Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvő,előkészület para
Létrehozva: 2011. december 8. 23:34
Nem találtam hasonló topicot..
Már rég óta le akarom írni és szeretnék..nem tudom mit, tanácsot, megértést? talán.
Szóval párommal több mint 3 éve vagyunk együtt, és nekem Ő az Ő!! Viszont akárhányszor szóba kerül az esküvő téma, abból csak vita van, holott még nem kérte meg a kezem /egy próbaféle volt../ Amiben nagyon nem értünk együtt, a vendégek száma (Ő nagyot akar) és a templomi mizéria /én ateista vagyok/ Valószínüleg a neveltetésünkbeli eltérés és a családi háttérbeli különbség az oka az ellentétnek. Én vagyok a "selejt"..
Tulajdonképpen soha nem voltam házasságpárti, mióta vele vagyok, változott meg a véleményem /előző kapcsolatomban 3x kérte meg a kezem az exem,3x mondtam nemet/ Egyszerűen nem tartottam fontosnak, hogy úgy tegyünk, ahogy az elvárt! Most viszont szívesen venném fel az Ő nevét és hordanék gyűrűt, de ha ez azzal jár, hogy hónapokig idesen rohangálunk ide-oda, mert 130 fős lagzi kell, és a templomban (ami már meg is van..) hülye kérdésekre hazug válaszokat adjak... akkor inkább nem. Kis esküvőt szeretnék, csak azokkal, akik tényleg számítanak, szolid ruhát, aztán beülni a "just married"es autóba és elutazni nászútra. Egy kis kerti parti félét olyan kis fából készült akármivel (nem jut eszembe a neve). Szóval vmi egyszerűt mégsem szokványosat.
Ami miatt most nem beszélünk róla, hogy építkezés előtt állunk, ez elég idő és pénz igényes, aztán a baba is fontosabb.. már nagyon jó lenne igazi, 3 tagú családnak lenni! A leírtak ellenére most már fontosnak tartom, hogy igazi családban férj és feleségként éljünk, de mi az aranyközépút? Most azzal is beérném, ha megkérné a kezem és jegygyűrűt viselhetnék, mely azért mégiscsak egy jelzés, hogy tartozom valakihez, Hozzá! De ha tudjuk, hogy esküvő úgysem lesz, legalábbis egyelőre, akkor szerintem nem fog megkérni.
Kérlek, a negatív kommentektől és kritikáktól kíméljetek. A hasznos tanácsokat szívesen veszem!
részemről ennyi lenne, szülők, tesók és első unokatesók
A református templom részéről kilőve,mivel ahová az anyja jár, oda szegény meghalt apukája is mindig elkísérte és az anyukájának egyszer volt egy kijelentése, hogy "ha esküvőtök lesz, annak itt kell lennie", na ebből volt is vita rendesen... jobb is, ha halogatjuk a dolgot, igazából nem tudom, hogy tudnánk kompromisszumot kötni
Annyi embert hívj meg, amennyit tényleg szeretnél ott látni. Mi eredetileg 80 fős esküvőben gondolkodtunk, aztán mikor összeírtuk a rokonokat (csak azokat,akikkel jóban vagyunk, szeretjük őket és nem kötelezően meghívandó sosem látott nagynénik, sokadunokatesók) meg barátokat, kiderült, hogy 150 fő. :D Ekkor dönthettünk, hogy vagy csak a nagyon szűk család (szülők, tesók) vagy ennyi, mert ezt a keretet felére csökkenteni nem tudtuk volna. Így végül bár nagy esküvőnk volt, de csupa olyan vendéggel, akik őszintén örültek a boldogságunknak és akiknek mi is nagyon örültünk, hogy eljöttek (az összes meghívott közül egy család nem tudott jönni külföldről, betegség miatt, a többiek mind ott voltak, akiket szerettünk volna). Szerintem nem a létszám a fontos, hanem, hogy azok legyenek ott, akiket tényleg szeretnétek. Őszintén mondom, hogy bár picit fárasztó nap volt (főleg a férjemnek, aki 3 héttel előtte eltörte a lábát, így épp megtanult járógipsszel közelekedni az esküvőre :D - de azért reggel 6-ig táncolt), de nagyszerűen éreztük magunkat mindketten az esküvőnkön, jó érzés volt látni hogy a vendégeink jól érzik magukat, egyáltalán nem volt kényszeres a mosolygás. :) Az anyagiak nálunk úgy voltak, hogy semmit nem kértünk a szülőktől, de ők egymással megbeszélték, hogy mindkét részről azonos összeget kapunk, ami hatalmas segítség volt. De ha egy fillért nem adnak az sem lett volna baj.
Ha megegyeztetek már, hogy a gyerekek reformátusok lesznek, akkor az esküvő is lehetne református templomban, nem? Az hozzád is közelebb áll és nyilván a párodnak sincs ellenére, ha már beszéltetek erről.
Köszi szépen :-)
Már azt megbeszéltük, hogy ha lesz esküvő, akkor a templomban két pap lesz, így talán elviselhetőbb..
Párom sem hordaná a gyűrűt, villanyszerelő :-) Én viszont biztos.
Na igen, pont erről beszélek, hogy nem másoknak kell hetedhét országra szóló bulit csinálni, hanem Neked, Nektek, mert a Ti napotok, remélhetőleg az egyetlen ilyen nap. Én vagyok annyira önző, hogy nekem az számít, hogy Mi, /én/ jól érezzük magunkat, de hogy száz emberre hülyén vigyorogni "jól érzed magad?" "minden ok" "a kaja finom volt" "van italod" "itt a süti"...és mindenkivel jópofozni, aztán meg milyenek a családok... hú ez az esküvő ilyen meg olyan volt, de tavaly az xy-é meg amolyan...blööööö
Én mosolyogni szeretnék, de őszintén.. Ha már nem voltam házasságpárti, de mégis hozzámennék, akit szeretek, ez a nap hagy legyen már olyan, amilyennek én szeretném, legalább egy picit! Nem kellenek ajándékok /600. pohár készlet, 15. hőálló edény..stb/ Csak egy nap felhőtlen boldogság és nem görcsölés!
:)
Bevallom Neked, nekünk pont elég lökést adott az azelőtti esküvő, ahonnan átmenekítettük a ruháinkat a sajátunkra. Férjem unokatesója, ők az utolsó bőrt is lehúzzák a szülőről, meg mindenkiről, így volt ez a lakodalmon is. Előre bejelentették, mit kell apósoméknak venni (százezres nagyságrend), ezért akartam elkerülni a kötelező ajándékozást. Én is jól tudom érezni magam más esküvőjén, de vele fenntartásaim vannak (illetve az egész családnak), szóval legkevésbé sem arról szólt a lagzi, hogy osztozunk az örömükben. Ezt sem akartam. Az egész templomosdi, meg a szellemiség úgy egészében fényévekre áll tőle, nevetséges volt látni, ahogy "Isten színe elé vonul", hiszen ez pusztán arról szólt, hogy a szomszéd településről át lehessen menni a parókiára lovaskocsival, aztán vonulni a sorok között vigyorogva. Ráadásul ez a (szülőknek) vagyonokba kerülő házasságkötés két év után felbomlott, ők pedig a bevételt elherdálták, hiszen már előtte megkapták az autót, lakást, mégsem maradt semmijük pár év elteltével.
Én nem hagytam volna, hogy a szüleink fizessék a méretesebb esküvőnk költségeit, mi pedig akkortájt épp építkeztünk, volt jobb helye a pénznek, és a szocpol beharangozott eltörlése miatt döntöttünk úgy, hogy hajrá! Úgyis összeházasodtunk volna, mindegy, hol, mikor, és leginkább, hogyan. Nem volt romantikus lánykérés, a férjem egyszerűen felvetette, hogy összeházasodhatnánk, aztán beszereztük a létező legolcsóbb, de számunkra vállalható gyűrűt, amit nem hordunk azóta sem. Párom biztonsági okokból nem viselheti munkahelyén, ahol az ideje nagy részét tölti, én pedig nem vagyok nagy ékszeres, így magam is elhagytam. Ellenben született két szép gyermekünk, és elég jól megvagyunk, azt hiszem. Az esküvőt pedig az egész család azóta is emlegeti :) (a képeket tároló vinyó azóta tönkrement, szerencse, hogy a család megőrzött néhányat a felvételek közül)
Én nem hagynám az elveimet teljesen földbe döngölni (később úgyis felhánytorgatnám): ha Neked egy református esküvő vállalható, a lelkésszel sok minden megbeszélhető, szerintem ők lazábbak a katolikusoknál, egyezzetek ki abban, de (és most jön a Te feltételed): szűk körben. Ha párodnak így sem felel meg, szerintem sokkal nagyobb gondok adódnak majd a közös életetekben, mint az esküvői szertartás.
A legjobbakat kívánom Neked!