Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem akarok szoptatni :-(
Sziasztok!
Ha volt már valaki hasonló helyzetben, ossza meg velem, kérem!
A héten lesz 3 hónapos a bébirépaeddig csak anyatejet kapott, de már nagyon nyűgnek érzem a szoptatást.
- macerás
- 3-4 óránként az otthonhoz vagyok kötve
- ő is már elég nehéz, ráadásul egyfolytában ficánkol, nehéz tartani
- kényelmetlen és kellemetlen is
Próbáltam párszor tápszert adni, de nem nagyon ment. Tegnap délután sikerült, de a késő esti (10-11 órás) etetésnél, megint nem akarta. Pedig szeretném kipróbálni, hátha azzal végigaludná az éjszakát. Mert ott meg azt érzem visszafele fejlődik. Míg 1 hónapja már 5-6 órát is végigaludt, a napokban éjjel 2 körül ébreszt. Kicsit fárasztó.
Van valami módszer amivel rá tudom szoktatni, hogy legalább napi 1-2x megigya a tápot?
Ha valakinek elfogyott a teje, hogy fogadta a tápszert a gyerek?
Esetleg egy jó módszer, hogy tartsam, hátha csak a szeretné evés közben érezni a közelséget?
Milu!
Elsi nem harangocka
Ez hülyeség. Senki nem rózsaszínkedett itt. Senki nem tagadja, hogy a baba nagyon fárasztó. Csak senki nem mond le emiatt dolgokról, ami a gyereknek viszont jó lenne.
De hangsúlyozom, persze nem hal bele a gyerek sem, csak nem látom (én) az ő érdekét említve.
Én reggel forraltam vizet, termoszba töltöttem, és egész nap meleg maradt. Csak a port kellett hozzáöntenem, amikor enni akart a csaj.
Mennyivel egyszerűbb volt, mint most, amikor aranygaluskát kér, ehhhhh.
Nem gondolom hogy otthon mindenki ilyen osi modszerekkel csinalja vagy igen?
Lehet kapni eldobhato pelenkatol a bebifigyeloig mindent de hofokos tapszermelegitot nem? Ugyan mar.....
Ha valaki el akar menni hazulrol akkor gondolom kocsival megy sok autoban van huto is de hutotaskat lehet vinni abban pedig az eleve elkeszitett tapot, persze nem egy uvegben, de gondolom mar otthon se egyetlen cumisuvege van a mamaknak.
nem biztos. a refluxos hozzátáplálás kapcsán kipróbáltam én is, hogy este több tápszer, hátha alszik... próbáltam láncetetést, későbbi fürdést, korábbi fürdést, melegebben, lazábban öltöztetni, pólya, nem pólya, meleg szoba, hűvös szoba, sötét, világos...
...amelyik gyerek fel akar kelni, az felkel.
Egyetértek!
Bennem is felmerült, hogy provokációs topik.....
---
Biztos, hogy nem az, mert már más topicban is olvastam tőle erre irányú megnyílvánulást..., de ez az ő döntése, ezért mi nem ítélhetjük el, csak elmodhatjuk, mi így vagy nem így csinálnánk...
igen,m ezt választani kell azért. én szoptatam (hiába lettem kék zűöld.,..) és hozzátápláltam. tápszert nem adtam egyáltalán. (szoptatás elmúltával vacsira kapott tejpépet pár hónapot mindkét gyerek, ennyi.ezt a tejpótló izéket nem)
azt a részét éns e értem,hogy a tápszer egyszerűbb lenne. engem ez a táposzercsinálás nagyon visszatartott. pedig akik látták a fiamat szopizni, mindenki azt mondta, ő már rég tápszerezne, minthogy ez a rúgdosós móka menjen.
Egyáltalán nem biztos, hogy úgy fog kelni....
A tápszer nehezebben szívódik fel, mint az anyatej... tehát jó eséllyel többet fog egyhuzamban aludni a baba.
lehet kövezni, mert én is szaranya vagyok, 3 hónapos korig tudtam csak szoptatni mindegyik gyerekem azt is kínkeservvel. és hiába próbálkoztam nem lett több a tejem.
ja.. és egyik sem lett allergiás vagy beteges.
Köszi szépen!
Látom azért, van aki megérti mit akarok.
pénzt kellett keresnem. dolgoztam. csak pihenés közben néztem be az nlc-re.
de nagyon kedves vagy, köszi!
Egyébként a tápszerrel még kevésbé lehet elmenni otthonról, hiszen azt "illik" frissen elkészíteni.
---
Haha,
termosz bele megfelelő hőfokú forralt víz,
a por kimérve sdagokba és irány Horány.
Ez aztán már ne tartson vissza senkit.
---
Ha van autó, abba meg szivargyújtós bébiétel melegítő és meg van oldva a dolog.
szia harangocka, nem olvastam végig a hozzászólásokat, de szerintem szoptatással könnyebb kimozdulni mint tápszerrel. Gondolj csak bele, mindig frissen kell elkészíteni, figyelni kell a tisztaságra, kell hozzá forró víz, stb.
Vannak olyan babák akik nem fogadják el a cumisüveget - vagy csak nem jönnek rá, hogy hogy kellene belőle inni. Az én gyerkőcöm se tud, hiába kínálgattam mindenfélét cumisüvegből, egyszerűen nem tud vele mit kezdeni.
Ébredni tápi mellett is fog, főleg ha majd beindul a mozgásfejlődés, ettől nem lesz könnyebb. Én éjszaka fekve szoptattam amíg ilyen picike volt, mert sokáig nyammogott, így én is vissza tudtam hamar aludni, és ő se csapott soha nagy patáliát. Mivel mellettünk aludt a kiságyában, én szinte fel se ébredtem teljesen ilyenkor. Átvettem magam mellé és aludtunk tovább. Később persze már nem, 8 hós kora óta külön szobában van és 5 perc alatt jóllakik, teszem is vissza aludni a helyére.
Levetkőzés: én nem vetkőzöm - jó mély kivágásúak az itthoni felsőim. :)
Textilpelus: nekem is kellett de csak az elején. 3-4 hós korára beállt a kereslet-kínálat és azóta nem kell. Egy sima eldobható betét elég.
Ficánkolás is előfordul de szopinál hamarabb megnyugszik - egyébként az etetőszékben ficánkol ám csak igazán. Kész csatatért utána minden, komolyan ha lehetne választani és elég lenne neki még mindig a "csak szopi", akkor én inkább azt választanám mint a kanalas etetés küzdelmeit. Ha olyan kedve van, akkor kalimpál, kiveri a kanalat a kezemből, ő akar EGYEDÜL enni - de persze még nem tud, kifújkálja a kaját vagy rosszabb esetben kiköpi, ha épp nem ahhoz van kedve amit kap.
Éééésss a bónusz: szoptatás közben lehet netezni :o)
Szia!
Csak hogy tudd nem mindenki rosszindulatú!
Én sem szoptattam csak pár hónapig a kicsit sikerült legtovább 8hónapos koráig!
Csak a saját érzéseimet írtam le.
Nem ítélkezem,mert nincsen jogom hozzá és nem is szoktam.
Viszont azt fenntartom,hogy a topicindítónak segítségre lenne szüksége!
persze kell huteni.
itt ugy csinaljak hogy elkeszitik elore az ejjeli 2-3 uveget, be a hutobe aztan amikor kiveszik berakjak a babaetelmelegitobe beallitjak rajta a hofokot es amikor kesz (kb 3 perc) az ital azonnal fogyaszthato.
Gondolom ez otthon is kaphato mert itt sem tul draga szerkezet.
ezt nagyon szépen mondtad.hogy a szeretet az alap.így van
"Régebben is 3 hónapig anyatejeztek, aztán jött a hozzátáplálás."
Tévedsz: a hozzátáplálás nem tápszert jelent, régen sem azt jelentette. Ellenérvek:
- Ha egy baba szépen fejlődik az anyatejtől, akkor felesleges és káros tápszerezni pluszben, mert előre nem tudhatod, hogy attól is szépen fejlődik-e.
- Általában nincs olyan baba, akit szoptatnak ÉS tápszert is kap, legalábbis huzamosabb ideig nem. Néha már 2 hét alatt befejezik a szopást, vagy a tej fogy el, ha kevesebbet szoptatsz és ez akkor is így van, ha az előző pont a következmény.
- Tárgyi tévedés, hogy a tápszer a kevesebb macera, ezt nyugodtan hidd el. Éjjel felsír, odaveszed, szoptatod és rakod vissza aludni. (villanygyújtás és tisztábatétel nélkül!---kivéve persze, ha érzed, hogy kaki is van.) Elég hamar megszokja így, hogy az éjszaka az más. Ha meg tápszeres baba, akkor felsír, kimész elkészíteni a tápszert, az is pár perc, addig ordít, vagy apja is felébred, hogy hadd legyen már ő is álmos másnap.
Tiédnek még nem adnék kiegészítést, ha nagyon akarod, 1-2 hónap múlva kezdheted pici gyümölcslével, gyümölcspéppel apró kanálkával és sokáig csak kevéssel.
Hidd el, visszakívánod még azt az időt, amikor annyit jelentett az etetés, hogy a melledre veszed...))) Mellesleg ha nem szopik a baba még macerásabb elmászkálni vele...
Ugyan nem értem, hogy miben kényelmesebb a tápszer, mint a szoptatás, de biztos igazad van.
Nem tudok mást írni, mint a többiek: a gyerek pont úgy fog kelni tápszernél, mint a szoptatásnál, nem lesz tőle jobban tele a hasa, és nem is alszik többet.
Próbáld fekve szoptatni, kényelmesebb, téged is kevésbé zavar majd a ficánkolás, tudsz olvasni, aludni, tévét nézni (bár a bölcsek szerint enm szabad a kicsit fél óránál tovább mellen hagyni, mert rászokik a nyammogásra, ha párszor megvonod tőle a cicit fél óra után, hamar rá fog jönni, hgoy kicsit bele kéne húzni.)
Egyébként még éjjeli etetésnél is könnyebb magad mellé venni a kicsit és cicire tenni, mint kiballagni a konyhába - vizet forralni - tápszert bele - lehűteni - vissza a gyerekhez - etetni - büfiztetni - pelenkázni - vissza a konyhába legalább a mosogatóig... stb.
De természtesen a te döntésed, hogy melyik a szimpatikusabb, tápszeren is felnő a gyerek. Nyilván az anyatej jobb, mert természetes, de neked kell eldönteni, mit szeretnél.