Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Napló Extra Homeopátia

Torolt_felhasznalo_927697
Torolt_felhasznalo_927697
Létrehozva: 2011. december 18. 20:29

Sziasztok!

 

Ma a Napló Extrában szó volt egy orvos, és egy természetgyógyász házaspárról, akik állítólag olyan homeopátiás szert találtak fel, ami a szervezet összes betegségére jó.

Voltak olyanok, akik használták ezt a szert és nagyon nagy gyógyulásról meséltek.

Van valaki, aki használta ezt a szert esetleg?

A szkeptikusoknak mondom, igen hiszek a homeopátiában, és hiszek, abban hogy a betegségeket az ember lelke illetve lelki gondjai, idézik elő.

Nagyon kíváncsi lennék olyanokra, akik tényleg használták a szert, illetve tudnak elérhetőséget mondani, mert nem írtam fel a neveket, és még most nem is találom a videótárban az adást.

Köszönet minden válaszért.

  1. 2011. december 20. 23:02201.

     

     

    Nettó hazugság!

     

     http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/csalad_haztart as_a_noi_tevekenysegszerkezet_es_a_szerepfelfogas_valtozasai _1945_utan/

     

     

    .....a nők és a férfiak születéskor várható élettartamának különbsége. A nők 1950-ben 64,2 évre, a férfiak 59,9 évre számíthattak, az 1990-ben a megszülető lányok már 73,7 évet, a fiúk viszont csak 65,1 évnyi életet remélhettek.

     

     

    Miféle 80 évről hadoválsz....?????

     

    Nézd meg a táblázatot a fenti linken!

    Ha esetleg a szöveg értelmezése nehézségekbe ütközne....

     

    3. sz. ábra: A férfiak és a nők várható élettartamának változása 1900-1999 között  

     

     

    No ennyit a fjordokról..... :-)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (200)
    2011-12-20  21:42
  2. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 21:42200.
    80 fölött volt az átlagéletkor még 50 éve amit a mostaniak alig érnek el . S ne próbálj etetni . EFT ingyen hat ... ennek segitségével tudom saját fájdalmaim percek alatt kiiktatni ... s ha én megtehetem bigyó nélkül akor erre más is képes .
    Azelőtt már a tramadol se hasznát az algocalm készítmények is hatástalanok lettek mert a szervezetem megszokta . Azt, hogy leszokhattam a bigyókról és megszűntek a gyomorpanaszaim ennek köszönhetem meg az autoszuggesztiónak .
    Azt is el kellene már fogadni ,hogy az orvostudomány is véges ... van miken orvosok nem tudnak segíteni és azoknak ez lehetőség mind ahogy számomra is .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_761718 (199)
    2011-12-20  21:32
  3. Torolt_felhasznalo_761718
    Torolt_felhasznalo_761718
    2011. december 20. 21:32199.

    Bety en Afrikaban Nepalban Indiaban Kinaban

    lattam sok kenyzerszulte elkepeszto gyogymodot de ott nem volt mas lehetoseg ezert hasznaltak azokat nem azert mert udvozito volt es valaszthattak a lehetosegek

    sokasaga kozul.

     

    Kulonben

     

    Annak idején az öregek a pipát tartották a fülükhez meg hosszú papírtölcsért aminek a végét meggyújtották ... hogy enyhítsék a fájdalmakat .... még fokhagymát is dugtak a fülükbe . 

     

    mennyi is volt annak idejen ezeknel az oregeknel a hivatalos atlageletkor?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (168)
    2011-12-20  11:27
  4. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 21:32198.
    Ez már évekkel ezelőtti iromány és már mindegyikünk legalább 5-ször találkozott vele itt a fórumon . Van kiknek minden vicc új azokat üdvözlöm
    előzmény:
    antironia (193)
    2011-12-20  16:19
  5. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 21:28197.
    Miért nem nézel utána dolgoknak mielőtt itt vihognál rajta ? Az EFT kopogtatás számomra is nevetségesnek tűnt. De vettem a fáradságot és megtanultam  mit miért .Ki az alapító .. míg beszélni tudtam róla ...tudom melyik meridián pont milyen szerveket érint meg a kopogtatás sorrendet .Nem olyan egyszerű mind amilyennek elsőre tűnik ... mert kellett tudjak beszélni róla ahhoz hogy az emberek engedjék ,hogy kipróbálhassam kezelhessem őket . Kipróbáltam több száz emberen ingyen szórakozásból és hatott ... ami számomra is meglepő volt ,hogy milyen arányban és mennyinek .

    Amúgy a vihogás meg a jó közérzet is segít annak aki csinálja .
    előzmény:
    antironia (195)
    2011-12-20  17:31
  6. Torolt_felhasznalo_761718
    Torolt_felhasznalo_761718
    2011. december 20. 21:23196.

    ki hitte volna hogy ez a viz

    H2O ennyire artalmas

    előzmény:
    antironia (193)
    2011-12-20  16:19
  7. 2011. december 20. 17:31195.

    Ez viszont NEM humor...

    Egy szuperintelligens moksa-forgalmazó:

     

    http://www.sziakademia.eoldal.hu/ci kkek/eft---roviden.html

     

     

     

     

    Kopo gtassatok, azzal is növeljétek a rezgéseket!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. december 20. 16:27194.

    Ez a hirdetmény már 20 éve is a humoreszk kategóriájába tartozott, és nem igazol semmit. Nagyjából ugyanaz, mint a kenyérfogyasztás ártalmaival kapocsolatos kutatás publikálása. 

    Azt gondolom, rajtad kívül senki nem vette olyan komolyan, hogy elrettentő példaként emlegesse.

    Vagy te a Lúdas Matyiból szerzed a tudományos információidat? 

    előzmény:
    antironia (193)
    2011-12-20  16:19
  9. 2011. december 20. 16:19193.

    Asszem, itt az ideje, hogy ezt a hirdetményt betegyem a topikra.

     

     

    Gyönyörű példa arra, hogyan lehet a butákat megvezetni,  fizikakönyvekre és természeti jelenségekre hivatkozva sötét áltudományt terjeszteni......

     

     

     

    TILTSÁK BE A DIHIDROGÉN-MONOXIDOT!

    A LÁTHATATLAN GYILKOS

    A dihidrogén-monoxid színtelen, szagtalan, íztelen, és ezreket pusztít el minden évben! A halált legtöbbször az okozza, hogy a DHMO véletlenül a tüdôbe kerül, de ezzel a dihidrogén-monoxid ártalmai korántsem merültek ki. Abban a testrészben, amelyik hosszan érintkezik a szilárd DHMO-val, súlyos szövetkárosodás jöhet létre. Ha a DHMO az emésztôrendszerbe jut, túlzott izzadás és vizeletkiválasztás következhet be, de felfúvódás, hányinger, hányás is elôfordulhat. A DHMO-dependencia kialakulása után a szer megvonása biztos halált jelent.

    A dihidrogén-monoxid

    savként is ismert, és a savas esô fô komponense, hozzájárul az üvegházhatáshoz, súlyos égést okozhat, hozzájárul természeti környezetünk eróziójához, számos fém korrózióját, rozsdásodását sietteti, hibát okozhat az áramszolgáltatásban, rontja az autók fékhatását, rákos daganatokban is kimutatható.

    A SZENNYEZÉS JÁRVÁNYSZERŰ MÉRETEKET ÖLT!

    Amerika szinte minden folyójában, tavában, medencéjében megtalálható ma a dihidrogén-monoxid. De a szennyezés az egész Földre kiterjed, és az antarktiszi jégtakarót is elérte. A DHMO több millió dolláros kárt okozott a Közép-Nyugaton és nemrég Kaliforniában is!

    A veszély ellenére a dihidrogén-monoxidot felhasználják

    ipari oldószerként és hűtôanyagként, atomerôművekben, poliuretán hab gyártásához, tűzoltáshoz, különbözô kegyetlen állatkísérletekben, a rovarirtók permetezéséhez, a gyorséttermek egyes készítményeihez és más élelmiszerekhez.

    A gyárak a szennyezett DHMO-t a folyókba és a tengerekbe engedik, és semmi sem állíthatja meg ôket, mert az eljárásuk még mindig törvényes. A DHMO óriási hatást fejt ki az élôvilágra. Ezt nem tűrhetjük tovább szó nélkül!

    ÁLLJUK ÚTJÁT A BORZALOMNAK!

    Az amerikai kormány azért nem tiltja be ennek a káros vegyszernek a termelését, elosztását és felhasználását, mert gazdasági szempontból hasznos a nemzetnek. A haditengerészet és más katonai szervezetek is kísérleteket folytatnak a DHMO-val, és több milliárd dolláros berendezéseket terveznek háborús hasznosítására. Több száz katonai kutatóintézetbe bonyolult, föld alatti hálózaton érkezik tonnaszám a DHMO. Sok intézmény nagy mennyiséget tárol késôbbi felhasználás céljára.

    MÉG NEM KÉSÔ!

    Cselekedjünk MOST, hogy az újabb szennyezôdést megakadályozzuk! Tudjunk meg többet errôl a veszélyes vegyszerrôl!

    A tudatlanság önmagunknak és embertársainknak is árthat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2011. december 20. 16:16192.

    Ha két féligazságot megpróbálsz összetenni - nem áll össze egy egyész igazsággá...

     

    Ezzzel  a féligazságok egymás mellé tételével operál a legtöbb kuruzsló sarlatán!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (162)
    2011-12-20  09:10
  11. 2011. december 20. 16:09191.

    Nobel dijat fog kapni : legalabbis nagy szerenyen ezt mondja a videon: megerdemli  es meg fogja kapni

     

     

    No legkésőbb ekkor rá lehet jönni, hogy az öreg kicsit megrokkant agyilag....

     

    Elképzelt hitvilágban él... 70 millió embert céloz meg...

     

    megaLOL

     

    Most olvastam valahol, hogy valaki utánanézett a cégközlönyökben...

     

    2010-es év:

     

    18 milliós éves bevétel, 203 ezer forintos személyi jellegű ráfordítás  - azaz havi bruttó 16.900 Ft-os fiztés a cég embereinek összesen. És 2 milliós adózott eredmény...

     

     

    Nem úgy tűnik, mintha bombasikeres biznic lenne. Biztosan ezért kellett a televíziós gerillamarketing.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_380015 (189)
    2011-12-20  14:09
  12. 2011. december 20. 16:01190.

    Placebo - jó drága pénzen!

     

    Ha legközelebb születnék, esküszöm, ilyen bizniszbe fognék....

     

    Minél drágább, annál jobban veszik a balekok! :-DDD

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (173)
    2011-12-20  11:57
  13. Torolt_felhasznalo_380015
    Torolt_felhasznalo_380015
    2011. december 20. 14:09189.

    igy igaz.

    Tudtad ? O Nobel dijat fog kapni : legalabbis nagy szerenyen ezt mondja a videon: megerdemli  es meg fogja kapni

    előzmény:
    tami2140 (187)
    2011-12-20  13:12
  14. 2011. december 20. 13:54188.
    Valóban. Sajnos mindkét oldalnak van mit tenni.....
    előzmény:
    lila.tulipán (184)
    2011-12-20  12:53
  15. 2011. december 20. 13:12187.
    szerintem aki a bölcsek kövét árulja az a legnagyobb kókler... ha az eberiség birtokában lenne a mindent gyógyító orvosságnak mindenki boldogan örökké élene. de nem ez vann...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2011-12-18  20:29
  16. 2011. december 20. 13:02186.

    A házi praktikák jók :)

     

    Mondjuk bírom, amikor a sógornőm fennhangon papol a természetgyógyászat ellen, kamillateával a kezében :)

     

    Én se veszek pl köptetőt,  mert tökéletesen megfelel a kakukkfűtea, pirított cukorral. De két hét fuldoklás után nem várom tovább a csodát :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (185)
    2011-12-20  12:55
  17. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 12:55185.
    Én Romániában élek .Itt mindenki előszőr orvoshoz megy . Meg itt a természetgyógyásznak rendelkeznie kell alapfoku orvosi diplomával .
    Házi peraktikák alkalmazásától meg egy falu közösége se védett ... mert azok népszokások .
    A prosztamolt kereskedelmi tv Mo-n reklámoza mint ahogy az asztroshow is csak nálatok gazdagitja a jónépet betelefonálásra .
    előzmény:
    lila.tulipán (183)
    2011-12-20  12:47
  18. 2011. december 20. 12:53184.

    csak felírnak valami bogyót, mert nem tudnak jobbat

     

    meg azért, mert ez a beteg elvárása. Különben mihelyst kimegy a rendelőből, már morog, hogy itt ültem egy órát, és még gyógyszert sem kaptam...

     

    Az a baj, hogy ma már a beteg nem bízik az orvosban, mert annyi rosszat hall. Az orvos meg minden betegben a potenciális feljelentőt látja sokszor...

     

    előzmény:
    zsaki71 (182)
    2011-12-20  12:44
  19. 2011. december 20. 12:47183.

    Most csak kiválasztottam találomra egy gyógyszert.

    Vegyünk egy 60 körüli férfit, vizelési panaszokkal.

    A 60 szemes Prostamol olyan 4ezer ft körül van. Megveszi, beszedi mondjuk 4 hónapig, Semmit nem javul, elmegy orvoshoz. 

    Nálunk az urológiai magánrendelésen az első vizsgálat 3000 ft, a kontroll 2000. PSA-t meg ingyen leveszik a laborban...

    Ha itt kezd, első alkalommal kiderül,  hogy prostatatumora van, nem egyszerű megnagyobbodás.

    És még olcsóbb is lett volna az orvoshoz menni elsőnek. 

     

    De ugyanígy mondhatnám a gyomorfájásra való, recept nélkül kapható szereket is. Fáj a gyomrod? Van rá csodaszer... jól elfedi a tüneteket, orvoshoz akkor mész, amikor már vért hánysz, persze az eü lesz a hibás, ha kiderül, már menthetelen vagy. Hónapokig nem mentél orvoshoz, de ha várnod kell két hetet, mert arra van időpont, habzik a szád... (nyilván nem pont rád értem). 

     

    Meg kellene tanulni az embereknek, mikor mi a teendő.  Iszonyú felelőtlenségnek tartom egy csomó szer recept nélküli árulását, tök mindegy, hogy a szó szoros értelmében vett hivatalos gyógyszer vagy csak gyógynövény, vagy homeobogyó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (179)
    2011-12-20  12:30
  20. 2011. december 20. 12:44182.

    Igen, nagyon fontos dolgokat írtál le. Sajnos azonban, még nagyon kevés az orvosok közül az, aki bátran meri használni mindkét módszert. Azért valljuk be őszintén, az orvosok többsége még mindig csak a beteg testrészt kezeli, vagy próbálja gyógyítani és nem Kiss Évat, vagy Kovács Pistát.

    Nem rég volt szerencsém találkozni egy nagyon szimpatikus idősebb doktornővel, aki mindkét módszert alkalmazza. Bevallotta, hogy nagyon sokszor, csak felírnak valami bogyót, mert nem tudnak jobbat, holott nagyon sok esetben csak beszélgetni kellene egy kicsit a beteggel, mondjuk arról, hogy milyen a munkája, a magánélete. Ő mesélte, hogy 98%-ban megnyílnak az emberek, és sokkal könnyebb úgy segíteni és tovább küldeni a betegetet a megfelelő szakrendelésre pl.....

    előzmény:
    lila.tulipán (176)
    2011-12-20  12:12
  21. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. december 20. 12:37181.
    Őszintén? Én nem is engednék anatómiai-élettani alapképzés nélkül praktizálni senkit. Pont azért, mert a kóklerek aláássák a szakma becsületét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (179)
    2011-12-20  12:30
  22. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. december 20. 12:34180.
    Én is ezt próbálom tudatosítani. Ötvözni a kettőt, megfelelő arányban. De csípőből lehülyézni azt, aki mindkét módszerrel élni próbál, vagy csípőből leszarozni azt az orvost, aki alkalmaz ősi therápiákat is, nem kicsit vall ostobaságra.
    előzmény:
    lila.tulipán (176)
    2011-12-20  12:12
  23. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 12:30179.
    Te meg azt nézd meg hány embernek van pénze mannapság kifizetni az orvosi elátásokat .
    Amugy a koklerek mindig is szedték meg szedik az áldozatukat .30 éve a cápaporc volt a csodaszer rák ellen ...s  alig tudták megfékezni a kárt amit ez a hiedelem a világnak okozott .
    előzmény:
    lila.tulipán (176)
    2011-12-20  12:12
  24. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. december 20. 12:30178.

    Persze, hogy nem válaszol. Hiszen értelmes érve nincs. Csak a rettegés a számára ismeretlen iránt. Ezek az emberek azok, akik a járt utat a járatlanért el nem hagynák, akik nem képesek a bokor mögé nézni, mert hátha ott egy veszélyes valami. Félelmeket legyőzni pedig csak úgy lehet, ha az ember szembenéz velük. 

    A csípőből tagadás egy beszűkült elme sajátja.

    Ráadásul ez a fajta térdet csapkodó vihogás még elmegy egy kisiskolásnál, de egy magát pengeelmének hírdető felnőttnél igen gáz. 

    A magukat szkeptikusnak vélők -- pedig nem azok! --folyamatosan a tudományra hivatkoznak. A tudomány mai állása szerint gondolatot veszettül hanyagolják. Pedig nem kellene. A tudomány megállapításai nagyon is képlékeny megállapítások. Hiszen számos betonbiztosnak hitt, kísérletekkel többször bizonyított tanról derült ki, hogy mégsem igaz. Illetve pont az ellenkezője az. Tehát amikor mereven ragaszkodnak a mások által kitaposottnak vélt úthoz, akkor lehet, nagyon is tévúton kódorognak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898298 (172)
    2011-12-20  11:51
  25. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2011. december 20. 12:23177.
    Tudod mi a vicces ebben az egészben .Hogy az orvosokat orvosi módszereket (szerintük tudományost) akarják védik miközben nem néznek szét a világban .A homeot az orvosok terjesztik Romániában és ők írják fel a betegeknek . Mert errefelé bármi baja van az illetőnek a családi orvoshoz megy és onnan küldik tovább . Legtöbb homeos bigyót ,szerkezetet meg a gyógyszertárak forgalmazzák .
    Ez Mo-n is így van sok orvos kever... orvoslás meg homeo már rég összetartoznak és a homeo csak az egyik használható résszellem amihez akkor nyúlnak ha jónak látják .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738772 (175)
    2011-12-20  12:05

Címlap

top