Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Emetofóbia

falatka84
Létrehozva: 2012. március 4. 15:00

Szia!

Sajnos ez a betegség kínoz 14 éve. Emetophobia tehát a hányástól való félelem. Sokan nevetnek ezen, mert miért kell attól félni, de ez ugyanolyan erős szorongás, mint aki mondjuk a pókoktól fél.

Nagyon sok orvosnál jártam, még annál is több gyógyszert szedtem. Nagyon kevés sikerrel. Most nagyon mélypontra jutottam.

2 pici gyerkőcöm van. Nehéz volt nyugodtan végigcsinálni a terhességet, hisz állandóan rettegtem a hányástól. Igazán már nem tudom kinek beszéljek róla, így megírom egy topicban, hátha találok sorstársakat. Mert borzalmasan nehéz így.

A gondolat hogy a fiam bármikor hazahozhat egy hányós vírust az oviból, teljesen kikészít. Tönkretette az életemet ez a félelem.

28 éves vagyok. Reménykedem, de már nem sok erő van bennem a küzdéshez.

Gyertek beszélgetni ha ti is hasonló cipőben jártok!

  1. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. március 4. 18:2626.

    Valamelyik nap az egyik doku csatornán volt egy műsor.Fóbiásokat kezelnek ki a betegségükből.

    Volt egy lány,aki betegesen félt a patkányoktól.Ha csak egy újságban meglátott egyet,leverte a víz,pánik tünetei voltak.

    Terápiával kigyógyították.A végén már megsimogatta,megfogta a patkányt.

    előzmény:
    macskácska (25)
    2012-03-04  18:10
  2. 2012. március 4. 18:1025.

    Hát nekem "nagy szerencsém" van, mert a másik az ornitofóbia (madaraktól való félelem), és azt még a szakemberek is elismerik, hogy ez az egyik legnehezebben gyógyítható fóbia, sok beteg van akinél a tünetek enyhülnek valamennyit, de nem szünnek meg soha, és sok olyan is akinél a kezelés egyáltalán nem használ.

    Mivel ezt nálam leginkább a háztáji állatok hozzák elő, ott is főleg a csirke, így egészen jól ki tudom zárni az életemből a zavaró "tényezőket", tehát együtt tudok vele élni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (24)
    2012-03-04  17:58
  3. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. március 4. 17:5824.
    Pedig nem szabad annyiban hagyni.Nem megfelelő embernél voltál.Biztosan van mód arra,hogy kikezeljenek a fóbiádból.
    előzmény:
    macskácska (23)
    2012-03-04  17:51
  4. 2012. március 4. 17:5123.
    Ezzel nem. Csak rövid ideje tudom, hogy ez tulajdonképpen egy betegség. Meg van más fóbiám is amivel viszont voltam, viszonylag hosszú ideig jártam kezelésre, de abbahagytam, mert semmi változást nem hozott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (22)
    2012-03-04  17:46
  5. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. március 4. 17:4622.
    Voltál szakembernél?
    előzmény:
    macskácska (19)
    2012-03-04  17:36
  6. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. március 4. 17:4421.
    Nem kifejezetten fóbia, inkább enyhe hipochondria,ami úgy gondolom nehezebben kezelhető mint a fóbia.
    előzmény:
    macskácska (20)
    2012-03-04  17:40
  7. 2012. március 4. 17:4020.
    Van vagy volt valaha bármilyen fóbiád?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (18)
    2012-03-04  17:22
  8. 2012. március 4. 17:3619.

    Szia!

    Nem tudom mennyiben segít ez rajtad de az biztos, hogy nem vagy egyedül. 

    Nekem is van ilyen fóbiám (is) egészen kicsi gyerekkorom óta. Tulajdonképpen mondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, mert nem emlékszem olyan időszakra az életemből amikor még ne lett volna. 

    Beszélgetni azonban nem nagyon fogok tudni erről veled, mert már attól is gombóc van a torkomban ha csak rá gondolok.

    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00
  9. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. március 4. 17:2218.

    Szia!

    Egyáltalán nem nevetséges vagy vicces dolog a fóbia.Nagyon komoly lelki betegség.

    Szerintem a fóbiák megfelelő személyre szabott kezeléssel kitűnően gyógyíthatóak.Át kell "programozni" az agyat, a hozzáállást, meg kell tanulni,hogy amitől az egyén retteg, az nem veszélyes,nincs benne semmi félni való.

    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00
  10. 2012. március 4. 16:5917.

    Ó, ha csak öklendezés lenne, azzal ki lehetne békülni. Nem, ez sajnos annál sokkal több. Totálisan értelmetlen, pánik a hányástól.

    Ez olyan, hogy amikor a gyereked hány és hallod, hogy fuldoklik tőle, akkor is üvöltened kell saját magadnak, hogy menj már oda, te eszelős, meg olyan, hogy utána napokig nem mersz neki enni adni, mert hátha megint hányni fog, meg olyan, hogy nem mész olyan helyek közelébe, ahol fokozott esély van arra, hogy valaki hányni fog, plédául nem ülsz nyáron buszra, nem mész kórházba, menekülsz, ha valaki köhög stb. Szar ügy. 

    előzmény:
    fórumozok (13)
    2012-03-04  16:00
  11. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. március 4. 16:0416.
    előzmény:
    semiramis (12)
    2012-03-04  15:58
  12. 2012. március 4. 16:0215.

    is-is. nem feltetlenül, de lehet.

    mek en viragozni, gyöngyvirag, narcisz, dalia, trallallaaaaaaaaaaaa!!   

    előzmény:
    fórumozok (13)
    2012-03-04  16:00
  13. 2012. március 4. 16:0114.

    megyek virtagot ültetni, mielött elmegy a nap. ha kerdesed van, irj nyugodtan privit.

    addigis: fel a fejjel, menj setalni a kicsikkel! 

    ui: ha lelsz egy olyat, hogy Progressziv Izomlazitas (PMR), olvasd el, ha van hozza hanganyag, töltsd le es probald ki! csodakat tesz!  

    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00
  14. 2012. március 4. 16:0013.

    hát háromszor azért nem fogom elolvasni

    az is ebbe a betegségkörbe sorolható, amikor valaki öklendező embert lát/hall és neki is öklendeznie kell? ... vagy ez más? 

    előzmény:
    semiramis (12)
    2012-03-04  15:58
  15. 2012. március 4. 15:5812.
     en kerlek meg azt is kibirom, hogy a szerver ilyen buzgon dolgozik! 
    előzmény:
    fórumozok (7)
    2012-03-04  15:52
  16. 2012. március 4. 15:5611.

    nincs miert bantanom, oriasi dolog, ha valaki keresi a megoldast!

    pszichoterapeuta vagyok (pszichiater es pszichologus). :-)

    es tudom, milyen nagyon nehez együttelni egy fobiaval. viszont azt is tudom, hogy lehet rajta segiteni! 

    rövid ideig foglalkoztam pszichoszomatikaval, nagyon becsültem a fobias pacienseimet a kitartasukert, a batorsagukert. mar azert is, hogy elkezdik.

    a viselkedesterapia nem egyszerü, a paciensnek - kellö elökeszites, tehat a fobia müködesenek, a test müködesenek, a fobiahoz kapcsolodo erzelmek megismerese es megertese, valamint megfelelö megelözö es csillapito/elmulaszto/atveszelö strategiak kidolgozasa utan - fokozatosan szembe kell neznie a felelmeivel a gyakorlatban is. termeszetesen terapeuta-kiserettel. lepesröl lepesre. vannak nehez pillanatok. es a paciensek batorsaga valoban lenyügözö (persze biznak a terapeutaban, ez alap). 

    es szuper latni a megkönnyebbülest, büszkeseget es önbecsülest, amikor a gyakorlat sikerül. 

    termeszetesen vannak megingasok, mint minden tanulasi folyamat soran. de a vegkicsenges szinte mindig pozitiv. 

    valoszinüleg van videken is, de fogalmam sincs, hogyan lehetne öket megtalalni. talan valamelyik klinikanal utanakerdezni... az is lehet, hoyg van külön szomatopszichologiaval foglalkozo reszleg. a pszichiatriakon egeszen biztosan.  azt javaslom, turd fel az internetet a közeledben levö pszichiatriak weblapjaiert es keress szomatopszichologiaval foglalkozo reszleget vagy orvost! ha van az orvosokat/pszichologusokat egyesevel bemutato oldal, fobiakat ES viselkedesterapiat keress!

    kerdezni meg barmikor kerdezhetsz priviben.  

    előzmény:
    falatka84 (4)
    2012-03-04  15:20
  17. 2012. március 4. 15:5610.

  18. 2012. március 4. 15:559.

  19. 2012. március 4. 15:528.

    Köszönöm!

    Olvastam már ezt a topicot, csak mivel nagyon ritkán írnak, gondoltam létrehozok egy újat, hátha felélénkülnek.

    De azért nagyon köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (6)
    2012-03-04  15:47
  20. 2012. március 4. 15:527.

    Te is emetos vagy?

    á, semiramis gyomra mindent kibír, az idegei meg kötélből vannak 

    ő a megtestesült pszichomókus

    előzmény:
    falatka84 (4)
    2012-03-04  15:20
  21. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. március 4. 15:476.

    Ők azok:

     http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=199589

    Egyébként egyáltalán nem vicces, a felnőtt emberek félelme sem.

    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00
  22. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. március 4. 15:375.
    Van itt az NLc-n emetophobiás topik. Arra jó lenne, hogy lásd, más is szenved ezzel és sorstársakat találnál. Talán ajánlanának egy jó szakembert is, aki tud segíteni.
    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00
  23. 2012. március 4. 15:204.

    Köszönöm hogy pozitívan állsz ehhez az egészhez. Annyi bánzást kaptam már ezért az életben, hogy nem is csoda hogy folyton szorongok.

    Egy kisvárosban élek, itt nincs semmilyen szakember. Pszichiáterhez járok, de amint látszik nem sokat segít. Gondolom csak Pesten vannak ilyen szakemberek? Te is emetos vagy?

    előzmény:
    semiramis (2)
    2012-03-04  15:17
  24. 2012. március 4. 15:183.
    eletet
    előzmény:
    semiramis (2)
    2012-03-04  15:17
  25. 2012. március 4. 15:172.

     aki nevet, azt hagyd ott. ostoba es erzeketlen tusko. a fobiak (akarmi is a targyuk) valoban igen alatat keseritö, cseppet sem mulatsagos dolgok. elhiszem, hogy nagyon nehez vele elni.

    szomatopszichologiaval foglalkozo, viselkedesterapiat folytato pszichoterapeutahoz (pszichologus vagy pszichiater) menj. 

    kiprobalhatod a hipnozist is, erre jo lesz, de keszülj fel ra, hogy nem szünteti meg, csak attolja a fobiadat egy masik dologra. bar bizonyos esetekben mar ez is valami...

    előzmény:
    falatka84 (1)
    2012-03-04  15:00

Címlap

top