Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvő-vendég szemmel
Ez egy olyan esküvői topic, ahol elsősorban vendég oldalról közelítenénk meg a témát.
Kíváncsi lennék jó és rossz tapasztalatokra.
Miért maradt meg emlékezetesnek egy egy esküvő, akár kellemes, akár kellemetlen élmények miatt?
Mi volt az amit szívesen átvennétek ha lesz vagy lenne még saját esküvőtök, és mi volt az amit akkor sem csinálnátok ha fizetnének érte?
Nekem van mindenféle korosztály gyerekem. :-)
Másfél, 3 és fél, 5 évesek.
2 éves kortól nyikkanás nélkül képesek végigülni egy normál hosszú szertartást. A kicsi nem kiszámítható, így olyan helyre ülünk, ahol az első nyikkanásra ki tudom vinni az előtérbe. Eddig kibírta csendben, ölben nyuszit ölelve, ujját szopizva.
Voltunk olyanon, ahol minden teriték mellett volt egy üdvözlőkártya, azért, hogy a vendégek írjanak rá valamit a párnak.
Utána be kellett dobni egy dobozba.
Ez mennyire jó ötlet! :-)
Mi úgy oldjuk meg (3 gyerekünk van), hogy ha nem a közelben van az esküvő, akkor kiveszünk egy szobát, és anyukám ott várja az épp elfáradó gyerekeket, akit én viszek fektetni.
Budapesti lagziban ott vannak a gyerekek, este 10-11 körül hazapattanok velük (szintén anyukám várja a csapatot), aztán visszamegyek a buliba.
Köszönném a meghívást, de nem fogadnám el, ha a gyerekeim nem jöhetnek.
Természetesen a gyerekeket vagy teljes csendben tudom tartani, vagy kiviszem, ha megnyikkan.
Már, amit a pár ad a vendégeknek?
Attól függ mi az. Ez is valami új divat.
Volt olyan hely, ahol az ifjú pár nevével dekorlált mézeskalács szívet kaptunk. Kicsi unokatesóm... eltettem emlékbe. Ha ízléses akkor kedves ajándék is lehet.
Mit gondoltok a köszönőajándékról?
Én bevallom ezt sem pártolom, bár mostanában nagy divat lett.
Egy egy elegánsabb mini csokoládé vagy ilyesmi még hagyján-bár éppen amiatt, hogy van többféle sütemény meg torta teljesen felesleges szerintem. De a fényképpel ellátott hűtőmágnesektől meg egyéb erőltetett énsztárolástól rosszul vagyok.
Sajat lagzim is jo lett volna, ha anyam szolt volna hozzam, akkor ugyanis rajott a szokasos dilije,es a lagzi elott meg utan ket hetig nem szolt hozzam. Apam sem, mert anyam nagyon be tudta folyasolni. A kaja nagyon finom volt, eletemben nemigen ettem olyan finomat.
Nagyon jo lagzi volt az unokaocsemeke, ahol nagyon figyelmesek voltak, az egesz lagzi nepe egy vidam, egyseges kacago tarsasag volt.
Egy baratnom fianak a lagzija remalom volt. Egy ido utan a "fiatalok menyasszony+volegeny" felrevonultak, ugy, hogy bejelentettek, a lagzi tobbi nepe csinaljon, amit akar, szorakozzon maganak, ok felrevonulnak a barataikkal.
Csak egyet nem ertek, ha valaki meghiv valakit, azt miert tojja le, mint vendeget? Vagy minek hivja meg?
A mini állófogadás a templomkertben lenne. (megoldható, már megkérdeztem) Valaki kérdezte: kb. 45-50 emberről van szó
Látszik, hogy régen volt az esküvőm, és én is régen voltam meghívott.
Akkor ez még nem volt.
Hát igen!Csodálkozva olvasok itt egy-két, sok érdekes élményt!
A mi lagzinkon annyi kaja és pia megmaradt a csomaglások(!) , és a másnapi reggeli után is(!), hogy még egy lagzit meg lehetett volna tartani belőle.
A tortáról meg annyit, hogy mindenkinek szóltunk , hogy ne hozzon, főleg aki messziről jön, mert a menyasszonyi tortán kívül rendeltünk egy csomó különféle ízű tortát. Nem hazudok,de ha min.20 db torta nem volt a 4 emeletes menyasszonyi tortán kívül 120-130 főre, akkor egy se. Az étteremben és a cukrászdában is azt kérdezték, h jól meggondoltuk?Mellesleg én isimondtam,h sok lesz,de anyósom,meg anyám azt mondták kell az! Szétosztogattuk a vendégeknek,szomszédoknak,szülők munkatársainak,és még így is szedtünk elő a fagyasztóból pár hónap múlva! A többi kaja szintén. Mi már az elején is mondtuk,h sok lesz,de mindig az volt a válasz,h nembaj,inkább maradjon,nem akarunk szégyenben maradni! És be is jött. főleg a messziről jött városi barátaink miatt aggódtunk,de mindenki azt mondta,h ilyen jó lagziban már azt se tudják mikor voltak!(A férjem munkahelyén még a takarító néni is azt mondta,h a meghívottak neki is ezt mondták!:))
Teljesen odáig voltak,meg vissza. Ja, és a szállást is mi fizettük(ami nem kollégium volt,hanem az étterem kulturált panziója),meg volt kaja is felkelés után.Voltunk mi már olyan lagziba,ahol a szállás a város másik végén, kollégiumban volt,ahova busz vitt a lagzi végén mindenkit reggel 6kor(!),ami elég rossz volt,mert én mondjuk már 4kor mentem volna.Nálunk erre az esetre volt 2 sofőr,akik szállították haza a vendégeket,ha nem volt kocsi. Pllusz ez után a lagzi után még kelteni is jött minket az ifjú pár,h ideje volna elhagyni a helyet,persze kaja semmi,és próbálj már vasárnap dél körül, délután egy kis városban kaját szereznia a 200 km-es vezetés előtt. Hát, no comment!
Nekünk is voltak kicsik a gyerekeink... :)
Amikor kicsik voltak, barát esküvőjére sosem vittük őket.
Ha rokonságban volt akkor előfordult, hogy vittük őket de olyan 10 óra körül eljöttünk.
Vagy pl a sógórnőméké akkor volt, amikor én 8 hónapos terhes voltam, a fiam pedig 2,5 éves. Hazavitt a párom este 10 körül.
Ez a mini állófogadás szerintem nehezen kivitelezhető.
Hol adnád, a házasságkötő teremben? Ott bajos.
Vagy elhívnád őket az étterembe és mondanád, hogy nekik csak ez jár?
A több napos esküvőt sem tartom jó ötletnek, főleg, ha a meghívottak jelentős része másik városból érkezik.
Szállásukat, ellátásukat ki fizetné?
Attól függ, mennyien vannak a szertartáson.
( a mienken kb 300an voltak.. de a lagziban csak 100an)
A többnapos attól függ mennyire ér rá a vendégsereg.
Ráadásul a párom volt az egyik tanú is egyben és mi egy kiemelt asztalnál ültünk a vőlegénnyel és a menyasszonnyal, meg a másik tanúval és párjával. Így mind a min. 100 vendég értesült a hírről, hogy illetlen módon nem hoztunk tortát és ezt szóvá is tették. Szegény vőlegény és menyasszony, ők nagyon aranyosak voltak végig, csak a rokonságot nem tudták megzabolázni. Mindenki hozta önmagát. A dolog az ő szemükben úgy nézett ki, hogy oda mentünk ingyen enni, pedig a valóságban - bár ezt ők nem tudták - mi komoly összeggel leptük meg az ifjú párt (testvér).
Arról nem is beszélve, hogy a párom előre rendelt tejmentes étele nem volt annyira tejmentes - volt is rohanás.
Vendégként kedves gesztusnak tartottam az állófogadást, amikor nem voltam meghívva a vacsorára, és olyankor is, amikor igen :) Egyébként nálunk is volt, szerintem jó.
A többnapos esküvőtől vendégként megőrülnék. Örülök, ha fél napot tudok szánni a saját magánéletemre, máséra több napot közel sem biztos, hogy szeretnék, vagy akár tudnék.
Mennyire tartjátok jónak/rossznak:
Mini állófogadás ( 1 szelet torta, egy pohár pezsgő) azoknak akik csak a szertartásokra vannak meghívva?
Több napos esküvő? (mondjuk polgári pénteken, templomi vasárnap)
Szerintem nem gond a gyerek az esküvőn.
Ha viszont a szülőknek nem jut eszébe, hogy kivigyék a templomból, én, mint melletteülő, udvariasan javasolnám, hogy "Hú denyűgös a pici! Menjetek ki vele sétálni a templomkertbe, hogy ne zavarja a szertartást! Biztos nem lesz belőle sértődés a menyasszony részéről, ne aggódjatok!"
Aztán annyi.