Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Hű, de rég jártam az nlc-n, már a jelszavamra se emlékszem, kénytelen voltam új nevet keresni :)
Imádom a karácsonyt, a hallgatóim meg szoktak rökönyödni, amikor bejönnek a szobámba és kupacban áll a karácsonyi holmi októberben :)
Már elkezdtem ajándékot vadászni :) Lányom (15 éves) fésülködőasztalt kap (férjem csinálja meg), könyvet, meg nyilván jópár apróságot. Anyósnak könyvet veszek, anyu konyhai eszközöket kap (lenyúltam az összes tepsijét szép lassan, felújítom a konyháját), férjem ügyében várom az ihletet.
előszedtem ma a régi keresztszemes lapjaimat, idén keresztszemes karácsonyi dekoráció lesz, azt hiszem. Fa lila-arany, ez is biztos.
Aki a karácsonyt szereti, csak jó lehet, szóval remélem, az összeszokott társaság ellenére azért szóba álltok újakkal is :)
Sziasztok!
Az én nagyobbom 2,5 éves lesz karácsonykor ,de én még nem csinálok neki idén adventit.Most vagyunk a dackorszak kellős közepén,hiszti hiszti hátán...,tuti minden reggel balhé lenne,hogy miért csak 1et nézhet meg.
Ha mégis kap,akkor úgy oldom meg,hogy mindig azonos helyre,pl az etetőszékébe beleteszem az épp aktuális csomagot.így minden reggel megkapja a magáét,de csak 1-et....
A picim4hónapos lesz,őt bőven leköti majd a karácsonyfa.
Lányok, remélem nem veszitek rossz néven, de még mielőtt elmerülünk a rengeteg ötletben:
http://boldogkaracsonyt.blogspot.com/
Egyelőre eddig jutottam vele, igyekszem minden hasznos információt föltenni majd, de most mennem kell a lányomért a bölcsibe.
Ha van ötletet a tartalmat/formát illetően, ne fogjátok vissza magatokat, és kommenteljetek a blogon is!
Kedves TörPiri!
Csak most tudtam benézni, mert otthon kipurcant a számítógép. Ez azért baj, mert a gyereknek a főiskola miatt minden nap kellene!
Tényleg jó ötlet, hogy az egyik fogás legyen az ajándék.
Most 11-en leszünk (igazi válogatott!), így nem tudom mindenki kérését figyelembe venni.
De lehet, hogy bedobálom a kéréseket egy mikulás sipakba, és csukott szemmel kihúzom a befutókat! Így tuti angyal leszek azok szemében, akiknek teljesítem a kérését!
Szép napot!
http://www.kepernyovedok.com/Screensavers-Karacsony/
itt válogass, vagy írd be a gugliba, hogy karácsonyi képernyőkímélő
Nagyon jó ötleteket hoztatok!
Gyönyörüek a képek!
A linkeket külön köszönöm. A házi gyurmát biztos kiprobáljuk.
Én most csinálom az évi öszi "NAGY PAKOLÁST"!
Lassan bekerülnek a szekrényekbe a nyári holmik és elö jönnek az öszi-téli diszek, dekorációk, no meg a ruhák ,cipök.
Már csak 89 nap!
Olyan kár hogy semmi karácsonyi hangulatjel nincs...
Án úgy készítettem adventi naptárat, hogy vettem hobbi boltban egy olyan fa alapot, ami felakasztható és három vagy négy akasztó van rajta. Erre dekupázsoltam karácsonyi szalvétát, aztán hópasztával, csillag alakú flitterekkel díszítettem. Sajnos most nem tudok képet feltenni, mert el van még téve, a gépen meg nem találtam róla fotót, de valamikor november körül előveszem és teszek fel róla képet. Most én is készítek még egyet a kisfiamnak, de ennek csak rétegelt lemezt fogok vágatni, így jóval olcsóbb lesz, aztán ragasztok, vagy csavarozok rá gombokat, amire lehet akasztani a zsákokat. Ha kész lesz, ezt is felrakom.
Én is szeretnék hozzájárulni az ötleteléshez:
Az én kisfiam is 15 hónapos volt, amikor a nővérével együtt nyitogatta már az adventi zsákokat. Nálunk sem volt sírás, de minden reggel odavezetett az első útja . Aztán december végén eltettük a naptárat és március-április környékén egy beszélgetésben említettük a naptár szót, mire ő izgatottan mutatott a falra, hogy ott volt az adventi naptár .
Nagy élmény nekik és nekünk is .
sziasztok
Szívesen csatlakoznék ehhez a karácsony imádó társasághoz is-ha lehet:) Igyekszem figyelemmel kísérni a lehető legtöbb karácsonyi topikot:)
Már én is nagyon készülök az ünnepre !!!!Már egy két ajángék is megvan:)
Már régóta keresek a számítógépemre egy olyan háttérképet ami hóeséses.És a hópelyhek mozognak:)Tudtok esetleg olyan helyet ahonnan ilyet tudnék letölteni?
Hoztam ill találtam a neten adventi koszorúkat. Az első kettő kép a netről a másik kettőt tavaly én készítettem
Ezekre még úgy fáj a fogam, de megpróbálom majd beszerezni!
Hú, annyi jó ötletet hoztatok. Én is egészen belelkesültem, elkezdtem a kedvenc blogjaimat végigbogarászni ötletek után. Kettőt hoztam nektek is, olvastam, hyog sokan akartok sk ajándékot készíteni:
Fürdősó házilag (ebben egész pici gyerek is tud segíteni, a fürdősót homokozóformákba vagy sütiformába nyomkodni)
Gyurma házilag
Már annyit gondolkodtam, hoyg érdemes-e az idén adventi naptárt csinálni - a lányom október végén lesz két éves, nem tudom menniyre fogná föl, hogy miről van szó. De most amit Xanthia írt - már el is kezdtem keresni az öteltet
Szép napot!
Tomimami köszönöm, beteszem a mélybe a mákot.
Három hónap múlva ilyentájt már túl is leszünk a"nehezén"...
Ma díszítettem őszre a lakást, kikerültek a krizik és a kis madárijesztők. De ahogy halad az idő, mindjárt cserélhetünk is karácsonyira.
Sziasztok!
Alig győzöm visszaolvasni annyit termeltetek.
Az nem nagy baj ha nincsen kicsi a családban, nálunk a férjem szokott adventi naptárat kapni minden évben, és úgy tud neki örülni mint egy gyerek.
Csak tátom a számat a sok gyönyörű kép láttán.
tomimami: nagyon tetszik ez a talp lenyomat, jövőre mentem az ötletet.
csokimanó: ez az adventi naptáras pdf cucc nekem is kellene.
Xanthia: tavaly láttam a neten lego adventi kalendáriumot, gondolkoztam is rajta hogy megveszem.
georgina: nagyon tetszik a falud. Én is nagyon régóta szeretnék egyett, de olyan kicsi a lakás hogy nem tudnám hova tenni. De lehet hogy idén megveszem és lesz ami lesz kirakom legfeljebb az ablakba.
Na megyek . Szép napot mindenkinek!
Sziasztok!
Nekem ez volt a karácsonyi falum, de az idén szeretnék még bővíteni!
na nehogy azt hidd hogy Tomika aludt tej tipus... ő is az az igazi energiabomba. nem kell hogy végig ott üljön melletted, csak annyi, hogy egy kicsit érdeklődjön, aztán ha bármikor meglátja a készterméket, mondhassa, hogy igen, ő is ott volt, amikor ez készült. sikerélmény. ami momentán nálunk annyiba nyilvánul meg, hogy mutogat, hogy ottott-babaszbabasz. tehát tudja, hogy része volt benne.
már a krixkrax rajzai is fent vannak a hűtőn és mondja is, hogy az az ő műve (a maga egyszerű módján)
Szerintem mindenki szereti a meglepetést, vagyis a nagy többség, én pl imádom, legyen az a legapróbb valami akár, de az meglepi legyen, sajnos a párom nem ilyen, ő inkább biztosra megy.
Amúgy igazad van :)
mekkora a picid?
Szerinted/tetek korai még az adventi naptár neki? Nem lenne minden nap sírás,hogy a többit is ki kellene bontani?