Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
„Nem úgy szeretett az anyám, ahogy kellett volna!”
2012-03-29 10:481.
Létrehozva: 2012. március 29. 10:48
Mindaddig, amíg haragszunk szüleinkre, amíg nem tudunk megbocsátani nekik, saját boldogulásunkat hátráltatjuk. Soma heti üzenete.
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
Megpróbálnék segíteni a feldolgozásban.
Honnan tudod, hogy miért ment el anyukád pár hónapra?
Ma milyen a kapcsolatod vele?
Értem. Köszönöm.
Különbözőképpen működünk. Valószínűleg van olyan ember, aki el tudja engedni a múltbéli dolgokat, mert egyszerűen okos, jó a stratégiája, rájön, hogy ez így helyes.
Én nem vagyok ilyen, de jó úton haladok, hogy új útra térjek. Ehhez nekem arra van szükségem, hogy először jól belegázoljak a régi dolgokba és lehetőség szerint feldolgozzam őket.
Szóval ENGEDJÜK meg, hogy lehet, hogy van köze a problémáimnak ahhoz, hogy 3 éves koromban lelépett anyám.
És ne jelentsük ki 100 százalékra, hogy CSAKIS emiatt vannak problémáim.
Én csak néhány vigasztaló szót akartam neked írni, bátorítást, hogy van esélyed (és erőd) az újrakezdésre. Ezt így ismeretlenül is megelőlegeztem neked.
Ne pazarold az energiádat a múltbéli sérelmeken való rágódásra, bármennyire fáj is.
"Elmondanád, hogy milyen gondolatmenet alapján vallod ezt?"
Most megfogtál. De mondjuk ha belegondolunk, nagyon sok esetben lehet olyanról hallani, hogy ugyanazon szülőktől származó gyerekek mennyire különbözően "sikerülnek".
Példa: Ex élettársam testvére például egy szeretetreméltó, vidám, nyitott, sikeres nő, jó anyuka, feleség, jó munkaerő, ja, és jó "gyerek", szüleivel jóban van. Ex élettársam alkoholista, egyedül él, mogorva, magának való, hol dolgozik, hol nem (bár egyébként általában igen), szüleivel rossz a kapcsolata. További infó: apukájuk durva, elutasító volt velük gyerekkorukban, anyukájuk a kamaszodó, lázadó fiúval nem tudott mit kezdeni, a lány talán nem volt ilyen nehéz eset, anyukának nem okozott gondot.
Példa kettő: unokatestvéreim szerető, jó családban nőttek fel, felnőtt emberként jó házasság, anyagi jóllét, szép gyerekek, jó munka. Tavaly nyáron láttam, hogy a fiú unokatesóm kifejezetten durván, bunkón beszél a feleségével. Nem ezt látta otthon. De visszagondoltam, és emlékeztem rá, hogy egyszer 20 éves kora körül észrevettem rajta, hogy nagyon furán, zavarosan, depressziósan gondolkozik.
Lényeg: nem csak a szülői nevelésen, hozzáálláson múlik az, hogy ki milyen lesz. A rosszból is lehet jó, a jóból is lehet rossz.
"Olvastam, amit írtál a gyerekkorodról.
Őszintén nagyon sajnálom, biztosan nem lehetett könnyű és most sem, ha ennyire frissen él benned most is.
Én is azt gondolom, hogy édesanyád eltűnése nagy űrt hagyott benned, feldolgozatlan nagy űrt."
Tényleg köszönöm a kedves szavaid és megértésed.
Anyám szegény sajnos még rosszabbul járt, mint én. Ő nem akart gyerek volt. 4 éves korától 10 éves koráig pedig a nagyszüleivel élt, apja-anyja-testvére pedig továbbra is együtt éltek. Nyilván úgy élte meg (és az is volt), hogy őt kirakták, kiközösítették. Feltehetőleg ezért is nem vitt magával, amikor elment, mert úgy gondolta, jobb nekem a saját családommal maradni (ti. egy házban laktunk nagyszüleimmel).
Szóval én bőven értem, hogy miért is történt, ami történt.
Én meg úgy gondolom, hogy ...............
nagyon jó szülőknek lehetnek rettenetes gyerekei
rettenetes szülőknek lehetnek nagyon jó gyerekei
Elmondanád, hogy milyen gondolatmenet alapján vallod ezt?
Én elgondolni nem tudom, hogy nagyon jó szülőknek rettenetes gyerekei legyenek, a szó igazi értelmében rettenetes, nem cserfes, mozgékony, néha hisztis gyerekre gondolok.
Ha mégis, akkor pedig nem nagyon jó szülők, csak azt a látszatot keltik.
A rettenetes szülőknek lehetnek nagyon jó gyerekei, valóban, nagyon jó magaviseletű gyerekei. De csak ennyi, jó magaviseletű lelki sérültek.
Meg ugye attól is függ, mit takar az, hogy rettenetes szülők? Isznak, drogoznak, terrorizálják a gyerekeket, vagy csak nem törődnek eléggé?
Elég tág a skála...
Olvastam, amit írtál a gyerekkorodról.
Őszintén nagyon sajnálom, biztosan nem lehetett könnyű és most sem, ha ennyire frissen él benned most is.
Én is azt gondolom, hogy édesanyád eltűnése nagy űrt hagyott benned, feldolgozatlan nagy űrt.
Gondolom apáddal nem volt felhőtlen a kapcsolata, csak éppen te ittad meg a levét. :(
Azt is megkockáztatom, hogy nem volt még érett az anyaságra.
Ezzel a hsz-eddel tulajdonképpen azt támasztod alá, hogy egy ember jellemét leginkább a genetika formálja, kevésbé a nevelés.
Ez azért érdekes, mert ilyesmi leginkább olyankor kerül szóba, amikor örökbe fogadnak egy más kultúrába tartozó gyermeket, akit saját értékrendjük szerint nevelnek, mindent megadnak neki, aztán serdülőként előjön az igazi énje, és az addig nevelés semmivé foszlik.
Tehát ez egy időzített bomba.
Én meg úgy gondolom, hogy ...............
nagyon jó szülőknek lehetnek rettenetes gyerekei
rettenetes szülőknek lehetnek nagyon jó gyerekei
nem gépek vagyunk, hogy tudhatjuk, egyik nyíláson beteszünk valamit, akkor az a másik nyíláson tuti, hogy x formában fog kijönni.
Magyarán: valamilyen szinten egyetértek ezzel:
"Neki szerencséje volt. Nem 20+ évvel ezelőtt, hanem a közelmúltban. Ennek alig van köze a szülői háttérhez. (Szerintem.)"
De ezzel nem:
"Neked nem volt szerencséd, de nem a szüleid vagy a testvéred miatt. Hanem mert csak. A kisnyúl szőrös, azért."
Szóval ENGEDJÜK meg, hogy lehet, hogy van köze a problémáimnak ahhoz, hogy 3 éves koromban lelépett anyám.
És ne jelentsük ki 100 százalékra, hogy CSAKIS emiatt vannak problémáim.
A testvérem (akit egyébként őszintén szeretek, bár nyilván baromira irigykedem is rá) teljesen normális életet él. Szerető felesége, gyerekei vannak, jó munkája, társasága.
Neki szerencséje volt. Nem 20+ évvel ezelőtt, hanem a közelmúltban. Ennek alig van köze a szülői háttérhez. (Szerintem.)
Én meg... egyedül nevelem a gyerekeket, szorongok és depressziós vagyok, esélyem minimális arra, hogy társat találjak vagy egy jó munkát.
Neked nem volt szerencséd, de nem a szüleid vagy a testvéred miatt. Hanem mert csak. A kisnyúl szőrös, azért. Húzz egy vonalat és bizakodj abban, hogy 1-2 éven belül jobbra fordul a ti sorsotok is. A gyermekeidnek is tartozol ezzel, de legfőképpen magadnak.
És az ember tudatos életmóddal sokat javíthat magán mind testileg, mind lelkileg. És meghaladhatja azokat a hibákat, amiket az ősei esetleg több generáció óta cipeltek magukkal.
Ez mennyire igaz! Az én családomban ez a táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, egészség-tudatosság stb. témakörben van napirenden.
Sajnos azt láttam magam körül, hogy az egészségtelenül táplálkozó, dohányzó, gyakran alkoholt fogyasztó (de nem alkoholista!), száj- és/vagy testi higiéniára oda nem figyelő, stb. rokonaim már a negyvenes-ötvenes éveikben lerobbantak, jó páran meg is haltak. Azok is, akiknek a munkahelyük és az otthonuk (+ rokonok, barátok látogatása néha) között nem volt más hely, ahová mehetnek - semmi kikapcsolódás, hobbi, csak a mókuskerék.
Felnőttként szabadabbnak,erősebbnek érzem magam,mint gyereknek. Ha valakitől azt hallom,hogy de jó volt gyereknek lenni,meg addig jó,míg gyerek vagy----én már gyerekként is azt vártam,hogy felnőtt lehessek. Nem sírom vissza a gyerekkoromat:szabad vagyok,önálló,nem szólnak bele a dolgaimba
Ezzel én is így vagyok, de nem a családi, hanem az iskolai "élményeim" miatt. Én azokat nem sírom vissza. A mai napig szoktak iskolai témájú rémálmaim lenni - pedig nem voltam rossz tanuló.