Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvő-vendég szemmel
Ez egy olyan esküvői topic, ahol elsősorban vendég oldalról közelítenénk meg a témát.
Kíváncsi lennék jó és rossz tapasztalatokra.
Miért maradt meg emlékezetesnek egy egy esküvő, akár kellemes, akár kellemetlen élmények miatt?
Mi volt az amit szívesen átvennétek ha lesz vagy lenne még saját esküvőtök, és mi volt az amit akkor sem csinálnátok ha fizetnének érte?
Akkor sok sikert hozzá és öröm meg bódottág!!
Jó kis tanfolyam az, bár nekem picit elvette a kedvem a szakmától.Még Déméter és Pinkpearl beszélt arról tegnap, hogy nem bírnák fintorgás meg röhögés nélkül....hát én is így vagyok valahogy.
Azt én is, mert meghívott rá :) Bár sokszor nem voltam.
Nos igen, Anyu szép volt, szerencsére az egyik unokája örökölte a vonásait :)
Azt hiszem még soha nem bezsélgettem olyan emberrel aki soha nem volt esküvőn.
Biztosan eljön az is, persze.
Így van. Biztos csini lesz!!És neked milyen lesz a ruhád?
(ááátélleg már találkoztunk esküvős topikban -szia-)
Rátkai Timi, igen.Az aztán egy igazán vagány és extrém esküvő volt!(ő tartja az esküvőszervező tanfolyamot, amit kijártam, pár éve)
Anyukád szép lehetett nagyon!!
Nem sajnos. Több barátunk is ugyan tizenéve együtt vannak, de még nem házasodtak (elsősorban anyagiak miatt). De a tesók sem hajlandók, pedig kislányként asszittem én leszek az utolsó. 1 nővérem is meg 1 unkanővérem is van (4 meg 10 évvel idősebek). Páromnak is van nővére meg huga is (ők mindketten idősebbek nálam) de ők se sietnek.
Remélem azért eljön egyszer az idő, mikor én is ott lehetek egy esküvőn.
Én is láttam a képeket, meg a videót is, tényleg nagyon jól állt neki! :)
(csak így zárójelesen jegyzem meg, hogy már nem az övé a mennyego.hu)
Hát, lehet, hogy jutott volna, de hogy azutána sültes tál után sok hely nem maradt volna neki, az is biztos :D
Barátaink esküvöjén legutóbb hárman osztoztunk meg egy szelet esküvöi tortán, mert kihagyni nem akartuk, enni meg már nem bírtunk :D
Ja és azt kifelejtettem, hogy ami illik a rendezvény stílusához is.
Számomra megmosolyogtató pl.amikor vállnélküli, meg mélyen dekoltált ruhákban vonulnak a katolikus templomban.
A mennyegzo.hu tulajdonosa, nagyon vagány, nagyon profi esküvőszervező csaj esküvőjéről például csak fotókat láttam, de istenien nézett ki :)) Ő aztán nem egy decens, ájtatos ibolyavirág, viszont gyönyörűséges barokk vonású arca, nőies alakja és hatalmas, dús sötét haja van.
A fűzőjén nyomott mintán a Mona Lisa szerepelt, a szoknyája pink tüllhabokból állt, de a fél lába combig kilátszott belőle, western-csizmával együtt. Nagyon tuti volt :) Jól állt neki.
Nekem egyébként Anyu az etalon. (Tudom, ez is ritka ma már, hogy valakinek az anyja legyen a példaképe, de hát ő ilyen volt.) Az első esküvőjén törékeny, húszéves szőke lány: egy álomszerű, szűkderekű, nagyszoknyás csipkeruhában. A másodikon harmincas, érett nagyasszony: sötétlila, sima vonalú ruha, ezüst hímzéssel és ezüstróka keppel.
Jó, jó, egyébként is úgy nézett ki, mint Tippi Hedren jobb napjain, vagy kicsit szebb volt.
Hát, igen, fura lehetett.
Nekem nagyon tetszenek az A-vonalú lágyesésű ruhák. Viszont tartottam volna tőle, hogy nagyon kiadja az alakot. Habár az esküvőmre sokat fogytam (páran asszitték vmi bajom van) de akkor is féltem volna, hogy nem áll tökéletesen. Amúgy meg benn voltunk az erdő közepén egy tisztáson....elég furán nézert volna ki -szerintem-.
De ahogy a menyasszonyi ruha, úgy a vőlegény ruhája is lehet rossz választás. Férjem nem egy nyakkendős-öltönyös típus. Ezért valami olyat választottunk neki ami illett hozzá. Nem volt nyakkendő, nem volt virág az öltönyén, ami törtfehér volt és lenvászon. Szóval nem volt hagyományos. Az inge fekete volt, nem is tudott volna hozzá nyakkendőt kötni, mert nem volt gallérja.
Csatlakozom az elöttem szólóhoz. Vendégként az olyan ruha tetszik ami illik a menyasszonyhoz. Korához, testalkatához, és stílusához egyaránt.
Sajáttal már nagyobb bajban lennék.
Többféle stílus is tetszik, és a szeméyliségem is többféle (na azért nem vagyok skizofrén) így beleférne elég sokminden.
Sajnos még nem voltam esküvőn.Remélem jövőre már lehetek, ha a barátaink közül legalább valaki végre igába hajtaná a fejét.
De Lillarékával értek egyet: ami a menyasszonyhoz illik. Nekem annyira falsch, mikor mondjuk egy punk csaj habos-babos ruhában megjelenik. Persze ez csak sarkítás, de értitek a lényeget: ne akarj másnak tűnni, mint ami vagy!