eves koraban is hogy mit vegyen fel (dzseki , pulcs valami)
egyik reggelre esot mondtak, osz volt
szokasos cedulat talaltam az asztalon, az elso felet en irtam
"kisfiam huvos lesz vegyel dzsekit"
valasz
"draga anyam!
Miert gondolod hogy szakado esoben (ha kinezel az ablakon latod), egyszal rovidnadragban megyek suliba??????????????????????"
kicsit elszegyelltem magam
Ejjel 1 ora:
anya alszol?
apa alszol?
aludjak en is?
aludj kicsim szepen.
anya a roka is alszik?
apa te miert alszol?
nem vagyok almos
anya felek
anya fazom
anya melegem van
apa, apa apat akarom
sikitas
szomjas vagyok , takarj be
reggel van mar?
apa odamegy betakar puszi stb.
fel ktto
anya alszol?
apa alszol?
aludjak en is?
anya a kislibak is alszanak.
ket ora.
anya szeretsz?
apa alszol?
Sokszor gondolkodom hogy vajon miert voltam abban az idobe 58 kg a kozel 170 es magassagomhoz
akkor viszont nem nagyon tudtunk nevetni, foleg mert a ferjem negykor kelt es ment a vonatra . 60 km oda es annyi vissza naponta neki amunkhelyre. Nem volt vicces.
Amikor ez tortent akkor egy szobank volt ott laktunk (konyha furdoszoba nem volt, udvaron kut es WC).
Furdeteshez megmelegitettem a vizet, az en kis pucer kolykom le fel rohangalt a butorokkal megrakott kokemeny 25 negyzetmeteren, lovacska vagyok kialtasokkal.
Ket dolog volt amit feltettem a lakasban az egyik egy viragtarto amin a nagyimtol kapott cserepes viragok voltak, az ablak ala tettuk ott nem volt utban (gondoltam en), a masik a tv, mert elegge kozel volt a kisagyhoz mindig feltem hogy beledob valamit a kepernyobe.
Szoval gyerek lovacskazott, mondom kicsim ne fusson a lovacska mert furdunk, hozom a vizet ulj apa olebe addig.
Megfordultam ahogy feltoltottem a kiskadat hogy felrakjakm a ket hokedlira mire oriasi csattanassal a fiam nekirohant a feltett viragalvanynak. Virag es cserepe miszlikre, a gyerek megijedt es teljes sebesseggel nekemszaladt. Viz a foldon mindenki uszik a gyerek ordit, en bogok a ferjem kiabal, ferjem nagyanyja berohan (mi az istent cirkuszoltok itt????), es kezdhettem felszedni a tort cserepet, viragot, felmosni , megvigasztalni az ordito vizes kolkot, lecsillapitani nagyanyot , ferjet, kizavarni a kutyat aki berohant a zajra es torkaszakadtabol ugat a szoba kozepen mind a 30 kilojaval.
Olyanok voltunk mint egy hulye kabare. Csak eppen a guta akart megutni
Mar azt se tudod kinek valaszolsz. Hol olvastal nalam a hisztis gyerekrol?
nekem nincs kisgyerekem, az mar regen volt.
Ettol fuggetlenul Lillarekanak igaza van.
Sot ha nem hisztis a gyereked csak legyen rossz evo, mint az enyem volt a veres verejteket fogod izzadni mire befejezel 1 etetest. Mert mondjuk a tejen kivul minden etelre sir, zokog, kopkod ha megis beletuszkolod 1 ora kinlodas utan akkor 5 perc mulva kihanyja az egeszet es meg sorolhatnam.
Emlekszem hany olyan reggel volt hogy ugy ebredt fel a gyerek hogy meg a haja is kakis volt. Nem sirt , csak szepen udogelt a kisagyban es a pelusbol kicsorgott kakit nagy gondossaggal kente kisagy racsaira a hajara a mackojara.
Akkor felkeltunk es gyerek a furdokadba, agynemu lehuz, agynemu kimos, telen az egesz lakas a szarado ruhakkal volt tele, gyerek feloltoztetve, reggeli. Ezugy masfel ora. Aztan gyerek reggelizik (ha reggelizik), utana ha a gyerek elmarad egyedul van max 1-1,5 orad hogy megfozz, osszeramolj, ha valamit intezned kell akkor elrohanj ahova kell. Ha egyedul vagy akkor ennyi se biztos mert mire feloltoztok es elindultok 99 & hogy a gyerek beszart es kezdhetsz mindent elolrol.
Egy kisgyerek ha egeszseges 2-3 alkalommal kakil napkozben. Vagy sokkal tobbszor.
Delutan van amikor alszik egy gyerek van amikor egy percet se. Es folytathatnank. Ha beteg akkor meg jobb ha el se kezdjuk, az orvoshoz menestol a gyogyszertarba menesig a siro lazas gyerekkel, aztan otthon ha birod beletoltogetni a gyogyszert, sir zokog, nem bir elaludni, faj a torka, fule vagy vakarja a kiuteseit. Es el se tudsz mozdulni tole max. percekre.
Tudod kisasszony ez a realitas es a te kepzelgesed meg a lablogatas az valami agyatlan troll talalmanya.
Es ez 1 db gyerekrol szol. Nem 5 rol, akiket ezek a dolgok mellett kell nevelni. Nap mint nap 365 napon at egy evben amig el nem erik legalabb a 4-5 evet akkortol kicsit konnyebb lesz.
annak idején jelenlegi 20 éves fiam, állandóan kitalált valamit este, amiért még ki kell jönnie... (és ez csak 1 gyerek ) - a másik nem mozgott - szóval a kisebbik viszont feszt járkált, mindig ki dugta a lábát először az ajtón, aztán a fél testét aztán kikukucskált- ha észrevettük- azt mondja: szomjas vagyok... jó, gyere... jött, vissza fut. nem telik el, két perc, akció újra- kisláb kidug, fél test, kukucs- pisilni kel... jó gyere. futás vissza... két perc láb kidug, fél test, kukucs... kinn felejtettem a kedven majmim... jó gyere , felveszi, visszafut- nahh ekkor már érzi a ránézésből, hogy... erre visszafordul mutatóujját feltartva, és azt mondja: a hasam még fájhat!
nahh nálunk azóta ez szállóige a családban, amikor még jöhet valami, hogy a " Hasam még fájhat! " a komiszka volt csak 3 éves :)
fiugyermek apjaval kertet locsol, sikongat örömeben (meg persze pancsol.
masnap madzagot iranyit a viragokra.
mi az, kicsim? locsolocsö?
gyermek felragyogo arccal: mama, megjocsojom a vilagokat, melt különben... ööö... megfadznak!
tenyleg halalaranyosakat tudnak mondani.