Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anya, te lúzer vagy!

Torolt_felhasznalo_586479
Torolt_felhasznalo_586479
Létrehozva: 2011. szeptember 28. 10:52

Tegnap jó nagy csetepaté volt nálunk otthon. 21 éves főiskolás lányom bejelentette, hogy ő jövőre külföldi egyetemen szeretne tanulni angol nyelven mint a barátnője. És kitalálta, hogy ha nem sikerül ösztöndíjat kapni, vagy csak a tandíjra, akkor a többi pénzt fizessük mi. Férjemmel gyorsan kiszámoltuk, hogy ez 1,5-3 millió forint összeget jelentene.

 

Mondtam neki, hogy 6 milliós svájci frank alapú jelzálog van a házunkon. Van két testvére. Én most tanárként dolgozom, az apja fizetése meg erre nem elég.

 

Ugyan van egy zöldségtermelő kisvállalkozásunk is, de az hol bejön, hol nem.

 

Nem bírjuk már a lányom fizetős főiskoláját is fizetni, meg a két kisebb különóráit, stb.

 

Nagylányom elkezdett hisztizni, a végén közölte: "Anya, te egy lúzer vagy!" Mert a barátnőinek a szülei sikeres vállalkozók, Ausztriában síelnek, valami egzotikus helyre mennek nyáron, a lányok a ruhatárat csak Párizsból és Milánóból veszik, stb. és most mehetnek külföldre tanulni. Ő meg nem.

 

Kiszámoltam neki, hogy 21 évesen mennyibe kerül nekünk tandíjjal, kajával, ruhatárral, telefonszámláival stb. együtt. Ez olyan kb. 110 000 forint. (Másnak egy havi nettó fizetése ennyi).

 

Olyan csúnya veszekedés lett belőle a végén, hogy felszólítottam Őnagyságát, hogy fel is út, meg le is út, most boldoguljon egyedül. Vegyen fel diákhitelt, dolgozzon és menjen el levelezőre, mert én többé egy fillért sem adok neki, aztán nézze meg, hogy ő maga mire megy, ha már as "lúzer" anyja nem vitte semmire. 

 

Pedig nem élünk rosszul Síelni nem megyünk, de minden nyáron 10 napra vagy Balaton, vagy valamelyik tengerpart, a gyerekek Nike, Adidas, Puma és egyéb sportcuccokat kapnak, és minőségi ruhákat. Még hála Istennek soha nem volt gond, hogy elmenjenek fagyizni, mozizni, bulizni, osztálykirándulásra. De ennyit bírunk, többet nem. Luxusra nem telik. 

 

A férjem próbál csitítgatni, de nem  fogok hajlani. Igaz, a lányom sem kért bocsánatot.

  1. 2011. október 16. 14:411101.

    Nekem ez nagyon furcsa, hogy vegre szegeny mer szolna sajat erdekeben,es erre sokan elkezdik itt, hogy o serteget. Nos, en egyetlen szavat sem vettem sertegetesnek,de egyetlen egyet sem. Hogy vegre ki mer allni sajat magaert, az mar sertegetes? Akkor hogy tudjon valtoztani valaha is valamin. Valakik valamivel nincsenek tisztaban, hogy tortenetesen mi az, hogy sertegetes. Az sertegetes, hogy kedves csaladom, lennel szives kivennia reszed a kozos teendokbol? Az sertegetes, ha egy pasinak kicsi a merete es egyebkent sem tud vele mit kezdeni? De a pasiknak az igazsagert betorik a fejuk, tudom, hiusagi kerdest csinalnak belole, ami csupan teny. Az lenne sertegetes, ha ez nem volna igaz, tehat kozepes meretu, es legalabb valamit tudnak nyujtani az agyban. 5 perc,az nektek valami?????Pl.

    B-nek igenis elsosorban onbizalomra van szuksege,azt itt megkapta. Nics ovele semmi baj, csupan azt kell megtanulnia, hogy az onzetlen egyoldalu szeretet nem vezet semmi jora, sehova. Meg kell tanitani a kornyezetunket, hogy tiszteljenek bennunket es akkor megtanulnak szeretni is. Valami ilyesmi. Meg egyszer, B soha nem sertegetett, senkit, elejetol itt vagyok.

    előzmény:
    Phoboszka (1095)
    2011-10-14  18:01
  2. 2011. október 16. 14:311100.

    Tudod, eppen ez a gond, irod, te hogy GONDOLOD. Nos, mi kivulallok gondolhatjuk ezerfelekeppen, a szituacio EGY ADOTT szituacio. Az tudja, aki benne van, vagy legalabb OTT van es latja, erzi, mik tortennek. En pl voltam egy csaladnal, ahol hasonlokeppen kezelte a ferj az asszonyt.  A no egyebkent, kedves, aranyos, ugyes, segitokesz, minden, amit akarsz, de ferj kozeleben lebenul. Mintha ferjnek benito csalanbol levo csapjai lennenek, ha a feleseg megszolal, azonnal beveti oket. De azonnal, mielott meg a felesegnek valami hitele lehetne. Itt pl igy tortent, egy adott esetet mondok el. A feleseg megszolalt, elo akart adni valami nagyon erdekesnek tuno dolgot. A ferj azonnal lecsapott, hogy:"hulye vagy te". A feleseg elkezdett dadoni, hebegni habogni ezutan es valoban hulyekent viselkedett. Ez egy felallas,a ferj nagyon is ugyel arra, hogy a feleseg ne tudjon kitorni belole. Rogton agyon is csapja a kitoresi vallalkozasat, hogy pl foglalkozz inkabb a gyerekkel vagy a haztartassal. El ne hidd, hogy no a buta.

    A nonek persze vannak lehetosegei, vagy belekezd "visszaszolni,", ami kar,mert a ferj a szocsataban legyozi, mivel ez az o fegyvere, egy veget nem ero hiabavalo vallalkozas. Vagy hallgat a no es nyel es nyel... idonkent kitor, majd nyel es nyel.

    előzmény:
    Phoboszka (1095)
    2011-10-14  18:01
  3. 2011. október 16. 14:051099.
    Sajnalom, vegigmentem az egesz hozzaszolasomon es minden hibat kijavitottam, mivel eszelosen rossz gepelo vagyok. Erre tessek,az nlc nem engedi. Bocs...
    előzmény:
    Sissi52 (1098)
    2011-10-16  14:03
  4. 2011. október 16. 14:031098.

    Nem hinnem, hogy nem szolt, hiszen akarmikor nyilatkozik, mindig arrol beszel, hogy szol, csak a helyzte meg rosszabb azutan. Mellesleg hiaba szolsz ismetelten annak, akinek goze incs, hogy is kell ajo szexet csinalni. ..

    En is mar reg felvetettem a humort. Sajnos, ha benne vagy egy helyzetben,nem olyan konnyu. Aki soha nem volt ilyen vagy ehhez hasonlo helyzetben,az el sem tudja kepzelni, milyen ez. Es kilepni vagy valtoztatni sem olyan konnyu, sot nagyon nehez, de eros kitartassal semmi sem lehetetlen. Csak megint nem vagyunk egyformak, mert van, aki a kemeny kuzdelembe beleroppan, van, aki nem. Ezert szegyen a mia ferjet illeti, a feleseget ilyen helyzetbe hozni. Na,meg nem csak csupan ezert.. szegyen. Hany aranyos kis no ment tonkre egy rossz hazassagban, amikor mar csupan vagy mar arnyeka sem volt sajat maganak? En is, mikor elvaltam, akkor mondta a hugom, hogy savanyu uborka voltam a hazssagom idejen, en, aki kozismert humorlada vagyok. Es en NEM VETTEM ezt ESZRE!!!!!

    előzmény:
    Phoboszka (1095)
    2011-10-14  18:01
  5. 2011. október 16. 13:531097.
    Koszi...hogy ilyen vagy.
    előzmény:
    PG13 (1094)
    2011-10-14  17:49
  6. 2011. október 15. 12:151096.

    Szia!

    Most éppen hol tart a kapcsolatod a családdal? Tájékoztathatnál bennünket,mert érdekel a sorsod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  7. 2011. október 14. 18:011095.

    Az elejétől fogva figyelemmel kísérem a topikodat, kicsit olyan érzésem van, mintha egyik végletből a másikba esnél. Naná, hogy nem fog könnyen alkalmazkodni a család, de ha már belekezdtél, vidd végig.

     

    Egyetlen gondolatot szeretnék hozzáfűzni a topikban hozzászólókhoz, a humor, lazaság az életedből mikor veszett el? Túl komolyan veszed magad és mindent, sajnos a nők gyakran képesek teljesen kifordulni önmagukból tökéletes nővé válás felé vezető göröngyös úton. Tanítani kéne nekünk egy kis könnyedséget, lazaságot, mert hamar elsárkányosodunk. Hidd el, h. a legnehezebb természetű ember is könnyen kezelhetővé válik, ha humorosan, csipkelődve közelítesz felé és megteszi amit kérsz! A legrosszabb stratégia kioktatni, számonkérni, netán némán szenvedi és gyűjteni a sérelmeket. Miért is nem kérdezted meg soha az öt perces szex után, h. oké szívem, akkor megvolt a bemelegítés, jöhet a második kör? Nem véletlenül mondják, hogy a humor az élet sava-borsa, fedezd fel újra. Ne legyél besavanyodott, frusztrált, megkeseredett, (sértett), gondolom senki sem kérte tőled ezeket az áldozatokat, vedd egy kicsit könnyebben a dolgokat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  8. 2011. október 14. 17:491094.
    Mellesleg nem magamrol irok...ne szemelyeskedj
    idézet:
    Sissi52 (1091)
    2011-10-14 11:38:11

    Jaj, dehogy szemelyeskedek! Csak hat ezt irtad:  "sorosuveggel a kezeben a TV elott, mikozben kiszol az asszonynak, hogy mennyivel kell ma meg tobbet robotolnia."

    Ez olyan eletkep, ilyet nem csak kirant a az asztal alol az ember....szoval bocsi, csak ezert irtam, hogy gyorsan koltozz! 

    előzmény:
    Sissi52 (1091)
    2011-10-14  11:38
  9. 2011. október 14. 11:401093.
    O, hanyan jartak mar ugy, hogy kipottyantak a kiskosarbol,aztan feltapaszkodtak es menetek tovabb... ezuttal dolgozni.
    előzmény:
    cabron (1082)
    2011-10-13  11:54
  10. 2011. október 14. 11:391092.
    Az emberek meg marslakonak neznek, lenne szornyulkodes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349488 (1085)
    2011-10-13  12:05
  11. 2011. október 14. 11:381091.
    Mellesleg nem magamrol irok...ne szemelyeskedj
    előzmény:
    PG13 (1088)
    2011-10-13  12:13
  12. 2011. október 14. 11:371090.

    Regota koltozni akarok, mondd, hova? Most eppen jo helyem van itt, csak jobb lakast keresek.

    előzmény:
    PG13 (1088)
    2011-10-13  12:13
  13. 2011. október 14. 11:341089.
    Ne izgulj, majd megerti, ha az elet nyakon veri. Ha az ugy jobb?
    előzmény:
    cabron (1082)
    2011-10-13  11:54
  14. 2011. október 13. 12:131088.
    Jezus, ennyire rossz tapasztalataid vannak....azonnal koltozz!
    előzmény:
    Sissi52 (1081)
    2011-10-13  11:48
  15. 2011. október 13. 12:081087.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_823789 (1084)
    2011-10-13  12:02
  16. 2011. október 13. 12:081086.
    Pont ez jutott eszembe, ezt jól és frappánsan szemléltetted. Igazad van, évtizedek (igencsak rossz) megszokásait nem lehet ilyen egyszerűen, ám annál drasztikusabban megváltoztatni! Bár lehetne!:-((
    előzmény:
    cabron (1082)
    2011-10-13  11:54
  17. Torolt_felhasznalo_349488
    Torolt_felhasznalo_349488
    2011. október 13. 12:051085.
    Mondasz valamit. Ha az USA-ban egy autós beszólna a másik közlekedőnek, másnap a bíróságon lenne pellengérre állítva. Ott ez szégyennek számít. Ott udvariasak az emberek egymással, idegenek rádmosolyognak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (1015)
    2011-10-08  10:50
  18. Torolt_felhasznalo_823789
    Torolt_felhasznalo_823789
    2011. október 13. 12:021084.
    Ennyi. Kösz az egyszerűbb szemléltetést.
    előzmény:
    cabron (1082)
    2011-10-13  11:54
  19. Torolt_felhasznalo_349488
    Torolt_felhasznalo_349488
    2011. október 13. 12:021083.
    Te jó ég! Hogy alakult ez így?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  20. 2011. október 13. 11:541082.

    Tudod, ha egy gyereknek pici korától sosem mondtad, hogy ne tegye a lábát az asztalra, akkor nem fogja érteni, ha egyszer csak ráripakodsz, hogy vegye le róla.

     

     

    előzmény:
    Sissi52 (1080)
    2011-10-13  11:44
  21. 2011. október 13. 11:481081.
    Tevedsz, mert ezzel nem nezi le a ferjet egyaltalan. Hogy nezne le, a ferje nezi le ot. Asszem keversz valamit. Ha apunak elkezd magyarazni, apu egybol lelovi ot ujra. Semmi magyarazni valo nincs azon, hogy befejeztem az ingyen cseled eletet, vegyetek ki a sajat reszteket a kozos munkabol. Ennyi. Magyarazgatni, hogy miert? ???Ha nem erti, valoban van rajta mit lenezni. Dehogynem erti,nagyon is felti a sajat poziciojat, az otthoni semmittevest a sorosuveggel a kezeben a TV elott, mikozben kiszol az asszonynak, hogy mennyivel kell ma meg tobbet robotolnia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_823789 (1079)
    2011-10-13  09:33
  22. 2011. október 13. 11:441080.

    Senki nem mondta, hogy B nem hibas a kialakult helyzetben. DE: egy normalis erzelemvilagu ferfi nem viselkedne igy. Nem viselkedne, ha szereti a feleseget. Eddig nem volt takarito, nem hat, en csupan a jovore nezve vetettem fel, mint lehetseges megoldast, ha a csaladdal semmire sem jut tovabbra sem, ill o sajat maga keveset szolgal ezutan,a csalad meg nem hajlando a kozosbol kivenni a reszet,mert a sajatjat kenytelen lesz.

    Valszeg neked sertegetes fobiad van. Ki serteget itt es kit? hogy a nagylany az anyjat, az ugy is maradt,mert o aztan bocsanatot nem ker, legalbbis egyelore, amig meg valoban luzer cseled az anyja. Ha mar nem az lesz, talan egyszer....

    Sertegetes volna, ha pl a ferjenek azt kezdene mondani, hogy pl kicsi a micsodad, nem tudsz vele mit kezedeni. Ilyesmirol szo sincs. Vagy szerinted sertegetes,ha meg meri mondani vegre az igazat? Akkor mi a fenet csinaljon, semmit sem tehet? Akkor nem tud elore lepni. Meghogy sertegetes?????????????????????Megall az eszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_823789 (1079)
    2011-10-13  09:33
  23. Torolt_felhasznalo_823789
    Torolt_felhasznalo_823789
    2011. október 13. 09:331079.

    Egy kapcsolat elromlásában, vagy a fennálló helyzetben annyian hibásak, ahányan benne vannak. Nem csak az apa és nem csak az anya. Mind a ketten, pontosan egyformán.

     

    Szerinted, ha B. odaáll a férje elé és benyögi, hogy "hat figyelj apu, nekem nem jo az 5 perces szex mig kielegited rajtam magadat." - akkor a férj hirtelen észbe kap és érzelemdús egy órát biztosít B-nek innentől fogva, ugye? 

     

    A család úgy viszonyul, követelőzik, ahogy B. ezt eltűri. Ha nem tűri el, hanem a sarkára áll, akkor a család többi tagja akár a feje tetejére is állhat, nem ér el semmit a követelőzéseivel. Ne mondd, hogy nem B. hibája, hogy ezt hagyja.

     

    "Apunak se kell sokat magyarazni, ugyse erti. " - Ha így lenézi a férjét, akkor persze, hogy ő is úgy viselkedik mint egy gyerek és nem úgy, mint egy férfi.

     

    Azt hiszem mégsem értettük félre egymást, nem vagyunk egy véleményen. Az asszony neve nem kuss. Csak akkor, ha ebbe asszony is beleegyezik. B úgy tűnik, évekig beleegyezett. Most jött rá, hogy ez így nem jó és nem mehet tovább. Hát hajrá, én is drukkolok, hogy ebből kihámozza magát. De ne úgy, hogy sértegetni kezdi a másik felet, akinek a hatalmi játszmájába önként és dalolva belement évekig. Tisztázni kell mindkét fél részéről az érzelmeket és azt, hogy a jövőben kinek min kell változtatnia, ha együtt akarnak maradni.

    előzmény:
    Sissi52 (1076)
    2011-10-13  01:37
  24. 2011. október 13. 08:291078.
    Gondolod, hogy az olyan ember, aki éveken keresztül hagyja, hogy a férje minden mondatát, gondolatát felülbírálja, az nem kér engedélyt arra, hogy fizethessen egy takarítónőt? És gondolod, hogy egy olyan férfi, aki szerint az 5 féle asztalra rakott főtt étel mellé még simán elfér egy grill csirke is, hiszen azt csak össze kell dobni, ezt megengedné? Még az is lehet, hogy megpróbálta. Csak éppen felesleges pénzkidobásnak lett titulálva és apjuk megtiltotta. És mint mindent, B. ezt is elfogadta. Persze, ő is hibás abban, hogy ez a helyzet kialakult, de közel nem csak ő.
    előzmény:
    hus (1077)
    2011-10-13  08:15
  25. hus
    hus
    2011. október 13. 08:151077.

    Hiaba is mondod, hogy az anyuka nem tehet rola ahova kerult, nem adok neked igazat. Jo nagy reszese.

     

    Ugyanis.  Ha mindent o csinal, senki nem segit neki a kicsi fian kivul, a nagyobbik lanyanal kozel 120 ezer Ft. ment havonta apanazs csau ugy, a kozepso gyerek es apuka is lustadisznok voltak, akkor anyuka, aki mindent intez, gondolom az anyagiakat is, nem talalt maganak segitseget, ainek fizetett volna a heti  1-2 napi haztartasi munkaban?

     

    Dehogynem.  Sajnos, ha igaz amit mondd, akkor o sajat maga rabszolgaja lett.  Mi lett volna, ha takaritonot fogad fel. Videken ezt konnyen meg lehet oldani. Szereintem tobb no is lehet a falujaban akinek nincs munkaja es viszonylag jo araon elment volna neki segiteni.

     

    Legfeljebb a szerinted erdemtelen gyerek kevesebb penzt kapott volna.

     

    Oszinten, ha egy nonek mindenre telik, csak takaritonorol nem gondoskodik sajat maga kimelesere, akkor az nem  sajat maga aldozata?

    Legalabb a kicsi fiu is tanulhatna rendesen, nem kellene neki ugy ereznie magat, hogy o a cseled anyukaval egyutt. Eleg sok problemat tud az ilyen maga utan vonni a kesobbiekben.

     

    előzmény:
    Sissi52 (1076)
    2011-10-13  01:37

Címlap

top