Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hüvelyi orgazmus

Bombeszter
Létrehozva: 2004. Április 30. 21:40
Sziasztok!

Nemreg olvastam egy rettentöen jo könyvet:
Paulo Coelho: Tizenegy perc,
es rajöttem valami szörnyüre: nem erzem teljesnek a szexualis eletemet.
Eleg kesön talaltam baratot, es raadasul a baratomnak is en voltam az elsö. Valahogy eljutunk egyröl a kettöre, de valahogy megsem olyan jo mint ahogyan egy könyvben lehet a szenvedelyröl olvasni. Mintha az agyam nem lenne hajlando velem dolgozni. Nem tudom pontosan leirni.
Csak 24 evesen a baratom unszolasara kezdtem el önkielegitest vegezni, elötte barmennyire is furcsanak ereztem magam miatta, nem ereztem semmit sem egyedül. Aztan valahogy megtanultam, csak mintha automatikusan menne minden, csiklot ingerelve el tudok erni orgazmust.
Meg valahogy ugy felek is a dologtol. Hat igen, lehet hogy ez a fö bajom, de allati csunyanak erzem magam. Pedig tudom, hogy ez nem igaz. Csak olyan rettentö nagydarab gyerek voltam, hiaba vagyok most mar szep, megsem erzem jol magam a börömben.
Igazabol az erdekelne, hogy ti is ereztek-e neha ilyet, vagy szerintetek mi az orvossag erre az orgazmus nelküli eletre? Azert megiscsak akkor teljes a szexualitas, ha utana feltöltödünk energiaval, nem? Vagy szerintetek ilyen csak rozsaszin lanyregenyben letezik?
Nem akarom szinlelni a hüvelyi orgazmust, mert nem erdemli meg a baratom hogy atverjem. Csak olyan szomoru tudok lenni a benazasom miatt. Es persze latom hogy a baratomat is zavarja a dolog, minden egyes alkalommal kudarckent eli meg hogy megint nem sikerült. Mar beszeltünk erröl, sokszor, ezerszer, de ugy erzem nem jutottunk tovabb.
Igaz lehet az amit olvastam, hogy a legtöbb nönek nincs hüvelyi orgazmusa? Tudom hogy ezt gyakorolni kell, gyakorolok is szorgalmasan, de az agyamat hogy tudnam ravenni hogy segitsen egy kicsit???

SEGITSEG!!! Tanacstalan vagyok...

Irjatok! Sokat segitene! Elöre is köszönöm!
  1. Torolt_felhasznalo_136039
    Torolt_felhasznalo_136039
    2004. május 16. 00:5676.
    Na még ezen akadt fenn a szemem!
    "A test jólétét kellene leforditani érzelmi szintre. "
    Hát hogy tanulmányozol te?!
    Ha a lelked rendben van, akkor a tested is. Fordítva nem lehet kierőszakolni a dolgot!
    Az "Ép testben ép lélek" nem azt jelenti, hogy ha egészséges vagy, akkor a lelked is az lesz! Ha a lelked egészséges, akkor lesz az a tested is!
    Vagyis: az egészséges test látványa enged következtetni az egészséges lélekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (73)
     
  2. Torolt_felhasznalo_136039
    Torolt_felhasznalo_136039
    2004. május 16. 00:4775.
    Hát, ne haragudj, de én is úgy érzem, hogy valamit kifelejtettél. Úgy a 2. gyerkőc 2 éves kora tájékán, tehát valamivel a szaros pelenka után.
    Az alapján amit leírtál, valóban nem érthető a feleséged elhidegülése. (Hm! Érthetetlen!) Csak tudod a nőknél ez a dolog tényleg lelki eredetű, ezért gondolom, valami kimaradt. Tán mert még magadban sem tisztáztad. Nemtom. De ha így van, kivele!
    "Mindig kettőn áll a vásár. "
    De még mennyire!
    "Két év után nem elégitett ki a dolog"
    Hát apukám, bennünket se! De ez van. Meló van. Mert család van. De van két szüleje a kölkeknek. Aszondom mégis: osztozzatok! A melón.
    "plusz elég sokat veszekedtünk, "
    Naná! 2 gyerek, több meló.
    (Valahogy nem akarják az emberek felfogni, hogy mindenkinek jobb lenne, ha a család körüli teendőket nem felosztanák, hanem együtt végeznék. nem egy időben egy helyen típusú találkozásra gondoltam. Néha én ezt, aztán te azt. . . Ilyesmi)
    "de az ágyban mindig kibékültünk. "
    És szerintem az már csak szex volt. Akkor, ott, azzal nem kellett volna beérned. Avagy: már akkor sejthető volt, hogy ez lesz a vége.
    Az egyébként nem túl színes angol nyelv ezt a dolgot azé olyan szépen megkülönbözteti. Nem szex van, ha szeretsz valakit, hanem "make love". Mint a magyar szerelmeskedés. Szószerint ugye "csináljuk a szerelmet". Rondán hangzik, de micsoda különbség. Szex az lehet bármikor bárkivel - gusztus kérdése mondjuk. De szerelmet csinálni. . . A szerelemhez pedig 2 lélek kell. Ha most tanulmányozod ezeket a dolgokat, akkor tudod pontosan miről beszélek. Ha pedig két lélek valóban egy, akkor az egyik el tudja kapni a másikat, ha az éppen ki akar ájulni a sorból és viszont. Sőt, el is akarja kapni.
    Jóvan, sokat írtam. Összegezve: amit leírtál, abból nem derül ki, mi a valódi oka az elhidegülésnek. Gyanítom valami kimaradt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (73)
     
  3. 2004. május 15. 23:4674.
    Huh!Csak nem beletrafáltam? Szóval iszol te is a problémákra?Persze , csak este!És a baleseted miért zaklatta fel a nejed?Miért nem úgy reagált, ahogy az minden embertől elvárható lett volna -szeretettel támogani, segíteni a gyógyulásodat?Miért???Nem mindent írtál Te itt le! Miért költözött ki a franciaágyról?Miért hidegült el Tőled??? Látod tényleg kettőn áll a vásár. Te most igenis dicsekedtél itt , hogy milyen klassz hapsi vagy, mert visszatérnek hozzád a csajok. de az asszonnyal nem tudsz mit kezdeni.
    De végül is hol itt a probléma? Nejed is jól meg van nélküled -úgylátszik, meg Te is élvezheted a jobbnál jobb orgazmusos nőket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (72)
     
  4. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 15. 21:4173.
    Most ott tartok, hogy sok dolgot megértettem az életemben, sokat tudok, de nem jöttem rá a megoldásokra ! Igy most is sokat hibázok. Pl. benne vagyok egy ördögi körbe. Nektek irok, ahelyett, hogy otthon segitenék, de azért keresem a megoldást !
    Az eddig levonható tanulság. A testet karban kell tartani: MOZGÁS, SPORT, INTIM TORNA, EGÉSZSÉGES
    TÁPLÁLKOZÁS, LELKI MEGERŐSÖDÉS
    A test jólétét kellene leforditani érzelmi szintre. Ez a nehéz. . . . Az emberi kapcsolat javulás szexuáls élet javulást is hozna. Szerintem egy rossz szexuális élet után , ennek feljavitása is hozhatna kapcsolat javulást ! Tehát itt vitatkoznék azzal, hogy ami nem megy ne erőltessük ( Ez persze arra a kapcsolatra igaz, ami volt jó is).
    Hát itt tartok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_136039 (71)
     
  5. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 15. 21:3772.
    Tudom, hogy megtérülne , de itt megint felmerül a kérdés: Hogyan csináljam ? Persze segiteni mindig lehet, de mikor
    lesz eredményes. Sokis azt kérdezi mit lehet csinálni a részeges impotens ffi bandával. Egy biztos kettőn áll a vásár.
    Szzerény véleményem szerint a nőnek kell irányitani . Ha mi kezdeményezünk akkor is a nő adja rá az áldását, tehát ő
    mondja ki a végső szót, hogy fehér v. fekete. Ha szürkét mond kezdődnek a bajok. . . .
    Mindenkinek vannak hibái. Ha valaki tudja a hibáit akkor is elköveti ! Nem direkt, hanem mert a körülményei,
    rákényszeritik, vagy életszemlélete determinálja azt ( meg van irva a sors könyvébe). Nem azt mondom, hogy én
    vagyok a super. Általában tisztában vagyok a hibáimmal. Erőfeszitéseket teszek, hogy megoldjam a helyzetet, de itt a
    neten aktiv, otthon passziv vagyok. Talán tanulhattok az életemből ezért pár dolgot megosztok veletek. A feleségem
    második terhessége idején és utána kb. két évig rengeteget segitettem otthon. Főztem, mostam a szaros pelenkákat,
    vasaltam ( azóta meg tudom számolni a kezeimen, hányszor vasalta ki a ruháimat a feleségem, azaz ezt még mindig én
    csinálom magamnak) stb.
    Két év után nem elégitett ki a dolog, plusz elég sokat veszekedtünk, de az ágyban mindig kibékültünk. Elkezdtem pénzt
    keresni, azaz vállalkozni másodállásban. Anyagilag mindig előbbre jutottunk. Ez ment igy kb. hat évig. Persze otthon
    egyre kevesebbet csináltam, szinte semmit. Igy ment kb. yhat évig. Ekkor volt egy autóbalesetem. Ekkor az volt a
    szóbeli reakciója, hogy hiába töröm magam, ha egy rossz pillanatban mindent elveszitek (életem, anyagi javakat
    /kocsi/). Ez hiába logikus érv és hiába akart racionálisan segiteni mégsem fogadtam szót neki. Miért nem ? Mert a
    verbális közlései ellentétesek voltak a testi gesztusaival. Pl. Abban az időben lett volna a legnagyobb szükségem a
    lelki támaszára és mit tett ? Kiköltözött a franciaágyból. Ebben az időben váltottam a másodállásról , vállalkozásra.
    Hitelekkel és az ezzel járó összes gonddal. Tudom, hogy rengeteg hibás döntésem volt, de ennek ellenére az anyagi
    számitás bejött. Milyen volt a lelkem ? A baleset után gyógyszert, nyugatatókat szedtem. Utána jött az alkohol (Nem
    résszegség, csak este , hogy el tudjak aludni). Mivel sehogy nem éreztem jól magam elkezdtem mozogni. Itt jegyzem meg, hogy sok ember évente elmegy a
    ogorvoshoz felülvizsgálatra. Szerintem minden évben fel kellene keresni egy gyógytornászt is. A mozgás viszonylag
    helyretette a testemet, ami lehetővé tette, hogy foglalkozzam a lelkemmel. Szerintem az utolsó 2-3 évben megismertem
    önmagam. Vallási megközelitésben úgy fogalmaznék, hogy nem tartom jónak a kereszténység azon tanitását, hogy bünösek
    vagyunk, vétkezünk. Ighaz, hogy sokszor rosszul döntünk, mert kevés v. rossz az információnk, v. nem nőttünk fel a
    feladathoz. De EZ NEM BÜN ! Meg kellene érteni a másik embert mielőtt itélkezünk felette (Nem lettem vallásos,
    csak érdekelnek a vallások alapjai).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_136039 (71)
     
  6. Torolt_felhasznalo_136039
    Torolt_felhasznalo_136039
    2004. május 15. 00:2871.
    Nem szívesen folyok bele ebbe a beszélgetésbe, mert meggyőződésem, hogy minden párnak házon belül tudnia kell lerendezni - megbeszélni - a dolgait, problémáit.
    Mint kívülálló, s persze az általad elmondottak alapján mégiscsak kikívánkozik:
    Az, hogy a nejed egy Wellnes hétvégén annyira jól érezte magát, hogy még sírt is, továbbá az, hogy másnap felriadt és nekedesett a kérdéssel, hogy vigyáztál-e, arra enged következtetni, hogy szegénykém igencsak le van/volt strapálva a gyereknevelés-háztartási munka terhivel. Gyanítom ebben nem voltál annyira társa, mint az ágyban szerettél volna lenni.
    Semmi bántót nem szándékoztam írni. Inkább gondolkodj el azon, hátha van ebben valami! És akkor még segítettem is:) Márha megfogadod a tanácsom és kicsit segíted a nőd. Hidd el, megtérül!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (67)
     
  7. Torolt_felhasznalo_136039
    Torolt_felhasznalo_136039
    2004. május 15. 00:2170.
    :))))
    Whoamiról meg siorac40-ről csak annyit, nekem nagyon hasonlít ez a két probléma. Zokogó, de tökéletes férj:)
    előzmény:
    sokis (69)
     
  8. 2004. május 15. 00:0369.
    Jajjjjj, ne ijeszgess!!! Csak nem???
    De hát ő még fiatal! Vagy itt már senkinek semmit nem szabad elhinni?
    No, meg még egy probléma: itt kizálólag nők nem akarnak szerelmeskedni a férjeikkel????
    És mi van a korosodó, elhanyagolt küllemű, sörszagú, impotens férjek hadával? Akiket nem lehet rávenni , hogy néhanapján a sörös krigli helyett mást fogjanak a kezükbe?:-) Vagy évente egyszer-kétszer a házasélet kötelességét ne a megszokott rutinból végezzék mán el!Próbáljanak ki otthon (is) új dolgokat!
    Mert mi feleségek is elvárlnánk legalább megközelítőleg olyan közeledést tőlük, amilyet a netes ismerősük, vagy orgazmus-képes barátnőjüknek adnak!
    S akkor talán még nem is nekünk kéne "kiharcolni" azt a 3-4 havonta egyet:-))) Mert hallgattassék még a másik fél is! :-)))
    Gyerek lányok pnaszkodni!!!!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_136039 (68)
     
  9. Torolt_felhasznalo_136039
    Torolt_felhasznalo_136039
    2004. május 14. 00:5968.
    Te vagy az, Whoami?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (65)
     
  10. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 13. 17:5867.
    Tudtam, hogy ez lesz a reakció. Tulajdonképpen nem bánnám, de igazából nem volt időm (főleg nyugodt) hosszabban kifejteni.
    Ha megengeditek . . .
    Szóval 37 évesen még csak a feleségem volt az első és egyetlen. Ekkor kezdtem el internetezni. Rögtön az elején levelezni kezdtem egy hasonló cipőben járó hölggyel. Pár hónap levelezés után találkoztunk először. Neki a lakhelyén már több futó kalandja volt, de hálón keresztül én voltam az első. Akkor még képet is postán cseréltünk. . .
    Nem felvágni akartam hanem tényeket közölni az aggódó hölgyeknek. Akkor nagyon is bizonytalan voltam magamban, azt sem lehetett előre tudni, hogy az első találkozás mit hoz. A randira készülődve sem éreztem lelkiismeret furdalást és azóta sem. Minden várakozásunkat kölcsönösen felülmúlt az a nap. Talán a téma inditó Bombeszter a hüvelyi orgazmuson kivül (és más hozzászóló is) a közös h. orgazmusban is bizik. Hát nekünk az első találkozáskor a második menetben ez is összejött !!! Igen is nőtt az önbizalmam, de ÉRTETEK !
    Flörtölni nem szeretek. Kell egy kis lelki közelség.
    Sőt jobban szeretem, ha szerelemről van szó.
    Kb. fél éve egy wellnes szállodai tartózkodás alatt a feleségem megkivánt ( úgy évenként egyszer). Szenvedélyesen szeretkeztünk. Még sirt is örömében. Annak ellenére, hogy a szexuális fantáziáim más hölgyekkel sokkal jobban ki lettek elégitve , mégis sokkal boldogabb voltam azon a hétvégén.
    Egy megjegyzés arra, hogy erősitsem azt a szabályt, hogy egy nő mindenre képes azért, hogy LEGYEN és NELEGYEN gyermeke. A mi problémánk akkor kezdődött amikor másodszor terhes lett ( két gyereket terveztünk). A megismerkedésünk elején fél évig szedett tablettát. Azóta rám hárult a feladat. A szállodai hétvégét követő második nap éjjel felkeltett és azt kérdezte : Ugye vigyáztam és nem lesz terhes !!!
    előzmény:
    sokis (66)
     
  11. 2004. május 13. 16:1266.
    Ez igen!
    Lányok sorakozó!!!! :-)))))))))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (65)
     
  12. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 13. 15:2665.
    Bár nem nekem szól a kérdés, de az egyik szereplő én voltam. . .
    Mostanában ha van szex az életemben. akkor nem tartós kapcsolatban. Igaz nem röpke órát igyekszünk együtt tölteni, hanem egy napot . Eddig mindenkivel sikerült orgazmusig jutni. Sőt talán néha én voltam a csúcs. Egy biztos: eddig "egyéjszakás" soha nem volt. Mindenki ráadást követelt :). . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878258 (64)
     
  13. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 12. 12:4264.
    Visszatérve az eredeti témához, volt valakinek úgy hüvelyi orgazmusa, hogy nem tartós kapcsolatban él?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 12. 12:3763.
    Mondják a pasik, hogy a nőket nem lehet kiismerni. Az én esetemben megértem ezt a mondást, mert sokszor még én sem tudom mit és miért csinálok, v. reagálok úgy ahogyan. De legalább ismerem a főbb hibáimat. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239972 (62)
     
  15. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 11. 19:4262.
    Az eddigi hozzászólások szerint holtig kell TANULNI !
    Testileg , lelkileg karban kell magunkat tartani !
    Csatlakozom azokhoz a véleményekhez, hogy szex nélkül a kapcsolat halálra van itélve. De mikor mondhatja az ember, hogy már mindent megpróbáltam és vége. Ha vki házasságot köt, akkor örök hüséget is fogad. Az igazi szerelem feltétel nélküli. . . .
    Ha közös megegyezéssel el lehet válni, akkor minden rendben van. Viszont, ha az egyik fél ragaszkod a másikhoz, szüksége van a másik fél segitségére ( magába zuhan különben), akkor mit lehet tenni ?
    Itt ismételnem kell BOMBESZTERT:
    Elméletben sok mindent tudok: pl. minden embernek ISMERNIE KELLENE MAGÁT !!! és nem csak felületesen, hanem a saját lelkét és mozgató rugóit is.
    Többen nyilatkoztatok, hogy tudjátok mikor kell váltani. Szerintem inkább harminc alatt, mint negyven felett ez a vélemény. . . . Én hiszek a szerelemben, de az elsőt se tudom feledni. Főleg úgy, hogy több mint húsz év után került kátyuba a szekér.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. május 11. 09:0161.
    Mintha magamat olvasnam.
    En is jozan esszel tudtam semmi ertelme, megsem mertem megtenni.
    Hanem kiprovokaltam, hogy O tegye meg. Es en csak beleegyeztem. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878258 (60)
     
  17. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 10. 15:3560.
    Mostmár, hogy túlvagyok 2 hosszú kapcsolaton remélem, hogy fel tudom ismerni azokat a jeleket, amből tudni lehet, nincs tovább, ő sem az igazi. De nem csak felismerni kell tudni, hanem merni is kell megtenni a lépést. Velem ez volt a baj. A határozatlanságom.
    előzmény:
    Csilli (59)
     
  18. 2004. május 10. 15:3059.
    Remelem en is hamarosan uj parra lelek, akivel klappolni fog minden.
    Ha megsem nem fogok 4 evet varni, hanem azonnal hagyom az egeszet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878258 (58)
     
  19. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 10. 15:1858.
    Én is 4 évig voltam együtt az előzővel, és ebből 2 év volt teljesen boldog. Aztán már nagyon sok hullámvölgy következett. Rá kellett jönnöm, hogy nem működik már, bár nem volt könnyű a felismerés.

    Most ismét nagyon szerelmes vagyok és boldog. Mindig jön következő. Bár én remélem, hogy ő már végleges, de nem merek előre tervezni.
    előzmény:
    Csilli (55)
     
  20. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 10. 15:0757.
    Hát, végül is úgy kezdődött, hogy nem kívántam a barátom, inkább másokról fantáziáltam és ugyan úgy voltam vele, mint te, teljesen magamraismertem. Mindig azt mondtam magamban, hát biztos velem van a baj, mert ő végülis figyelt rám, bár az előjátékra nem fektetett hangsúlyt. És nyugtattam magam, hogy biztos jobb lesz később. De igazából nem is volt kedvem hozzá. Ahhoz sem, hogy változtassak valamit.

    Aztán mindent megelégeltem, és igen is nem vagyok frigid, igen is nagyon fontos dolog a szex és ha már nem jó valakivel, akkor a kapcsolatnak is annyi.
    Nem minden a szex, de nagyon fontos!!!
    előzmény:
    csak_én (47)
     
  21. 2004. május 10. 08:4456.
    Ebben is igazad van, hogy van akivel az egyik helyzet jo , mig massal egy teljesen masik.
    De ha a pasi az elejen mar azzal nyagatt hogy szeretnem, az kicsit letor, mert honnan tudjam VELE mi lenne jo?! Es ez nagyon elront mindent!!!!
    előzmény:
    Buksi@ (52)
     
  22. 2004. május 10. 08:4255.
    Koszi a hozzaszolasokat.
    Most kicsit megnyugodtam, hogy megsem csak bennem van vagyis inkabb volt a hiba.
    Csak sajnos 4 ev kellett hogy igazabol be tudjuk vallani, hogy nem mukodik.
    Regebben azt hittem siman kibirnam jo sex nelkul egy kapcsolatban. De most megtapasztaltam, hogy NEM. Ha nem ereztem magam NONEK a masik mellett az bizony mely onbizalomhianyba sodort.
    De szo ami szo remelem jon majd egy ujabb:-).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2004. május 9. 00:2654.
    Biztos senkinek nem mondok ezzel ujat: minden kapcsolat alapja a szex - jo szex osszetart rossz hazassagot / parkapcsolatot, illetve forditva: rossz szex megrontja az amugy jol mukodo kapcsolatot.
    előzmény:
    Csilli (49)
     
  24. 2004. május 8. 22:1853.
    Igen, szerintem sajnos van olyan.

    Korábban talán azt mondtam volna, hogy nincs, csak össze kell szokni, idő kérdése, de mára már azt gondolom, hogy szerelem, odafigyelés ide vagy oda, bizony elképzelhető, hogy annyira mások az ágyban, más a vérmérsékletük, a "vállalkozókedvük", a nyitottságuk, az igényük az erotikára, hogy sehogy sem passzolnak össze. :(

    Átmenetileg, az elején, amikor nagy a szerelem, akkor még lehet, hogy ezeken felül lehet emelkedni, mert az erős érzések csodára képesek. De ha elmúlik a nagy érzés, akkor bizony lehet, hogy kiderül, a lángoló szerelem nélkül már nem tud működni a szex. . .
    előzmény:
    Csilli (49)
     
  25. 2004. május 8. 20:5652.
    Szia!Bizony van ilyen, bár szerintem itt lelki okai is lehetnek az össze nem passzolásnak. Olyan nálam is van, hogy valakivel nem jó az egyik pozitúra, a másikkal viszont igen, valakivel könnyebben elélvezek, valakivel nem. A párodnak sem jó?
    előzmény:
    Csilli (49)
     

Címlap

top