Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvőre kísérő - illik?

Ametyst
Létrehozva: 2011. május 29. 09:50

Sziasztok!

 

Illik egy nőnek esküvőre+lagziba "kísérő" gyanánt egy barátnőjét vinni? Vagy ez ciki? Jobb lenne egyedül mennem? Vagy egyedül megjelenni a cikibb?

 

Úgy alakult, hogy hivatalos vagyok hamarosan egy esküvőre. A meghívás anno még nekem és rajtam keresztül a páromnak szólt, de vele nemrég szakítottam...

Az esküvő és a lagzi vidéken lesz, a vendégségből a páron kívül csak még 2 másik embert ismerek majd, ők mindketten a párjukkal lesznek. Én elmegyek szívesen egyedül is, csak nem tudom, hogy ez belefér-e az illembe, illetve kicsit félek, hogy 2 pár mellé becsatlakozni 5.nek nem lenne olyan jó buli... A házasodó pár egyébként a volt páromat is kb. ugyanannyira ismerte, mint ezt a barátnőt, akire kísérőként gondoltam, tehát ilyen szempontból nem lenne különbség. 

Természetesen a párt is meg fogom kérdezni, de ismerve őket, nem hiszem, hogy nekik gondot okozna, ha a barátnőmmel mennék, viszont érdekelne, mi erről mások véleménye, illetve mit diktál az illem.

 

Köszi előre is a véleményeket! 

 

  1. 2011. május 29. 10:5126.

     Biztos vagyok benne, hogy nem mindenkit párosával hívtak, hisz egy csomó embernek nincs párja, valamilyen oknál fogva. 

     

     Normális esetben a párok nem egymással beszélgetnek, hanem egy vidám társaság van együtt. Lehet ismerkedni és mindenféléről beszélgetni 

     

     

    Mindkettőre kiváló ellenpélda a hugom esküvője.... :X 

    előzmény:
    mikro (24)
    2011-05-29  10:46
  2. 2011. május 29. 10:4625.

    Az esküvőre az megy el, aki akar, én is benézhetnék, ha épp arra járok.

    A lagziba viszont a jó ismerősöket szokták meghívni. Oda nem vinnék vad idegent. Amúgy nem tudom, miért lenne ciki egyedül menni. Milyen veszély fenyeget egy lagziban? Normális esetben a párok nem egymással beszélgetnek, hanem egy vidám társaság van együtt. Lehet ismerkedni és mindenféléről beszélgetni mindkét nem és minden korosztály képviselőivel.

    Egyébként ha nem ismered  a meghívottak többségét, honnan tudod, hogy mindenki a párjával lesz? Ez egyáltalán nem biztos!

     

    Akárhogy is döntesz, jó szórakozást!

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  3. 2011. május 29. 10:4624.

    Így van, ahogy mondod. Egy esküvő az ifjú párról szól, az Ő boldogságukat ünnepli a maghívottak serege. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenkit párosával hívtak, hisz egy csomó embernek nincs párja, valamilyen oknál fogva. Ha akkor neked nem lett volna, téged is egyedül hívtak volna. Gondolj bele. A te esküvőd van. Meghívod a barátnőidet. Természetesen akiknek hosszabb kapcsolatuk van, azt a barátjukkal együtt. Nyilván akik egy hete ismerték meg a pasijukat, azoknak ott nincs mit keresni. Majd a 10 barátnőből 5 azt mondja, hogy bocsi, de épp szakítottunk, had vigyem a barátnőmet, az unokaöcsémet, a szomszéd fiút stb. Vagy, özvegy Józsi bácsi hozza a sakkpartnerét, az elvált Juli néni meg a keresztfiát, sőt a 10 éves Pirike a legjobb barátnőjét, mert azzal érzik jól magukat. Miért is?

    Nyilván kisebbségben leszek ezzel a véleményemmel,de ez van.

    előzmény:
    Ametyst (17)
    2011-05-29  10:30
  4. Torolt_felhasznalo_449277
    Torolt_felhasznalo_449277
    2011. május 29. 10:4523.

    Nem, egészen biztos, hogy ketten is mehettek, jól írtad: a meghívás NEKED szólt plusz egy kísérődnek (aki lehet akár a nagyanyád is). Épp azért, hogy az ő nagy napjukon mindenki jól érezze magát.

     

    Közben eszembe jutott, hogy azért is szólj nekik mindenképpen, hogy ha esetleg egyedül mennél, egy személlyel kevesebbre számítsanak kaja- és ültetésügyileg, ha meg mégis ketten, esetleg a névre szóló ütetőkártyákat tudják módosítani.

     

    Nincs mit... :-)))

     

    Én is mentem már egyedülállóként lagziba, de akkor ott volt a család velem. Gondolták az öregek, majd lesznek ott jó kis facér hapsik, tánc, satöbbi... hát egy fenét... ott ült mind, és még véletlenül sem kért volna fel...

     

     

    Úgyhogy a legrosszabb megoldás egyedül menni (a ceremóniára még szó-szó, de a lagziba már nagyon kényelmetlen, mondom én, pedig én még mozizni is elmegyek egyedül, sőt nyaralni is), mert most képzeld el, egész este ott ülni, mint egy savanyú uborka, hát senkinek nem érdeke...

     

     

    Csak szólj az ifjú párnak előtte, kivel mész, akár barátnő, akár pasi, bemutatni meg ráér majd ott a templom után is.

    előzmény:
    Ametyst (17)
    2011-05-29  10:30
  5. Torolt_felhasznalo_472012
    Torolt_felhasznalo_472012
    2011. május 29. 10:4522.
    szerintem is
    előzmény:
    regan (21)
    2011-05-29  10:44
  6. 2011. május 29. 10:4421.

    afelől biztos lehetsz, h nem fogod elrontani a nagy napjukat, bárkivel mész is

    nem azzal lesznek elfoglalva, h te kivel vagy

     

    a saját napodat viszont kiválóan elb__hatod azzal, ha egyedül mész.

    Ráadásul így még a jószándékú kerítőkkel is számolnod kell.... 

     

    előzmény:
    Ametyst (17)
    2011-05-29  10:30
  7. 2011. május 29. 10:4120.
    pedig jobb ha készülsz erre is
    előzmény:
    Ametyst (18)
    2011-05-29  10:37
  8. 2011. május 29. 10:3919.
    Persze, beszélek velük. Bár, mivel egyelőre nem tudnak a szakításról, így velem tuti 2 fővel számolnak. És természetesen a barátnőm is beszállna akkor az ajándékba, amit közösen veszünk.
    előzmény:
    fórumozok (16)
    2011-05-29  10:25
  9. 2011. május 29. 10:3718.

    Köszi a véleményt!

    Na a "kerítés" most pont nem hiányzik... Még egy estére sem! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_449277 (13)
    2011-05-29  10:24
  10. 2011. május 29. 10:3017.

    A meghívás NEKEM szólt, a páromnak csak azért, mert a meghívás pillanatában a párom volt. Őt külön biztos nem hívták volna meg, mert nem tartozott a baráti társaságukba. 

    Viszont abban talán igazad van, hogy az új státuszommal együtt a meghívás már csak a nekem áll. Semmiképp sem szeretném az ő nagy napjukat elrontani, ez biztos! Ezért is kérdeztem itt előbb...

    előzmény:
    mikro (11)
    2011-05-29  10:19
  11. 2011. május 29. 10:2516.

    beszélj a menyasszonnyal ... mert azért a vacsorát ők állják, akárhogy is nézzük 

    akivel meg mész (legyen az a barátnőd vagy a pár részére ismeretlen pasi) valahogy avval is számolnia kell, hogy ilyenkor vinni kell valami nászajándékot is (vagy te állod az ő részét is) 

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  12. 2011. május 29. 10:2515.

    Azt, hogy mit mond az illem ilyen esetben én sem tudom, de... elmondom én mit tennék.

     

    Ha jól ismered a párt, odamész hozzájuk és elmondod, hogy sajna nem úgy alakultak kettőtök között a dolgok, s ha nekik nem gond, szívesebben mennél a barátnőddel. Mivel jóban vagy velük és a barátnődet is ismerik, kizárt, hogy nemet mondjanak,. Nekik is gondolom fontos, hogy Te is jól érezd Magad. Egyedül én sem mennék. Nincs ebben semmi ciki szerintem, hogy barátnővel mész.....

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  13. Torolt_felhasznalo_999207
    Torolt_felhasznalo_999207
    2011. május 29. 10:2414.

    Ha két személy részére (XY és partnere) szól a meghívó, akár a nagymamádat is viheted. Ha egyedül mész, azt viszont jelezd.

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  14. Torolt_felhasznalo_449277
    Torolt_felhasznalo_449277
    2011. május 29. 10:2413.

    Szerintem fordítva igaz: nem NEKED nem illik egyedül elmenni, hanem az ifjú párnak nem illik valakit egyedül meghívni, praktikus okokból, miszerint csak ott fog ülni, unatkozni stb. Hiába ismersz a vendégseregből két párt, ők nem fognak Veled foglalkozni, a kötelező udvariassági beszélgetésen túl..

     

    Szerintem nyugodtan menj kísérővel, hiszen úgy szólt a meghívásod is. És nem ciki, ha nem ismerik a lovagodat, majd ott a gratulációnál bemutatod egy mondatban és kész. Én inkább a férfi kísérőt választanám, vele tudsz táncolni is. Ha megkérdezed a menyasszonyt, úgyis azt fogják mondani, nekik mindegy, ahogy Neked jó.

     

    Ha jól emlékszem, ha valamelyik familiában facér leányzó üldögélt, akkor az idősebbek próbáltak neki facér fiút keresni a vendégek között, hogy ne üljön egyedül.. Szóval mindenképpen páros mulatság ez.

     

     

    Jó szórakozást!

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  15. 2011. május 29. 10:2212.

    Köszi a megerősítést! :)

    Sajnálom, hogy neked nem volt jó egyedül a húgod esküvője... Én abban reménykedek, hogy mivel ez a lagzi kb. 140 fős lesz, kevésbé lennék feltűnő, akár egyedül, akár barátnőstől...

    előzmény:
    regan (9)
    2011-05-29  10:15
  16. 2011. május 29. 10:1911.
    Szerintem, ha névre szólt a meghívás, akkor annak szólt, akit hívtak. Sokan vannak akik egyedül élnek és őket egyedül hívták, gondolom. Meg lehet kérdezni a házasulandókat. Nyilván nem fogják azt mondani, hogy ne hozd a barátnődet, mert udvariasak és nem akarnak megsérteni, de szerintem nem illik valakit rálőcsölni a házasulandókra, akit egyébként nem hívtak volna meg csak azért, hogy te ne érezd magad egyedül. Ez nem rólad szól!
    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  17. Torolt_felhasznalo_800048
    Torolt_felhasznalo_800048
    2011. május 29. 10:1910.
    Szerintem ne a többségre hallgass :) Nem ők lesznek ott, hanem te. Ha a párt nem fogja zavarni, akkor hajrá :)  Ha úgy érzed hogy a barátnőddel éreznéd a legjobban magad, menjetek együtt. De persze ha fenntartásaid vannak a döntést illetően, akkor gondolom még van időd gondolkozni a dolgon :)
    előzmény:
    Ametyst (8)
    2011-05-29  10:13
  18. 2011. május 29. 10:159.

    szerintem nyugodtan mehetsz a barátnővel

    1. senkit nem fog érdekelni, h kivel vagy, viszont

    2. te így fogod az adott körülmények közt a legjobban érezni magad

     

     

    előzmény:
    Ametyst (8)
    2011-05-29  10:13
  19. 2011. május 29. 10:138.

    Az nem opció, hogy nem megyek el. :) Nagyon szeretem a párt, tudom, hogy várnak és nagyot csalódnának, ha csak azért nem mennék el, mert nincs fiú, akit magammal vihetnék...

     

    A barátnőmmel lenne a legjobb buli, ez biztos, de még várok, mit mond a többség erről :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800048 (4)
    2011-05-29  10:03
  20. 2011. május 29. 10:137.

    egyedül semmiképpen ne menj szerintem

     

    nekem volt szerencsém tegnap a hugom esküvőjén az egyetlen egyedülállóként virítani a 35 fős vacsora társaságban*....  

    Ritka sz@rul éreztem magam. 

     

     

     

     

    * a 60 év alatti résztvevőket tekintve 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. május 29. 10:106.

    Fiú kísérőt, ha nagyon muszáj lenne, tudnék szerezni, de csak olyat aki pl. mind a párnak, mind a társaságnak teljesen ismeretlen lenne. Bár lehet, hogy még ez is jobb lenne, mint egyedül, mert félek, ha egyedül mennék, azt a benyomást sikerülne keltenem (várhatóan sok hasonló korú pasi lesz a lagzin), hogy "szabad a pálya", pedig egyelőre egyáltalán nem vagyok nyitott az ismerkedésre... 

    előzmény:
    ninamyers (3)
    2011-05-29  10:03
  22. 2011. május 29. 10:045.
    szerintem nincs vele semmi gond, csak kérdezd meg előtte a párt.
    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  23. Torolt_felhasznalo_800048
    Torolt_felhasznalo_800048
    2011. május 29. 10:034.

    Azt nem tudom, hogy van-e erre vonatkozólag valamilyen illem, csak a saját véleményemet mondom el.

    Ha a leendő ifjú párt és téged nem zavar hogy a barátnőddel mész és nem egy pasival, akkor szerintem simán hívd el a barátnődet. Ennyi :)

    Én egyébként nyuszi vagyok, egyedül biztos nem mennék el (egy két kivétellel), főleg ha nem sok embert ismernék. Max. csak abban az esetben ha a násznép legalább felét jól ismerném és tudom hogy esetleg más is érkezik onnan egyedül :)

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  24. 2011. május 29. 10:033.

    Nem ismerem ugyan az etikettet, de szerintem "cikibb" barátnővel menni, mint egyedül. Utóbbiban semmi ciki nincs, bár kétségkívül a férfi kísérő lenne a legjobb megoldás. "Ilyet" nem tudsz intézni (barát, testvér, unokaöccs)?

    Voltam jópár lagziban, de a barátnős verzióval nem találkoztam.

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50
  25. 2011. május 29. 10:002.

    Attól kérdezd ezt, akinek az esküvőjére hivatalos vagy. Ők fogják eldönteni.

     

    szerintem..

    előzmény:
    Ametyst (1)
    2011-05-29  09:50

Címlap

top