Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
5 gyerekkel egyedül!
Februárban vallotta be a férjem, hogy szeretője van. Akkor gondolkodási időt kért, és elköltözött az új nőhöz. Szép, fiatal, satöbbi.
Akkor még hittem benne, hogy minden marad a régiben. Kis öröm a bajban, a számlánk közös volt, neki szép fizuja van, abból tudtam fedezni a kiadásokat (villany, gá z, tank, gyerek ruha, kaja, satöbbi)
Tegnap le akartam venni kézpénzt, de nem volt a számlán, pedig a fizuja meg szokott jönni már.
Felhívtam, mi van, ekkor elmondta, hogy döntött. Új nő, új élet, válás, külön számla. Majd utal nekem 100 000-ret, gyerektartásnak, és ezzel érjem is be, ennél többet nem akar fizetni.
Egyik vödör hidegvíz a másik után, mert ez a pénz nekünk nem elég. Én nem tudok dolgozni, mert a két kisebb még csak 1 és 3 éves.
És ez csak az anyagi oldal.
Én még szeretem őt, nem akarom egy maca miatt elveszteni.
Egyszerűen nem teheti meg velünk, hogy lelép. Tudom, az élet nem tündérmese, de akkor is, mit gondol, hogy fogok 5 gyereket egyedül felnevelni?????
enyemkicsi ül a földön, körülötte a babai es egy vagonnyi allatka. mesel. nocsak, az öreg nene özikejet! "megetetje, megitati..
vegülis igaza van, a nyelvi logika ezt kivanna... )
nezd, kislanyom, mar mindenki alszik... a gyermek szemrevetelezi batyja hullamzo takarojat, majd magyarazo gesztus kisereteben a következöt közli velem ): gabi nem alszik, gabi johog
ilyet a mi anyank is csinalt, alig vartuk az esti meseidöt. 9-10 evesen. halali jo mese volt!
azet a 42-es körömcipö nobel-dijas ötlet.
Esti mese olvasás: anyu álmos, alig lát, ezért kihagy(na) egy-két sort a meséből. Gyerek: mami, ez nem így van, kihagytad!
Játék napközben: a videókazetták szanaszét dobálva a szekrény előtt. Anyu szépen összerakja, vissza a helyére. Gyerek játszik, majd egyszer kétségbeesve felkiált: a kazettáim! Odarohan, szétdobálja a kazettákat, majd megnyugodva visszamegy játszani...
És a te Zolid kibírja, hogy nincs szex február óta??????
Ne röhögtess!
akkor viszont egy nap alatt, mi?
majd ha valami tenyleg eluszik, mert kestek vele, megtanuljak, hogy idöben csinaljak meg a dolgaikat. (addig ugysem. mert persze veledmegtörtenhetettanyadeVELEMnemfog. )
Olvass vissza, ezt csak nagyontisztességes állította.
Ugye, belátod, csak kellett valami jó kis indok apucinak, hogy egy még anyucinál is ifjabb szűzikével vígasztaltathassa magát???
Lehet, hogy nagyontisztességes is át lett verve, mert bevette apuci szövegét!?
Kissé naívkának is tűnik, pl hogy hiszi, majd ő lesz az anyucipótlék a gyerekeknél, meg irtóra teccccik az is, ahogy apu testőrének szegődik.
Apu vajon minek viszi magával a gyerekei otthonába? Mitől félhet?
Csak nem, hogy megkérdezik a kicsik, hogy ŐKET miért hagyta el minimum 3 hónapja???
"Kidobnád" az asszonyt...... Node a GYEREKEIDET is????
Istenem, de jó ezt hallani:) nem csak az enyém egy időhúzó bajnok.
Legutóbb januárban írta meg a novemberre leadandó olvasónaplót
A történelem ismétli önmagát!
Csodák mindig vannak.
Pontosan mi a marhaság?
Szerető azt állítja a férj azért költözött el a feleségétől mert az 5. gyerek nem az övé, feleség megcsalta őt.
Ez a megcsalt férfi már fél éve egy fedél (panel elemek) alatt él egy szűz nővel.
Ezt nem én találtam ki, maca világosított fel mindannyiónkat!
Igen!
Szűzmária után szabadon ott fog megtörténni a második szeplőtelen fogantatás
na latod. en is igy gondolom.
de az inkriminalt uriember nem. egyszerpen elment. azota se lattak. szerinted ez tisztesseges?
Hát azt mondják a félrelépésnek mindíg oka van, ha esetleg anyu valóban megcsalta aput, hát akkor a hiba alapvetően apuban keresendő!
És bőven keresni is kell mert apuval aztán nincs rendebe minden!
Mert biztos apunak ez az első félrelépése és még itt is az önmegtartóztatást gyakorolja a maca lakásában már fél éve::::::::::
Mégis ki gondolhat olyat, hogy a kedves apuci marad a házban.
A bírói gyakorlat szerint az utóbbi időben a tulajdonos papa- ha nem nála helyezték el a gyerekeket- köteles a gyerekek lakhatását biztosítani.
Így előfordulhat az a számára kellemetlen eset hogy a bíróság az anyának és a gyerekeknek ítéli a lakást annak ellenére, hogy az apuci a tulajdonos.
Nekem is 5 gyerekem van,vagyok olyan hülye,hogy mind a férjemtöl,de 5 gyerekkel elég tennivaló vanakkor is ha az enyémek már nem kicsik,
lehet,jobban is jár ha 2 apuka is van,besegíthet mind a kettö
Tényleg nagyon nehéz lehet egyedül maradni velük,az is hogy a férje a lakásba visz egy idegen nöt,de azért csodálom babot,hogy 4 kisgyerek mellett olyan jól szervezte az idejét,hogy volt ideje félrelépni
A nőt dobnám ki az életemből.
a többi: igen, persze hogy úgy!