Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Napló Extra Homeopátia
Sziasztok!
Ma a Napló Extrában szó volt egy orvos, és egy természetgyógyász házaspárról, akik állítólag olyan homeopátiás szert találtak fel, ami a szervezet összes betegségére jó.
Voltak olyanok, akik használták ezt a szert és nagyon nagy gyógyulásról meséltek.
Van valaki, aki használta ezt a szert esetleg?
A szkeptikusoknak mondom, igen hiszek a homeopátiában, és hiszek, abban hogy a betegségeket az ember lelke illetve lelki gondjai, idézik elő.
Nagyon kíváncsi lennék olyanokra, akik tényleg használták a szert, illetve tudnak elérhetőséget mondani, mert nem írtam fel a neveket, és még most nem is találom a videótárban az adást.
Köszönet minden válaszért.
semiramis csuz vagy isiaszaval szenved
de aki tudott volna adni szolni erdemben
az meg Mozdonj (jack) vagy a merevfejfedeles rokicas lehet/ne
Köszönöm! .-)
Lesz mit olvasnom az ünnepek alatt..... :_)
És jól felkészülök a verbális harcra. :-DDD
Látom, van itt még bőven olyan himihumi cucc, amik - még.... - nem jutottak el Mo-ra... Uramatyám! :-D
apropó, semiramis hol lehet vajon...? Ő is jól ki tudja osztani az ilyen sarlatánságokban hívőket... :-))))
Mozdonjtol kaptam
http://www.skeptiseum.org/index.php?id=none&cat=medicine
Tényleg jópár embert kihúzna az anyagi csődből. pl szegény devizahiteleseket, kellene Nekik indítani ilyen jós és egyéb csodadoktor c. tanfolyamokat a munkaügyön.
Nem akarom árulni, és nem mérek fel semmilyen igényt sem.
Viszont szerettem volna többet tudni róla, ez miért baj, és téged miért zavar ennyire?
Mivel nekem címezted és nem másnak...:-))
A vízereket inkább nálad kellene megnézni, mert a negatív rezgés hatásai erősen érződnek rajtad (na jó, csak a soraidon, de hát azok meg belőled jönnek, igaz? :-)))
OK, de ilyen humbug miért érdekel egyáltalán részletesebben?
vagy csak felméred a keresletet/igényeket rá?Te is ebből akarsz megélni? Megértelek! a mai munkanélküliségben nem is csodálom! Tényleg jópár embert kihúzna az anyagi csődből. pl szegény devizahiteleseket, kellene Nekik indítani ilyen jós és egyéb csodadoktor c. tanfolyamokat a munkaügyön. Lehet, többet érne, mint a virágkötő és dadaképzőklassan engem is csak a lelkiismeretem tart vissza az ilyen kuruzslástól.
EGyes egyedül te értetted félre....
NÉzesd meg a computered környékén a vízereket - hátha attól van.
De azért még egy kis népnevelés belefér, nem?
Dehogy vagyok, de lehetek, ha akarod! :-))
Szerintem fura úgy párbeszédet folytatni valakivel úgy, hogy nem is neki szánod a mondandódat.....félrevezető és félreérthető.
Szóval otthon vagy a rontások terén is....mijaszösszz (ez tetszik Tőled! :-)))
Te vagy itt a fórum-rendszabályozó, vagy mijjaszösz...???
Arra kattintok válasszal, amiben információt, v. hivatkozást találok.
VAgy tán rontást tettem rád ezzel?
Legyen az csodaszer, vagy jóslás - minél drágábban mérik, annál jobban hisznek benne!
"Felnőtt, cselekvőképes állampolgárként komolyan elhiszed ezt, vagy ennek szerinted van, bármilyen igazság alapja?????????????????????????????? "
Kérlek, mutasd meg hova írtam le, hogy hiszek benne, vagy azonnal vásárolni akarok?
Hallottam egy riportot és érdekelt, szerettem volna több infót megtudni róla.
Ez tényleg akkora gond?
oFF
akartal valamit erdemben is mondani?
Vannak erveid ellenerveid a felvetessel temaval kapcsolatban? Azt szivesen olvasom, de ez szamomra hieretek nelkuli megszolalas egy Forumon.
Nem neked írom, hanem az általad adott linken találtam....
Közkincsnek írtam.... :-))
Szeretne partnerünk lenni és hozzájutni a 4+2-es munkatársi csomag 46 EUR kedvezményéhez?
Kötelezze el magát a Moksa Elixír mellett, vegyen részt küldetésünkben, regisztráljon és azonnal az Öné lehet!
Noch dazu még MLM-ben is forgalmazzák.....
Plusz egy ok a kételkedésre.... :-)
A Moksa Elixír összetevője 84 esszencia, melyeket a homeopátia elvei szerint készítettek.
A 3000 évvel ezelőtt keletkezett, kínai bölcsek által megalkotott Ji-king - a Változások Könyve - (Müller Péter ford.címe: Jóskönyv) szerint 64 élethelyzet létezik.
Ez nekem pont eleg hogy tovabb ne is olvassam
Bruhahahahahahah........ gondolom, akkor ingyen osztogatják, a világ jobbá tételének céljából....
Ma a Napló Extrában szó volt egy orvos, és egy természetgyógyász házaspárról, akik állítólag olyan homeopátiás szert találtak fel, ami a szervezet összes betegségére jó.
Felnőtt, cselekvőképes állampolgárként komolyan elhiszed ezt, vagy ennek szerinted van, bármilyen igazság alapja?????????????????????????????? Jóég! és még hányan vannak, akiknek ezt be lehet ma Magyarországon adni? és, akik sokpénzt adnának a "csodaszerért"???
Bár, ha jól belegondolok, nekem is van ismerősöm, diplomás, nyelveket beszél és JÓSNŐHÖZ jár, fizet is érte! sőt, el is hiszi amit az ott Neki süketel!
Nade, egy biztos, tényleg tudnak valamit ezek a kuruzslók! Vannak, akinek talán a szárított gutyagumit is el lehet adni több 100000 Ftért, bár seni sem vizsgálta, legalábbis szakember tuti nem, hogy mi is lehet ezekben a "csodaszerekben" ?
Én is szívesen lennék kuruzsló, úgy látom, lenne keletje, egy valami visszatart. Sokszor súlyos beteg emberektől vagy azok hozzátartozóitól húznak le egy csomó pénzt, a szemét hazugságukkal. Akik az utolsó szalmaszálba is kapaszkodnak, csak, hogy a szerettükön segítsenek. Na, ez az én szememeben hatalmas bűn, nem tudnám megtenni...és a gyomrom forog az ilyen ún. "természet gyógyászoktól"
No itt van:
Ezt az oldalt már el tudtam érni:
http://termeszetesenergiak.freewb.hu/termekajan lo
Már ez az elixír megnevezés is kb. a "Farm ahol élünk" c. gyereksorozat (XIX. századi amerika) fíling.... :-))))
Ők azok,ugye, a lap alján: http://www.moksaelixir.hu/
Nekem ez hasonlít kicsit a bach-virágterápiára.....