Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Paddy Kelly

katicus74
Létrehozva: 2012. január 26. 15:19

Sziasztok!

 

Olyanokkal beszélgetnék szívesen akik ismerik a zenéjét. Itt nem feltétlenül a régi Kelly Familys számokra gondolok, hanem a későbbiekre. A szólóalbumára, illetve azokra amiket szerzetesként, illetve most is előad. Persze, minden téma érdekel. Gondoltam hátha van még valaki aki kedveli a zenéjét, mert sajna elég kevesen ismerik.

 

Hátha rátalálok néhány "rajongótársra"

  1. 2012. február 24. 16:48101.

    A Homerun c. album dalait egyáltalán nem ismertem, tehát ezek nekem újdonságok. Köszi!!! Sajnos, nem tudok annyira angolul, hogy maradéktalanul megértsem a szövegüket (németes voltam),  így pedig ezek annyira nem élvezhetők, mivelk a dallamuk, zeneiségük so-so. Itt nyilván nem ez a lényeg...

    A Why why why-t én is szerettem, azt egyszer le is fordítottam. 

    Az I really love you c. dalt ismerem, de a klippel még nem láttam. ezelőtt.

    Ezt is köszi.

    Látszik, hogy én a Youtube-on is elsősorban a régi kedvenceimre klikkelek..

     

    előzmény:
    katicus74 (96)
    2012-02-24  16:14
  2. 2012. február 24. 16:31100.
    Még sosem hallottam...
    előzmény:
    katicus74 (95)
    2012-02-24  16:00
  3. Torolt_felhasznalo_515440
    Torolt_felhasznalo_515440
    2012. február 24. 16:2899.

    Szerintem egy idő után csak a faterjuk ragaszkodott az addigi felálláshoz, pontosan abban a formában, ahogy addig volt.

    Az egyik srác emlékszem meg is szökött, Kathy elköltözött, mert neki meg családja lett... Nekem a Kelly Familyvel ez lett a bajom elég hamar, hogy ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, mert óhatatlanul egy ilyen túl zárt, szektariánus íze lesz a dolognak. Főleg ezzel a hippis stílussal, ahogy ők előadják (előadták) magukat. Ami amúgy ha nem is jellemző rám, de nem is zavar önmagában.

    Pár hónapja rákerestem nem is tudom, mire a youtube-on, és láttam, hogy Paddy önállóan játszik. Őt bírtam régen is a legjobban, ő volt a társaságból legösszeszedettebb. Az más kérdés, hogy nem vagyok különösebben vallásos, és ettől valahogy annyira más világ, amit ez az ember csinál meg egyáltalán ahogy gondolkozik.

    előzmény:
    katicus74 (76)
    2012-02-23  16:42
  4. 2012. február 24. 16:2698.

    Úgy tudom ezzel a dallal búcsúzott Kathy és John mikor kiváltak az együttesből:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=mNjMiS4IU-Y&feature=related

    előzmény:
    katicus74 (97)
    2012-02-24  16:23
  5. 2012. február 24. 16:0095.

    Nálam is ők a favoritok! Bár mostanában inkább Paddy dalait hallgatom, Jimmy hangját is nagyon szeretem.

     

    Ez is egy nagy kedvenc:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=PJRBzbcfG5k

    előzmény:
    tulp (86)
    2012-02-23  21:01
  6. 2012. február 24. 13:5894.

    http://www.youtube.com/watch?v=blp9xR2Jx3s&feature=related

     

    Kedvencem a dal. Paddy is milyen helyes itt... 

    előzmény:
    ankamoja (93)
    2012-02-24  13:56
  7. 2012. február 24. 13:5693.
    előzmény:
    ankamoja (92)
    2012-02-24  13:53
  8. 2012. február 24. 13:5392.
  9. 2012. február 24. 13:5091.
    Ritkán hallgatom őket, de valóban szépek.
    előzmény:
    tulp (85)
    2012-02-23  20:57
  10. 2012. február 24. 13:4790.

    No, ezeket még nem is láttam ilyen formában, hogy a kis Sean JKathyn lóg... Kezdtem sajnálni, de aztán láttam, élvezi...

     

    Jó pörgősek ezek a dalok, én is szeretem. 

    előzmény:
    katicus74 (84)
    2012-02-23  17:11
  11. 2012. február 24. 13:3989.

    Az elsőt és utolsót nem ismertem, még a dalokat sem... Jópofák voltak tényleg. A  fiúk tüllszoknyában balettoznak... Egész jó a lábuk!

     

     

    előzmény:
    katicus74 (82)
    2012-02-23  17:02
  12. 2012. február 23. 21:2088.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2012. február 23. 21:1187.
    Ismerem ezeket is. Nekem a konyhás a kedvencem, de a Streets of Love videó is jó.
    előzmény:
    katicus74 (82)
    2012-02-23  17:02
  14. 2012. február 23. 21:0186.

    A Nanana nekem is kedvencem.

    A fiúk közül Paddy és Jimmy hangját szeretem a legjobban.

    előzmény:
    katicus74 (81)
    2012-02-23  16:57
  15. 2012. február 23. 20:5785.

    Sziasztok!

     

    Én is inkább a régebbi számaikat hallgatom, de erről az albumról is tetszik pár szám.

     

    Paddy: http://www.youtube.com/watch?v=jjkSEuCgE8Q

     

    Patricia : http://www.youtube.com/watch?v=jsUvF9pp1T4&feature=player_embedded#!

     

    Meg a What's a matter című számot is szeretem. Azt már belinkeltem.

     

     

    előzmény:
    ankamoja (75)
    2012-02-23  11:04
  16. 2012. február 23. 17:1184.

    Ezt a számot eleinte nem szerettem, aztán valahogy mindig többet hallgattam belőle és megszerettem...

     

    Még egy kis "pörgés":

     

    http://www.youtube.com/watch?v=3mqq3JFcolk

     

    http://www.youtube.com/watch?v=B6q6uN87ZtY&feature=related

    előzmény:
    ankamoja (79)
    2012-02-23  16:52
  17. 2012. február 23. 17:0783.

    Jaj, ez az egyik kedvenc számom! Mindig rámjön a táncolhatnék tőle... Szeretem a koncertváltozatát is:

     

     http://www.youtube.com/watch?v=n3zuq_gi36E

    előzmény:
    ankamoja (77)
    2012-02-23  16:51
  18. 2012. február 23. 17:0282.
    előzmény:
    tulp (68)
    2012-02-18  18:13
  19. 2012. február 23. 16:5781.

    Szia!

     

    Üdv közöttünk! A rajongó szó tényleg erős egy kicsit! Én sem szeretem minden számukat. Főleg az "újabb" dalokkal szemben vagyok erősen kritikus... Van néhány amit egyszer sem hallgattam végig. Amiket hoztál, mind nagy kedvencek! Jimmytől a Nanana nekem az abszolút favorit!

    előzmény:
    tulp (63)
    2012-02-18  17:56
  20. 2012. február 23. 16:5480.
  21. 2012. február 23. 16:5279.

    http://www.youtube.com/watch?v=Iqbvztf1b74&feature=related

     

    Bocsi, pár nagy kedvencem a "szerettem"-időszakomból. 

    előzmény:
    ankamoja (77)
    2012-02-23  16:51
  22. 2012. február 23. 16:5178.
    Nincs rá szüksége, de azt nyilatkozta, hogy egy nap rájött, hogy már nem úgy él ahogy szeretne, ahogy régen éltek a tesóival, hogy megváltozott és nem jó irányba. Akkor vette a lakóbuszt és azóta vele utazik a családja is, hasonlóan élnek mint ő régen a tesóival. Kár, hogy a gyerekek nem lépnek fel vele!
    előzmény:
    ankamoja (61)
    2012-02-18  16:42
  23. 2012. február 23. 16:5177.

    http://www.youtube.com/watch?v=53JBu_KCEtc&feature=related

     

    Szóról szóra, ahogy mondod, Katicus...

    előzmény:
    katicus74 (76)
    2012-02-23  16:42
  24. 2012. február 23. 16:4276.

    Én is csak Paddyvel vagyok ilyen "elnéző", őt szeretem "külön is" hallgatni, de a többieket már nem annyira. Az KF valóban a '90-es években volt az igazi. Ahogy írtam is az elején, én is igazából akkor fordultam el egy kicsit tőlük amikor '99 körül megváltozott a stílusuk. Valahogy elvesztette az együttes a régi "feelingjét", nem volt már meg ugyanaz az életérzés. Akkor nem is hallgattam őket évekig. Például én nagyon szerettem a fellépőruháikat, a pezsgő, ritmusos, "refrénegyütténeklős" számokat.

    Szerintem túl "trendik" akartak lenni, csak így elvesztették azt, ami őket egyedivé, különlegessé tette. Tényleg jobb lett volna, ha megmaradnak utcazenésznek, lehet még ma is együtt zenélnének mind a 9-en családostul. De sajnos erre már nem sok esély van szerintem...

    előzmény:
    ankamoja (75)
    2012-02-23  11:04
  25. 2012. február 23. 11:0475.

    Nekem sem tetszett a La Patata, hogy őszinte legyek... azért mondom mindig, hogy nekem leginkább a "9 testvéres" időszak a nyerő, azaz a '90-es évek KF-je...

    Tényleg szép dal Angelo-tól, ritkán hallgatom mégis....

    előzmény:
    katicus74 (74)
    2012-02-23  10:30
  26. 2012. február 23. 10:3074.

    Hát igen, én is elég döbbenten hallgattam.... És nagyon nem tetszett nekem se ez a stílus. Bár valahogy Angelo stílusa mindig is távol állt egy kicsit tőlem. Még Maite-vel voltam (vagyok) így. Ök ketten voltak akik mindenáron stílusváltást akartak a KF-ben, ami aztán nagyon nem jött be szerintem. (Nekem a La Patata CD nagyon nem jött be, csak egy-két szám)

     

    Angelotól én ezt szeretem nagyon:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=xlxbTzsS9H0

     

     

    előzmény:
    ankamoja (59)
    2012-02-18  16:30
  27. 2012. február 23. 00:2673.

    A Nanana jó szövegű, meg a klip sem rossz...(A sztori egyébként igaz, pont Jimmyvel esett meg.)

    A KF-t sokan nem szeretik, ez természetes...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664184 (72)
    2012-02-19  13:26
  28. Torolt_felhasznalo_664184
    Torolt_felhasznalo_664184
    2012. február 19. 13:2672.

    óóó nannana-t imádtam anno.

     

    de úgy egybe a Kelly Familyt.

    előzmény:
    tulp (63)
    2012-02-18  17:56
  29. 2012. február 18. 20:5771.
    Köszi! Már régen láttam, tényleg aranyos! Ezt a kamerába bámulást-bolondozást alkalmazták már máshol is...
    előzmény:
    tulp (68)
    2012-02-18  18:13
  30. 2012. február 18. 20:5570.
    Hát, ha már 4  van, legalább kiegyenlíti Johnny "adósságát," náluk még nem tudok babáról.... Szerintem is szépennmegélhetnek a jogdíjakból és a fellépésekből... Arra gondoltam én is, hogy szenvedély, vagy "vissza a kezdetekhez"...
    előzmény:
    tulp (67)
    2012-02-18  18:11
  31. 2012. február 18. 20:1169.

    Üdv köztünk, tulp!

     

    Igen. ezek  a dalok nagyon jók.

    előzmény:
    tulp (63)
    2012-02-18  17:56
  32. 2012. február 18. 18:1368.

    Lehet, hogy már láttátok, de azért beteszem. Aranyos kis videó.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=U4PPYf4KhDE&feature=related

    előzmény:
    tulp (65)
    2012-02-18  18:05
  33. 2012. február 18. 18:1167.
    Szerintem nincs rá szüksége, de nyilatkozta Angelo, hogy nagyon szereti csinálni. Ugyanúgy, mint kiskorában, buszban él a családjával és járják Európát. Amúgy már négy gyermeke van.
    előzmény:
    ankamoja (61)
    2012-02-18  16:42
  34. 2012. február 18. 18:0666.
    Ez nekem se tetszik annyira, viszont az a másik An Angel feldolgozás, amit betettél, nagyon tetszik. Nem hallottam még korábban.
    előzmény:
    katicus74 (57)
    2012-02-17  14:26
  35. 2012. február 18. 18:0565.
    előzmény:
    tulp (64)
    2012-02-18  18:02
  36. 2012. február 18. 17:5663.

    Sziasztok!

     

    Kelly rajongónak nem mondanám magam, de van jó pár számuk, amit nagyon szeretek.

     

    Pl. ezeket:

    (még nem rakta senki, ha jól emlékszem)


    http://www.youtube.com/watch?v=tgqrQhuCvmw&feature=context&context=C3a3fa0dADOEgsToPDskIcgntM_gRMsotnDysQOgyL

     

    http://www.youtube.com/watch?v=NrYjUFjx4pE&feature=related

     

    http://www.youtube.com/watch?v=OSSFtsZUKZw

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    katicus74 (1)
    2012-01-26  15:19
  37. 2012. február 18. 16:4362.

    http://www.youtube.com/watch?v=EnlwZeUw1RE

     

    Remélem, a jó link végre...

    előzmény:
    ankamoja (61)
    2012-02-18  16:42
  38. 2012. február 18. 16:4261.

    http://www.youtube.com/watch?v=j2tkpFHeUaU

     

    Nem tudom, tényleg szüksége van még Angelónak vagy bármelyiküknek az  utcai zenélésre? Bár van neki 3 gyereke...

    előzmény:
    katicus74 (57)
    2012-02-17  14:26
  39. 2012. február 18. 16:3860.

    http://www.youtube.com/watch?v=j2tkpFHeUaU

     

    Egy másik dal Declan-től, amit a KF is énekelt (egymás után 3 Kelly-fiú is)....

    előzmény:
    ankamoja (59)
    2012-02-18  16:30
  40. 2012. február 18. 16:3059.
    Nekem egyáltalán nem tetszik. Nem tudtam végignézni....
    előzmény:
    katicus74 (57)
    2012-02-17  14:26
  41. 2012. február 17. 14:3358.

    Ez jó, Declan dalait én is nagyon szeretem. Főleg kicsi korában hihetetlen szép hangja volt. Most is szép persze. Ezeket ismered?Egy régi és egy 2011-es

     

    http://www.youtube.com/watch?v=UJJd_3zvmd0

     

    http://www.youtube.com/watch?v=yGsSZgaCF4o

     

     

    előzmény:
    ankamoja (49)
    2012-02-17  01:43
  42. 2012. február 17. 14:2657.

    Szia!

     

    Tudtam a koncertről, de sajnos nincs kivel mennem. A férjem és a barátnőm sajnos nem lelkesedik Angeloért (a Kelly Family sem tartozik a kedvenceik közé), elrángatni meg nem akarok senkit, mert úgysem élvezné.

    Igazából Angeloval én is úgy vagyok, hogy van néhány száma a mi bejön, de sokat nem ismerek közülük. Attól függetlenül gondolom szuper lesz a konci.

     

    Például ez nekem nem nagyon tetszik így:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=lMQYvEN1VXA

    előzmény:
    katy27 (46)
    2012-02-16  19:03
  43. 2012. február 17. 13:4456.
    Én arra még anyukámmal mentem, lehet most is azt kéne
    előzmény:
    ankamoja (55)
    2012-02-17  13:30
  44. 2012. február 17. 13:3055.

    Szia!

     

    Az első pesti KF -koncertre anno (BS volt még) a férjem elkísért,  de hozta az egyik kedvenc könyvét. Koncert előtt, meg a szünetben, mikor égett a villany, olvasott... A többire már barátnőkkel mentem.

    előzmény:
    katy27 (54)
    2012-02-17  12:08
  45. 2012. február 17. 12:0854.
    A férjem nem lelkesedett túlzottan, amikor felvetettem az ötletet De lehet, hogy elmegyünk. Még meghallgatom Angelo pár dalát a youtube-on, az ő munkásságáról nem sokat tudok. Szívem szerint Kelly Family koncertre mennék (a youtube-on tavalyi felvételeik is vannak, de mindegyik helyszín németországi, gondolom európai turnét nem terveznek ), vagy Paddyre, de az ő weboldalán csak annyi szerepel, hogy tervez 2012-es turnét, helyszínek nincsenek. Valószínűleg Angelo se lesz rossz, csak nehéz lenyomni egy olyan ember torkán, aki nem fanatikus rajongó
    előzmény:
    ankamoja (47)
    2012-02-17  01:12
  46. 2012. február 17. 01:5653.
    Jókat hoztál, Katicus!
    előzmény:
    katicus74 (1)
    2012-01-26  15:19
  47. 2012. február 17. 01:5552.
    előzmény:
    ankamoja (51)
    2012-02-17  01:53

Címlap

top