Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Idős családtag ápolása
Létrehozva: 2012. március 21. 14:35
Információkat gyűjtök, hogy a gyakorlatban (!) mások hogyan oldják/oldották meg az enyémhez hasonló szituációt.
Idős dédimama, szinte teljesen vak, nagyot hall, szellemileg kb 50%os - családdal lakik, de aki eddig ápolta, mostantól már nem teheti.
Milyen gyakorlati megoldás lehetséget a 24órás felügyeletre/ellátásra?
Természetesen vannak saját ötleteink, de szeretnék mások tapasztalataiból is meríteni.
nem vagyok még ilyen szituban
de..
szerintem idős családtagom úgy tudom csak ápolni,család mellett ha vagy szomszédom,vagy együtt élünk
aztán nyilván van olyan betegség amit még így sem,hisz képzett ápoló kell..akkor marad a segítő hívása aki házhoz jön,vagy marad az otthon
hogy mi hogyan azt sajnos nem lehet tudni előre
egy idős embernél 100 féle dolog lehet,még az is hogy phszihésen is leromlik és ön és közveszélyes lesz
szóval fogalmam sincs hogy lenne
Sziasztok én idősgondozó-ápolói szakmával keresek olyan családot ahol megoldható lenne a bentlakás és némi fizetés a munkámért cserébe. Szakmával és gyakorlattal is rendelkezek ezen a téren.
Ha felkeltettem valakinek az érdeklődését az alábbi számon el tud érni:
0630/310-39-39.
Elmesélem a történetünket: Nagymamám, akit imádok, mellette laktam. Szép fokozatosan felkelni sem volt kedve, szinte folyamatos foglalkozást igényelt. Volt, hogy éjjel 1 kor felhívott, hogy menjek le, beöntést adni neki, mert nem tud wc-zni. Volt már olyan, hogy a virágtatóba pisilt, mert nem tudott/akart kimenni a wc-ig. Szép folyamatosan leépült. Vittem jobbra balra mi a baja. Már otthon borzasztó volt a helyzet, volt mire hazamentem, a földön feküdt, mert elesett. (állítólag egész nap ott feküdt és kb 100 kiló, ergo megemelni sem tudtam segítség nélkül) Folyamatosan görcsben volt a gyomrom, mire megyek haza a munkából. Már a fiam is totál kivolt, hogy Mamával többet foglalkozom, mint vele. Folyton lógtam, mert haza kellett menni a kaját elétenni, később már pelenkázni, mert nem ment ki. Végül a Lukácsfürdőnél lévő kórházba szereztem neki beutalót, hogy talpra állítsák.Na ott 3 hét alatt ez nem sikerült, a doktornő kivizsgáltatta, mitől nem tud mozogni. Megállapították, hogy 5! db daganat van a fejében és nem műthető. Én közben terhes is lettem, így nem emelhettem. Ezt átbeszélve Nagyival is, Ő úgy döntött, hogy egy apácák által fenntartott otthonba beköltözik. El is intéztünk neki mindent, és azóta is ott lakik. A Lányom már két éves. Szóval ez már majd 3 éve. Szegénykémmel nem tudom mi lett volna otthon, azt hiszem tönkre mentem volna, és a családom is. Sőt, még a rokonság is. Szegényem nagyon boldog mindig amikor megyek, mindig viszem a kedvenc kajáit. Fekvő pelenkás beteg amúgy, aki szellemileg is hanyatlóban van, de még elélhet akár sok évet is, mert az állapota nem romlik... Sokan mondják, hogy otthon kell mindezt megoldani.. Kérdem én, hogy mégis hogyan? Ez tényleg nem szeretet kérdése. Nagyinak jó dolga van és szakképzett ápolók veszik körül. Ha otthon maradt volna, most nem lenne lányom és lehet már én kerültem volna kórházba. De az biztos, hogy ha már 3 éve azt csinálnám, amit akkor hónapokig, az sokmindent kiölt volna belőlem iránta. Tudni kell, hogy az idős emberek ha ilyen betegek lesznek, pszihésen is totál kikészítik az embert, akaratukon kívűl...
Mamicka, úgy látom, másként értetted, mint ahogyan én szántam.
Nem feltételeztem semmit, amit írtam, tanács volt csak, arra az esetre, ha netán nem Rád hárul az ápolása, részben sem.
Arra gondoltam, hogy például dolgozol, és meg sem teheted.
Ám mégis sajnálod a dédit, ami érthető, és le is jön abból, amit írtál jól!
Sajnálom, ha félreérthető volt!
Tudom, mekkora gond ez egy családnak, már maga a döntés is, hogy hogyan legyen megoldva az idős ember elhelyezése, ápolása, otthon ápolni, vagy intézményben elhelyezni.
Kétségtelen, hogy az idősnek otthon a jobb, de én sem tennék ekkora terhet a gyerekeim vállára, ha majd odajutok.
Örülök, hogy Nálatok sikerül megoldani családi összefogással!
Jol dontottel. Itt ahol en elek nem szokas elvarni (es nem is varjak ) sem a gyerekektol sem a rokonoktol hogy a magatehetetlen vagy nagyon sok gonddal jaro idos rokont apoljak.
viszont az is teny, hogy nem varjak az orokseget sem, ui. aki nivosabb otthonba akar menni ott eladja a hazat vagy lakast es bemegy az otthonba belole.
Amikor az illeto meghal akkor a csalad a befizetett osszeg egy reszet visszakapja.
En nagyon nem szeretnem ha engem ereje megfeszitesevel akar a ferjem akar mas apolna , amikor vanak jo otthonok, ahol szakemberek foglalkoznak a betegekkel.
"a sogornöd a derekat huzta meg, NEM a nagymama keszitette ki, hanem sajat maga (tulemelte magat, rosszul mozdult, stb)"
Naná, hogy rosszul mozdult...((( Ugyanis az a baj, ha egy idős ember leesik a lábáról, ápolni, pelenkázni, kell, lepedőt cserélni alatta, úgy fektetni, hogy ne legyenek felfekvései ---ez bizony egy szakma, szakmai fogásokkal. És úgy "vágják hozzá" az emberhez akár a kórházból kiadott magatehetetlen, adott esetben gipszbe csomagolt beteg idős embert, hogy semmit nem mutatnak meg, nem mondanak el és ilyen jellegű segítséget nagyon sok helyen nem lehet szerezni.
Semi, ki lehet készülni mind fizikailag, mind pszichésen. Pláne, ha az idős családtag nem csak fizikailag épül le, hanem szellemileg is. Az én Apukám egy hat nyelvet beszélő, nemzetközileg elismert galvántechnológiai szakember volt, szikrázó elme. Konferenciáról-konferenciára járt, alkotott. Életének utolsó 1,5 évében rohamosan veszítette el a szellemét, majd a fizikumát. Teljesen átfordult éjszakai aktivitásba, nappal aludt, éjjel viszont kiabált, a botjával verte a falakat, az ajtókat, követelte, hogy valaki legyen vele. A gyerekeim érettségi előtt álltak, a férjem is és én is dolgoztunk. Gyakorlatilag senki nem tudott pihenni. Az utolsó 4 hónapban fizikailag is magatehetetlenné vált.
Mi megpróbáltuk szakápoló segítségét igénybe venni, de csak engem fogadott el. Ha viszont kórházba került egy-két hétre, ott meglepő módon lenyugodott.
Nem tettük be idősotthonba, de egy kicsit rámentünk a dologra.
Semi, ki lehet készülni mind fizikailag, mind pszichésen. Pláne, ha az idős családtag nem csak fizikailag épül le, hanem szellemileg is. Az én Apukám egy hat nyelvet beszélő, nemzetközileg elismert galvántechnológiai szakember volt, szikrázó elme. Konferenciáról-konferenciára járt, alkotott. Életének utolsó 1,5 évében rohamosan veszítette el a szellemét, majd a fizikumát. Teljesen átfordult éjszakai aktivitásba, nappal aludt, éjjel viszont kiabált, a botjával verte a falakat, az ajtókat, követelte, hogy valaki legyen vele. A gyerekeim érettségi előtt álltak, a férjem is és én is dolgoztunk. Gyakorlatilag senki nem tudott pihenni. Az utolsó 4 hónapban fizikailag is magatehetetlenné vált.
Mi megpróbáltuk szakápoló segítségét igénybe venni, de csak engem fogadott el. Ha viszont kórházba került egy-két hétre, ott meglepő módon lenyugodott.
Nem tettük be idősotthonba, de egy kicsit rámentünk a dologra.
Szia!
Nálunk a nagymamám nővérének van szüksége segítségre. 96 éves, szellemileg ép, de fizikailag segítségre szorul. Mindezek mellett nem egy könnyű természet. Ketten vigyáznak rá - felváltva, így nekik is könnyebb. Nem szakápolók, de teljesen megbízható, jó fizikumú középkorú nők. Ott is alszanak, és ez nagyon megnyugtató, hiszen történt már éjjel baleset. Közvetítőn keresztül találtuk őket, ha esetleg érdekel, utána tudok kérdezni az elérhetőségeknek.
Nem. Nem így van, kedves Csutak! Rosszul látod:-(
Ápolom a Dédit, bár valóban csak részben. Plusz mellette ellátom a szüleimet, főzök mindkettőnk családjára.
Tudom, miről beszélek, tudom mit vállalnánk, ha az otthoni ápolás mellett születik döntés.
A megszokott fotelja, a babaszappan, a saját tejeskávés-bögréje; Dédinek ez az élete, neki (már csak) ennyiből áll a világ. Nekünk mindez nem sok - de neki a biztonság, a nyugalom, a fix kis környzete.
Ebből szakítanánk ki adott esetben:-(
A szakápolók tudásában senki nem kétkedik. Fizikailag tényleg a legjobb megoldás lehetne az Otthon. De lelkileg biztos, hogy nem.
Szep estet mindenkinek!
Az en nagymamara is kellett aki figyel. Nem akart eljonni az otthonabol. Videkrol egy rokonunk koltozott be hozza, mert sajnos mi sem tudtuk megoldani szuk csaladon belul a gondozasat. A nagyikam halala napjaig teljesen epp maradt szellemileg, fizikalisan viszont nagyon leepult. Ezert kellett melle valaki. Egy evig gondozta a nagyinkat a holgy, aki akkor mar nyugdijas volt, de jo fizikumnak orvend. Fizettunk neki erte, persze, harom havonta pedig egy-ket hetre haza ment. Ez volt neki a nyugdij kiegeszites, az anyagiakat osszedobta a csalad.
De nala is eljott a pont, amikor azt mondta, nem birja, akkor megemeltuk az osszeget (meg szerencse, hogy kulfoldon elek, igy nem okozott gondot ezt kifizetni) es akkor maradt, ugyan mar csak 3 honapot, aztan nagyi elment...
Amikor a gondozoja el akart menni, belatta, hogy oregek otthonaba kell, hogy menen vagy korhazba, mert nem akart tobb anyagi terhet a csaladjara roni azzal, hogy egy kepzett apolot fogadjunk melle, ami sokkal tobb penzbe kerult volna. De amikor megmondtuk neki, hogy maradhat az otthonaban, sirt, oromeben, azt mondta, ugy erezte, a vagohidra kell mennie, ha el kell hagynia az otthonat es vadidegenek kozott kell lennie. Otthon halt meg, ahogyan akarta. Orulok, hogy megoldottuk es mig elek halas leszek annak a holgynek, rokonnak, aki vallalta a gondozasat, tudom, hogy neki sem volt ez egyszeru.
Igy ebbol kiindulva en azt mondom, valahogy meg kell oldani, hogy az otthonaban, az O biztonsagos kozegeben maradhasson, ezt mindenki megerdemli, hogy ne mint egy kivert kutya kelljen teljesen megoregednie es vegul meghalnia ugy, hogy mikor mar nem tudott a csaladjaert mindent megtenni, a csaladja lemondott rola, atruhazta a felelosseget...
... es többagyas szobat vadidegen szobatarssal, sajat, megszokott butorok es arcok nelkül, az intimitas teljes megvonasaval... tenyleg teljesen jo megoldas. kerdes, kinek.
egyebkent sajnos valoban ez az egyetlen megoldas, leven, hogy 24 oras SZAKellatas kell. de azert azt megse mondd, hogy jo megoldas...
meg "kikeszitette"... ??????????? kikesziteni pszichesen lehet valakit.
a sogornöd a derekat huzta meg, NEM a nagymama keszitette ki, hanem sajat maga (tulemelte magat, rosszul mozdult, stb), de legfeljebb a szituacio, amiröl nem a nagymama tehet (az idö mulik, ennyi).
kicsit emberibben, tapintatosabban (öszintebben) fogalmazni??? esetleg???
Sziasztok én idősgondozó-ápolói szakmával keresek olyan családot ahol megoldható lenne a bentlakás és némi fizetés a munkámért cserébe. Szakmával és gyakorlattal is rendelkezek ezen a téren.
Ha felkeltettem valakinek az érdeklődését az alábbi számon el tud érni:
0630/310-39-39.
Nálunk is aktuális ez a téma most. Az én Nagymamámnak is állandó felügyeletre van szüksége. Az előző hónaptól elkezdtük alkalmazni azt a megoldást, hogy havonta az egyik gyereke felügyel rá. Februárban kikészítette a fiáékat, a menye most is kórházban van, mert fürdetéskor úgy megerőltette magát, hogy azóta is alig bír járni. Most márciusban a másik fia van vele reggeltől estig, de már ő is nagyon ki van készülve tőle. Áprilistól pedig anyukámon lesz a sor. Ráadásul Anykámnak fizetés nélküli szabadságra kell mennie. Még szerencse, hogy elengedték a munkahelyéről! Csak így sajnos még ápolási díjat sem kaphat, mivel nem munkanélküli. Szóval áprilisban egy fillér bevétele sem lesz.... Esetleg nem tudja valaki, hogy van-e valami lehetőség, hogy valamilyen támogatást kaphasson anyukám?
Egyébként már évek óta azt mondogatjuk a családból páran, hogy az otthonban lenne a legjobb helye neki, de eddig a többség nem akart ebbe belemenni, de februárban végre beadtuk a kérelmet az otthonba. Most várjuk, hogy mikor veszik fel oda a Mamát!
Szerintem ilyen esetben az Idősek Otthona teljesen jó megoldás. Ott megkap mindent, ételt, italt, orvosi ellátást, és még társaságban is lehet egész nap.
Sajna aki benne van az érzi hogy testileg -lelkileg rámegy...Nálunk a sógornőm a gond szintén hálóingben sétál, meg éjjel nappal valami baja van akkor telefon és messze költözött , eladta a házát és ottfelejtett? majdnem mindent.
Örök életében egyedülálló volt , és pont szoc. dolgozó és mos t hirtelen megzakkant. Az orvos szerint nem demens, de idegeneket beenged, hagy ott aludni, meg állandóan pénzt vesz fel és senki nem tudja mire...Nem akarjuk "korlátozni" cska kordában tartani de ez igy nem megy.....Már a házasságunk is tönkremehet, mert férjem ide akarja venni a a tesóját. MOndtam akkor én megyek..... Nagyon cifra dolgokat tud az "élet" produkálni.....Most megyünk vele MRI_re holnap , de az 12o km-es út aztán néha úton ki akar szállni az autóbol , és kb. 2 óra leforgása alatt vett ! egy öröklakást egész más helyen mint ahol eddig élt. Van még 1-2 pillanata ami tiszta, de velem rikácsol és már nem birom. Mellette unokafelvigyázás (noa nagyis topik olvastán én nem is vagyok nagyi) és a napi teendők.....Ami sok az sok és nem vagyok éns sem fiatal.....(67) Ő pedig idáig élvezte az életét , utazott, csinált amit akart , soha egy ünnepen a családból senkit nem akart látni....most meg?????jujj de nehéz......
Mi is hasonló cípőben jártunk a nagymamámmal, ő fizikálisan teljesen rendben volt de totál demens lett, kóborolt, pakolt, "főzött", nem lehetett magára hagyni. Én pont gyeden voltam, anyum meg sokat tudott otthon dolgozni, így hónapokig próbálkoztunk, de totál idegörlő volt, végül hosszú vívódás után maradt az otthon. Az minket sokkal jobban megviselt mint őt mert neki szinte sajnos már fel sem tünt hogy hol van, már rég nem ismert meg mindet csak apumat a fiát nagyon ritkán. Én éjszakákat végigbőgtem és totál lekiismeret furdalásom volt, de az elején még kiegyensúlyozottabbnak tünt a bekerülés után mert nem érezte a feszkót ami körülvette. Persze fizikálisan leépült, nem hagyták kóborolni lenyugtatózták de a nővérek tündériek voltak, nagyon nagy szeretettel viselkedtek az idősekkel, tényleg nagyon jól ellátták őket. Tavaly decemberben anyukám muinkanélküli lett, így anyagilag és egyéb okból is felmerült, hogy hazahozzuk a mamát, de szegénykém megérezte és nem akart már ennek nem tenni ki minket és karácsonykor még itthon volt, jól volt aztán január elsején tüdőgyulladást kapott és feladta, elment örökre.
Szerettük volna adni neki hogy itthon mehessen el, de úgy érzem ez így az ő döntése volt és megtettük, amit lehet. Korábban én is rossz véleménnyel voltam azokról, akik az időseket otthonba adják, de amíg valaki nincs benne hetekig 24 órában, nagyon nem tudja miről beszél és ítélkezik, nagyon nehéz.
Az elején próbáltunk az önkormányzattól segítséget kérni, de a településünkon nincs semmi ingyenes sem elérhető. Egy totál megbízhatatlan kijárós nővért sikerült volna rajtuk keresztül keresnünk horribilis öszegért. A 24 órás felügyelet szerintem a legtöbb családnak megfizethetetlen sajnos, bár attól is függ hányan dobják össze,de a mi családunk kicsi.
A nagyimat a lánya vállalta el. Elinte csak kisebb segítségre volt szüksége. Most már 24 órás felügyelet kell mellé, mert kimegy a lakásból eltéved, éjszaka felkel elesik, kinyitja a gázt és úgy hagyja... Munka mellett nem lehet csinálni, éjszaka többször felkelni, egésznap úgy kell rá figyelni, mint egy kisgyerekre.
Az apai nagyapámat is a lánya vette magához. Neki nagyon nehéz természe van. Vele nem bírt a nagynéném, pedig a szívét-lelkét kitette, hogy a kedvében járjon, de kötekedett egész nap. Már jóideje otthonban él, a gondozók nagyon jól kezelik a rigojáit. Jól is érzi magát ott.
Én nagyon becsülöm, aki ezt bevállalja. Hihetetlen kemény dolog ez.
Én mindig csodálkoztam azon, hogy a társadalom ezt miért tekinti csak egyéni / családi problémának, amikor ez egy össztársadalmi probléma. A politika annyi "fontos" témával foglalkozik, de pl. ilyenekkel, hogy hogyan lehetne megoldani, támogatni országos szinten az elöregedő generációk humánus gondozását, egy olyan társadalomban, ahol egyre több az idős ember, egyre kevesebb a fiatal, és egyre nő a nyugdíjkorhatár (tehát egyre tovább dolgozunk, ezért nem tudunk időst ápolni még 55 évesen). Nem mellesleg, egy olyan országban, ami nem túl jómódú, és biztos nagyon keveseknek telik drága "otthonokra", vagy bentlakó ápolónőre.
Engem egyelőre még nem érint a dolog, a szüleim 60-70 közöttiek, de tudom, hogy 10 éven belül eljön az az idő, és fogalmam sincs, hogy főállású munka mellett hogy látom el őket, ha ápolásra fognak szorulni. Abban szinte biztos vagyok, hogy nincs annyi felhalmozott tartalékunk, hogy bentlakásos otthont, vagy egész nap rájuk figyelő ápolónőt elbírjunk anyagilag. És úgy látom, hogy "hivatalosan" ezzel a problémával senki nem foglalkozik, vagy nyugtassatok meg, ha mégis.
Én a családommal magamra vállaltam a magatehetetlen Apukám ellátását munka mellett. " Mindössze" másfél év volt. Belerokkantunk.
Partvonalról nem annyira nehéz véleményt alkotni.
"Ráadásul a kérdésben nem is én döntök, csak véleményem lehet."
Gondolom, nem a Te lakásodban lakik, és nem Rád hárul a gondozása részben sem. Így van?
Ha így, azoknak kell dönteniük ebben, akiknél él, és akik gondozzák.
Nagyon, nagyon megterhelő egy idős személy gondozása, fizikailag is, lelkileg meg főleg.
Leírták itt páran, olvashatod.
Ha ott, ahol most is lakik, továbbra is lakhat, csak a 24 órás felügyeletet kell megoldani.
Vagy dobjatok össze pénz gondozónőt fogadni, vagy a család csinálja, felváltva többen.
Javasolni is csak akkor javasolnék bármiféle megoldást a Helyedben, ha most is kiveszed a részed a lakhatásából, gondozásából, vagy a továbbiakban vállalod ezt.
Ha nem, ne mondj véleményt se, és hagyd meg azoknak a döntést, bármi lesz is, akik gondoskodnak róla most, mert az édeskevés, hogy sajnálod!
Sziasztok!
Lehet engem megvetni, de én beadtam anyukámat egy Hospice-ba, ami tőlünk kb 10 perc gyalog. Majd mindennap bemegyek hozzá, vasárnap pedig kihozom.
Anyukám 93 éves elmúlt, még 3 évvel ezelőtt egyedül lakott egy 2 szobás lakásban önellátóan, vagyis a kaját naponta vittem neki.
Aztán amikor már naponta hívtak a szomszédok telefonon, hogy zaklatja őket, mert az ajtójukon zörög a nap különböző szakaszaiban, valamint totál eláztatta az alatta lakót, magunkhoz vettük. Addig hallani sem akart róla, hogy elhagyja otthonát. Mondanom nem kell, mit küszködtünk, mert nem vette tudomásul, hogy már nem egyedül él. Még jó, hogy a munkahelyem itthon van, de hozzám ügyfelek járnak, és az irodám is egybe volt a lakással.
Egyszerűen nem hagyott dolgozni, állandóan jött agyament dolgokkal kibillentve engem a felelősségteljes munkámból. Ha el kellett mennem pl postára, hivatalokba, boltba, akkor kiment az utcára, és mindenhová becsengetett, panaszkodott. Ha bezártam a bejárati ajtót, kinyitotta az ablakot, és rendőrért kiabált, h. mi bezártuk őt, és engedjék ki.
Szóval én mentem tönkre bele. Agyérgörcs, epeműtét, gyomorbaj, stb stb. Testvérem nincs, lányom is csak egy van, neki viszont a csodálatos 3 gyermeke , akiktől nem nagyon tudott eljönni. Amikor műtétre mentem -először csipőprotkó- akkor csak 6 hétre adtuk be, majd hazahoztuk. Rá egy évre az epeműtét után döntöttem úgy, hogy bent marad. Már az őrület határán voltam. Nem volt nyugodt pillanatom, nem tudtam hová elvonulni, mivel a lakásunkban csak anyu hálószobáján van ajtó. Ha azt becsuktam, akkor ordított, dörömbölt.
Bocsi, kicsit hosszú lettem, de talán megértitek. Illetve ezt csak az érti meg, aki maga is benne él.