Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gondoltam, írunk vmi frappáns szöveget a meghívóba, hogy ne ajándékot adjanak, hanem pénzt (4 éve együtt élünk, mindenünk megvan), de az olyan furán jön ki...nem?
Úgy indult, hogy mi fizetünk mindent. Végül kiderült, hogy anyáék is szeretnének beleadni, de velük nincs gond, ők inkább segítik ezt az egészet, mint hátráltatnák. Kb 3 hete apa is bekapcsolódott a szervezésbe, ebből 2 héten keresztül szóba se álltunk egymással :D Ő kitalálta, hogy aki az ő részéről megy, azt állja, viszont ők azt esznek, amit akarnak, nem a meghatározott menüt.. Annyira önfejű, hogy semmilyen véleményt nem hallgat meg, úgy csinál, mintha a saját esküvője lenne. Pedig már megmondtam neki, hogy ha nem tetszik vmi, akkor el se kell jönnie. A főasztalhoz is olyan nőt akar maga mellé ültetni, akit én nem is ismerek. Komolyan, lassan már csak nevetni tudok ezen, kínomban.
Keringős zenék:
Bereczki Zoltán : Ő
http://www.youtube.com/watch?v=Zn-qtG79Mb8
Szine tár Dóra-Bereczki Zoltán: Ünnep
http://www.youtube.com/watch?v=PPf165Vc7pA
Sziasztok!
Gingerr ki fizeti az esküvőt a szülők vagy ti? Mert a Ti esküvőtök lesz, nem az édesapádé, ne szervezkedjen, ne hívogasson. Ez az én véleményem.
Nekünk szeptember 14-én lesz az esküvőnk, mi fizetjük az esküvőt. Nekünk is bele akartak szólni a párom szülei, pontosabban az édesanyja, de mondtuk, ha fizeti az azokra eső összeget akiket szeretne meghívni boldogan meghívjuk, de addig ameddig egy forintot nem ad bele ne hívogasson a MI esküvőnkre. Így anyagiasnak tűnök, pedig nem vagyok az, de a MI esküvőnk és kész.
Tegnap elmentünk a meghívóshoz, sok-sok kiválasztott idézettel, de amikor tényleg ott voltunk, hogy na melyik legyen, már egyik se tetszett igazán :( Úgyhogy újra bújom a netet, keresem az igazit, és már kezd herótom lenni tőlük :D
Drága jó apukám (különélnek a szüleim) ismét elkezdett szervezkedni, és olyan barátait meghívni, akiket én nem is ismerek, de mivel őt is meghívták anno a gyerekeik esküvőjére, "illik visszahívni". Ebből persze lett egy nagy veszekedés, megmondtam neki, hogy akkor vegyen el vkit feleségül és hívja meg a saját lagzijára őket, ne az enyémre.. Nem könnyű vele :(
Tegnap az is kiderült, hogy az ő jó barátja, aki amúgy nagyon jól zenél, és mindenképp neki kell zenélnie a lagzin mégse tud eljönni, úgyhogy van még kb 50 napunk az esküvőig, és nincs zenészünk.. Egyelőre nem vagyok hisztis, de szerintem idegroncs leszek aug. 17-ig...
Szerintetek DJ vagy zenekar a jobb? Félek, hogy zenekart mostmár lehetetlen találni, a DJ-t meg ellenzik a szülők.
Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz.... :(
sziasztok!
Elég nagy a csend erre mostanság, gondolom mindeki szervezkedik, és ritkán jut ide, épp úgy mint én.
Nekünk aug. 10 a nagy nap, és épp mi is a meghívó kiosztással vagyunk leginkább elfoglalva, mivel 5-ig dolgozunk, így általában egy délután csak 1 család fér bele... na de majd a hétvégén, remélem sikerül legkésőbb jövő hétvégéig mindenkinek odaadni. Egyébként nálunk is mindenki tudja már az időpontot, szóval ez csak úgymond formaiság, de akkor is fontos szerintem.
Lenne egy kérdésem: épp elkezdtünk táncoktatásra járni, és szeretnénk egy nyitótáncot (bécsi keringő) és ugya gyertyafénykeringőt (angol keringő), csak hogy bajban vagyok a zeneválasztással. Midenhol azt írják, hogy egy zeneszám, ami fontos a párnak, de nekünk sajnos nincs ilyen. Szeretném ha magyar lenne, vmi szép ide vágó szöveggel, de ne legyen úgymond sírós :)
Tudnátok pár tanácsot adni?
A másik nagy dilemmám a cipő, vagyis a cipők száma. Van már egy gyönyörű menyasszonyi cipőm, meg menyecske is megvan már, de sztem nem biztos, hogy kibírnám az egész napot a menyasszonyi cipőmben mivel elég magas.. szeretnék vmi olcsó kényelmessebbet, tudtok esetleg pár netes oldalt, hogy hol érdemes körülnézni, próbálkoztam már pl. a kínaiban, de eléggé ocskák, mind kinézetre, mind minőségre.
Másik kérdés: Ti hány szelet húst számoltok 1 emberre? 3at vagy 4et? Szeretnénk éjfélkor a pörkölt mellé még visszatálalni, így jó lenne, ha maradna, de azért ne hegyekbe álljon...
Na hirtelen ennyi...kezdek parázni, hogy rohan az idő, és nem leszünk kész mindennel...
szívesen lemondunk a zenekarról, sőt még a zenéről is. Inkább kisebb nagyobb játékokat illetve beszélgetéseket terveznénk.
Fényképészt és videóst semhívnánk, unokaöcsém fozós, úgyhogy őt kérnénk meg. Igazából a szűk kereszmetszet a pénz, nem gondoljuk fontosnak hogy sokat költsünk egyetlen nap miatt.
sziasztok!
eddig csak nézegettelek benneteket, de úgy gondolom most már csatlakozhatom is.
Idén szeptmber végére tervezzük az esküvőt. A lagzi helyett egy bográcsozós piknikes megoldást keresünk.
A városunkban van egy kis folyópart, ahol ki van alakítva egy kis pavilon fából (nem olyan pici azért). Az esküvőt a házasságkötő teremben tervezzük, csak a lagzi részét kinn a folyóparton.
Terveink szerint csak bográcsban főznénk, és nem is este, inkább kora délutántól lenne a "piknik".
Összessen maximum 50-60 fő lenne a meghívott.
Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben nem azt kell néznünk, hogy nem tudunk meghívni bárkit, hanem ha valakit igazán szeretnénk, akkor ő legyen ott és ne a pénz számítson.
Ruhámat édesanyámmal fogom megvarratni, aminek ő nagyon örül.
A probléma csak az, hogy anyukám azt szeretné, hogy csak jövőre legyen,mert nem lehet ilyen gyorsan megtervezni- megszervezni semmit.
Most hétvégén voltunk egy esküvőn, ott kb 100-120-an lehettek és 70 liter bor fogyott. Szerintem kevés az 50 liter, de Ti tdjátok, hogy mennyire boros a társaság.
Jó, hogy már most szervezkedtek, mert mi januárba kezdtük el, de szerintem olcsóbban megusztuk volna ha korábban kezdjük el, mert így már sok mindenki le volt foglalva akit szerettünk volna. Nekünk igazából 1 hetünk volt, hogy a fontos dolgokat elintézzük, mivel külföldön élünk, így nem nagyon volt időnk szétnézni, hogy mi mennyibe kerül és egy két dolgot aztán mondtak, hogy pl ez meg ez fele annyiért csinál. Mondjuk igazából attól független jól döntöttünk szerintem, mert pl. lehet a videót is valaki fele annyiból megcsinálja, de azért én láttam már óriási különbségeket esküvői videók közt. De ahogy egyre közeledik az esküvő egyre biztosabb vagyok benne, hogy minden okés lesz, ugyhogy te se aggódj :)
Nálam voltak olyan pillanatok, hogy megláttam egy szép menyaszonyi ruhát és akkor hirtelen rám jött, hogy jobban szét kellett volna néznem, de döntenie kell az embernek egy ruha mellett, nem vehetem fel az összeset... Pedig milyen jó lenne :)
Volt, hogy rám is azt mondták, hogy túlszervezek mindent, de ez az én esküvőm és had döntsem már el, hogy hogy szeretném!Meg ne olyan dolgokért hagyjak már ott csomó pénzt ami nem is tetszik.Én igazából az elején voltam nagyon felpörögve, amikor elkezdtük, meg most mert már mindjárt itt van.
Ez az Origo Filmstudió ez valami esküvőszervező is? Hogy írod, hogy nagy gondot vesznek le az ember válláról.
Én biztos nem mentem volna esküvőszervezőhöz, de persze izlések és pofonok. Szerintem életem legszebb része ez az esküvői készülődés, nehogy már átadjam másnak :) A másik meg hogy szerintem más nem tudja, hogy én mit akarok.
Az én esküvőm 2014. augusztusában lesz megtartva. iszonyatosan izgulok már most a díszítésünk pink és fehér lesz az igazi esküvői ruhámat még keresem. Mindig mikor találok egyet megfordul a fejemben,hogy mi van ha találok jobbat egyszerüen nem tudok leállni. Lehet már egy kicsit beteges,hogy mindenből a legjobbat szeretném de szerintem ez természetes
Az egyik fórumon ajánlották nekem az Origo Filmstúdiót hogy sok gondot levesznek a vállunkról a készülődés idején és az esküvő napján is.
Ti mit gondoltok róluk? Tapasztalat?
Az tény,hogy hihetetlen jó videót vágnak
ITT
képzeljétek, tegnap volt a lánybúcsúm, és eszméletlen jó fejek voltak a csajok, mindenféle játékokat kitaláltak, meg csináltattak lánybúcsús kitűzőt, meg fényképet, meg oklevelet, meg esküt, meg mindent. Annyira édik voltak, nagyon kitettek magukért és eszméletlen jót buliztunk, nagyon szuper élmény volt.
már csak két hét az esküvőig, és alig várom, annyira izgatott vagyok :) Holnap megyek a menyasszonyi ruha igazítás miatt próbára, el kell, hogy mondjam, hogy hétfőt ennyire még nem vártam :) a héten megyek mindenféle szépítkezésre is, fodrász, kozmetikus, pedikűrös, stb. Annyira izgi, hogy már nemsokára itt a nagy nap. Szombaton pedig készen lesz a ruhám is a polgárira. majd teszek fel képet, eszméletlen szép lesz :)
Mindenkinek további nagyon jó készülődést, a friss házasoknak pedig nagyon nagyon sok boldogságot! :)
szia,
ez nagyon szép :) nagyon ügyes vagy. hogy csináltad? és honnan szerezted be az alapanyagokat?
Ezt igy elöre tényleg nagyon nehéz eldönteni, hogy mennyi fogy. Nekünk többen mondák a 10-15 litert, azért vettünk 12-öt. Szerintem sokan ugyse fognak pálnikázni, mert idősek nem sokan lesznek, a fiatalok közül meg nem hiszem, hogy olyan sokan pálinkáznak, már csak azért sem, mert mivel a vendégek fele más városból jön, nem hiszem, hogy nagyon leisszák magukat. Meg öszintén nem is nagyon akarom, hogy pálinkából leigyák magukat, mert nem szeretném ha ott fetrengene valamelyik. Pár éve voltunk lakodalomba, de abból kiindulva nem fog olyan örült nagy mennyiség fogyni. Szerintem már nem isznak annyit az emberek lagziba, mint régen, márcsak azért is mert sokan vezetnek. Pedig nálunk is nagyon tud inni a társaság, de még a legnagyobb alkesz is azt mondta, hogy nem a lagzinkon fogja részegre inni magát.
Mostmár nagyon várjuk, szerdán végzek a vizsgáimmal és aztán mostmár foglalkozhatok a lagzis dolgokkal is :)
Nálunk pont most csináltak új főteret, meg a templom elött is felujitoták, meg a házasságkötő termet, ugyhogy pont jó hogy most megyek férjhez :)
:):)
ez vicces :) szerintem annyira társaság függő, hogy mennyi ital kell :) nekünk volt olyan házibuli, amin 25en voltunk kb, és a haverok azért bírják az italt, ott elfogyott kb 7 üveg Jager, 2-3 üveg whiskey, nem tudom mennyi pálinka, meg még más féle tömények, plusz talán egy tálca sör. szóval mi ebből indultunk ki a lagzihoz is :) remélem bírni fogja a hely és nem fogynak ki :D
nekem már csak két hét :)
lesz valakinek július 6-án?
Akkor mi nagyon elszámoljuk magunkat az italokkal, ahogy nézem :)
Vettünk 12 liter pálnikát, meg tokajból hozatunk bort, de a párom elöször mondta hogy 100 litert. De mondom az nagyon sok, az fejenként egy liter (kb 100-120an leszünk) és akkor még a pálnikát nem is számoltuk, sör ilyesmi. Akkor most levittük olyan 50 literre. Szerintetek az is sok? Igy soknak tünik, de azért szerintem ha finom jobban isszák, meg azért a borból több kell mint a töményből. Lett hozatva kóstolónak és még anyu is azt mondta hogy finom, pedig ő egy kortyót meg nem iszik soha.Mondjuk inkább igyák ezt mint a töményet, mert kicsit olcsóbb...
Kedves Garvil!
Gratulálok a türelmetekhez, a leírtak alapján nektek valóban fontosak voltak a képek! :)
Az Általad leírtakra való a külön napos kreatív fotózás, amelyet Ti később meg is valósítottatok. :) Mi is ezen a fotózáson készítjük el azokat a képeket, amelyek az esküvő napjára dedikált 2 órába nem férnek bele.
Még egyszer grat!