Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megölte gyermekét az anya
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2011. február 28. 06:29
Hogyan lesz rémálom egy békés babavárásból? Miként válik hallucináló, önmagára is veszélyes bestiává a kismama, amikor elvileg élete legszebb időszakát kezdi meg?
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
Sziasztok,
Nem is tudom,hogyan irjam,igazabol eperke tortenete aktivalta bennem a dolgot,meg az amit a tarsadalmi felelossegvallalasrol irtatok.
Szoval tehetne meg egy ember,aki tud arrol,hogy az ismerose bajban van,nagyon nagy bajban,a szituacio ugyanaz mint ami eperkevel megtortent,csak az ongyilkossagi kiserletet nem a ferfi koveti el,hanem a vegtelensegig agyongyotort no?
Raadasul kulfoldon,a csaladjatol tavol van.
Amit tettem:egy kozossegi portalon nev alapjan megkerestem a kozeli hozatartozot,de az meg nem lepett be,tehat nem olvasta,hogy bajban van a novere.
Nincs telefonszam,e-mail cim megadva,csak a kozossegi portalon levo levelezesi funkcio hasznalhato.
Ennel tobbet nem tudok tenni,mert csak szinten ismerosok altal jutnak el hozzam informaciok szerencsetlenrol,en nem tudok kapcsolatba lepni vele,mert a parja veszi fel mindkettejuk telefonjat,totalis a terror meg a kontroll.
Akkor most ragadom meg az alkalmat,hogy megkerjek mindenkit szoljon az ismerosenek,hogy jelentkezzen be a 4 betubol allo magyar kozossegi portalra es nezze meg az uzeneteit.
Koszonom.
Igen, értem, és az előző hsz-emben le is írtam, hogy mire gondolok. A figyelemre és arra, hogy az apuka is - elvileg - értelmes, gondolkodó ember, akinek meg kellett/lehetett volna hoznia a felelős döntést, hogy akar-e gyermeket egy beteg feleségtől.
Vagy ha nem skizofrén, 'csak' depressziós, akkor mennyire segít neki ő vagy más.
Most már leírok egy személyeset is:
egy hónappal korábban szültem, mint a kiírt időpont, nem voltam felkészülve semmilyen szempontból, alig hagytam abba a munkát, lakást újítottam fel, stb. Teljes rémület volt számomra az, hogy haza kell menni a kórházból, már a gondolattól elsírtam magam. A szülészorvosom a hazamenetel napján 5x (nem viccelek, 5x!!!) jött be a lelkemet masszírozni, ne féljek, jó lesz, ügyes leszek, stb - ez figyelem volt a javából, pedig már rég nem a szülésről beszéltünk. A férjem egyfolytában azt hajtogatta, amikor én féltem, hogy rosszul csinálok valamit (mindent), hogy szerinte minden a legnagyobb rendben, jó anya vagyok, stb. Szorongtam a következő etetéstől (nem indult be a tejem), görcsben volt a gyomrom - ő bíztatott, hogy semmi gond, tragédia nem lesz, akkor majd eszik tápszert a baba - én ettől ki voltam borulva, mert mindenki azt nyomta (gyermekorvos, védőnő, mindenki), hogy csak az anyatej és anélkül nem élet az élet.
Amikor jött a védőnő (akkor találkoztam vele életemben először, mert a lakásfelújítás miatt nem a saját lakásunkba vittük haza a babát, tehát a helyi jött ki látogatni) amikor meglátott, akkor azt mondta, hogy 'nnnnnna, egy sírós, kétségbeesett kismama, mondja, mi a baj, a gyereket ráérek megnézni később is...' - figyelem volt? Az.
És ezek az apró pontok segítettek abban, hogy elhiggyem, nem vagyok egyedül, nem vagyok vacak anya és lassan elmúlott a szorongás az ébredések előtt, elmúltak a rémálmok (amiben mindig azt álmodtam, hogy elveszett a gyerekem, az előbb még itt aludt a mellkasomon és most nincs sehol...) és igazán boldog anyuka lettem.
Később, amikor olvastam a szülés utáni depresszióról egy csomó ismérvet felfedeztem a saját akkori állapotomból - lehet, hogy nekem is volt egy enyhe formája, nem tudom. Ami viszont biztos, hogy egy csomó ember észrevette, hogy figyelniük kell rám és cselekedtek is... és ez nagyon jó.
És ezt most már sok helyen látom a környezetemben (az újdonsült apuka elküldi velem a feleségét egy sütire, hogy kimozduljon és beszélgessünk egy kicsit, addig ő vállalja a gyereket, stb) és én is nagyon figyelek, hogy a barátnőim ne maradjanak egyedül a nehéz gondolataikkal....
Én még véletlenül sem arra gondoltam, hogy küldje el orvoshoz....
(Hozzáteszem, az a házasság is érdekes, ahol egy betegség/probléma kapcsán az a válasz, hogy jogom van nem csinálni, bár ezzel ártok magamnak/környezetemnek/páromnak, de nekem jogom van megtagadni....de most nem is ez a lényeg, tegyük fel, hogy a skizofrén ezt válaszolta volna.)
Én arra gondoltam, hogy ha tudom, hogy a feleségem skizofrén (és nehezen hiszem el, hogy x év alatt ennek nincs jele előttem, a férje előtt), akkor nem feltétlenül vállalok vele gyereket, mert hátha kárt fog tenni a gyerekben. Ha mégis gyermekünk lesz, akkor nem hagyom magára az első héten még annyira sem, hogy elmenjek a TAJ kártyát intézni (vagy gondoskodom arról, hogy mindig legyen vele valaki, hogy ne lehessen probléma.)
Mondjuk ha abból indulok ki, hogy egy skizofrén bármikor képes kárt tenni a gyerekében (nem csak az egyhetesben), akkor egyáltalán nem vállalnék vele gyereket.
Ilyen értelemben - szerintem - az apa is felelős. Nem akarom bántani a szegény embert, mert ezek MIND fikciók, mert fogalmam sincs, hogy valójában mi történt, számomra a Reggeliben közölt infó sem megingathatatlan igazságtartalmú, csak azt mondogatom, hogy valakinek a közvetlen környezetből észlelnie kellett volna, hogy segítségre van szüksége ennek a nőnek. És jelek - ugyancsak a sajtó szerint - voltak....
na, most nagyon nem ezt írtam... az, hogy jóléti betegség a pszichés zavarok egy jelentős része, meg hogy kezelhetőek egy egyáltalán, az két külön dolog.
szóval nem mondok ilyet egy depisnek se. mert aki segítséget ér, az megérdemli, hogy megpróbáljanak nki segíteni.
de itt a kulcs, hogy segítséget kell kérni!!! adni nem lehet akaraton kívül. és itt jön képbe a gyerek.
mit teszekl, ha anyuka beszárkózik, felkapja a gyerekt, és megy, ha hallod az üvöltést, és csak azt modja sírós?
ma már minden zárt ajtók között van... törvényileg szabályozva az egyén szabadségjogát mindenekfölé helyezve sokszor. szóval nem tud senki átmenni a másik sátorba, hgy anyukám, ezt szarul csináld, szállj magadba. vagy elvenni a nagymama, testvér akárki.. még nagyanyám gyerekkorában is teljesen természetes volt, hogy nem az anyja nevelte ténylegesen a gyereket. ma meg??? anya joga mindent felülír...
sajnos én épp benne vagyok a témában. igen, sajnálja az ember az anyukát, stb, de a gyerek élete legalább olyan fontos kéne legyen!!! ez őrület, hgy a cikkben is a gyereket gyógyítóeszköznek tekintik. aztán ha baj lesz, hát mi megpróbáltuk, ez evvel jár... hát no komment....
nem nem tudom a megoldást. nem vagyok csodatévő, , vagy mindent feltaláló. de attól még nem sajnálom agyon az anyukát. egy depisnek pláne nem arra van szüksége, hgy sajnálják!
amúgy a szülés után kialakuló pszichózisoknak csak egy része a depi. nem szerencsés ennyire leegyszerűsíteni.
Nem feltétlenül kapcsol be a túlélési ösztön, a "régi harcos időkben" is voltak "kedélybetegek", vagy "búskomorsággal" küzdők, meg olyanok is, akik kútba ugrottak, gyufát ittak, stb.
Persze a földeken dolgozó asszonyokat senki nem kérdezte meg, hogy hogy érzik magukat, legfeljebb meggyónták a papnak, ha bűnös gondolataik támadtak, de még az se biztos.Mindnesetre a jelenkori depressziósokon nem sokat segít, hogy "jóléti betegségük" van, meg mondhatod ezt valakinek, akinek az is súlyos gyötrelmet okoz, hogy kimásszon a paplan alól, nem, ezzel tényleg nem lehet segíteni senkinek.
Szerinted az életkörülmények lerontása célravezető lenne?
Ha ilyen pikk-pakk meggyógyulna a depresszióból valaki, akkor nem is kellenének gyógyszerek se, csak egy elkerített, ellenőrzött túlélőtábor és hajrá.....
a család, vagy a környezet általában tudja. ha volt orvosnál, védőnő, stb az is. csak joguk nincs semmit tenni. és ha pl a védőnő megy, de nem engedik be, akkor nem mehet, hgy de a ygerek érdeke. nincs hozzá joga, mert az anyuka joga erősebb.
szóval nem arról van ám szó, hogy nem tudják ilyenkor a dolgokat. az a nagyon kevés eset. egyszerűen nem tudnak mit tenni azok se, akik akarnak.
talán kicsit nem éne mindenekfelett az egyént védeni. vagy nem kéne a gyereket az anya tujlajdonának tekinteni.
sokan elfelejtitek, hogy nem lehet embereken akaratuk ellenére segíteni.
és amúgy a depresszió, stb, az tipikusan jóléti betegség. arról is van azért nem egy tanulmány, hogy érdekes módon egy csomó betegség ismeretlen ott, ahol az életbenmardásért kell tenni minden nap.
egyszerűen sokaknak nem kapcsol be a túlélőösztöne. ami egyébként ilyenkor bekapcsolna, ha pl neki kéne a kaját magának gyüjteni, vagy háború lenne, vagy a hideggel kéne küzdeni, vagy nagyragadozók mellett kéne élni...
Ezt próbálom mondogatni minden hozzászólásomban, hogy véletlenül se értsen félre senki : NEM mentség a depresszió, se egyéb idegbajok. Nem menti fel őket a társadalom, ezt itt is láthatod a saját szemeddel...a topik elején még nagy vigyorogva ivartalanításról beszéltek, meg zárjuk akváriumba (ami egyébként terrárium...) , mint a hörcsögöt, aki megette a kölykeit, meg szét kel rúgni a seggét, szerinted KI menti fel?
Azért ezek a reakciók is elég meredekek szerintem, IGEN, borzalmas, felfoghatatlan, hogy valaki (pláne a saját anyja) képes bántani egy kicsi védtelen gyereket, de szerintem ez a "tiltsuk meg, hogy szaporodjanak" és hasonlók a legenyhébb kifejezéssel élve is csőcselék-tempó.
Hogyan lehet szerinted kiszűrni, észrevenni, rájönni, a gyereket megóvni?
Így, ahogy most megy, nyilván nem, ez sajnos sokszor kiderült.
És főleg: kinek a felelőssége, hogy időben észrevegyék, kiszűrjék, megóvják a gyereket?
azt felejted el, hogy eleve pszichózisos szülőről van szó. szóval a hagyományos módok, valaki odaköltözik, stb egyszerűen nem működnek ilyenkor. mert maga a beteg nem hagyja!!
úgyhogy lehet itt fujjogni mindenre, és mindenkire. de vannak kivédhetetlen esetek. illetve amikor még ki lehetne védeni, ahhoz az kéne, hgy ne az anya joga írjon mindent felül, hanem a gyereknek, saládtagoknak is legyenek jogaik.
olvassátok eperke sorait!! jó sokszor!!! hogy miket megtehet valaki. no nem eperke, hanem a férj... gondoljátok nőben nincsen ilyen?? csak mert megadatott a szülés képessége? dehogy nincs. a pszichózis nem válogat a nemek közt. sőt, a terhesség, szülés, kialvatlanság... ha már eleve baj volt.... igen, ezek mellett az emberek mellett ott kéne legyen vki folyamatosan, de nem lehet, mert gyakorlatilag a törvények megtiltják. nem csak eperkét jelentgetik ám fel...
én fenntartom, hgy igen betegség. és pont ezért kéne máshogy kezelni , mert a gyerek is ember!! akkor is ha csak egy napos, vagy órás. nem írhtat felül mindent az anya joga, és nem mentheti fel a társadalom, hogy jajj, depis, stb.
Teljesen normális, amit mondasz, és szerintem az emberek 98%-a gyerek-párti.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy vannak olyan jellegű betegségek, amik szörnyűségekhez vezethetnek, ha nem veszik észre, nem kezelik, vagy illető nem kap időben segítséget.
A depresszió betegség. (Nem, nem kell "ráfogni" semmit és nem győzöm hangsúlyozni, hogy NEM ment fel senkit a tettei következménye alól)
A beteg is áldozat, de nem fogok belinkelni most hétszáz oldalnyi anyagot a depresszióról, de annyit azért elmondok, hogy nem az elfoglaltság hiánya az oka.
Igen, az ember hihetetlenül erős (tud lenni), ésszel alig lehet felérni, hogy háborúban, természeti katasztrófák során, stb. mi-mindent kibír....
Természetesen én is sajnálom, sőt, minden normális ember sajnálja és borzasztónak érzi ezt az esetet.
Egy barátnőm mesélte, hogy az első két hónapot a kisbabájával gyakorlatilag végigzokogta, annyira kilátástalannak tűnt, hogy még valaha az életben lesz alkalma aludni, nyugodtan megfürödni, szexelni.....:)
Úgy érezte, hogy senkit az égvilágon nem érdekel már, hogy mi van vele (előtte a terhesség alatt ugye ő volt a központban, aztán hirtelen a figyelem áttevődött a kicsire), se férjet, se rokonokat, se barátokat.
Hálistennek aztán kievickélt ebből a szörnyű lelkiállapotból, a kislánya már ötéves volt, amikor megismerkedtünk és a barátnőm nagyon jó anyuka.
Próbáld meg megérteni, hogy ez betegség. Nenm, ez nem mentség egyáltalán, eszembe nem jut felmenteni a tette következményei alól, de éppen ez az, hogy ez nem "egy hetet alig volt otthon, már elege lett", hanem BETEGSÉG. Valószínűleg ő lenne a legboldogabb, ha megúszta volna ép ésszel a szülést és az utána következő félévet.
Vállalta, mert gondolom, gyereket akart. Gondolom, tök jó dolgokat képzelt el a közös életükről (a gyerekkel közös életükről), tervezgetett, álmodozott, mittudomén.
A gyerekét senki nem unalomból öli meg, vagy divatból, vagy viccből.....itt már nagyon súlyos problémának kell lennie.
Én ismerek olyan asszonyt, aki óvóhelyen szült........ gondolom, nem kell részletezni, hogy ott, akkor mennyire voltak emberi körülmények, mégis végigcsinálta, ma kilenc unokája, két dédunokája van.
ETTŐL még nem lesz könnyebb annak, aki tegnap szült és belebolondult a hormonális változásokba, vagy bármibe.