Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
OO-zás iskola helyett
Létrehozva: 2011. december 14. 13:31
Azért nyitom a topikot, mert nagy a zavar a fejekben.
Van három gyermekem, akiket nem viszek iskolába és ovodába, hanem itthon tanítom őket. Az eredményeik kiválóak, és ez az út teljesen legális Magyarországon.
Ha szeretnél az OO-sok táborába tartozni, kérdezz nyugodtan!
Sok szuper blog is van a témában, de minden kérdésedre válaszolok én is.
Érdemes erika mama hozzászólásait visszaolvasni!
Az országunk befogadta őt, bár azzal ő cseppet sem elégedett.
Otthontanító és pedagógusokat gyalázó, édesanya nyelvtani hiányosságai a következők:
- mondatot kis betűvel kezd,
- az igeidőket pontosan nem ismeri,
- van néhány speciális szava melyet a magyar értelmező kéziszótár sem tartalmaz pl.: "nekemesnek" " ezmiatt".
Pontosan milyen kritériumoknak kell megfeleni egy szülőnek ahhoz, hogy otthon oktashassa gyermekét?
Végre! Valaki bemutatta az iskola előnyeit a "gyerek" oldaláról is.
Talán ez már csak mérvadó lehet... Remélem.
Úgy értettem, hogy felsőben már fontosabb iskolába járni. Elhiszem, hogy alsóban anyu is meg tudja tanitani az anyagot...
De a felsőt nehezen hiszem. Ráadásul kiskamasz korban már a legtöbb gyereknél kialakul az igény, hogy mást is lásson, kritikusak lesznek a szülőkkel szemben is.. szeretnének mást is látni, nemcsak a közvetlen környezetet, vagy azt amit a szülők ellenöriznek ill megengednek.
Az én fiamnak pl. 5 tanítónénije van.Most másodikos. Elsőben is ennyi volt.
Ofő, napközis, infó, angol és angol társalgás.
"Amugy, pedig a felső tagozat a fontos. "
Ezt hogy érted?
Bocs, nekem nem teljesen világos.
Iskolája válogatja, nálunk az egy-max. két tanítónénis modell működik, a fiaméknál is.
Nem értem, hogy kelthet ekkora indulatokat a téma...
Egyrészt simán el tudom hinni tantóként, hogy egy szülő akár többet és jobban is tudhat tanítani otthon a gyermekének, mint akár én a suliban.Miért olyan képtelen gondolat ez?
De azt is látom, hogy az iskola nem pusztán az oktatás színtere, hanem olyan közösségi élményeket adó és jellemformáló erő, ahol a gyermek egy mikrotársadalom tagjaként létezik.Éppen ezért meg kell értenie, hogy ha ő egy 20 fős osztály tagja, akkor ő annak az 1/20 része, aki néha lehet főszereplő, de ez nem állandó.
Nem tartom helyesnek, hogy az otthon oktatásban a gyermek nem mérheti magát össze rendszeresen másokkal (ezt néhány reformpedagógia hibájának is tartom), mert tény, hogy önmagához képest kell fejlődnie, de azért valami felé is kell haladnia.Nyilván ez is megvalósítható oo keretein belül, de kevésbé,mint iskolában.
A kisfiam már most várja, hogy a szünet után mehessen iskolába( ez nem azt jelenti, hogy itthon nem jó),mert vannak olyan élményei, amit csak ott kap meg, itthon nem.
Nekem is a legszebb emlékeim a nagy iskolai nevetések,sutyorgások, kirándulások, barátkozások és még sorolhatnám.
Ha visszaolvasom a naplómat, amit 12 éven át írtam és benne volt az általános iskola utolsó 3 éve is,rá kell jöjjek, hogy szinte minden fontosabb közösségi élményem színtere az iskola volt.
A kisfiamnak van egy down-kóros osztálytársa, aki a tagozatos osztályba jár velük együtt.Csodálatos emberke és hihetetlen dolgokat tanított meg a fiamnak.
Múlt héten azzal jött haza a kisfiam, hogy annyira aggódik azért, hogy mi lesz a kisfiúval,ha felnő és ő nagyon szívesen lakna együtt vele pl. egy emeletes házban, hogy ne maradjon a kisfiú egyedül és legyen segítsége.
Sírtam, mert annyira megdöbbentő volt azt megérteni, hogy ezt itthon nem tudtam én így megtanítani neki, annak ellenére, hogy a családban is volt down-os gyermek és a tolerancia nálunk az első és legfontosabb érték.A fiam az iskolai életben tanulta meg és tapasztalta meg mindnezt kézzelfogható valóságában.
Bántások is ugyanúgy érnek minket is, mint az iskolába járókat: időnként egymást bántjuk meg a testvéreimmel és a barátnőmmel, máskor a szüleinkkel adódik ilyesféle konfliktus (sokkal többször, mint azoknak, akik iskolába járnak, hiszen sokkal több időt töltünk velük együtt), máskor meg a szomszédok, a barátok, ismerősök és ismeretlenek kapcsán érnek minket bántások és kudarcok, az utcán, a buszon, a villamoson, a boltban, a postán, stb., szóval ugyanúgy megtanulunk megbírkózni ezekkel, mint mások.
Nem tudom, neked ki a példaképed, hogy van-e egyáltalán, de nekem nagyon is jó példaképnek a saját nagybácsim, aki amellett, hogy minden házkörüli javítani valót el tud intézni és megtanít rá engem is, egyetemi tanár és kémiáról is nagyon sokat beszélgetünk. Kísérleteket is szoktunk végezni együtt, és amikor ezt elmeséltem egy környékbeli lánynak, ő azt mondta, hogy az iskolában jó, ha egy évben egy kísérletet elvégezhet, mert se idő, se pénz, se kellékek ahhoz, hogy rendszeresen lehessen kísérletezni a kémiaórákon, de ha mégis van kísérlet, akkor is csak a tanár végzi, a diákok legfeljebb nézhetik, ki nem próbálhatják. Egyébként további példképeim Einstein és Mozart, akik bárki másnak is lehetnek a példaképei, teljesen függetlenül attól, hogy iskolába jár-e vagy oo-zik. :)
Az a veszély nem fenyeget, hogy egy nem jó fej tanár elvegye a kedvemet valamelyik tantárgytól, mert anyukám a legjobb fej a világon :), de akármennyire szeretem is őt, a történelem nekem mégiscsak olyan dolog, amit nem igazán kedvelek. Ha csak azokból a könyvekből kéne megtanulnom, amiket az iskolások használnak, meg az alapján, ahogy anya elmeséli, akkor bele is gebednék, de nekem szerencsére nem csak 3x45 perces történelemóráim vannak, hanem rászánhatok több időt is, pl. nézhetek történelmi témájú filmeket. Az iskolában erre csak nagyon ritkán adódna lehetőség, úgy kb. 1-2-szer egy évben, és akkor is elmenne egy egész hét egyetlen film végignézésével, mert egy 120 perces filmhez kellene legalább 3 db 45 perces óra (ami heti három történelemórával számolva egy egész hét ugye), de úgy sem érne kb. semmit se, mert ott nem lehet rendesen filmet nézni, mert ha a többiek állandóan ökörködnek körülöttem, akkor nem tudok rendesen odafigyelni, meg különben is elfelejtem péntekre, hogy hétfőn meg kedden miről volt szó a filmben. Egy teljes iskolai nap, aztán házi feladatozás után meg nem néznék történelmi témájú filmet este, hanem inkább valami agyament dolgot pihenésképpen, pl. South Park-ot :D, szóval rendes iskolába járás mellett biztos, hogy nem szánnék időt arra, hogy a legkevésbé szeretett tantárgyamat nézzem a tévében vagy DVD-n, még akkor sem, ha tudnám, hogy sokkal jobban megragadnak dolgok, ha nem csak elolvasom meg meghallgatom, ahogy a tanár elmeséli, hanem meg is nézem, ahogy a színészek eljátsszák a mindenféle történelmi eseményeket.
Azért is szeretek magántanuló lenni, mert nincsenek szörnyű tanáraim, pl. olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel.
Egyébként szeretem a magyart, országos heylesírásversenyekre is járok, stb. ((Oké, ez lehet, hogy nem stimmel, nem tudom, hogy magántanulók mehetnek-e OKTV-re. :) ))
Nem tudom, mire jó az, ha az iskolába járók hülyeségeket csinálnak, "viszik egymást a rosszba", lerészegednek az osztálykiránduláson, kipróbálják a drogokat meg a szexet, csak azért, nehogy lemaradjanak valamiről - merthogy állandóan egymáshoz méricskélik magukat. Velem is előfordul, hogy néha túllövök a célon, de sokkal jobb nekem, hogy nem kell úgy éreznem, hogy kilógok a sorból, ha nem feküdtem még le senkivel 15 éves létemre, és nem próbáltam ki még se a speedet, se a pálinkát, vagyis ha nem kell úgy éreznem, hogy van valamiféle sor, amiből nem szabad kilógni. Semmi szükségem erre. Egyébként szerintem a diákcsínyek megfelelői megvannak mindenkinél, hiszen akik a diákcsínyekben benne voltak gyerekkorukban, azok felnőttként is csinálnak mindenféle őrültségeket, és az életre szóló emlékek teljesen mindegy, hogy az iskolában képződnek-e, vagy máshol: akik csínytevők, azok teszik a csínyt akárhol vannak is, akárhány évesek is, ennek semmi köze az iskolához. Akinek van pl. testvére, annak nagyon hiányozna, ha egyszercsak nem lenne, vagyis igen, meg tudom érteni, hogy akinek voltak az életében iskolai diákcsínyek, az sajnálná, ha nem lettek volna; de nekem egyáltalán nem hiányoznak az "iskolai diákcsínyek", mint ahogy azoknak, akiknek nincs testvérük, azoknak sem hiányzik a testvér: nekik az a természetes, hogy nincs.
És még visszatérve a negatív tapasztalataimra: biztos vagyok benne, hogy azok nélkül teljesen más ember lennék. Azoknak köszönhetően megtanultam, hogy igenis le lehet fogyni, ha odafigyelünk a táplálkozásunkra (és meg is tapasztaltam, nem csak elmélet maradt, mint sokaknak), és megtanultam, hogy becsületesen élünk, mindig igazat mondunk, vállaljuk a tetteinkért (és a tettek elmulasztásáért) a felelősséget, stb., sőt, még azt is megtanultam az oo-zás közben, hogy senkit nem bántunk, nem csúfolunk, stb."
:)
Egy otthon oktatott végzős talán olyasmit írna erre, hogy:
"Először is megtapasztaltam az otthonoktatás hátrányait rendesen: duci gyerek voltam, amikor az oo-zást kezdtük, de attól kezdve anyám egy percre se feledkezett meg a diétámról, szóval nem tudtam jókat nasizni a szünetekben, meg iskola előtt és után, mint a többi gyerek, aki iskolába jár, sose ittam energiaitalt meg kólát se. Ráadásul soha nem titkolhattam el a szüleim elől, hogy milyen a tanulmányi előmenetelem, hiszen mindent tudtak anélkül, hogy bele kellett volna nézniük az ellenőrző könyvembe, amit sokan napokra, esetleg hetekre eldugnak a szülők elől azzal a szöveggel, hogy "beszedték". De hiába kísérte ez végig az életemet, mégis az oo mellett vagyok először is azért, mert visszanyertem a normál súlyomat, ami millióknak többek között azért nem sikerül, mert iskolai körülmények között sokszor csak valami egészségtelen, és ráadásul feleslegesen hízlaló ezt-azt van ideje bekapni az embernek, amitől tovább hízik, másfelől meg azért, mert az oo nem nevelte belém a sunnyogást, hanem mindig őszintén a szüleim szemébe mertem nézni, akkor is, ha egy rám bízott dolgot nem jól, vagy nem időre sikerült elvégeznem.
Igen, én is járok közösségbe, többe is, és igen, nekem is vannak olyan barátnőim, akikkel 12 éve napi 8 órát együtt töltünk: az egyik a testvérem, aki szintén oo-zik (vele nem is csak napi 8 órát :) ), a másik meg a szomszéd lány, aki szintén oo-zik: hol nálunk, hol náluk töltjük a napunkat, szóval együtt tanulunk. Tudom, hogy sokak szerint a testvér nem számít, de tapasztalatom szerint akinek nem a testvérei közül kerülnek ki a legjobb barátai/barátnői, azok bizony boldogok lennének, ha olyan jó kapcsolatuk lenne a testvéreikkel, mint azoknak, akiknek a testvérük a legjobb barátjuk/barátnőjük.
Nem, semmi nem marad ki az életünkből azzal, hogy nem sutyorgunk órán, hiszen mi ugyanúgy sutyorgunk, mint az iskolába járók, csak nem pont órán, hanem egyéb helyeken, ahol nem lenne szabad, vagy legalábbis nem illik. És nem, semmi sem marad ki az életünkből amiatt, hogy nem őrültködünk a szünetben, hiszen mi is őrültködünk, csak nem a szünetben, hanem pl. a játszótéren a többi gyerekkel, meg a kertben, meg mindenhol, tanulás közben is, egész nap.
A piros és fekete pont megfelelője nálunk is megvan, hiszen a piros pontot jutalmazásra, a feketét meg büntetésre találták fel, és nálunk itthon ugyanúgy van jutalmazás meg büntetés, csak nem feltétlenül ilyen adminisztratív eszközökkel. De egyébként Adventben szokás nálunk, hogy gyűjtjük a jócselekedeteinket, és minden jócselekedetért kapunk egy piros pontnak megfelelő matricát, amit felragasztunk egy nagy, kartonból kivágott fenyőre, és mire karácsony lesz, tele lesz a matricadíszekkel: ez is a karácsonyi készület része.
A minket ért igazságtalanságokat ugyanúgy megtanuljuk kezelni, mint más, sőt, talán még jobban is, hiszen minket is ér igazságtalanság, pl. amikor vásárolni megyünk és be akar csapni a boltos, és olyankor reklamálnunk kell - ami olyan dolog, amire az életben nagyon is sokszor szükség van, de amit az iskolába járó gyerekek az iskolában csak elméletben tanulnak meg, nincs rá lehetőségük, hogy kipróbálják, sőt be is gyakorolják, mert ilyet tanítási időben nem lehet, tanítás után meg nagyon kicsi hányaduk jár vásárolni, hogy ilyesmiket megtanulhasson, mert általában az a szemlélet náluk, hogy a gyereknek az a dolga, hogy tanuljon, vagyis a vásárlásokat a szülők intézik, nem a gyerekek. Az oo-val viszont nagyon jól összeegyeztethető: a matematikai alapműveleteket is rendszeresen vásárlás közben gyakorolva tanultuk meg, hogy csak egy példát mondjak.
(folyt. köv.)
Egyik gyerekemél sem volt így. 2 tanitó volt végig.. 1-2 és 3-4ben is..
Matek-környezet- ének, magyar- technika- rajz... és a tesit pedig külön tesitanár tartotta. és aki még mellé nyelvet is tanult- angolt- azt szintén angoltanár tanitotta.
Amugy, pedig a felső tagozat a fontos.
Lillaréka, azért ne feledd, hogy alsóban is-szinte mindenütt-egyetlen ember tanít mindent.
Tesit, matekot, éneket, környezetismeretet...
Sziasztok!
Nem vagyok szülő, végzős vagyok középiskolában, és úgy érzem, talán egy kicsit a gyerek oldaláról is tudom még nézni a kérdést. Remélem, nem baj, ha leírom a véleményem. :)
Először is, megtapasztaltam az iskola árnyoldalát rendesen, visszahúzódó, félénk, szorongó kiskölyök voltam, pluszban duci is, nyilván jó céltábla voltam alsóban, sokszor még felsőben is. De hiába kísérte végig nyolc évemet a sok kisk*csög gúnyolódása, az iskola mellett vagyok.
Értem, hogy az otthon oktatott gyerekek is járnak közösségbe. De tudnak például olyan mély barátságokat kötni, mint én azzal a barátnőmmel, akivel 12 éve naponta együtt töltünk 8 órát? Nem marad ki valami az életükből azzal, hogy nem sutyorognak órán, hogy nem őrültködnek szünetben, hogy nem kapnak piros meg fekete pontot, hogy nem feltételen tanulják meg kezelni az őket ért igazságtalanságokat, bántásokat, kudarcokat?
Nyilván ismernek felnőtteket is, de anyán-apán kívül lesz más példaképük? Persze, egy ideig nem is kell, de szerintem felsőben már fontos.
Azt aláírom, hogy egy rossz tanár egy életre el tudja venni a gyerek kedvét az adott tantárgytól, de ez fordítva is igaz lehet: ha a gyerek nem szereti a törit, de a töritanár olyan jófej, akkor az ő kedvéért csak nekiáll tanulni.
Volt nekünk is szörnyű tanárunk, 10.-ben minden magyaróra arról szólt, hogy szórakoztattuk magunkat, ő meg nem tudott velünk mit kezdeni. Ettől függetlenül szeretem a magyart, országos heylesírásversenyekre küldenek, stb.
És igen, csinálunk hülyeségeket, van jó pár szaktanárink, "visszük egymást a rosszba", ami egy otthon oktatott gyereknél nem fordul ugye elő, és sokszor tényleg túllövünk a célon, de azt gondolom, hogy ezek a diákcsínyek, őrültségek életre szóló emlékek lesznek. Szerintem ez is hiányozhat, ha nem jár valaki iskolába.
És még visszatérve a negatív tapasztalataimra: biztos vagyok benne, hogy azok nélkül teljesen más ember lennék. Azoknak köszönhetően megtanultam, hogy senkit nem bántunk, nem csúfolunk, stb.
Elnézést, kicsit össze-vissza, amit írtam, de késő van már. :)
Felületes oktatás?Hogyan lehet valakit alsóban felületesen megtanítani írni-olvasni stb.Leírtak alapján mondja el az anyagot?Milyen leírtak? Egy elsős-és a többi évfolyamon is- osztályban sokszor 10 féle megközelítésben -vagy többféleképpen-is el kell vmit magyarázni, hogy mindeki megértse.És ez a tanító néni kreativitására van bízva, hogyan találja meg az utat minden gyerekhez-bármilyen tantárgyban-és ez sokszor többet igényel, mint, hogy módszertanilag le van írva hogyan kell vmit megtanítani.Ha alsóban felületes oktatás folyik, akkor abból hogyan lehet építkezni felsőben?
Az otthon oktató erika mama így ír, ilyen helyesen!
"igen betiltanám, és ezért is van az hogy nem járnak a gyermekeim iskolába, de itt sokan nekemesnek ezmiatt."
Egy ilyen tudású embernek van érettségi vizsgája és alkalmas arra, hogy a gyermekét otthon tanítsa.
Talán több szem többet lát alapon nagyobb annak a gyermeknek az esélye, aki óvodai, iskolai közösségbe jár, mint annak a gyermeknek, aki nem, hogy észreveszi valaki miben tehetséges. ;)
A különórákról: vékony jégen járunk ezügyben mi is, hiszen rengeteg olyan dolog van, ami érdekli az enyémeket, de mindenre egyszerűen képtelenség beiratni őket - időhiány -, arról már nem is beszélve, hogy komoly anyagi vonzata is van az ilyen "szakköröknek". Nálunk is az van, hogy kipróbálhatták, kipróbálhatják magukat, és a nem kötelező dolgokba belekóstolhattak eddig is és ezután is. Van ami pl. az iskolás korú lányomnál megmaradt: külön (nemcsak iskolai) nyelvtanulás, művészeti rajz, úszás és télen korcsolya, és van, amivel megismerkedett, de sem tehetsége, sem kedve nem volt hozzá, ezért nem is eröltettük.
Kedves Bergamott, eszembe se jutott, hogy be lenne falazva otthon a lánykád. Szerintem végzett pedagógusnak sem kell lenni ahhoz, hogy egy értelmes ember az alapvető dolgokkal megismertesse a gyermekét, hogy érdekességekkel egészítse ki a tananyagot stb.stb. A kizárólag iskolai és a kizárólag otthon oktatáson kívül létezik még tehát az iskolában és otthon IS tanulás/foglalkozás/kiegészítő információk átadása. Ezt a szülők többsége szerintem meg is teszi: válaszol a gyerkőcök kérdéseire, könyvek és egyéb segédeszközök segítségével bármilyen érdekes témában - játékosan - el lehet mélyülni. Fogalmam sincs, hogy miért tartod rossznak, ha mindkettőben részesül a gyermek (nem hiszem, hogy pár rossz példából, tudatlan szülőből kellene kiindulnod), én úgy vettem észre, hogy csak előnyére válik a csemetéknek. Az enyémek pl. odavannak a gyerkőc lexikonokért, van földgömbjük, a lányom kedvenc műsora a tévében a Hogyan készült, amit az apjával szokott nézni stb.stb. Továbbmegyek, nemcsak az iskolában és otthon, de a gyermek mindenhol tanulhat valami érdekeset, nem kell ahhoz íróasztalnál ülni, és számot adni a tudásáról, mégis gyarapodik a világról szerzett ismeretanyaga . Minél több "ingerrel" találkozik a külvilágban, annál színesebb információcsomagot kaphat.
Javíts ki, ha tévedek, de kár leterhelnie magát az anyának a kizárólag otthon oktatással, hiszen azt a tudást az iskolában is megszerezheti a gyermek. Nehéz elképzelni, hogy akkor marad még megfelelő energia, kedv ahhoz, hogy az érdekes kiegészítések, a játékos formában tanulás megmaradhasson otthoni "desszertnek".
Pontosan ezert kell a gyereknek vele egykoru, ja, korabeli tarsasag, akikkel egyutt no fel, akikkel beleno a jovo tarsadalmaba. Az igazi valo eletben nem csupan jo gyerekek ill illedelmes felnottek lesznek, hanem mindenfelek, akikkel banni kell tudni. Mig a szulo, ha vedett kornyezetben neveli csemetejet, az elegge elzart, valogatott kornyezet. Na jo, nem gondolok arra, hogy lump kornyezetben nojon fel, de arra igen, hogy tudja, ismerje meg, hogy ilyen is van es ezzel egyutt tanulja meg azt is, hogyan tud kulonbseget tenni. Tudja magat hova tenni, beilleszteni.
Ketto, tenyleg, megkerdezi a szulo minden esetben a gyereket?
Harom, kar vitazni,mert aki igy csinalja, az igy, aki ugy, az ugy. Ugyis az eredmeny a fontos.
Ismerek anyukat, aki bejar onkentesnek a gyereke iskolajaba egyutt mennek, egyutt jonnek,mert keptelen a gyerketol elvalni. Pedig le kell szakadni folyamatosan. Meg a ferje munkahelyere is bemenne es ott lenne egesz nap, csak azt nem tudja megvalositani, hogy a gyerek is, a ferj is ott legyen ejjel nappal allandoan. Nemhogy sajat magaval is kezdene mar vegre valamit. Szerintem meg, ha jol alakul a jovo, akkor a ket felfogas szerencses otvozete lesz majd a jovobeli oktatasi forma. Hol bemennek, hol otthon, valami ilyesmi.
Valóban sokkal nehezebb feladat felsőben otthon oktatni.
Azt azért kikérném az alsós tanítók nevében, hogy ők csak felületes oktatást végeznek. :)
Bár egészen pontosan nem értem, mit értesz alatta...a felületes jelző azért kicsit lenézően hangzik.
Persze, nem is kell aggódni azon, hogy tömegek szeretnének otthon oktatni.
Így aztán nyugodtan dolgozhatnak mind a ketten.
A dolog nem ezen áll vagy bukik... :)
Amikor otthon tanultunk, nem 5X45 perces óráink voltak.
Az iskolai 45 percben van jelentés, fegyelmezés, házi feladat ellenőrzés, feleltetés, + az új anyag feldolgozása.
Otthon nyilván sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, nincs fegyelmezés, házi feladat ellenőrzés, stb
És azért lássuk be, ritka a teljes munkaidőben dolgozó otthon oktató édesanya.
Nem karok belekötni a számízásaidba, de két alapvető dolgot nem vettél figyelembe!
Hová teszi a gyerekét míg ő dolgozik, ha mondjuk nincs valaki aki ingyen vigyáz rá?
A napi 8 órás munkához számold már még hozzá azt is, hogy el kell menni és haza kell menni a munakhelyre/ről!
Az egyik csak egy felületes oktatást végez, ugyanis a leírtak alapján mondja el az anyagot. Képtelenség, hogy a magyar nyelvtanhoz is, az ének-zenéhez is, a környezetismerethez is és a rajzhoz is egyarán értsen.
Ez a gondolat is mutatja milyen keveset is értesz a témához.
A tanító nénik nem csak a leírtak alapján mondják el az anyagot. Jó sok munkájuk van abban, hogy ami neked már elvileg természetes, azzá vált. A szaktanárok semmit sem tudnának kezdeni a gyerekekkel, ha nem lenne a tanító nénik (és a gyerekek) kemény alapozó munkája, amit kifejezetten sértően felületesnek neveztél.
Pardon, a végére nem reagáltam.
Mi garantálja, hogy egy iskolába járó gyerek rejtett értékei előkerülnek? Semmi! Vagy olyan is van, hogy előkerül, de a zülő magasról ...
Tehát akárhogy is emeled ki, butaság, hogy a rejtett értékek rejtve is maradnak.
Jó példát hoztál, mert én valóban (elég idétlen szót alkottál) antisportoló vagyok. Ennek ellenére hetente háromszor 16 km-t (oda-vissza) kerékpározok gyerekestől 40 kg csomaggal, mert a gyerek szeretne balettozni, korcsolyázni és táncolni járni.
Követekező évtől pedig (azért akkor mert a feltételnek megszebott kort akkor éri el) citerázni fog. Annak ellenére, hogy nem túl divatos és nekem kifejezetten rossz élményeim vannak a hangszerrel.
Kijelentette, hogy kötni akar, az első szabad percemben beírtam a keresőbe és este már kötni tanultunk.