Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Legjobb formád

*kezia*
Létrehozva: 2011. február 4. 13:19

 

Sziasztok!

 

Azoknak a jelentkezését várom, akik szeretnek sportolni, tornázni és szívesen beszélgetnének! 

  1. 2012. október 29. 14:204076.

    Sziasztok lányok!

     

    Én is pihi napokat tartottam, főleg mert szombaton buli volt így az is meg a vasárnap is kiesett. Ma lehet megnézzük az új James Bondot úgyhogy lehet ma is kimarad pedig már nagyon lenne kedvem edzeni, vagy hős leszek és éjjel edzek mint a férjem szokott, mígy mi alszunk kint a garázsban :)

  2. 2012. október 27. 19:424075.

    Én csak a comb gyakszikat csináltam onnan. Szerintem is elég kemény volt. 10 kg-val csináltam, hát éreztem rendesen, de azért ment volna nagyobb súllyal is. Az a bajom, hogy nem szeretek "egyedül" tornázni. Kell a motiválás .

    Jaj, már úgy várom ezt a DVD-t. Nekem erre a hétre 6 torna jött össze (nem bírtam ki, annyira intervall hiányom volt). De holnap pihi szigorúan. Azon gondolkodtam éppen, hogy szívesen kipróbálnám a testzsír % csökkentéses tervet. Szerintem a hétre beidőzítem. De mindegyik végén csinálok hasat, egy pár percben, mondjuk Réka 1-2 váltakozva.

     

    Szép estét

    előzmény:
    Lisette (4074)
    2012-10-27  16:22
  3. 2012. október 27. 16:224074.

    Sziasztok!

     

    Melinda,

    tegnap arról az oldalról csináltam súlyzós gyakorlatokat, melyet korábban belinkeltél.

    A combomat nagyon éreztem, hála a guggolásos és kitöréses gyakorlatoknak. Utána jöttek a szokásos Norbis vádli gyakorlatok, majd bicepszre két feladat: karhajlítás állva, koncentrált karhajlítás ülve. Tricepszre egy feladatot csináltam: karnyújtás ülve. Végül RR Add önmagad 2-ről volt a pici has.

    Összességében vegyesek voltak az érzéseim. A comb nagyon kemény volt, a tricepsz is, viszont a bicepszet nem éreztem meg annyira. Persze ezt ki lehetett volna küszöbölni nagyobb súlyok használatával... Viszont időben nagyon hosszú volt az edzés, hiszen egy gyakorlatot a megadott 5 sorozatban végeztem, a sorozatok között 1 perces pihenőt tartva. Ráadásul kicsit körülményes volt mindig az időt nézni. 

     

    Nekem ma lesz a has+popsi erősítés a Maxról, már várom! :) Holnap pihenőnap, és így rendben is vagyok, mert meglesz az 5 edzés.

     

    Nem bírtam ki, tegnap megkérdeztem Enikőt facebook-on, jövő héten elérhető lesz a Zóna Light letölthető változata. :)

    előzmény:
    Melinda_ (4073)
    2012-10-27  15:46
  4. 2012. október 27. 15:464073.

    Sziasztok!

     

    Én nem merem bevállalni ezt a fajta tornát. Meg az is zavar, hogy nem értem.

     

    Tegnap bevállaltam a tabatát (3 kilós súlyzóval), de ismét rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való, nem jön be. Maradok a jól bevállt intervall edzéseknél. Szóval tegnap a tabata után lenyomtam még a has és far zónát a maxról. Egész jól ment, pedig azt hittem nem fogom tudni végig csinálni. Bokasúlynak még mindig csak fél kilós, a súlyzóm, a hajlatban 3 kilós. Ezzel a kombinációval már megy simán, úgyhogy lehet legközelebb emelem a bokasúlyt 1 kilóra. A tornára visszatérve úgy dönöttem maradok a heti 3 intervall mellett, kell ez nekem, mert a hasamon írtó hamar meglátszik, hogy kevéske a heti kettő kardió. Ma nem volt suli se, meg dolgozni sem kellett, ennek örömére lenyomtam a zóna 2-ről a kardió intervallt. Kellett ez már nagyon :-), most valahogy nagyon hiányzott. Utána még hozzátettem Réka második DVD-ről egy pici hasat. Így volt teljes a kép :-). 

     

    Ti pihiztek ma? Vagy ment egy kis torna?

     

    További szép hétvégét Mindenkinek!

    előzmény:
    klikk01 (4072)
    2012-10-26  10:44
  5. 2012. október 26. 10:444072.

    Sziasztok!

     

    mostanában kissé keveset jövök, mert nem Enikős tornát csinálom, hanem ezt a Shaun - T Insanityt.

    Nagyon bejött, gyorsan tovább izmosodtam és a combom nagyon leszálkásodott. A kajával már nem állok ilyen jól, mert olyan látványos a változás hoyg a héten kétszer ettem tortát  mondván úgysem látszik meg sok szülinap is van a héten és nem tudtam ellenállni. Jajajj.. 

  6. 2012. október 25. 18:364071.

    Sziasztok!

    Láttam én is a híreket, és nagyon várom már. Szerintem amiket feltett forgatásról képeket, az új DVD-je lesz. Mert a múltkor említette, hogy lesz újabb. Azért is gondolom ezt, mert mikroport is volt rajta, és a kisvideón még nem láttam. Tehát, lehet új DVD elébe nézünk. Étkezés terén nem hiszem, hogy annyira szigorú lenne. Látszik ebből is, hogy UPDATE nélkül is lehet ilyen test!! Jaj, csak többen belátnák ezt!! 

    Nekem ma kardió+erősítő intervall volt, utána egy pici has erősítés. 

     

    Húú, Róza, keményen nyomod

     

    előzmény:
    Lisette (4070)
    2012-10-25  12:14
  7. 2012. október 25. 12:144070.

    Sziasztok!

     

    Anna,

     

    igen, láttam, és én is nagyon kíváncsi vagyok!!! Kár, hogy márciusig kell várni...

    Viszont én a Zóna Light miatt is állandóan a facebook-ot lesem, remélem, hogy minél előbb kiírja, hogy indulhat a letöltés! :D

     

    Nem hiszem, hogy túl szigorú lenne magához. Szerintem ő nem az a fajta. :)

     

    Nekem a tegnapi torna Zóna 1 szuper intenzív intervall és Zóna 2 has+popsi erősítés volt, ma pihenőnapot tartok.

    előzmény:
    anaoo2 (4069)
    2012-10-25  11:54
  8. 2012. október 25. 11:544069.

    sziasztok!

     

    nálunk elég vegyes volt mostanában a felhozatal, volt Core edzés, Z1-Z2 kardio intervall, Cindy C. torna, Jillian, mikor mihez volt kedvünk.

    ma talán pihenőnap, még nem tudom, de ha lesz, akkor Cindy.

    láttátok, lesz Enikőnek egy életmód programja márciusban, én nagyon kíváncsi vagyok, miket eszik. a fittmama blogon van fent egy heti étrendje, de az nem tűnik nagyon szigorúnak, bár elég régi. 

    előzmény:
    *kezia* (1)
    2011-02-04  13:19
  9. 2012. október 25. 11:464068.

    Gratula a fogyáshoz csak így tovább!

     

    Holnap már nem leszek.

    Kellemes hétvégét Mindenkinek és jó tornázást!

  10. 2012. október 24. 21:554067.

    Sziasztok!

     

    Örömmel látom, hogy fellendült a topik! 

     

    Róza,

    az bizony!!! Ugye, hogy nem egyszerű? Olyan szuper érzés volt, hogy meg tudtam csinálni. Remélhetőleg a továbbiakban is menni fog. :D

     

    Hűha, a tabatát még mindig nem teszteltem...

     

    Kezia,

    gyere gyakrabban!

    Melinda,

    ha nem bliccelem el az edzéseket, akkor igen. ;) A Zóna 1. blokkja alap, egyszerűen imádom. Másik alkalommal a Zóna 2-n található saját testsúlyos gyakorlatokat végzem, a harmadik pedig a Zóna Maxon található has+popsi rész, amiben már mindent ötvöz. Szóval úgy gondolom, hogy ez így nagyon hatásos.

     

    Köszönjük az újabb linket! :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4063)
    2012-10-24  14:55
  11. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. október 24. 21:344066.

    Nem könnyen. A szerdai pihenőnap kevés.

    A hétvége után könnyebb.

    A tabatánál, bekakkantás közeli állapotba kerülök, a 3. körnél. Ezen átlendülve már végigcsinálom, de kemény.

    (és csalok is, mikor fárad a karom a hátsó kéztámasznál, akkor a kézfejem nem előre néz, hanem oldalra fordítom , így persze lejön a tricepszről a terhelés, de nem vagyok én terminátor )

    A súlyzóm még mindig csak kétkilós.

     

    Tehát nem vagyok akkora szám.

     

    Viszont érzem, hogy egy kicsivel mindig jobban megy. Magam sem hittem volna, hogy eljutok eddig, ami persze még nem a teljesség.

     

    De nagyon elszánt vagyok. Ha én valamit a fejembe veszek....

     

    (meg az idő amit elvesz... az húzós)

    előzmény:
    Melinda_ (4065)
    2012-10-24  19:04
  12. 2012. október 24. 19:044065.

    Lisette

    Nekem ma ez volt a program :-). Nehéz, de jó kis gyakszik :-) Kellemesen lefáraszt. Tegnap kardió intervallum az elsőről, hétfőn pedig comb és kar zóna volt. Holnap megint kardiót tervezek. Neked még mindig heti háromszor van a has és popsi edzés? 

     

     

    Olvasgassátok, ha van időtök: http://www.sarospatak.info.hu/fitness/alakf.html

     

    Kíváncsi vagyok, mikor jön Enikő új DVD-je, már nagyon várom. Szerintem azt is beleveszem az edzéstervembe. Max nehezítem súllyal. 

     

     

    Róza

    Hogy bírod ezt a tervet? Tabata?

     

    Szép estét mindenkinek :-) 

     

     

    előzmény:
    Lisette (4062)
    2012-10-24  12:03
  13. 2012. október 24. 15:074064.

    Sziasztok! Rég írtam....

     

    A mostani edzéstervem: heti 3 edzés, 1 kardió (teljes test), 1 comb+has, 1 csíp/popsi+hát.

  14. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. október 24. 14:554063.

    Én nem érek rá, mert erősen tolom az "erőteljes szálkásítás és izomtömeg növelés alsó és felsőtestre" programot ezerrel.

     

    Fogadjunk, hogy a core edzésnél, az oldalsó könyöktámaszos-csípőemelés a mumus gyakorlat, amikor a felül lévő lábbal az előre-középre-hátra lépegetéssel fűszerezi. 

    Mert azt én csak úgy tudom, hogy a szabad kezemet még leteszem és egy kicsit támaszkodom rajta.

    De a csipő fel-le, már megy "elengedett" illetve felemelt kézzel is.

    előzmény:
    Lisette (4062)
    2012-10-24  12:03
  15. 2012. október 24. 12:034062.

    Sziasztok!

     

    Írjatok!!! Mindenki eltűnt...

    Nekem a tegnapi torna a Zóna Maxról a core edzés volt és 2 kör Norbi vádli. 

    A core-nál olyan büszke voltam magamra, mert végre meg tudtam csinálni azt a gyakorlatot, ami eddig kifogott rajtam. :D

  16. 2012. október 22. 22:224061.

    Sziasztok!

     

    A mai torna Zóna 1 kardió intervall, illetve has+popsi erősítés volt. Ezt a kardiót mostanában teljesen elhanyagoltam, de nagyon jól esett, időnként ismét be fogom iktatni. :)

     

    Képzeljétek, a napokban megrendeltem a PEAK-től a pink edzőtrikót - amit már régebben kinéztem -, és ma tornáztam benne először. Nagyon szép, elképesztően kényelmes, a színének köszönhetően pedig öröm benne edzeni.

  17. 2012. október 19. 19:424060.

    Sziasztok!

     

    Ma nagyon nehezen vettem rá magam a tornára, de csak sikerült. :) Zóna 1 felsőtest+comb erősítés volt, 2 kör Norbi vádli, RR Add önmagad 1. pici has. 

     

    Melinda,

    szerintem igen. Ha nem szívesen csinálod, akkor felesleges erőltetni. ;)

    előzmény:
    Melinda_ (4054)
    2012-10-17  18:07
  18. 2012. október 18. 20:174059.

    Megvan a Lenkei protein. Hát csajok, ez valami nagyon jó kis cucc . Nagyon finom, nekem jobban ízlik, mint a Peakes. Ami nagyon jó benne, hogy benne van 1000 mg L karnitin is, 5000 mg kollagén. Most ha ezeket küldön be kellene szerezni, nagyon húzós ára lenne. Szóval ajánlom nektek is. Ja, és amit pluszban észrevettem, elég jól laktat, jobban, mint amiket eddig próbáltam. Azt hiszem most már tényleg maradok ennél a terméknél. Szukralózzal van ízesítve. Most tejjel ittam.

    Fehérje tartalma közel 83 százalékos. További összetevők:

     

    Összetevők 1 adag (30 g) porban:
     RDA%
    Hidrolizált kollagén
    5000 mg
     *L-leucin1000 mg
     *L-karnitin
    1000 mg
     *Inulin
    1500 mg 
     *Kalcium
    267 mg
    33,4 %
    Magnézium
    120 mg
    32 %
    Zöldtea kivonat
    80 mg
     *Omega-3 zsírsavak
    75 mg
     *C-vitamin
    40 mg
    66,7 %
    E-vitamin – 6 NE
    4,02 α-TE mg
    40,2 %
    Szelén
    27,5 ľg
    34,4 %
    Króm
    20 ľg
    16,7 %
    D-vitamin – 100 NE
    2,5 ľg

    50,0 %

     

     

     

     

    előzmény:
    Melinda_ (4057)
    2012-10-17  18:14
  19. 2012. október 18. 07:584058.

    Sziasztok!

     

    Tegnap kezdtem el Tracy 7. blokkját, ez kicsit nehezebb mint az előző volt.

    Jó tornázást Mindenkinek!

     

    Ha már nem jönnék holnap akkor kellemes hosszú hétvégét kívánok!

     

     

  20. 2012. október 17. 18:144057.

    Szóval ha rámentek a www.drlenkei.hu honlapra és azon belül proteinek, ezen belül Kollagén Queen vanilia 900 g.

     

     

     

    előzmény:
    Melinda_ (4056)
    2012-10-17  18:11
  21. 2012. október 17. 18:114056.

    nem értem miért nem linkeli be.

     

     

    előzmény:
    Melinda_ (4054)
    2012-10-17  18:07
  22. 2012. október 17. 18:084055.
    előzmény:
    Melinda_ (4054)
    2012-10-17  18:07
  23. 2012. október 17. 18:074054.

    Gondolkodtam, és mégsem fogom megvenni ezt a kendermagos port. Nem merem, mert mi van ha nem jó, és feleslegesen kidobom a pénzt. Viszont ma beszéltem egy lánnyal, ahol dolgozom, van egy üzlete és különböző dolgokkal foglalkozik. Dr Lenkei termékeket is árusít. Kérdeztem van e nála is valamilyen protein. Azt mondta van, ő is issza az egyik fajtát és nagyon-nagyon finom. Holnapra hoz nekem is, én is kipróbálom.  Úgyis már a Peakes elfogyott ma.

    Ez lenne az a protein:

     

    Nagyon jól hangzik, hiszen van benne L Karnitin is, és nem is kevés. Majd írok véleményt holnap róla. Azt mondja, megkóstolta az epreset is, de valahogy neki jobban ízlik a vaniliás, és ő tejjel issza. Holnap tesztelem, és megírom a véleményt. 

     

    Ma has és popsi edzés volt a maxról, tegnap pihi napom volt. Holnap kardió lesz.  Már rájöttem miért nem tetszik annyira ez a has és far zóna. Már a torna elején nem tettsző gyakorlatok vannak, én nagyon kattogok, és ez idegesít. Szerintetek mit lehet ez ellen tenni? Maradjak inkább az első kettő has+far DVD-nél?

    előzmény:
    Lisette (4053)
    2012-10-16  21:50
  24. 2012. október 16. 21:504053.

    Sziasztok!

     

    Melinda,

    én még mindig a Bioteches, Nitro Pure Whey Goldot, csokis-kókuszos ízben. :) Érdekesen hangzik ez a kendermag fehérjepor. 

     

    Köszi, majd megnézem Jilliant! ;) Bár én most Enikő új dvd-je miatt vagyok besózva. :D Nagyon várom!!!

     

    Múlt héten "csak" 4 torna jött össze, tegnap nem volt semmi, ezért úgy döntöttem, hogy ma kitolok magammal, és a Zóna Maxról csináltam a kardió intervallt. Utána természetesen egy has+popsi erősítés sem maradhatott el, ezt viszont csak a Zóna 1-ről vállaltam be. :D

    előzmény:
    Melinda_ (4035)
    2012-10-11  13:22
  25. 2012. október 16. 11:044052.
    örülök, hogy ti is így tapasztaljátok, mert én is kb. 2-3 kilóval vagyok nehezebb, mióta Enikőzöm, de nem szorítanak a ruháim, és nem is érzem, hogy híztam volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (4051)
    2012-10-16  10:58

Címlap

top