Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Együtt alvás a babával
Létrehozva: 2012. február 10. 10:13
A héten megfulladt egy amerikai ikerpár az édesanyja ágyában. A szülők véleménye megoszlik, ám az általunk megkérdezett orvos szerint jobb az óvatosság.
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
No, most ne legyél rosszul, de ha tudnád, hogy mi van és hogyan készül egy kiváló minőségű Pl. HIPP bébiétel, BOCS, de kutyádnak sem adnád oda!
A férjem cége két évtizedig volt beszállítója az említett cégnek. Járt a gyárban is. Jó, hogy akkor már 2 évesek voltak a gyerekek ................
Már megint egyetértek. Mondjuk annak ellenére, hogy nálunk nincs időponthoz kötött fix napirend, csak sorrendiség, napközben egész jól tudok kalkulálni. De már most ott figyel a konyhában két üveg bébiétel, hogyha valamivel megcsúsznék, vagy a gyerek nem a megszokott ütemben "működik", akkor se legyen gond.
Nálunk sokszor elég az is, ha lát és "beszélgetünk", pl. mosogatni úgy szoktam, hogy beteszem a mózeskosárba, kap a kezébe egy csörgőt, és jön velem a konyhába és figyel. Ha kezdi unni magát, akkor meg éneklek. Ha meg ez sem elég, akkor meg megvárnak a mosatlan edények. Meg persze van olyan is, hogy jól elvan magában, igazából a jelenlétemet sem nagyon igényli, csak néha ellenőrzi, hogy megvagyok-e még.
Az ebédjüket akkor készítettem frissen mikor délelőtt aludtak. Pontban kiszámoltam az időt, hogy etetésre készüljön el. Nem azért törekedtem a lehető legegészségesebb étel elkészítésére, hogy aztán bevágja a mikróba mikor enniük kell
De mivel nem svájci órák voltak, hanem hús vér gyerekek, így nem pont akkor ébredtek fel, vagy ébredt fel az egyik amikor a kis gyomra jelezte, hanem hamarabb. Aztán neki sikerült felsírnia a tesóját is.
Nem azt írtam, hogy soha ne egyen a gyerek bébiételt. Bár, egy felelősségteljes anya, az véleményem szerint elkerüli. Ősszel lehet venni gyümölcsöt, sőt uram bocsáss van "szedd magad" opció is és azt úgy teszi el télre az ember, hogy az ne egy nagyipari termék legyen.
Félre ne értsd, egyáltalán nem szeretek főzni, de egy csecsemő esetében nem mérlegelés tárgy a minőségi étel, főleg a mai szemét kaják korszakában.
Én sem gondolom, hogy a jó anyaság fokmérője, hogy pepecsel-e valaki a kajával, vagy nem. Nekem például nem lett volna szívem sírni hagyni azért, mert én most kotyvasztok. Ha épp ezen múlt volna (bár nem így volt), akkor úgy lettem volna vele, hogy inkább kapjon jó minőségű üveges bébiételt, mint hogy fél órákat kétségbeesetten sírjon szegénykém, amíg én elkészítem a kajáját.
De persze ez mindenki egyéni döntése, hogy melyik dolog hol áll a fontossági sorrendben.
Krisz999 nem is nyöszörgésről írt, hanem sírásról, szerintem a kettő nem ugyanaz. Nyöszörögni én is szoktam hagyni, pláne nappal, megadom az esélyt, hogy maga oldja meg a problémát, de sírni nem szoktam hagyni.
Nem kötekedésként, de már többször leírtad, hogy szigorú napirendetek volt. Az ebédkészítést nem tudtad az alvásidejükre időzíteni? Mondjuk ennyi idő távlatából erősen elméleti a kérdésem :)
A bébiételhez annyit, hogy szerintem többek között ez sem a jó anyaság fokmérője. Mi most kezdjük a hozzátáplálást, almával, krumplival, répával nincs gond, de honnan szedjek áprilisban őszibarackot meg meggyet? Abból kap üvegeset.
Mondom, mi összesen 5-10 alkalommal aludtunk csak együtt, de akkor ez így nézett ki: este, fürdés, etetés után letettük a saját ágyába aludni, mi pedig mentünk a másik szobába, konyhába a dolgunkra, majd pár óra múlva mi is mentünk aludni. Ez alatt az idő alatt, ha szüksége volt rá, bementem hozzá babusgatni. Aztán lefeküdtünk vele egy szobában a saját ágyunkba, és éjjel, mikor felkelt enni, és utána nehezen aludt vissza, akkor ottmaradt közöttünk a nagyágyban, és onnantól együtt aludtunk. Ha meg nem volt gondja a visszaalvással, akkor etetés után átettük a saját ágyába. Ilyen egyszerű.
Sajnos kb. három hónapos kor óta még rosszabbul alszik, és ezen az összebújás sem segített már, mert olyankor össze vissza rugdalt, szóval azóta, ha kell, akkor óránként kelek hozzá, felveszem, ölelgetem pár percig, és alszik tovább, majd mindenki megy a saját ágyába. Dolgozom az ügyön, hogy könnyebb legyen, de drasztikus módszerhez nincs lelkem, a finom próbálkozások meg nem sokat érnek. Egyszer csak kinövi.
Nem tudom, nálunk mondjuk az együtt alvós időszakban nem volt még olyan, hogy a bébi ekkor és ekkor fekszik. Mivel éjszaka is többször kelt enni, ezért ebből nem csináltunk ügyet, hogy 8-tól márpedig a saját ágyában aludjon és punktum, hanem amikor volt valamelyik késő esti/éjszakai evése, akkor utána családilag átköltöztünk a hálóba.
na jó, de a bébi mondjuk 8-kor fekszik, mi meg éjfélkor...ne mondd már hogy az a helyes, hogy addig mellettünk tartsuk.....
Épeszű szülő nyilván nem hagyja egyedül a forgolódó, kúszó-mászó babát az ágyon. Együttalvástól függetlenül.
Nálunk ez úgy működött, hogy a babát akkor vittük be a hálóba, amikor mi is lefeküdni készültünk, addig mellettünk volt például a nappaliban mondjuk a kanapén (nyilván amíg nem forgolódott), vagy bölcsőben.
Hát én úgy érzem, hogy bőven van bennem anyai ösztön. De nem kapkodtam föl a gyermekeimet minden egyes alkalommal amikor épp nyöszörögtek egy kicsit.
Volt, hogy 15-20 percig is sírdogáltak felváltva (mivel ikrek) én meg a konyhában sírtam, de be kellet fejeznem az ebédjüket, különben hiába az anyai ölelés, ha farkas éhes a pici pocija. Mert ugye hiába veszem ölbe, az csak rész elégedettség, és csak néhány pillanatig tart. Nekem mondjuk az anyai ösztönnel nem összeegyeztethető az ha valaki bébiételen neveli fel a gyermekét. Mert legalább olyan fontos a test egészsége is mint a léleké. meg kell találni az egyensúlyt.
Ja és soha nem aludtak a szülői ágyba, max. 1-2 alkalom mikor nagyon betegek voltak én meg már eszméletlen fáradt. Volt külön kis szobácskájuk és saját ágyacskájuk. De ettől még kaptak sok, sok meleg anyai, apai ölelést, szeretetteljes gyermekkort.
Őszintén, én nem is értem ezt az együttalvást.
Van nekünk egy nagyobb ágyunk, ahol alszunk, de nem hatalmas....na de úgy a gyakorlatban, hogy megoldható....mert mi nyilván nem akkor fekszünk, amikor a bébi. Lerakom az esetleg már kúszó, forgolodó gyereket az ágyunk közepére, és kimegyek a dolgom végezni? És ha leesik? Vagy én is feküdjek le 8-kor?
Hidd el nem vagyok tökhülye, imádom a fiam, kapott elég babusgatást. Sokat is. Most is sokszor bújunk össze.
Csak sokszor átfut az agyamon, hogy nem kellett volna minden nyikkanásra ugrani. És hogy sokszor amiatt olyan amilyen, mert "el lett kicsit kényeztetve"
Mi is nagyon hasonlóan csináltuk. Pici babaként velünk aludt, volt egy franciaágyhoz csatlakoztatható kiságya, aminek levehető volt az oldala, így együtt, de mégis külön ágyban tudott aludni, ha kellett csak átnyúltam hozzá és magamhoz nyaláboltam :) Azért jó néhányszor előfordult, hogy csak köztünk volt hajlandó aludni, valóban nem volt túl kényelmes :) Neki pelenkára csatolható légzésfigyelője volt, így nyugodt voltam akkor is, amikor az ágyunkban aludt. Neki kb 5 hónaposan jött el az az időszak, amikor észrevettem, hogy zavarjuk, felébredt minden neszre, forgolódásra, vagy arra, ha ki-be járkálunk, akkor tettük át a saját szobájába, és meglepő módon egyáltalán nem tiltakozott ellene. Persze ott kellett vele maradni, amíg elalszik, és jó néhányszor előfordult, hogy éjszaka felébredt és kellettünk neki, akkor bementünk és visszaaltattuk, de amúgy nem volt ezzel különösebb gond, pedig mindenki azzal riogatott, hogy teljesen elrontjuk a gyereket az együttalvással és majd soha nem tudjuk kirakni a hálószobánkból.
Ne hagyd magad befolyásolni, amikor kárognak, hogy "elkapatod". Egy babát nem lehet elkényeztetni, szeretgetéssel meg főleg nem. Hidd el, te csinálod jól, egy szülő ösztönösen érzi ezt, nem véletlenül olyan idegtépő egy csecsemő sírása, mert az ember ösztönösen meg akarja szüntetni a sírást kiváltó okot. Szerintem egy babát sírni hagyni igazi kegyetlenség, mert neki ez egyenlő azzal, hogy cserben hagyták. Szóval hidd el, később megtérül ez, én már látom a fiamon, hogy mennyire erős bizalom alakult ki benne, hogy milyen empatikus, milyen szépen ki tudja fejezni az érzelmeit, és ezt nagyrészt annak tudom be, hogy odafigyeltünk az érzelmi igényeire is, nem csak a fizikaira.
Teljesen egyetértek, én is minden nyekkenésre felkapom a fiamat, sokak szerint jól el is kapattam. Tegnap voltunk gyógytornán, és nagyon utálja, ha a nyakát masszírozzák, eget rengető hangossággal sírt, a szívem majd megszakadt. Torna után az ölemben megnyugodott, de amint betettem a babakocsiba megint nagyon sírt, csak a karomban volt jó. Na most erre megkaptam, hogy el van kényeztetve, rosszul csinálom, meg lesz ennek a következménye, hagyjam sírni, majd megnyugszik stb.
Én viszont másképp látom. Igaz ugyan, hogy időnként baromi fárasztó, de én úgy tekintek rá, hogy bízik bennem, azért akar az ölemben lenni, mert tudja, hogy nálam nem érheti baj, és tény, hogy ahogy felvettem, még csak nem is pityergett, teljesen megnyugodott. Szóval a Ranschburg-videó nekem nagyon jól jött most, megerősített, én egyébként nagy tisztelője vagyok, a könyvét is megvettem.
Az együtt alvásról: mi eleinte egy szobában aludtunk, kb. egy méterre volt a gyerekágy a mi ágyunktól, és nekem ez nagyon jó volt, hogy ha kellett, csak odaléptem, megsimogattam, vagy átvettem magunk közé. Kb. 8-10 alkalom vol, amikor sehogy sem akart az ágyában aludni, ekkor odavettem magamhoz, és együtt aludtunk, de az igazat megvallva nekem ez nem volt túl kényelmes, hosszú távon nem tudtam volna így csinálni. Mivel mozdulatlanul feküdtem az egyik oldalamon, ezért reggelre annyira fájt a derekam, csípőm, hogy alig tudtam felkelni. viszont 1-1 ilyen együtt alvás után egy-két hétig semmi gond nem volt, aludt az ágyában.
Kb. három hónapos korától, mióta beindult a mozgásfejlődése, nagyon rosszul alszik, sokszor felébred éjszaka. És innentől kezdve szép lassan kiköltöztünk mellőle, mivel ahogy mozdultam az ágyban, arra ő felébredt, és fordítva is így volt, már arra is megébredtem, ha megfordította a fejét. Szóval most már külön szobában alszunk, és akár 5x átmegyek hozzá, de ha egy szobában alszunk, akkor még többször ébred.
Tenyleg hulyeseg a babaval egy agyban aludni. Mellettunk volt a kisagyban, lattam, mit csinal.
Egy no almaban megfordult, ratette a babara a karjat, ami a babanak mazsas suly, lenyomta a baba fejet es a baba megfulladt. Reggel ott talalta a halott csecsemot az agyaban.
De most elsősorban babákról beszéltünk, azok meg nem szoktak ok nélkül sírni. Nekik a testközelség nagyon is fontos igény, szóval nem hiszti az, ha mondjuk azért sírnak, mert babusgatásra vágynak, vagy hogy csak a szülővel tudnak aludni. Sokan levezették már, és Ranschburg is valami ilyesmiről beszélt, hogy ha ebben a korban nem hagyják figyelmen kívül ezt a "babusgatásra" való igényét, akkor lesz belőle jó eséllyel kiegyensúlyozott gyerek, majd felnőtt. Ha pedig nem, ha hagyják sírni (nem, nem arról van szó, hogy sír 1 percet, amíg pisilsz, hanem amit írtál, hogy nem mentél be hozzá, ha tudtad, hogy "csak" azért sír, mert téged akar), akkor később nagyobb eséllyel lesznek például szorongásos problémái, nehezebb lesz a leválás, mert nem, vagy csak hiányosan alakul ki benne az alapvető bizalom.
Az önálloságot pl sokan nem hagyják kiteljesedni, ami sztem hiba.
Én hagyom, had másszon jo magasra a mászókán, nem kell segiteni neki. Ott vagyok, persze, de nem segitek, ha látom, meg tudja csinalni.
Reggel a kakaoját is beteszo a mikroba.
A wc-n sem zavarom.
Par napja már a ház körül is mehetnek egy kört bicajjal, persze lessük ő(ke)t, de hagyjuk, had probalgassa a szárnyaot.
Azert tudod, en se ridegtartast alkalmaztam. Csak mikor épp dolgom volt nem szaladtam a 2honaposhoz.
Épphogy tul sokat is foglalkozom vele, amit nem bánok, felreértés ne essék.
Önálló az en fiam is, erre elég sokszor rávezettem. Szoval ezzel egyáltalan nincs gond. Sőt hagyom is, had csinaljon sokmindent egyedül.
Ő mondjuk bújos, de a pszichodoki szerint csak érzékeny gyerek, igy született, nem kialakult.
Én azt a sirást nem csipem, ami minden ok nélkül van, ráadásul nem egy pelenkás csecsemő, hogy sirjon minden szirszarért.
"Viszont ugy erzem a sok abajgatástól lett ilyen anyámasszonykatonája bizonyos helyzetekben."
Vagy a túl kevéstől. Persze ezt utólag senki nem bizonyíthatja de szerintem azért érdemes kicsit elgondolkodnod rajta.
Én sokkal többet "abajgattam" babaként, mint te a te fiadat, most meg nekem kell könyörögnöm neki egy kis abajgatásért :) Nagyon is önálló (akar lenni), néha túlzottan is. És abszolút nem bőgőmasina. Az előbb is egy akkorát zakózott, hogy nekem fájt hallani a feje koppanását. Meg sem nyikkant, kicsit megdörzsölte a fejét és csörtetett tovább.
Nemtom, en nem birom ezt a vénembert.
Viszont ugy erzem a sok abajgatástól lett ilyen anyámasszonykatonája bizonyos helyzetekben.
Meg, az állandó elsőnykkenésre ugrok viselkedés miatt türelmetlen es mindentazonnalmost.
Pedig abszolút igaza van, ha picit belegondolsz, teljesen logikusan hangzik. Meg azért nem éppen egy jött-ment sarlatánról van szó, elég nagy szaktekintélyről beszélünk, azért elég meredek dolog lebaromságozni, amit állít.
Én nagyon nem bántam meg, hogy "minden nyekkenésre felkapkodtam" annó, határozottan úgy érzem, hogy megtérült a dolog.
Ez úgy baromság ahogy van. Én kapkodtam eleget a gyerkemet (ma már 3 elmúlt) de úgy gondolom néha ez is sok volt, mert állandóan megy az anyuanyu most is. Szóval egy percig sem lett amolyan "nem szólitom meg a világot, mert senki nem figyel rám" típusú gyerek. Ennyit erről. Meg a nagytudásúról.
ezt nézd meg, te "harangocka"
https://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4
Aki külön szobában, egyedül altalja a babáját, és nem veszi fel, ha sír, az nem tudja, hogy egy csecsemő elemi szükséglete a mama testközelsége, ugyanúgy, mint pl. az evés? Egy csecsemő nem tud manipulálni, ha sír, akkor szüksége van arra, hogy karban legyen, az ő agyában még nem fejlődött ki az, ami a manipulációhoz szükséges! Jézusom, nem tehettek róla, mert a régi rendszer azt sugallta, hogy tartsd magadtól távol a babát, ne szoptasd, hogy minél hamarabb menj vissza dolgozni, de anyák, főleg te, aki 8-10 percig is sírni hagyod a babádat, mit gondolsz, gonoszkodásból sír? az egész világa te vagy, vagyis bocs, te csak lennél, mert nem nyújtasz neki támaszt... elkeserítő, hogy egy anyából nem jön elő az anyai ösztön!!!
Hat en nem mernek egy agyban aludni a gyerekkel, felnek hogy rafekszem es megfullad, szerintem egy szemhunyast se aludnek... Mikor a lanyom megszuletett, az agyunk mellett egy mozeskosarban aludt, igy nem kellett folkelnem az esti szopiztatashoz, csak atemeltem, o bekajalt, es visszatettem.
Aztan kb 3 honapos koraban eldontotte hogy nagylany es ataludta az ejszakakat, ugyhogy atraktuk a sajat szobajaba, a kisagyba.
Szerintem igy nagyon biztonsagos, egy szobaban de kulon agyban aludni, igy mindenki nyugodt.