Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Beleszólsz?
Létrehozva: 2012. Április 27. 08:15
Kedves fórumozók!
Kiváncsi lennék, Ti beleszóltok rokonotok, barátotok életébe, ha az rossz irányba halad?
Ha olyat tesznek nap, mint nap, ami nemcsak a saját, de a környezete életére is hatással lehet?
Vagy a felnőtt ember tettei a saját felelőssége? Senkinek semmi köze hozzá?
Általában a férfiak inkább nem szólnak, a nőkben hamarabb felébred a cselekedni kéne ösztön.
Ti hogy gondoljátok? Volt már hasonló helyzet az életetekben?
Nem véresszájú vitafórumot akarok, csak kíváncsi vagyok, ki/mit gondol a témáról.
Köszönöm a válaszokat.
És itt nem önistenítésről van szó. Korántsem (nem is lenne mire). Azonban azt elvárom, hogy az illető, akinek szólok vmiről - ha már felveti a múltbeli dolgait, avagy "nagyszerű" jövőbeni terveit -, az felnőtt módjára, vitaképes partnerként legyen képes boncolgatni a saját problémáját. Amit lehet, hogy ő addig nem is látott problémának.
Na, itt van, amit nem értek, amivel nem értek egyet: mi az, hogy valaki ELVÁRJA egy másik valakitől, hogy problémának lássa az életét, amikor szerinte az nem problémás? Egy fél falu látta problémásnak anno az életemet, de én ragaszkodtam hozzá, hogy nincs probléma. Miért kellett volna hallgatnom bárkire is, aki KÍVÜLRŐL látott VALAMIT? Nem volt ott a nap 24 órájában, nem érezte, hallotta, tudta, azt, amit én. Kifejezetten rühellem, ha valaki beleszól az életembe. tessék megengedni nekem, hogy eldöntsem, hogy kíváncsi vagyok-e a véleményére és ha igen, akkor megfogadom-e a tanácsait vagy sem. Majd ha újra 5 éves leszek és ő lesz az anyám, beleszólhat az életembe. Addig tessék rámbízni a döntést.
És jön a "mi nem illünk össze" című szöveg. Persze: addig összeillünk, amíg azt fújom, amit ő. De amint hangot adok a nemtetszésemnek, mert tisztességtelen, igazságtalan, gonosz, kártékony amit tesz-mond-gondol, onnantól mi hirtelen "nem illünk össze". És homokba dugja a fejét.
És még mindig ne felejtsük el: ő bármikor-bármilyen hangnemben beszólhatott nekem, akár éveken keresztül. Legyen itt szó társról, avagy "barát"-ról.
Ha vki nem vitapartner, akkor azt hagyni kell - saját káromon, 40 éves koromra rajöttem erre. Csak nem akarom ezt megtanulni. Mert sztem visszataszító, önző tett bólogató jánosként hallgatni akkor, amikor a dolgokat egy-egy megvilágosító beszélgetés jobb mederbe terelhetné, amikor mindenkinek jobb volna, ha az illető nem vakoskodna tovább saját mocskában fetrengve.
Még valami: főleg az ilyen sértődékeny emberek szólnak bele igazán a TE/MI életünkbe! Ők nem fukarkodnak ám az ítéletekkel, a kritikákkal, a kioktatással. De maguk felé ezekből egy jottányt sem viselnek el!
Nekik szabad? Nem mellesleg, ha az én életembe szól bele vki, akkor én azt végighallgatom, hajlandó vagyok megvitatni, megmutatni, mit miért tettem, teszek, hiszek, gondolok stb. És aztán az a minimum, hogy elgondolkodom a szavain, s ha elfogadható dolgokat mondott, integrálom az életembe. De az, hogy ez a típus vica-versa az én meglátásaimat viszont egy pillantra sem fontolja meg, hanem sértődötten szőnyeg alá söpör és/vagy megharagszik, anélkül hogy egy kicsit is elbeszélgetnénk ezekről a másként látott dolgokról, az nálam nem elfogadható!
Én nem szólok bele számomra nem közeli emberek dolgaiba. Csak akkor, ha kifejezetten kérik a véleményemet (és ez gyakran előfordul, amin nem lepődöm meg, szokták szeretni az éleslátásomat - bocs az öntömjénért).
Azonban! Ha vkivel közel állunk egymáshoz ÉS ő megengedi magának, hogy kéretlenül beleszóljon a dolgaimba, sőt földbe döngöljön, akkor én is megteszem. Csakhogy én még ilyen esetekben is kedves vagyok, nem döngölök földbe, nem alázok, hanem elmondom, amit látok és gondolok, azután nyitott vagyok egy megbeszélésre. De ha az illető csak sértődik, akkor nincsen miről beszélgetnünk, az onnantól egyenlőtlen felállás.
Minden a tálalástól függ.
Valamint! Olvassátok el az indítót:
"Ti beleszóltok rokonotok, barátotok életébe, ha az rossz irányba halad?
Ha olyat tesznek nap, mint nap, ami nemcsak a saját, de a környezete életére is hatással lehet?
Vagy a felnőtt ember tettei a saját felelőssége? Senkinek semmi köze hozzá?"
Nem abba szólok bele, hogy pl. minek vett fel idétlen szoknyát vki. De ha mondjuk azt látom, hogy harmadszorra készül elkövetni életében ugyanazt a hibát, akkor kedvesen és tárgyilagosan igenis megmondom, hogy talán nem kéne.
És itt nem önistenítésről van szó. Korántsem (nem is lenne mire). Azonban azt elvárom, hogy az illető, akinek szólok vmiről - ha már felveti a múltbeli dolgait, avagy "nagyszerű" jövőbeni terveit -, az felnőtt módjára, vitaképes partnerként legyen képes boncolgatni a saját problémáját. Amit lehet, hogy ő addig nem is látott problémának. De ha én ellenvetéssel élek az ő életében megtett igenis minimum helytelen, tisztességtelen dolgaival ill. a majdani terveivel kapcsolatban, akkor ne hisztis kisgyerekként reagáljon, ne sírdogáljon ott nekem, és ne a rossz hír vivőjét lője le, hanem nézzen szembe azzal, hogy egy kívülálló, de hozzá igenis közelálló személy, aki jót akar neki, hogyan látja a dolgait. Főleg ffiakról van most szó, és természetesen megélt, saját tapasztalatokról :-/ A nőkkel sokszor könnyebb. Bár ők is sokszor csak akkor lesznek őszinték még saját magukkal szemben is, ha isznak... majd másnap reggelre rendszerint hogyhogynem elfelejtik, hogy az alkohol hatása alatt mit mondtak. Pedig akkor voltak igazán őszinték és akkor látták jól a dolgokat. Gátlások lehullottak, jééé, most aztán látja, mi az, amit nem csinál(t) jól.
Mert ha képtelenek ezek a magukat felnőttnek vélő, lélekben elmaradott kis lények emberként megvitatni a tényeket, akkor bizony ők gondolják magukat "tévedhetetlen szupertökéletesnek". Lehet becsukott szemmel élni, de minek? Veszélyes, és az a baj, hogy főleg nem rájuk nézve veszélyes, hanem a környezetükre, a körülöttük élő emberekre.
Sziasztok!
Szerintem az a gond, hogy az emberek többsége csak a saját kárán tanul. Bár sokszor tudja, hogy amit csinál, az nem jó, vagy annak x és y következménye lesz, nem tud változtatni, még akkor sem, ha többen figyelmeztetik a végkifejletre. A végkifejletnek be kell következnie- jó esetben ez nem az illető végzete....- azt pedig megtapasztalva, jó esetben majd a jó útra fog térni. S sűrűn emlegeti, hogy tudom, Te megmondtad...meg, hogy igazából Ő is tudta, hogy így lesz..
Vannak azért emberek, akik szeretnek jól beleszólni, kezdve úgy a mondatot, hogy -nem akarok beleszólni, DE...Na, ettől kiver a víz...
És ha a másik meg azt utálja, hogy kérés nélkül beleszóljanak az életébe?
Vagy ha esetleg irritálja, ha azt képzelik mások, hogy jobban tudják mi a jó nekik?
Ez attól is függ, miben nyilvánul meg és mennyire közeli a rokon.
Mondjuk a probléma súlyossága is számít. Ha pl. a testvérem elkezdene inni, akkor igyekeznék segíteni Neki. Ez történt anyuéknál pl. nem tom, e mennyire beleszólás, mivel ez sem volt egyszerű, Ő lehet, így érezte... mármint anyu tesója sokáig ellen állt, de végül ez a segíteni akarás, kvázi "beleavatkozás" mentette meg. De akkor tényleges életveszélyről volt szó (azt mondták a dokik, ha tovább iszik, meghal)
Ítélkezni viszont nem ítélkeznék, azt sosem szerettem.
meg pl. pénzügyekbe, gyereknevelésbe, munkába stb. eszem ágában sincs beleszólni, elég a magunké, van 2 gyerekünk, nem akarom még a másét is én nevelni, azt tegye Ő
En meg szemely szerint azt utalom,ha valaki bekepzeli magarol,hogy O a szupertokeletes es a velemenye is mindenrol es mindenkirol is szupertokeletes es csakis ugy lehet elni az eletet,ahogy O gondolja,slussz!
Ugyanis SENKI nem tokeletes(direkt nem irom oda,hogy szerintem,mert igen nagy gond lenne,ha csak szerintem van igy!),viszont annalirritalobb nincs,minthogy valaki keptelen ezt felfogni es elfogadni onmaga es masok nemi tokeletlenseget!!
Bele bizony! Utálom a vakságot, a hazugságot, az igazságtalanságot, a gonoszságot. Óóó, lehet, hogy igehirdető vagyok.
Csak sajnos az emberek döntő többsége utálja magát nézegetni az elé tartott tükörben.
Nagyon nehéz kérdések...ha a környezetemben körülnézek, egyetlen rokonom, egyetlen barátom-barátnöm sem él mintaéletet. Mindenkit lehetne ezért-azért csesztetni. Valakit valami apróság miatt, de vannak olyanok az ismeretségi körömben, ahol nagyon nagy gondok vannak. Egy esetben egyszer próbáltunk beleszólni a dolgok menetébe, semmi hatása nem lett azóta sem. Az illetö (közeli rokon) foggal-körömmel ragaszkodik az életvitelhez, amit választott, pedig niylvánvaló, hogy szenved benne. De már túl késö ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az igazsággal. A baj az, hogy próbál minket a saját maga kreálta ál(om)világba belepasszítani, de mi egyszerüen erre képtelenek vagyunk. Čs ez rengeteg konfliktust eredményez.
Čs tegyem hozzá, hogy én sem élek mintaéletet. Sok szempontból lehetne és van is mit kritizálni a döntéseimen, ezt én is látom...DE, a döntéseimért megtanultam felelösséget vállalni és általában senkit nem kényszerítek arra, hogy segítsen nekem azért, mert valamit elszúrtam. Gyakran nem is szólok semmit, igyekszem egyedül kimászni mindenböl. Eddig életemben kétszer volt olyan kemény szitu, hogy a családom(szüleim-testvéreim) nélkül nem sikerült volna talpra állnom. Mindkét esetben már a túlélés volt a tét és én kértem segítséget. Szerencsére nem fordultak el tölem, pedig mind a kétszer nagyon nagy hülyeséget csináltam. Ezért egész életemben hálás leszek nekik.
Teljesen igazad van!
Elvileg minden felnőtt ember felelős asaját tettei következményeiért, és másnak nincs joga beleszólni. DE: tanácsot adni lehet, jó példát mutatni szintén. Alkoholista, drogos erkölcstelen életet élő rokon például ha kiskoruakat veszélyeztet: -bele kell szólni, cselekedni kell és ebben nincs puha tanácsolgatás, hanem --szakorvos, gyermekjólét stb. Vagy adott estben befalazás.
Ők is épp ezt mondták.
Vagy jól pofánver.
Kinek tiszte ott lógni más seggében, hogy strázsáljon az élete felett? Honnan veszi rá a jogot egyáltalán?
Mit nevezel belszólásnak? Valamilyen határig mindenki állást foglal szerettei (társ, rokon, barát) cselekedeteivel, döntéseivel kapcsolatban, adott esetben tanácsot ad, vagy óva int, netán felkínál egy vállat, amin kisírhatja magát illető.
A "rossz irány" is teljesen megfoghatatlan, számos barátom van, akiknek az életét nem szívesen élném, a munkáját nem szívesen végezném, NEKEM rossz irány lenne, ők viszont boldogok és elégedettek.
ez egy nagyon erdekes tema, es lehetlen egyertelmuen valaszolni. a kerdes az, hogy milyen kapcsolatban vagyok azzal a szemellyel, aki az en nezopontom szerint helytelen utra lepett. ha barat, es ha ker tanacsot, -ha tudok, a kozhelyek elkerulesevel adok, de nem folyok bele az eletebe, oszinte meggyozodesem hogy senkit sem lehet onmagatol megmenteni, hacsak maga az illeto nem akarja megmenteni sajat magat. ellenben amikor az ocsem kamasz volt, -tehat a leghulyebb korat elte- es divat lett partydrogozni rettegtem meg a gondolattol is, hogy valami szemetlada megkinalja valami droggal, es rakap. sokat dumaltam az ocskossel, es o minden beszelgeteskor megnyugtatott, hogy nincs okom betojni, elvegre o nem hulye. orultem en ennek, de o nem latta, tapasztalta azt amit en azaltal hogy kulfoldon elek, es a drogozas joval regebbi keletu, nagyon is jol lattam hogy a brahibol valo kiprobalasnak csunya vege is lehet. tehat egyertelmuen kozoltem az ocsemmel, hogy amennyiben rajtakapom, ugy fogom leszoktatni, hogy befalazom a szobaba, csak a furdoszobaba lesz kijarasa, aztan felolem orjonghet, majd a lyukon keresztul, ahol a kajat is kapja, nyilpuskaval belelovok egy nyugtato szurit, szoval mindenkeppen le fog szokni, akar ezen az extrem modon is, -mas valasztas nem leven, hiszen fuggo emberrel nem lehet normalisan beszelni. az ocskos el is hitte nekem, es jol tette, mert tenyleg megtettem volna, ha szukseges, de halistennek' nem volt semmi gond, tulelte a hulyekorszakot'...
tehat ahhoz, hogy en beleszoljak valakinek az eletebe, nagyon szoros kapcsolat szuksegeltetik. csupan erkolcsi meggyozodesbol nem szolok bele senki eletebe, tanacsot sem adok...
Nagyon jó családom van, köszi.
Nem rólam volt szó.
Én nem vagyok az a mindenki életébe belepiszkálós.
Csak a tegnapi beszélgetésem miatt gondoltam, megkérdem kinek/mi a véleménye erről.
Barátnőm azt mondja, bele KELL szólni. És ő nem egy részeges embert akar "megmenteni" hanem, olyat aki napi 4 sört megiszik. Mert szerinte ez alkoholizmus. Szetrintem ez még nagyon nem az.
Mi mindent kimondunk egymásnak a családomban, ez működik. Max van 2 perc üvöltözés, de után szent a béke.
Félreértés, én nem vártam itt sem alkoholista, sem drogos családtagjait, csak érdekelt volna, mennyire szólunk bele a közvetlen környezetünk életébe.
A normális életbe az is beletartozik, hogy valaki baromi sokat dolgozik. Én például ezen vagyok kiakadva, és szoktam is mondani anyukámnak, hogy sürgősen lassítson a tempón, mert nem lesz jó vége. Ez is egy beleszólás, nemde?
Sziasztok!
Tekintettel, hogy én nem nagyon szeretem, ha beleszólnak a dolgaimba, az életembe, így én sem szólok bele mások életébe. Néha nehéz megállni a közeli rokonokkal szemben, de én nem teszem. Én csak pl. a tesómnak annyit szoktam mondani, hogy "remélem gondolkodsz!" vagy "okos legyél" vagy "ne legyél hü...ye " :) Én úgy gondolom akkor kell elmondani a véleményt, ha az illető kéri/kérdezi azt.Ha pedig ilyen módon elmondom, akkor vagy megfogadja vagy nem. Sajnos a szüleimnél mai napig is kedvelt szokás a beleszólás a gyerekek életébe. Nekem ez már inkább terhes...valószínű ezért gondolkodom így.
Igen, butuska vagyok, vállalom.
Csak ezek szerint te el sem tudod képzelni azt, hogy ha valaki normális családban , normális szülőkkel nő fel, akkor nem lehet kérdés az, hogy mit tennél akkor ha anyád elkutyulna.
Mindenki magából indul ki.
Egyszerűen számomra értelmezhetetlen a kérdésed emiatt amit írtam.
Tessék gondolkodni ott is , fenn a buksidban , neked is.
És tessék szíves lenni elfogadni a kérdés megválaszolásánál a százezredik választ is.
Bizonyára nem azt a választ kaptad amire számítottál.
Majd jönnek a többiek akiknek van alkoholista és megroggyant erkölcsű ismerőseik és jönnak majd még azok a hozzászólók is ( remélem ) ,ahol szintén ez van.
Legalábbis nagyon remélem.
Márcsak a kontraszt miatt is.
És nem vagyok hajlandó mások életébe beleavatkozni semmilyen szinten, akár tetszik akár nem.
Szia
Nekem csak szűk családom van, de leginkább csak 1 ember az akinek beleszólok az életébe, az pedig a tesóm. Én keményen megmondom, ha hülyeséget csinál. Azért, mert úgy érzem van jogom megmondani és mert valahol kötelességemnek is érzem, hogy megmondjam és ezzel felnyissam a szemét. Ha én nem teszem meg más sem fogja és ne is tegye.