Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anya, te lúzer vagy!

Torolt_felhasznalo_586479
Torolt_felhasznalo_586479
Létrehozva: 2011. szeptember 28. 10:52

Tegnap jó nagy csetepaté volt nálunk otthon. 21 éves főiskolás lányom bejelentette, hogy ő jövőre külföldi egyetemen szeretne tanulni angol nyelven mint a barátnője. És kitalálta, hogy ha nem sikerül ösztöndíjat kapni, vagy csak a tandíjra, akkor a többi pénzt fizessük mi. Férjemmel gyorsan kiszámoltuk, hogy ez 1,5-3 millió forint összeget jelentene.

 

Mondtam neki, hogy 6 milliós svájci frank alapú jelzálog van a házunkon. Van két testvére. Én most tanárként dolgozom, az apja fizetése meg erre nem elég.

 

Ugyan van egy zöldségtermelő kisvállalkozásunk is, de az hol bejön, hol nem.

 

Nem bírjuk már a lányom fizetős főiskoláját is fizetni, meg a két kisebb különóráit, stb.

 

Nagylányom elkezdett hisztizni, a végén közölte: "Anya, te egy lúzer vagy!" Mert a barátnőinek a szülei sikeres vállalkozók, Ausztriában síelnek, valami egzotikus helyre mennek nyáron, a lányok a ruhatárat csak Párizsból és Milánóból veszik, stb. és most mehetnek külföldre tanulni. Ő meg nem.

 

Kiszámoltam neki, hogy 21 évesen mennyibe kerül nekünk tandíjjal, kajával, ruhatárral, telefonszámláival stb. együtt. Ez olyan kb. 110 000 forint. (Másnak egy havi nettó fizetése ennyi).

 

Olyan csúnya veszekedés lett belőle a végén, hogy felszólítottam Őnagyságát, hogy fel is út, meg le is út, most boldoguljon egyedül. Vegyen fel diákhitelt, dolgozzon és menjen el levelezőre, mert én többé egy fillért sem adok neki, aztán nézze meg, hogy ő maga mire megy, ha már as "lúzer" anyja nem vitte semmire. 

 

Pedig nem élünk rosszul Síelni nem megyünk, de minden nyáron 10 napra vagy Balaton, vagy valamelyik tengerpart, a gyerekek Nike, Adidas, Puma és egyéb sportcuccokat kapnak, és minőségi ruhákat. Még hála Istennek soha nem volt gond, hogy elmenjenek fagyizni, mozizni, bulizni, osztálykirándulásra. De ennyit bírunk, többet nem. Luxusra nem telik. 

 

A férjem próbál csitítgatni, de nem  fogok hajlani. Igaz, a lányom sem kért bocsánatot.

  1. 2011. október 10. 20:161051.

    Az, mellesleg, hogy ferjed megkerdezte, hogy NEKED van-e valakid, azt jelenti, hogy meg mindig teged hibaztat. Az mellekesen sem jut meg eszebe, hogy esetleg o lehet a hibas. Csakis te. Mint mindig mindenben. Szoval meg rettenetes hosszu ut all elotted,  csak az elso lepest tetted meg. Ido az van, igy is, ugy is eltelik. Azert mondd meg neki, ha mar olyan jol beszereztek a Pizzahivo szamot, ne dobjak ki,mert meg szukseguk lesz ra, (ha nem tanulnak meg pl csip csup grillcsirket fozni a sajat kezukkel.) Haha. Feltehetoen nem rendeltek a pizza melle meg vagy 8 mas fogast, ugye, az is jo, ami eppen akad? Tudod mit? Ne felejtsd ki a humort sem, nevess rajtuk egy jot!!!!Ugy konnyebb elviselned az egeszet. Na,megis ki lesz a vesztes, ha te nem leszel ott cselednek,meg a fizeteseidet nem kolthetik magukra?

    Miert lenne az olyan meglepo, ha lenne valakid, hogy valaki teged is emberszamba vesz? Mellesleg szerintem is ez a "legnagyobb" problemad, hogy meg egy pasit kiszolgalhass.  Haha!!!!....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  2. 2011. október 10. 19:421050.

    Egeszen pontosan. Ha ez egy csalad, nos, akkor a csalad erzelmi es gazdasagi kozosseg. Akkor se csinald meg egyszemelyben az ot ember munkajat, meg ha megbecsulik sem. NEM vagy KOTELES.

    Nos,az erzelmek irantad nyilvanvaloan kiderultek. Mivel te szolgalsz mindenkit, luzer vagy. Te vegzed a folosleges munkat is, pl szologondozas. Erzelmek is kiderultek, luzer vagy cserebe meg budos,meg bunko meg budos paraszt, meg hogy mi neked a 4 azaz negy darab munkahelyen helytallni, (szolo, folizas, tanitas, haztartas, gyerekneveles, ja, ez mar 5) csinalj meg tobbet. Aztan mind ebbol erzelmi hasznod nemhogy nulla, de minusz cserebe, Anyagi meg megint nulla, ha jol nezem, hiszen a felnott kisasszony elviszi egyosszegben a havi fizudat leszidasert meg lenezesert cserebe. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1048)
    2011-10-10  16:17
  3. 2011. október 10. 17:461049.

    Tényleg szurkolunk. Ha kell, írjál, mi segítünk. A lányod mondott valamit? Azért jellemző, hogy azt hitték, majd kidühöngöd magad és minden megy a régi úton. Ne add fel. Magadra és a fiadra moss, neki és magadnak főzz, a többiek meg rendeljenek pizzát. Ahhoz mosogatni se kell....

     

    Kitartást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1048)
    2011-10-10  16:17
  4. Torolt_felhasznalo_586479
    Torolt_felhasznalo_586479
    2011. október 10. 16:171048.

    Igen, nekem is állandóan ez csilingel a fejemben... Igenis áldozatnak érzem, ha nem becsülik meg. Ráadásul HIÁBA való áldozatnak.

     

    Nem csinálom tovább. Nekem is csak egy életem van.

    előzmény:
    Sissi52 (1044)
    2011-10-10  15:24
  5. 2011. október 10. 16:161047.
    Csak ne inogj meg :) Szurkolok :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1037)
    2011-10-10  14:17
  6. 2011. október 10. 15:311046.
    Mellesleg nem a levegobe beszelek. Legjobb baratnom a fold alatt. Felaldozta magat a csaladja tuzhelyi oltaran. A csaladja addig is, meg most is el, mint "marci hevesen". Mintha mi sem tortent volna. Sajnaljak persze szegenyt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1043)
    2011-10-10  15:18
  7. 2011. október 10. 15:261045.
    21. szazad, a rabszolgasagot ugy tudom, mar mindenutt eltoroltek. Az onkent vallalt hulyesegen viszont tenyleg nem lehet segiteni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1043)
    2011-10-10  15:18
  8. 2011. október 10. 15:241044.
    Es ne feledd, hogy vagy vagy nem vagy? vesztes, vesztes, vesztes....Ebben all a nagy titok....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1043)
    2011-10-10  15:18
  9. Torolt_felhasznalo_586479
    Torolt_felhasznalo_586479
    2011. október 10. 15:181043.
    Ez tetszett... a "felszabadulás napja és nem április 4..."... Eszembe vésem.. Köszönöm!
    előzmény:
    Sissi52 (1039)
    2011-10-10  14:46
  10. Torolt_felhasznalo_235604
    Torolt_felhasznalo_235604
    2011. október 10. 15:141042.

    Egyetértek!!!

     

    Kitartás!!!

     

    Jót teszel Vele,csak most ezt nem igy látja nyilván.

    előzmény:
    Sissi52 (1039)
    2011-10-10  14:46
  11. 2011. október 10. 15:131041.
    En azt mondanam a ferjed kerdesere, hogy sajnos, nincs senkim, akire szamithatnek. Kisfiam kivetelevel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  12. 2011. október 10. 15:111040.
    Ha valaha is kezdenel eltantorodni, zugjon a fuledben, amit elsoszulotted vagott a kepedbe: vesztes, vesztes, vesztes....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  13. 2011. október 10. 14:461039.

    Nagyon helyes, valahol el kell kezdeni. Nem baj, ha nem akarnak szemetdombon elni,majd eltakaritanak. Ha tiszta ruha kell, ott a mosogep. Pizza,meg hideg etel, ugye az is jo? Nem talaltak fel magukat a konyhaban? Se mashol a lakasban?  Nagy muveszet a fozokanalat megtalalni? A te kezeddel ugy konnyebb? Ferjednek nem volt tul egyszeru azt a csipp csupp grillcsirket megcsinalni? Majd az lesz, ha unja a hideget. Gratula, elkezdted, ne add fel, mi itt vagyunk hatorszagnak.

    Hetvegere fozzel egy ketfogasos kajat, olyat, amit a kisfiad szeret, ugy, hogy maradjon vasarnapra is. Azert a kisfiad kedvencet,mert a jelenlegi allas szerint o nez egyedul teged EMBER-nek,meg sajnos, te sem tartasz egeszen itt, de haladsz. Aztan lepj le valamerre vasarnap a kisfiaddal. Hadd oruljon az a gyermek, megerdemli. Ne takarits. Csak akkor takarits, ha a tobbi csaladtag is. Kibirod, ha ok is kibirjak. Ne felj, mitol felsz? megverni nem fognak, szavakbol meg mar kaptal eleget, megszoktad, nem?

    En csak mondom a magamet, javaslatok, de hidd el, nem rosszak. Ugy vidd veghez a felszabadulasodat, ahogy lehetoseged van ra. De ha sikerul,az lesz a felszabadulas napja,es nem apr. 4. Meglatod, milyen szep is lehet az ELET. Hogy mit erez a csaladod tobi tagja es miert ragazkodnak hozza kormuk szakadtaig. Tedd te is azt, egyenrangu vagy, ugyananyi jogod van az elethez.

    Aztan rajonnek, hogy a hazimunka csak az elso lepes volt....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1037)
    2011-10-10  14:17
  14. 2011. október 10. 14:291038.
    Ezt a szokást lehet tartani továbbra is. Előbb-utóbb majd megunják!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1037)
    2011-10-10  14:17
  15. Torolt_felhasznalo_586479
    Torolt_felhasznalo_586479
    2011. október 10. 14:171037.

    Takarítva, mosva, vasalva nem volt. Kaja pizza meg amit rendeltek/étterem/hideg volt.

     

    Nem jutottunk semmire, én mindenestre mint házvezetőnő sztrájkolok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-10  13:54
  16. 2011. október 10. 13:371036.

    Pontosan igy van, igazad van. Engem is most akartak teritgetni, pedig engem vallasos intezetben neveltettek, eroszakkal, szoval mondtam, higgyetek el, en joban tudom a dorgest. Hogy jo,akkor ne a vallastortenetet nezzem, hanem az Istent, mert az jo. Az valahol megmarad nekem a szivemben,ahhoz nem kell nekem magyarazat, se korites. Annyi, hogy jo ember vagyok, a tobbi a Joisten meg az en maganugyem.

    Igen, itt alternativak alakultak arra az estere, ha a csaldod megsem fogna fel, hogy mi az abra. Hat igazunk volt, van, nem fogjak fel. De teneked elsosorban magadra kell gondolnod, mert ha magadat szereted, meg magadon tudsz segiteni, akkor masokon is. Ha minden rendben van sajat magaddal,akkor tudsz rendet teremteni masokkal. Itt,a hulye Amerikaban ez az elv.

    Csak tartsd magadat nagyon szigoruan az elhatarozasodhoz, neked is egy eleted van, szabad embernek szulettel es nem vagy koteles masok rabszolgaja lenni. Hat persze, sok lemondas van az ember eleteben, de miert nem mehet az a szeretet jegyeben, kulonben mi ertelme van? Es masok is mondjanak le a szeretet jegyeben. Konkretan milyen valtozasok vannak es mit hogyan reagalnak le?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  17. 2011. október 10. 13:271035.
    Ehhez csak annyit, hogy en, miutan elvaltam es mar iskolaskoru gyermekem volt, akkor tudtam meg, mi is a szex. Addig csak konyvekben olvastam rola, nem hittem, hogy valoban letezik ilyen. Tobbet nem irok magamrol, mert nem akarom en is fikaztatni magam, maganugy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-10  12:28
  18. 2011. október 10. 13:251034.
    Nagyon is jol tetted. Ha egy pasinak van tobb szexpartnere,arra buszkenek kell lenni, ja. Ez a juli egy keieleguletlen iszakos kis senki. Sajat sorsaert egy szalmaszalat keptelen keresztbe tenni. Masokat meg, akik mernek, irigyel. Ugyan, mit szol Amerika az ilyen pattogo kis senkikre? Semmit, figyelembe sem veszi, nem szamit. Hogy melyik postkommunista kis apro orszagban kis senkik verik a falba az okluket. Nagy a jelentosege, gondolom. Haha. Nem tudom, vajon neki a zsidok mit artottak szemely szerint. Felolem elhetnek bekeben, mint akarki mas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-10  12:28
  19. Torolt_felhasznalo_687176
    Torolt_felhasznalo_687176
    2011. október 10. 13:081033.

    Én még csak most olvastam a történeted, úgyhogy nem tudom hol tartotok jelenleg! Szégyelheti magát a lányod, hogy így beszél! 13 évesen még én is nehezteltem anyámra amiért nem volt olyan drága cipőm, mint az osztálytársnőimnek, de 21 éves korom előtt bőven kinőttem ebből!

    Ha annyira akar tanulni akkor dolgozozzon és teremtse elő őmaga a pénzt rá! 

    Nevetséges! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  20. 2011. október 10. 13:031032.
    Eh, csak töke van a menyasszonynak, és éppen faképnél hagyták.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-10  01:24
  21. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. október 10. 12:581031.

    Sajnalom, szegenykem. Azt gondoltam egy kicsit komolyabban veszik a dolgot.

    Most van szukseg arra hogy tartsd magad ahhoz amit eldontottel. Ha most nem tartasz ki akkor azt fogjak gondolni, jo anya csak beszel lehiggad es kesz.

     

    Vegezd el a haztartasbanszerintem amit kell nagyjabol de nem mindent ugy mint eddig.

    Hogy viselkedik a lanyod? Egyaltalan mi fogadott otthon es beszeltetek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  22. 2011. október 10. 12:481030.
    Mesélj már, mi várt otthon? Legalább mosogattak, amíg távol voltál?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1029)
    2011-10-10  12:45
  23. Torolt_felhasznalo_586479
    Torolt_felhasznalo_586479
    2011. október 10. 12:451029.

    Igazad van, csak mindig kikészít, ha ilyen emberekbe botlom. Előbb tegyen le valamit, aztán rinyáljon....

     

    Valahol olvastam, de nagyon igaz, hogy soha háborúban nem halt meg sehol annyi ember, mint éppen a hit miatt.. katolikus, református, iszlám, hindu, stb.

     

    Mélységesen tisztelem azokat, akikből a vallásosság a jót és az emberek és a világ megsegítésére való törekvéseket hozza ki. Minden tiszteletem az övék. De akikből azt hozza ki, hogy csak gyűlölni tud mindenkit aki nem ő, azokat megvetem.

     

    Nem mennek a dolgok sehogy. Azt hitte a családom, hogy anya "kitombolta magát", és megy a verkli tovább... És csodálkoznak, hogy nem. Férjem meg is kérdezte, hogy van-e valakim?

     

    Pedig nincs... Eszembe se jutott, csak szeretnék én is egy kicsit "éléni", barátnőzni,  jó könyveket olvasni, színházba járni, vagy csak sétálgatni, szóval élvezni, hogy a háztartáson kívül is van lét..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-10  12:32
  24. 2011. október 10. 12:421028.
    Mesélj, mi történt otthon?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  25. 2011. október 10. 01:151027.
    Szives oromest.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-10-09  11:47

Címlap

top