Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"...Bóbita, Bóbita álmos.... vagy pl.- Angliába kell utaznom ###description### -->
A válasz egy verssor
Torolt_felhasznalo_299177
Létrehozva: 2011. szeptember 29. 08:49
Üdv!
Itt egy újabb "agyalós" játék. (..régen indítottam már....
)
Feladat: egy tényközlés, téma felvetésére ismert verssorral reagálni.
Lehet bármilyen dalszövegből, népdalból, operettből, ismert versből idézni.
Példa:
- keveset aludtam --> "...Bóbita, Bóbita álmos....
vagy pl.
- Angliába kell utaznom --> "...Londonban, sej, van számos útca.... "
Kezdő téma legyen, mondjuk: hidegek a reggelek
Jó szórakozást! 
"Mint a csermely, mely vidámon
Tova szökik völgyön, réten,
Hangos, játszi csevegéssel;
Olyan voltál, ifjú éltem.
Olyan voltál, mint a csermely,
Oly átlátszó, kristálytiszta,
Ah, de mint az, lefutottál,
S többé semmi nem hoz vissza."
Bálintffy Etelka: Mint a csermely...
égbolt
"Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;"
Vörösmarty Mihály: Késő vágy
csermely
"Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig-láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom."
/Weöres S.:Holdbéli csónakos/
vágy(álom)
milyen jó neked az élet..
Hogyha jön a csúnya szél,
pici rajkó picit fél...."
/Babits M. Cigánydal/
gyerekkor
Hegedűszó, hegedűszó
hegedű édes zokogása
az a mély hang, a fekete
s a vékony fehér cérnaszála.
Zelk Zoltán: Hegedűszó
Pici lélek
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?
Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem
titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!
Tépi mohón fiatal éve virágait a
férfi s a nő... De ha rádnehezűl a siralmas öregkor,
s hervad a szépség, és rokkan a régi erő,
folyton marja szived táját a hideg keserűség,
kedvtelenűl nézed, hogy süt a nap sugara,
gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:
így veri-sujtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.
(Szabó Lőrinc)
hegedűszó
Fenn a föld, lenn az ég
Elszédültél, mára elég
El kell mennem, ne légy mérges
Vár a mákos rétes
Illés együttes
nászágyunk
Állt a parton ezer asszony
Keszkenővel és virággal
Kik zokogtak, integettek
S én ujjongtam a hajón.
Ady Endre: Asszonyok a parton
Mákosrétes
Nem kell ma annyi fény se, amennyit eltünődve
Nézhet celláján a keserü remete,
S mely vékony sávban reszket, a hűs falba ütődve,
S táncol benne a bánat arany szemete
Tóth Árpád: A remete
(Vagy Kölcsey Remete c. versére gondoltál?)
Keszkenővel
Elnézést!
Közben én lemaradtam.
Arany tőgyén, mely holdnak hívatik,
fehér tejjel táplálja gyermekit,
s hamerre kéjes dombhát domborúl,
tetsző fátyollal rejti, jámborúl,
Ó éjszaka! urasszony éjszaka!
Babits Mihály:Ó éjszaka!
orrszarvú
Ady Endre: Léda a hajón
Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szőnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.
Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást
remete
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyűjtöget,
Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül.
Petőfi Sándor: A puszta télen
reszketek
Arany tőgyén, mely holdnak hívatik,
fehér tejjel táplálja gyermekit,
s hamerre kéjes dombhát domborul,
tetsző fátyollal rejti jámborul -
Ó éjszaka! urasszony éjszaka!
Babits Mihály: Éjszaka
pásztorlegény
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Karinthy Frigyes
tőgyén
Múlt este én is jártam ottan.
Hogy bíbor lázban hánykolódtam,
az üvegajtó állt elém,
a zajtalan, a hangtalan,
csupa ezüst, csupa arany,
a sarka tűz, kilincse fém.
Kosztolányi Dezső
csipkefenyérben
s előtte térdre omolj
és erőt kérj tőle, Életet,
hogy ha eljön a reggel,
tovább vándorolj,
mert utad szép és örök
a Tündér-fényű csillagok között.
Radnóti Miklós : Az Égivándor dala
bíbor lázban
Útfelen száz kis virág int:
"Ülj le közénk, szép gyerek!"
Száz madár mond: "dallok egyet!"
De ő nem hallgatja meg.
Arany János: A gyermek és szivárvány
Tündér-fényű
Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
József Attila : Jőn a vihar
"dallok egyet!"
Köd-konda támadt
rétemre,
virágaimat
megette.
Nagy László: Köd konda támadt
almaszirmok
Ha majd a nyári réten járok,
Eszembe juttok: jégvirágok!
Reményik Sándor: Jégvirág
köd-konda
Hoppá, kimaradt:
jégvirág
Havas üstökünket jégsapkás
Vihar-kölykök hada cibálja
S lábunk alatt Tavasz kacag,
Nyíló kaktusz, aloe, pálma.
(Ady Endre Havasok és Riviéra)
Lent a vén Doberdón fütyül a szél,
elkerül az álom, nem alszom én.
Rőzselángja mellett dúdolgatom,
sújt engem az élet, fogoly vagyok.
Kis tanyám a régi, cseréptetős
szomszédom egy régi jó ismerős.
Asztalomon ott áll amint szokás
egy üveg kadarka, s fehér kalács.
Asszonyom ruhát varr a kis padon
én a hamvas ajkát csókolgatom.
Átölele tartom kis gyermekem,
ő a szabadságrol beszél nekem.
Megzörren az ablak, felébredek
álmos két szememből a könny pereg.
Álom volt csupán hogy szabad vagyok,
sújt engem az élet, fogoly vagyok.
Lassan évek multán időm lejár,
bezörgetnek hozzám, szabad vagy már.
Elindulok lassan hazafelé,
a sok ismerős már nevet felém.
Templom elé érve térdre rogyom,
reszkető kezekkel imádkozom.
Imádkozom hozád bűneimért
Imádkozom hozzád kegyelemért.
/több változatban ismert katonai népdal/
kaktusz