Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Friss terhesség :)

Zivatarfelhő
Létrehozva: 2012. május 14. 12:50

Sziasztok!

 

 

Van még, aki nemrég tudta meg, hogy babát vár?

 

Beszélgessünk!:)

 

Z.

  1. 2012. augusztus 6. 20:151776.

    Nekem se dudorodik ki. Pedig volt időszak, amikor úgy nézett ki, hogy kiakar önni. De azt hiszem, hogy most már nem is fog. Szombatra vagyok kiírva. Múlt hét szombaton már azt hittem lesz vmi,mert olyan elviselhetetlen fájásaim voltak, és ráadásul fél óránként, így vártam, hogy majd sűrűsödnek, de nem. Azóta meg semmi.

    Anyukám megnyugtatott, hogy nem kell aggódni. Gyakoroljam a levegővételt, habár ott úgy se kapok majd levegőt. :) De hamár kint lesz a pici, akkor már úgy se érdekel semmi más.

    Már nagyon izgulok.

    előzmény:
    Zsozsy (1775)
    2012-08-06  17:09
  2. 2012. augusztus 6. 17:091775.

    Már kezd kidudorodni a köldököd? Nővérem ölni tudna azért, hogy neki is dudorodjon, de szerintem most sem fog neki, az első babánál sem dudorodot.. :) Enyém nem hogy dudorodni nem akar, de inkább egy mélyedés. :)

     

    Szeritnm kérdezz rá a dokinál, vagy a védőnőnél. 

    előzmény:
    asagao85 (1774)
    2012-08-06  17:00
  3. 2012. augusztus 6. 17:001774.

    Helló!

    Picit fáj a köldököm alatt egy pontban,ha megnyomom. Ez mitől lehet? kezd kidudorodni a köldököm,attól lehet? Eddig azt hittem a piercingem nyomta meg,de már pár napja kivettem! hiányzik is,már 10 éve bennt volt :(...de hát ha meglátta volna a dokim,biztos kiakadt volna :)

     

     

  4. 2012. augusztus 6. 16:261773.

    Szia.

    nekem teljes vérkép és vizelet volt és most csinálták a Wassermann-t, mert a háziorvosom azt sem tudta, hogy mi az, így az kimaradt az első teljes labornál.

     

    Zsófi 18+5 

     

    előzmény:
    honeybee (1772)
    2012-08-06  15:50
  5. 2012. augusztus 6. 15:501772.

    Sziasztok!

     

    Akinek volt már 16 hetes "kontrollja" az tudna segíteni, hogy ilyenkor szoktak nézni vizeletet is (és ha igen, akkor speciálisan valamit)? Mivel anyukám csinálja a laboros dolgokat, nem nagyon van erről infóm. (AFP és Hbsag OK)

  6. 2012. augusztus 6. 15:091771.
    Én november végéig gondoltam, h dolgozom. A decembert, januárt otthon tölteném! Sajnos nálam a munkahely vélhetőleg meg fog szűnni mire én visszajönnék dolgozni... 2-3 évet itthon maradnék tuti a babával! Addigra kifut a cég, olyan a tulajdonosi gárda, h már nem szeretne több pénzt belepumpálni..... így szép lassan megszűnik majd , mert nem tudja magát fenntartani. A 2008-as válság betett a cégnek. Na, mindegy majd lesz valami.... 
    előzmény:
    honeybee (1770)
    2012-08-06  14:30
  7. 2012. augusztus 6. 14:301770.

    Igen, rendesek. Főleg, hogy 25 éves vagyok, sok helyen ilyenkor még elvárják, hogy dolgozzál és nem tetszik nekik, hogy elmész babázni. Az előző munkahelyemen pl. kimondatták velem, hogy min. 5 évig nem vállalok babát....

     

    Dolgozni én minél tovább szeretnék. Egyrészt mert szeretem a munkám és majd vissza szeretném kapni, másrészt meg kell a teljes fizu. Szerintem a december vége a reális. Te meddig tervezed?

    előzmény:
    Ketde (1769)
    2012-08-06  13:17
  8. 2012. augusztus 6. 13:171769.

    Rendesek a főnökeid, meg a munkahelyed, h ilyen jól fogadták!

     

    Nevünk már van Nadin Natália lesz a kis drága! 

     

    Meddig fogsz dolgozni? 

    előzmény:
    honeybee (1767)
    2012-08-06  11:52
  9. 2012. augusztus 6. 12:531768.

    Szia!

     

    Én is nemrég kezdtem el érezni először,hogy mozgolódik a baba.

    Eleinte nagyon kis gyenge jelzések voltak,de pl. ma reggek egészen sokáig mocorgott,nagyon furi érzés volt Kár,hogy apuci már nem volt itthon,mert eddig még neki nem nagyon tudtam megmutatni,mert inkább reggelente mocorog.

     

    Mi 9.-én megyün UH-ra és mi is bízunk benne,hogy megláthatjuk a nemét.

     

    Kitartás,már elméletileg nem tart sokáig a kánikula

     

     

    Én egyébként 19 hetes vagyok

     

    További szép napot!

    előzmény:
    asagao85 (1756)
    2012-07-30  18:20
  10. 2012. augusztus 6. 11:521767.

    Jajdejó! Örülök, hogy minden rendben! Szóval lány lesz nálatok is :) Neven gondokoztatok már? Tőlünk már mindenki kérdezi, de még nem tudjuk.

     

    Megvolt a bejelentés a főnökeimnek. Szerencsére mind a ketten nagyon jól reagáltak, örültek neki! Délutánra meg összehívtak egy megbeszélést, hogy jelentsem be az egés igazgatóságnak :)

     

    14+0

    előzmény:
    Ketde (1766)
    2012-08-06  11:47
  11. 2012. augusztus 6. 11:471766.

    Helló!

     

    Múlthét pénteken megkaptam a chorion boholy biopszia eredményét!

     

    EGÉSZSÉGES KISLÁNYUNK lesz!!!!! 

     

    Nekem a munkahelyemen nem volt ebből gond és az elején már szóltam, h lombik programra fogok járni, e miatt sokat kell munkaidőben vizsgálatokra járni...

     

     

    14+3 

    előzmény:
    honeybee (1765)
    2012-08-05  17:51
  12. 2012. augusztus 5. 17:511765.

    Halihó!

     

    Hogy vagytok? Én rettenetesen nehezen bírom ezt a nagy meleget. Remélem, hogy a mostani kis égdörgésből lesz jó hűsítő eső.

    A múlt hetet a Balatonon töltöttem, ott kibírható volt :) Hű, de vissza mennék.

     

    Holnap jelentem be a munkahelyemen a nagy hírt, kicsit félek, hogy fognak reagálni a főnökeim.. Ti hogy mondtátok el?

  13. Iwy
    Iwy
    2012. augusztus 5. 12:341764.
    Köszi szépen a válasziod, komolyan megnyugtattál :)

    Gratula, és szurkolok a nem-meghatározáshoz!! :)
    na meg persze a mozgolódás első élményei, már én is várom nagyon nagyon :)
    előzmény:
    asagao85 (1763)
    2012-08-05  11:52
  14. 2012. augusztus 5. 11:521763.

    Szia!

     

    Nekem is hátrahajló méhem van,ugyanezt mondta a dokim! sokat görcsölt a hasam, hasrafeküdtem,bevettem egy magne b6-ot és elmúlt! a 12, héttől elmúlt a görcsölés! A fehér folyás normális,sőt egyre több lesz! (csak ha nincs szaga). Szerintem ne aggódj!

     

     

    Csajok!

    Jövőhéten láthatom a lurkót 18 hetes uh-n,igaz csak pénteken! Már 6 hete nem láttam... :( Ha minden igaz- tutira megmondják a nemét!

     

    Úgy érzem megmozdult--vagy hát végre érzem! Van egy fura bélmozgásra emlékeztető érzésem,de csak ha a párom beszél :) ♥

    előzmény:
    Iwy (1762)
    2012-08-05  10:09
  15. Iwy
    Iwy
    2012. augusztus 5. 10:091762.
    Sziasztok!
    Lenne egy fontos kérdésem.
    Holnap lépünk a Picivel a 9hét+1napba.
    Viszont van egy olyan gondom, hogy 3-4 nappal ezelőttig ciklusos görcseim voltak, 3-4 napja pedig az egész méhem pihenés nélkül zúg. 
    Illetve fáj, de úgy, mint amikor a fejetek zúg, tudjátok olyan nem jól.
    És elég erőteljes.
    Szedek B6-ot, Magnéziumot, Vasat és Gravidát is.
    Orvosnál voltam kedden, akkor mondtam neki, hogy görcsölök, azt mondta, hogy hátrahajló a méhem, és azért, feküdjek hason hamarosan kiegyenesedik a méh.
    Az mellett lett egy erősebb fehér folyásom, se szaga se semmije, csak elég sok van.
    Van köztetek olyan, akinél előfordult ilyen gond?
    Köszönöm szépen a válaszoklat!
  16. 2012. augusztus 1. 15:071761.

    Olvastam hogy ketten is a szülés előtt állnak nagyon ........ nektek nagyon sok erőt és egészséget kívánok! Na meg csodás anyaságot ! 

     

     

  17. 2012. augusztus 1. 15:051760.

    Sziasztok 

     

    Hát elég régen voltam már itt a fórumon. Nem volt időm sem és valahogy elmaradt . Látom eléggé lelassult a fórum ...........

    hát én most megyek több mint két hét szabadságra mivel  az összese szabimat ki akarom venni mielőtt táppénzre megyek a babócikkal ......

    aztán elkértem a 90 napos terhességről az igazolást így már jövő hóanpban sőt már ebben a hónapban is járt a + nettó összeg a 3 gyerek után ( gyermekkedvezmény )

     

    Aztán volt 12 hetes uh-n még július 12-én és ugye minden eredményem jó lett, sőt a rendes vérképem is jó, és a Genetikai vérvétel is jó amit a 12 hetes uh-val együtt vesznek le,  de persze a nő hozzátette hogy ezt egy gyerekre találták ki és az ikreseknél így nem 100 %-os az eredményes.

    HÁt így legyen az ember nyugodt.

     

    Már híztam 2,5 kg -t így már végre 56,5 kg vagyok hehehehe vicces, olyan vékony vagyok egy nagy dinnyével a hasamon.  Hihetetlen nagy a hasam de tényleg 5-6 hónaposnak néznek  pedig szombaton leszek 16 hetes . Annyira fura . És nem tudom írtam e már de néha érzek mozgást.

     

    Ma megyek nőgyógyihoz , kíváncsi vagyok mit mond ..... hány centisek ?  

    Hétvégén lagziba megyünk csak mi ketten a férjemmel.

     

    Ma is láttam a turiban olyan cuki lány ruhákat hogy majd megzabáltam őket,  nagyon szeretnénk kislányt.......  

  18. 2012. július 31. 20:031759.

    Nekem elméletileg aug. 11. De ebben az időjárás változós időszakban akármi is lehet. :)

     

    A lábam az borzalmasan néz ki. Már papucsot alig tudok venni. A kezemen éppen, hogy látszik, az arcomon hála semmi jele. Csak a hízásnak. Mert helyes kis tokám lett. :)

    Utoljára 33hetesen álltam mérlegen, akkor 65kiló voltam. De az már rég volt. szerintem most már meg van a bűvős 20kilós súly gyarapodásom. Pláne, hogy az én kislányom becsült súlya3kiló volt, amikor olyan2,5-2,8kilónak kellett volna lennie. :) Kis husos.

     

    Hát már se hogy se jó feküdni. Mindig elzsibbad az oldalam. Mire vhogy elhelyezkedem mehetek pisilni. Szóval már szokom, hogy az elkövetkezendő pár éveben nem sokat fogok aludni.

    És mozogni már én se nagyon tudok. Apa mindig jókat nevet, amikor vergődök, hogy feltudjak kellni az ágyból. Aztán megsajnál, amikor már látja, hogy kifárasztottam magam, és segít felülni.

      

    Húúúú, én is voltam NST-n pénteken. 10re volt időpontom, de hát a protekció az protekció, így bement elém egy másik kismama a rendes géphez. Így nekem valami régi tipús jutott, ráadásul a babaszívhangját néző tapancsot- vagy mi az? -nekem kellett fogni :)

    Picurinak meg nem tetszett a dolog, és olyanokat rugdosott, hogy öröm volt hallgatni, és a bordáimat is rendbe hozta.

     

     

    előzmény:
    Roxybaby (1758)
    2012-07-31  16:49
  19. 2012. július 31. 16:491758.

    Sziasztoook!

     

    Két heted van hátra??? Nekem eltolta a császárt 1 héttel, azaz aug. 21-re, mert nyaral, de már iszonyat ahogy kinézek!

     

    Vizesedéssel hogy állsz? Kezed, lábad, arcod?

     

    A meleg nekem is a legnagyobb ellenségem, és már nekem sem engedi a párom, hogy mozogjak, de egyszerűen nem megy az egész napos fekvés, pedig már segítséggel kell felálljak.... Ma megvettem a lemaradt szükséges dolgokat, asszem minden megvan, be is pakolom a táskámba. Remélem nem indul meg 21 előtt a gyermekem, mert nincs másik doki akinek szólhatnék, akkor ügyeletesre leszek bízva. 

     

    Alvás megy még? Hízással hogy állsz? Nekem most a víz sokat nyom, érzem. Csütörtökön voltam NST-n (Pesten ezt anno CTG-nek hívták) nem találta meg a szívhangot, meg kellett ultrahangozni, olyan ideges volt a doki, volt nagy kapkodás meg rohangálás, mire kiderült, előttem pár nappal ugyanígy nem talált szívhangot és uh-n derült ki,hogy meghalt a baba. Szerencsére nyugodt voltam, mert ugyanúgy mozgott, ütött-vágott, mint mindig. :)

     

    Én is az arcára vagyok már kíváncsi!!!!!! Úgy megnézném! Sokszor elképzelem, vajon melyikőnkre hasonlíthat! Remélem kicsit én is benne leszek, mert a lányom az apja másolata, még nagyítóval sem találom benne magam! :)))) 

    előzmény:
    gloria0414 (1757)
    2012-07-31  15:03
  20. 2012. július 31. 15:031757.

    Most megint jó meleg lesz.

    Én is alig bírom. És a legjobb az egészben, hogy a párom már semmilyen házimunkát nem engedélyez, csak fekszem az ágyban, és így is olyan melegem van, mint ha szaunáznék.

    Még egyszer nem vállalnék babát nyárra. Még ha meg is úszom a nagy ruhavásárlást, mert nem kell kabátra meg pulcsikra, és nadrágokra költeni, akkor sem. :)

    De már csak 2hét. Jó esetben. Alig várom, hogy láthassam a kis pofiját.

     

  21. 2012. július 30. 18:201756.

    Helló!

     

    Egész jól vagyok már,csak a meleg zavar!

    Azt mondták h ettől a héttől már lehet h érezni fogom a babát! Az ismerőseim,akiknek első baba, már ilyenkor érezhetően mocorgott! Most reménykedem! 10-én megtudhatom a nemét is,már alig várom!

     

    Elég nyűgös vagyok a napokban!

     

    holnap leszek 17 hetes!

     

     

    Jasmine7: már elég nagy hasam van,már észreveszik mások is,akik eddig nem tudták! inkább a köldököm alatti rész nagyobb! Eddig mindig lapos hasam volt, talán ezért látszik annyira!

  22. 2012. július 30. 17:591755.

    Sziasztok!

     

    Régen jártam erre. Nekem elmúlt a vérömleny, és visszaengedtek dolgozni, aminek nagyon örülök. Itthon nem bírtam meglenni, így viszont most olyan jó.

    Honey, én is a 12-13. héten voltam nagyon rosszul, már sírtam is, hogy ez nem igaz, mindenki azt mondja a 12. hétig bírjam ki, és még rosszabb lett. De aztán elmúlt, most vagyok 15+4 és már rendben vagyok. Végre tudok enni, ráadásul szinte bármit. Mostmár nagyon élvezem a terhességet. Ígyekszem orvost fogni magamnak a kórházban, na ez a nehéz... A kiszemeltem szabadságon van. 

    Pénteken megyek afp-re. Hogy telik az idő...

     

    Zsozsy, de jó nektek! Mallorca.... Jó utazást kívánok!

     

    Asagaao, én sem vennék fel hálóruhát. Nem ciki a nagy has, a lényeg, hogy kényelmes legyen a ruci. A túl feszes ruhát nem veszem fel, mert zavar, hogy szorítja a hasam, de nem is bő ruhákat hordok. Majd télen költhetünk eleget kismama ruhára, például nadrágra tuti.  Neked nagy hasad van már, hogy ez téma nálatok? Nekem alig valami, mintha belaktam volna.

     

    Többiek hogy vagytok?

     

    15+4

  23. 2012. július 30. 14:391754.

    Honey!

     

    Köszi a bíztatást, ma meg volt a biopszia- nem vészes, abszolút ki lehet bírni, nem fájt, de én mondjuk elég jól tűröm a fájdalmat... Eredmény csütörtökön vagy pénteken lesz....ÁÁÁÁÁ 

    Addig zabszem a popóban!!!!!!

     

    Nagyon sok ismerősöm van aki azt mondta, hogy 12-13 hét között még rosszabbul volt, mint az elején!

     

    Én most mondhatom el magamról, h kezdek tünetmentes lenni és megint megtudom enni a húst, mondjuk még nem mindegyiket.... de alakul.

     

    13+3

    előzmény:
    honeybee (1752)
    2012-07-28  17:20
  24. 2012. július 29. 08:211753.

    Sziasztok. 

    Pénteken elkértük az AFP leletemet és jó lett, MOM: 1,37. Anyumat megkérdeztem és a neten is megnéztem, 0,8 és 2,5 között jó az érték. Az integrált teszt eredménye miatt viszont aggódom, pénteken letelt a 10 munkanap, ami alatt igérték, hogy küldik, de nem jött. Minden ismerős szerint, akivel beszéltem erről ez valószínűleg azt jelenti, hogy nincs baj, mert egyébként szóltak volna és egyéb vizsgálatokra kellett volna mennem... Az is lehet, hogy szabadságolások vannak, ezért nem kúldték még.

    Mi ma délután elmegyünk 1 hétre Mallorcára kipihenni magunkat és persze kihasználni az utolsó nyarat kettesben, a jövő nyarunkat már úgyis Ádámka fogja meghatározni. :)

    Ha a héten sem jön e-mailben az eredmény az integráltról, jövő héten kiverem a hisztit, mégiscsak 29ezret fizettünk érte!

     

    17+4 

    előzmény:
    honeybee (1752)
    2012-07-28  17:20
  25. 2012. július 28. 17:201752.

    Szia Ketde!

     

    Sajnálom, hogy rossz lett a vérképed, de ha az ultrahang jó volt, akkor csak nincs baj! De a hétfő mindjárt itt van és megtudod biztosra. Aztán majd írd meg!!

     

    Elutaztunk párom szüleihez, és elfelejtettem berakni a B6 vitamint. Hát ez nem volt túl jó ötlet, olyan hányingerem van 3 napja... Ja és az ásványvíztől rosszul vagyok. Egyedül a gyümölcsleveket tudom meginni.

    Miért pont most kezdődik nálam a hányingeres korszak? Most kéne elmúlnia!

     

    12+5

    előzmény:
    Ketde (1743)
    2012-07-25  14:14

Címlap

top