Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
„Nem úgy szeretett az anyám, ahogy kellett volna!”
Létrehozva: 2012. március 29. 10:48
Mindaddig, amíg haragszunk szüleinkre, amíg nem tudunk megbocsátani nekik, saját boldogulásunkat hátráltatjuk. Soma heti üzenete.
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
Szerintem mi itt arról beszélünk, amikor szeretnek a szülők, csak nem jól.
Ha egy gyereket állandóan terrorizálnak, mindenért fenytenek, ha sohasem dícsérik, ott nem beszélhetünk semminemű szeretetről.
Elhiszem neked, hogy borzalmas volt. Honnan merítettél erőt, honnan vettél bármiféle lelki támasztékot? Mert mondjuk ilyen körülmények között normális felnőtté válni biztosan nem kis feladat.
és nem, nem mindenki tudja, nekem és a tesómnak annyi maradt meg a gyerekkorunkból, hogy soha, semmi nem volt jó, amit csináltunk, (pedig nem is csináltunk semmi rosszat), dicséretet nem kaptunk, a mostohaapánktól folyamatos terror alatt éltünk, ha anyukánkkal beszélni akartunk, elzavart, hogy nem ér rá, mert mosogatnia kell.
most, 30 év elteltével mit mond? hogy ő mindig meghallgatott minket (érdekes, se nekem, se a tesómnak nincsenek ilyen emlékeink), és hogy a mostohaapánk nem is bántott olyan gyakran (csak folyamatosan), meg hogy "nem direkt". ja, véletlenül kékre-zöldre vernek, és folyamatosan semmirekellőnek hívnak, terrorizálnak, de tök jó. köszönjem meg? legyek hálás?
Mondjuk egy érett ember ezt alapból nem jelenti ki, hogy nem úgy szeretett az anyám ahogyan kellett volna. Ha szeretett, akkor jó. És innentől kezdve el kell fogadnom, hogy az anyám sem tökéletes, és ekkor el tudom fogadni, hogy én sem.
Nem régen láttam a Margaret Teacher-ről szóló filmet, és volt benne egy párbeszéd:
"- Tudja, hogy korunk egyik legnagyobb problémája, hogy olyan emberek
kormányoznak minket, akik többet törődnek az érzésekkel, mint a gondolatokkal és az eszmékkel? Nincsenek gondolatok és eszmék.Engem ez érdekel. Kérdezze meg, hogy mit gondolok!- Mit gondol, Margaret?- Figyeld a gondolotaid, szavak lesznek belőlük. Figyeld a szavaid,cselekedetek lesznek belőlük.Figyeld a cselekedeteid, szokások lesznek belőlük. Figyeld a szokásaid, a te karaktered lesz belőlük. És figyeld a karaktered, a sorsod lesz belőle. Hogy mit gondolunk, azzá válunk. " És valóban. manapság szinte elvárás, hogy az ember amikor beszélgetni kezd, akkor óbégatni kezdjen, és nyávogjon a megemészthetetlen érzései felett, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy rendbe tegye a saját életét, a saját gondolatait.Ha a gyerekedben tudatosul, hogy ő az életed értelme, az hatalmas nyomás lesz neki. Én azt mondanám, hogy az élet értelme az élet, és az sokszor az élet továbbadásával fejeződik ki, mert ösztönös, mert sokszor belső parancs, de az élet rengeteg más aspektusban is fel tudja mutatni a léted értelmét nem csupán a gyerekeidben, ők - szerintem - inkább ajándékok, új perspektívák, ahogyan rá lehet csodálkozni dolgokra, ahogy meg lehet közelíteni azokat, a gyerekek kincsesládák, ajándékok, mint a tavasz. De ha ők az életem értelme, akkor nem engedem el őket soha, mert akkor az életem értelmetlenné válik, és az azonnali seb a gyereken.
Volt egy rádióműsor régen a "Vendég a háznál" a címe teljesen, tökéletesen megadja a választ. A gyerek egy csoda, aminek részesei lehetünk, de csak része az életünknek. értelme nem szabad, hogy legyen.
Pedig a történelem már számos példával igazolt téged, csak vegyük Néró esetét a lelki nyomoronc anyjával.
csakhogy abban sem lenne köszönet, ha valaki(k) el akarnák dönteni, hogy ki szülhet, és ki nem.
Nem gondolnám, hogy a gyerek az élet értelme. Egyrészről azért, mert egy ember önállóan egy egész, boldog ember (kellene, hogy legyen). Én ilyen vagyok.
Másrészről pedig közel sem mindnekinek adatik meg, olyanoknak sem, akik akarnak. Akkor nekik nincs értelme az életüknek?
De, szoktam nézni.
Nem tudom mások hogy csinálják, illetve ez így nem teljesen igaz, mert látok példákat. Többnyire olyanokat amik nekem nem szimpatkusak, de nem is kell, hogy azok legyenek.
Az esetek többségében a végeredmény vagy az, hogy szétmennek, vagy az egyik fél (többnyire az, amelyik nem akart gyereket) behódol,ahol aztán az esetek nagyrészénél szintén az lesz, hogy szétmennek.
Én az elején megbeszélem ezt, és borítanék is az elveim miatt ha szükséges lenne.
Nagyon OFF:
nem nezed esetleg a Grace klinikat (Grey's Anatomy-t, ha ugy szimpatikusabb ;)) ?
Ott a kinai lany es a ferje (Owen) kozott nagyon nagy feszultseget gerjeszt, hogy a no nem szeretne gyereket, a pasi pedig nagyon. Viszont imadjak egymast. Egy nagyon erdekes, amde nagyon kemeny szitu.
Nem tudom mi lesz a megoldas a filmben, de az nem is olyan erdekes.
Sokkal inkabb az erdekel, hogyan oldjak meg a parok az ilyen helyzetet a valo eletben??? Mar elore kozlik a masikkal, hogy ok mit szeretnenek? Vagy az egyiknek fel kell adnia egy darabot onmagabol? Vagy - ami a legvaloszinubb - egy ido utan szetmennek, mert errol a fontos dologrol homlokegyenest mas a velemenyuk?
Csak ugy kerdezem...Nem feltetlenul toled!
ON
Tudom, hogy sokaknak furcsa lehet a gondolkodásmódom, bár engem ez nem zavar. Még a valódi világban sem, így virtuálisan meg pláne.
Egyébként érdekes, hogy azoknak akik kedvelnek éppen a "furcsaságaim", az állandó sorból való kilógási törekvéseim, a bizonyos értelemben vett renitensségem szokott szimpatikussá válni. Meg az, ami a legtöbb embert zavarja, neveztesen az őszinteség.Meglepő, hogy mennyire sokan nem tudják elviselni.
Hát ez éppen három kérdés volt, nem egy,
de azért válaszolok.
Hány éves vagy, 31
nem korai ez a döntés ? Szerintem nem.
Ha az életed úgy alakul, hogy ketten döntetek, lehet változik az álláspontod is. ? Egészen biztosan nem.Köszönöm soraid, lehet, hogy félreérthető volt az írásom.
A gyerekeimet is szerettem, de életem legszebb ajándéka egy szem kislány unokám. Elutaztam 10 napra, minden este elmondta, hogy nagyon hiányzol, mikor jössz már haza !? Szóval, kölcsönös a szeretet.
Te pontosan olyannoazilyen, akinek nagyon jo az onismerete, kepes feleloseggel gondolkodni, rangsorolni, velemenyet, donteseit felvallalni, azok mellett kitartani!
Raadasul le "merted" irni egy nyilvanos forumon, ahol, mint tudjuk, kemeny tamadasok is erhetik az embert.(Egyebkent hasonlo okokra gondoltam, koszi a bizalmat igy ismeretlenul is!
)
Vannak az ismeretsegi koromben olyan 30-40 ev kozotti lanyok, akik viszont folyamatosan "inognak". Egyszeruen keptelenek meghozni a dontest gyerekvallalas ugyeben. Az indokaik nagyon hasonloak a Tiedhez! Es ezek az ervek mar eleve azt vetitik elo, hogy valojaban NEM szeretnenek gyereket. De azt meg onmaguknak sem merik bevallani... :((((
Köszi a válaszod, egy tippem bejött, nem is találgatok tovább.
Egy kérdésem lenne, ha válaszolsz, megköszönöm, ha nem elnézést érte.
Hány éves vagy, nem korai ez a döntés ?
Ha az életed úgy alakul, hogy ketten döntetek, lehet változik az álláspontod is. ? Tudod, az élet a legnagyobb rendező és rejtély, mit hoz a holnap.
En felreertettelek, azt hiszem, de nagyon. Bar azert a Te velemenyed is felreertheto volt...
Amit leirtal magatokrol, a csaladi eletetekrol, nagyon szimpatikus szamomra! Jo olvasni, hogy nem csak a gyerekekkel, hanem az unokakkal is nagyszeru a kapcsolatod! Es egyaltalan nem vagy "defektes", bocsanat, en ezt visszaszivom!
Sokan kivannanak ilyen odaado nagyit a gyerekeiknek - koztuk en is!
Most szeretnék neked is válaszolni. Igen, van érzelmi oka is a döntésemnek, de nem elsősorban az érzelmeim befolyásolnak. Én sokkal racionálisabb lény vagyok annál, hogy ezt hagynám.
Még az előbb írtad, hogy szerinted sok dologról lemondok azzal, hogy nem vállalok gyereket. Lehet, hogy számodra ez nagyon furcsán hangzik, de én pont fordítva látom. Bennem nincs meg a gyerek utáni vágy, bár azt nem tagadom, hogy nem kizárható, hogy ezt tudatosan alakítottam így. És én meg úgy érzem, hogy pont azzal vállalnám fel önként, hogy lemondok számomra fontos dolgokról ha lenne gyerekem.
Komolyan azt szeretnéd, hogy én itt a nagynyilvánosság előtt feketítsem magamat? Hát milyennőazilyen vagyok én teszerinted?
Na jó, több komolyságot.
Legeslegelőszőr is: végtelenül önző vagyok, úgy gondolom ez már önmagában is elég indok lenne. Szörszálhasogatásig maximalista, borzasztó magas elvárásokkal, és sajnos nem csak saját magam, hanem mások irányába is. Borzasztóan végletes, vagy mindent kapjak meg amit akarok, vagy nem kell semmi.
És még sajnos hosszan sorolhatnám, de nem akarom itt teljesen lejáratni magam.
Ezt kizárólag a címzettnek írtam, nem magamról. Az ő jelenlegi álláspontját változtathatná meg a leírt szitu. Szerintem az élet értelme a gyerek, s ha mindkét szülő felelősséget vállal a gyerekért nem lehet gond.
Bennem pont az anyai ösztön a legerősebb, a férjemnek anyagilag kellett besegítenie, így anyagilag, érzelmileg kiegyensúlyozottan felneveltünk két gyereket,akik már felnőttek és megállják a helyüket. Mai napig összetartó család vagyunk, testvérek szeretik egymást és minket is.
Most éppen kisunokánk nevelésébe segítünk be a dolgozó szülőknek.
Ezért lepett meg a gondolat, hogy valaki úgy érzi, hogy képtelen az anya szerepére. Szerintem minden nő alkalmas anyának, ha a megfelelő körülmények adottak, a szerető család és anyagiak.
Persze már nem vagyok fiatal, nem ismerem a trendi gondolkodásmódot.
Nem akartam a miért kérdést feltenni, mert semmi közöm hozzá.
Úgy érzem a soraiból, hogy érzelmi ok van a háttérben, ami változhat.
Lehet, hogy defektes vagyok, valaki megkérdezte tőlem, ugye tudod,hogy
az unokáddal nem kötelességed foglakozni. Válaszom, nem kötelességből teszem, hanem szeretetből.