Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Friss terhesség :)

Zivatarfelhő
Létrehozva: 2012. május 14. 12:50

Sziasztok!

 

 

Van még, aki nemrég tudta meg, hogy babát vár?

 

Beszélgessünk!:)

 

Z.

  1. 2012. szeptember 3. 21:071901.
    Nekem is sokat fájt a fejem anno. Sötét szoba, vizes kendő a homlokra. Ennyit tehettem, aztán javult a helyzet.
    előzmény:
    Zsozsy (1900)
    2012-09-03  20:37
  2. 2012. szeptember 3. 20:371900.

    Szia.

    23. hetes leszek szerdán. :) Csak úgy rohan az idő...

    Október közepéig tervezem, hogy dolgozni fogok. Most olyan messzinek tűnik az időpont, de van még elmaradt munkám, amit be kell fejeznem, így részben indokolt a munka. Túl korán kezdett szerintem dolgozni az utódom, már 1 hónapja együtt dolgozunk, múlt héten kezdte "teljesen" egyedül intézni a dolgokat.

    Most este megint kicsit rosszabbul érzem magam, fáj a fejem. Nem tudom mi lehet ez, lehet, hogy normális. Megtusolok és befekszem az ágyba olvasni. Tudtok valamit, amit fejfájásra lehet használni pocakosan is? Sosem szokott fájni, még frontra sem vagyok érzékeny...

    előzmény:
    d.kata81 (1898)
    2012-09-03  19:22
  3. 2012. szeptember 3. 19:381899.

    Hello Mindenkinek!!!!

    22hetes kismami vagyok. Még nem tudjuk milyen nemű a babó, de a nevek már régóta megvannak. Semmit nem vettem még és még nem is akarok. Sok ruhát nem kell vennem, mert inkább kapom a dolgokat. Most magamnak próbálom beszerezni a ruhákat, amiket a hidegben majd fel tudok venni. 1-2hónap múlva már el kezdem a bútor vásárlást, mert az sajna nem kapunk.

    Gratulálok Minden eddigi kis maminak és drukk a most belevágóknak! 

  4. 2012. szeptember 3. 19:221898.

    Lehet,hogy már írtad,de megkérdezhetem,hogy hány hetes vagy most?

    És meddig szeretnél dolgozni?

    előzmény:
    Zsozsy (1896)
    2012-09-03  11:26
  5. 2012. szeptember 3. 19:201897.

    Én is töltögettem már le listákat,minden félét.

    Pont a napokban rendszereztem,válogattam,hogy mi a használható.

    Nem könnyű feladat

     

    előzmény:
    asagao85 (1895)
    2012-09-03  11:12
  6. 2012. szeptember 3. 11:261896.

    Hú Lányok.

    Nekem ma mindenem fáj, nagyon nem érzem magam jól. Olyan, mint mikor azt érzed, hogy beteg leszel, fáj a karom-lábam... Van sürgős dolgom a munkahelyen, de valószínűleg utána hazamegyek, mert lehet, hogy egyszerűen fáradt vagyok. Szombaton lagziba voltunk, hajnal 3-ig buli volt, és táncolgattam is ám...

    előzmény:
    d.kata81 (1894)
    2012-09-02  20:11
  7. 2012. szeptember 3. 11:121895.

    http://www.hoxa.hu/?m1=2&m2=3&p1=cikk&p2=9

     

    Ettől a listától meg egyből kiakadok! Mi kell a korházba lista! Brrr

  8. 2012. szeptember 2. 20:111894.

    Nekem is fáj már egy ideje.

    Rá is kerestem a neten,hogy ez most normális?De állítólag igen,mindenesetre rém kellemetlen.

    Olyan dolgok jönnek elő,amire nem is gondolna az ember

  9. 2012. szeptember 2. 20:021893.
    Ne is mondd! Néha nekem is nagyon fáj. Ha sokáig ülök, vagy vannak bizonyos testtartások, amikor előjön, aztán előbb-utóbb elmúlik. Akkor kellemetlen, amikor pl. villamoson felállok és belenyilal... Ilyenkor kb. mozgássérültként mozgok pár lépés erejéig.
    előzmény:
    asagao85 (1892)
    2012-09-02  18:06
  10. 2012. szeptember 2. 18:061892.

    Hello!

     

    Csajok,nektek nem fáj a farokcsontotok? Nekem baromira,alig bírok ülni! Tudom az egyensúlyváltozás,meg helyes testtartás bla bla...

  11. 2012. augusztus 31. 21:151891.

    Köszi szépen a tippeket :)

     

    Persze,a dokival folyamatosan beszélünk.

    Nekem egyébként a tőzegáfonya kapszulát javasolta úgy állandó jelleggel.

    És nekem is mondta,hogy ha szükséges Canesten-t én is használhatok.

    Csütörtökön megyek majd megint hozzá,elpanaszolom neki ismét a dolgokat

     

     

    23 hetes km

    előzmény:
    asagao85 (1890)
    2012-08-31  20:03
  12. 2012. augusztus 31. 20:031890.

    Szia!

     

    Ezzel én is így vagyok,van h nagyon ki kell mennem,de alig jön és pár percig is eltart!

     

     

    d.kata81:

    Nekem azt mondta a Dokim,h sok kellemetlen dolog normális ilyenkor ,mert gyengébb az immunrendszer,és lactofeed vagy vitagyn C-t ajánlott, addig amig el nem múlik a tünet!Mondjuk jó drága! De ártani nem árthatsz vele!

     

    Most például gombás fertőzést kaptam el,az is normális,canestent használhattam!

     

    De előbb a dokinak szólj h mi a bajod!

     

    21+3

    előzmény:
    Zsozsy (1888)
    2012-08-31  15:49
  13. 2012. augusztus 31. 16:091889.
    (moderálva) Az eladás nem megengedett a fórumon!
  14. 2012. augusztus 31. 15:491888.

    Hát nem lehet éppen kellemes...

    Nekem szerencsére nincs ilyen bajom, csak annyi, hogy ne tudok úgy pisilni, mint régen. Itt az intenzitását értem, szinte mindig csak lassan csordogál, mikor pisilek...

    Ilyet tapasztalt valaki?

    A nőgyógyász szerint a vérképem és vizelet eredményem is több, mint tökéletes. :) 

    előzmény:
    d.kata81 (1887)
    2012-08-31  15:00
  15. 2012. augusztus 31. 15:001887.

    Lenne egy kicsit kényes kérdésem hozzátok.

    Okoz-e ill. okozott-e valakinek problémát a pisilés az eddigi terhesség során?

    Most nem konkrétan arra gondolok,hogy már nyomja a babóca a hugyhólyagot és emiatt sűrűn kell menni a WC-re,hanem hogy volt-e valamilyen rendellenesség,probléma?

    Nekem az utolsó pár alkalommal a terhesgondozásnál azt mondta a doki,hogy nem 100-as a vizelet eredmény.Kaptam gyógyszereket,most legutóbb pedig már antibiotikumot írt fel,mert még mindig nem rendeződött teljesen a dolog.Aminek hatására - a baj nem jár egyedül-,én legalább is úgy gondolom,hogy ennek köszönhető,begyulladt a hüvelyem és ez baromira kellemetlen.Pedig Normaflore-t is szedtem,ami ugye pont emiatt lett volna,hogy ezt elkerüljem.

    Teljesen készen vagyok ezektől a dolgoktól

     

    Ha esetleg valakinek volt vagy van hasonló tapasztalata,megoszthatná velem/velünk!

  16. 2012. augusztus 30. 21:401886.
    jól csináljátok, leesik az idővel
    előzmény:
    gloria0414 (1885)
    2012-08-30  20:07
  17. 2012. augusztus 30. 20:071885.

    Sziasztok!

     

    Kicsit el vagyok tűnve mióta babázok, de most olvasgattam.

    Mi a babakocsit vaterán vettük, meg a babahordozót is, ruhákat meg ismerőstől kaptunk. Úgy voltam vele, hogy úgy is ki kell mosni, vasalni, és mivel egyszer kétszer voltak az ő babájukon, így mintha újjak lettek volna. Persze vettem is. Én a Brendoban vásároltam a kiegészítőket, hálózsákot, rugdalózót, stb.

     

    Gyakorlott anyukákhoz lenne annyi kérdésem, hogy ma 3hetes a pici, de még nem esett le a köldök csonkja. Illetve, éppen hogy tartja egy kis rész. Lehet vagy kell azzal csinálni vmit? Alkoholozzuk, meg hintőporozzuk, de csak nem történik semmi.

    Előre is köszönöm a segítséget. 

  18. 2012. augusztus 30. 13:231884.

    Ma vásároltam egy csomó aranyos ruhácskát a babykének,tök jó árakon

    A környékünkön ráakadtam egy babaruházati nagyker és bizomyányi boltra és alig tudtam abbahagyni a gyűjtögetést

    Szerintem ruhácskát már nem is nagyon veszek,mert ígérték ketten is,hogy kapok majd tőlük,ill. az anyósom is előszerettetel nézegeti ezeket,úgy hogy biztos,hogy fog venni még ő is.

    Tisztára jókedvem lett tőle

  19. 2012. augusztus 28. 19:501883.
    Nézelődtem ma én is teszveszen és a ruhásdoboz.hu-n, jóáron vannak dolgok, de én is szívesebben fogom meg saját kezemmel a dolgokat. Lassan majd belekezdek... Tesco-ba is vannak jó minőségü ruhák meg majd a Háda is támogat! :)
    előzmény:
    demin (1882)
    2012-08-28  19:20
  20. 2012. augusztus 28. 19:201882.

    Mi is ide megyünk majd, a babadiszkontba. Igaz én majd a felújítás lecsengtével, októberre, novemberre tervezem. Valószínüleg nem itt veszünk meg mindent, de ezt nekik nem kell tudniuk. A szaktanács meg jól jön!

    Meg ugye itt azért kézzel fogható minden, nem tudom én elég bátortalan vagyok a netes vásárlásokkal... általában mindent megnézek előtte élőben, boltban.  

    előzmény:
    Zsozsy (1880)
    2012-08-28  16:26
  21. 2012. augusztus 28. 17:011881.

     

    Most olvastam kedvezményes vásárlási lehetőségről és egyéb dolgokról:

    http://www.minimano.hu/nyarbucsuztato_a_mini-manoban.ht ml

     

  22. 2012. augusztus 28. 16:261880.

    http://www.babadiszkontaruhaz.hu/

     

    Ajánlom ezt is, én itt többmindenbe is beleszerettem... Csak szep. 4-én nyitnak, gondolom a nyári leállás miatt, de mi biztosan elmegyünk megnézni.

     

    Bár férjuram nem éppen foglalkozik most ezzel, ami nagyon elkeserít.

    Hétvégén volt anyukjának az 50. szülinapja (kapott egy robogót meg utólag egy GPS-t is ajándékba), nem is igazán hoztam fel a babának való vásárlás témát, mert hagy foglalkozzon csak anyóssal, meg a bulival, amit szerveztünk, de most már igazán szeretném ezt is vele egyezteti. Most meg hiába hozom szóba, hogy megnézte-e a mailt, amit küldtem neki a babakocsi képével meg a link-kel, ahol meg tudja nézni az árat, csak annyit mondott, hogy sok volt a munkája és nem tudott ránézni.

    Nekem meg rosszul esik és ha elkedvetlenedem ettől, akkor meg nem érti, hogy mi van. :( 

    Már arra is gondoltam, hogy a beleegyezése nélkül megveszem. Nekem is van rá pénzem, de mégis szerettem volna, ha együtt döntünk. 

    Nem egyszerű ez a házasélet és a babavárás, azt tudtam, de ennyi hangulatváltozásra a kedves apukától, mint amit el kell viselnem, nem voltam felkészülve.

    Nálunk éppen rajta jönnek elő ezek a terhességi tünetek, és megsértődik, ha véletlenül én is "hisztizni" kezdek mondjuk amiatt, hogy menjünk metróval 2 megállót, mert elfáradok a sétálástól...

    előzmény:
    d.kata81 (1876)
    2012-08-28  11:43
  23. 2012. augusztus 28. 13:341879.

    Egyedül ami nekünk is már megvan az a babakocsi.

    Mi az aprod.hu-n vettük meg,alig használt,nagyon jó álapotban van.Szerintem a kiságyat is innen vesszük meg,bár ma bementem nézegetni a Brendon bababoltba és nagyon aranyos ágyat láttam 10 eft-ért,igaz ehhez még kell matrac is.

    A Rossmann-ba is érdemes szétnézni,nagyon aranyos kis kiegészítők szoktak lenni akcióban.

    előzmény:
    honeybee (1878)
    2012-08-28  13:17
  24. 2012. augusztus 28. 13:171878.

    Ez engem is érdekel!!

    Én is szertnék lassan elkezdeni gyűjtögetni.

    Én nagyobb dolgokat vaterán nézegettem, mint pl. babakocsi. Kiságyat az apróságok boltjában találtam, szintén interneten.

    Ruhákat pedig amit újonnan veszek, azt szerintem főleg a Tesco-ban fogom megvenni. Annyira aranyosak ott a babaruhák és jó minőségűek is, na és az se mindegy, hogy jó áron adják. Mástól is hallottam/olvastam, hogy annak ellenére, hogy Tescos, az egyik legjobb babaruha.

    előzmény:
    d.kata81 (1876)
    2012-08-28  11:43
  25. 2012. augusztus 28. 12:481877.
    Dádival vajon mi lehet? Augusztus elején elment nyaralni... azóta semmi hír...

Címlap

top