Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Beleszólsz?
Kedves fórumozók!
Kiváncsi lennék, Ti beleszóltok rokonotok, barátotok életébe, ha az rossz irányba halad?
Ha olyat tesznek nap, mint nap, ami nemcsak a saját, de a környezete életére is hatással lehet?
Vagy a felnőtt ember tettei a saját felelőssége? Senkinek semmi köze hozzá?
Általában a férfiak inkább nem szólnak, a nőkben hamarabb felébred a cselekedni kéne ösztön.
Ti hogy gondoljátok? Volt már hasonló helyzet az életetekben?
Nem véresszájú vitafórumot akarok, csak kíváncsi vagyok, ki/mit gondol a témáról.
Köszönöm a válaszokat.
Ez tetszik és tökéletesen egyetértek vele:
"ha két ember már odáig eljut, hogy tud egymással beszélni jó és rossz dolgokról, a problémás esetekben képesek összhangot teremteni (nem arra gondolok, hogy én meghajlok a másik akarata előtt akkor is, ha nem tetszik), akkor az már egy olyan alap, amire simán lehet építkezni. És ha ez az alap megvan, akkor már igenis társaknak tekinthetjük őket."
Csak miért van az, hogy vannak, akikkel az istennek nem lehet szót érteni?? Főleg ffiak. Talán mert ennyire nárcisztikusak? Hogy nekik és csakis nekik lehet igazuk? Hogy a másikat már meg sem hallják, nemhogy meghallgatnák.
Ezt csak példakép mondtam, bár valóban magamból indultam ki. :)))) Mondjuk én sem szoktam visszafogni magam, de ha a példában asztal melletti böfögést írtam volna, talán érthetőbb lett volna.
Most viszont sajnos muszáj dolgozni mennem, majd holnap folytatjuk.
en is utalom a szinhazat, a ferjemnek en is az igazi karakteremet mutattam (amelytol elozoleg nehany him sikitofraszt kapott hihihi), nem jatszottam a szervilis fehercseledet. ugy gondoltam hogyhaigy nem kellek, akkor sehogyan se kelljek!:-)
es en is hirtelen, es haragos vagyok. es azt is allitom, hogy a hozzank hasonloak nem szoktak szinhazasdit jatszani, mert akkora, de akkora szajuk van, hogy belefulladnanak ha mast kene mondani mint amit gondolnak, ha maskeppen cselekednenek mint ahogyan azt helyesnek erzik!:-))
szebben fogalmazva: hatalmas igazsagerzetuk van, es ezt nem lehet elsminkelni!:-))
Igen, normális esetben hangos vagyok és hirtelen. És nem játszom mást első randin sem. Egyszerűen gyűlölöm a színházat!
Pedig hidd el, rengeteg olyan van, aki szándékosan, évekig képes megtéveszteni a másikat! Szociopatáknak hívjuk őket, akiknek érzelmei csak rövid kiszolgálói érdekeiknek.
"Mutatnak jeleket" - ez egy kulcs-kifejezés sacha hsz-ében! Egyenlő: azt hiszed, hogy a másik ilyen, meg olyan (amilyennek reméled)... de mégsem.
nagyon sok mindent lehet elore latni (aztan vagy bejon, vagy nem), es nagyon sok mindent nem!:)
azt semmi esetre sem, hogy (hacsak nem nagy dolgokrol van szo) hogy milyen tars, milyen szulo lesz az a szemely, aki most, a jelenben cuki, aranyos, fel,-es bevallalos, diszponibilis, stb. mert ezt meg kell elni, benne kell lenni.
ezert irtam lejjebb, hogy jo valasztas a jelenben nincs, csak jonak tuno valasztas van, majd nehezsegekkel megszort uton haladva, amelybe egyre tobb felelosseget kell(ene) beepiteni, dol el.
az osztonszolga szo egyaltalan nem undorito, hanem egyszeru, meztelen teny, a neven nevezve!:)
es meg az ertelme sem undorito, vagyis nem az az undorito hogy az osztonok kiszolgalasra kerulnek, -hiszen mindannyian ezt csinaljuk, csak eppen nem mindegy, hogyan tortenik ez a kiszolgalas. a tarsadalmi ember felallit egy fontossagi sorrendet, es ezeknek a medreben igyekszik terelgetni az osztoneit (pl. a hazastarssal a jo kapcsolatra valo torekves, amelynek a folyomanya a kellemes, bizalmas intim kapcsolat, -tehat a szexualis oszton minel magasabb szintu kielegitese, munka altal megteremtett tulelesi lehetoseg a sajat, es az utod szamara -az utodgondoskodas osztone szinten a lehetoseg szerint a legmagasabb szinten kielegitve, stb.).
a parkapcsolatnak kulonbozo "evolucios" szakaszokon kell (kene) keresztul mennie, az embernek ehhez elvileg kapacitasa van (gyakorlatilag ritkabban), ez az egyetlen dolog, a TERVEZES ami elvalaszt minket az allatoktol. a par eloszor szerelmespar, aztan hazaspar, es utana szulopar. mindegyik szakasznak megvan a maga szerepe es jelentosege, es ezek a szakaszok -amennyiben felvallajuk oket- egymas meghosszabbitasai, es kulonbozo "feladatokkal" jarnak. az osztonszolga az leny, aki nem tud/nem akar ezeken szakaszokon athaladni, mert neki mindig ugyanaz kell, vagyis az osztonok es sajat celok minel magasabb szintu kielegitese, anelkul, hogy a felelosseget figyelembe venne, koznyelven erkolcs nelkul, -tehat a tarsadalmi szerepet alarendelve a sajat onos erdekenek, ahelyett, hogy osszekombinalna a kettot, -mint ahogyan a tarsadalmi ember teszi. az osztonszolga egy korben el, ezert mindig elorol kezdi ugyanazt a forgast, es a kor termeszetebol kovetkezoen mindig ugyanoda ter vissza, ujra es ujra.:) (csak a kor allithatja meg ezt a tipust, amikor kioregedett a jatszmakbol:))
es igen, vannak jelek mar a kapcsolat elso egy-ket eveben is...csakhogy ezek a jelek mindossze annyit jelentenek, hogy bizonyos dolgokban nem egyforman erzunk, gondolunk, es ha nem nagy hordereju dolgokrol van szo, akkor toleralni illik, mert ugye senki sem tokeletes. es nem is ezekkel a nekunk nem tetszo kis dolgokkal van a baj, hanem azzal, hogy a kapcsolat nem tud a kovetkezo szakaszba lepni (mint tarsadalmi szerep: szerelmesbol hazasTARSsa, szuloTARSsa), beragad az osztonok es a sajat celok kielegitesebe (tiszta barlang-filing, hehe), de EZT NEM LATOD ELORE, csak a megeles utjan, a tapasztalat altal, de meg igy is nehez, mert az osztonszolga megtanulta a MINTHA cimu jatekot.
Miért vagy ennyire dühös?
Megnézted valaha is magadban ennek az okát?
Sajnos más is ezen az úton jár, hogy minden érdekli, ami nem vele vagy éppen általa történik.
Így aztán pont azt mulasztja el, ami a legfontosabb az emberi élteben. Az ember önmaga megismerése.
Így van, ha logikájában, érzelmek bejátszása nélkül nézzük, akkor valóban hibás vagyok. Viszont én nem vagyok hajlandó, mert nincs is miért bűnösnek kiáltani ki magam és emiatt bűntudattal élni!
Valamint itt a topik szerencsére már régen elkanyarodott afelé, ami engem sokkal jobban érdekel a saját úgynevezett "hatalmas" hibámnál. Nevezetesen, hogy a társadalmi ember és az ösztönszolga miért nem jöhetnek ki egymással soha-soha. És számomra ebből a egészből EZ a lényeg!
A többit már cseszhetem és nem is érdekel. Mert hibásnak sem érzem magam, s nem is fogom soha. Jobb volna neked és a hozzád hasonló igazán okos, mindentudó, én találtam fel a spanyolviaszt-típusnak, ha életem hátralévő részében folyamatosan önostoroznám magam, hogy "én balga, én jóhiszemű naív pi..."?? Nem hinném, hogy ez előremutató volna számomra. Főleg mert nem hiszem, hogy hiba társadalmi emberként jóhiszeműnek lenni.
(Töktotálbocs egyébként, csak azt zúdítom rád, amit egy másik emberre szükségeltetett volna. Még egyszer ne haragudj, igazándiból nem neked szól, én sem akarlak bántani Téged! ... a végére nagybetűvel :-))
:-)
Nem-nem, annó régen nem avattam be anyukámat a dolgokba, így persze nem is tudott segíteni/szólni/beleszólni. Adódik a kérdés: Miért nem avattam bele a dolgokba? Természetesen azért, mert már akkor éreztem, hogy fals a dolog, s nem akartam, hogy beleszólhasson. Mert szerelmes voltam. Hiba? Lehet, de akkor sem értem, hogy minek utólag kioktatni az embert, hogy hülyén naív és jóhiszemű volt. Igenis, áldozat az, aki jóhiszeműen belesétál ilyen csapdába. Mert szeret, hisz, bízik.
Igazán örülök, hogy láthatóan te még sosem kerültél ilyen csapdába :-) (ez itt egy félszeg félmosoly)
Mert pedig bizony az ösztönszolga el tudja játszani! Hosszú évekig akár! Kulisszákat teremt hozzá, hihető frázisokat puffogtat és legfőképpen mindig te kerülsz ki bűnbakként, mert olyan ügyesen manipulál, keveri a kártyát, hogy levegőt nem kapsz! Főleg persze olyannak tudja eljátszani a társadalmi embert egy ilyen ösztönszolga, aki normális családból, normális értékrenddel kerül adott kapcsolatba. Annak (akkor még) nincsenek antennái ezekre a színjátékokra.
Csak egy magán-adalék: 13 évet nyomtam le egy ilyen házasságban. Nem hittem el és nem hittem el, hogy mik történnek... közben is, de főleg a végén. Aztán összekerültem vkivel fél évre. És láss csodát, ott már a 2. hónapban érzékeltem ezeket a fals jeleket, s elkezdtem iszonytatóan figyelni. Akkor még azt hittem, "átállítható" az ilyen típus (a férjemet annó nem akartam "megnevelni" sem, mert azt hittem, én jóhülye, hogy egyszercsak majd magától a fejéhez kap). De mára már ezt mind megtanultam: se nem nevelhető, se nem átállítható ez a típus. Erkölcsi mocsokban fetrengve fog élete végéig eljutni :-(
Megírta sacha: az ösztönszolga (undorító szó vagy sem, de nagyon találó) "mutat jeleket". A társadalmi ember pedig, lévén bízik a többi emberben (ez is megkülönbözteti egyébként az ösztönszolgától), ezeket a mimetizált, külső mázas jeleket véli annak hinni, hogy hasonlítanak, azaz a párja is u.olyan szintű erkölcsi értékekkel bír, mint ő maga.
Te elképzelni nem tudod, mennyire meg tud vezetni egy ilyen színházat játszó lény! A manipulációi pedig félelmetesek. Nem kívánom neked soha, hogy egy ilyen karmaiba kerülj! De ha mégis belekerülsz a csapdába, az érzelmeid, a szerelmed nem engedik azt láttatni, amilyen az illető valójában. Csak vergődsz, azt hiszed, minden a te hibád, hiszen rád van kenve az összes baj forrása. És közben gondolkodsz ám, erősen gondolkodsz. De a társadalmi ember belülről fakadó erkölcsei elképzelni sem tudják, hogy az a másik tényleg és valóban ekkora féreg! Mert a társadalmi emberben jóhiszeműség lakozik, és mint mindenki, ő is magából indul ki. Nem hiszi el, hogy létezik egyáltalán akkora mocsok, mint amekkora abban a másikban rejlik.
Valamiért lemaradt a vége:
ugyanis meggyőződésem, hogy egyetlen ember sem tudja megjátszani magát. Aki hajlamos arra, hogy megcsalja a párját, az már a kapcsolat elején is hajlamos rá. Aki felhántorgatja, hogy ő tartja el a családot, az öntelt akarnok már a kapcsolat elején is. Aki erőszakos, az mindig is erőszakos. Az, hogy a másik fél ezt nem akarja észrevenni, mert egyrészt szerelmes, másrészt végre valaki hajlandó elvenni, harmadrészt meg majd én megnevelem (ki tudná ezt a marhaságot végre kinevelni a nőkből???) az igazán nem az ösztönlény hibája.