Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyerekorvos kiszállási díj
Sziasztok!
A tapasztalataitokat szeretném kérdezni a gyermekorvosok kiszállási díjával kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy 3 éves kisfiamhoz 1 hete ki kellett hívni a gyerekorvost (nem az ügyeletet), mert annyira hányt és hasmenése is volt, hogy nem akartam végig vonszolni a 3-4 km-es úton. Amikor végzett a vizsgálattal közölte, hogy az ő kiszállási díja 5000 Ft. Ez tényleg így működik manapság??? Persze, nem akartam üres kézzel elengedni, de azért a meghatározott tarifája szerintem nem igazán etikus. Azt hittem, hogy azért napi 2 óra a rendelési ideje, mert a maradék munkaidejében meg kell látogatnia a nem járóbeteg vagy nehezen mozgó betegeket. Soha nem jött még ki hozzánk a doktor úr, ezért lehet, hogy én élek tévedésben és teljesen normális, hogy ilyen "horibilis" összeget kért el és még számlát sem adott.
A válaszokat és tapasztalatokat köszönöm!
az orvos csak a helyszinen tudja felmerni, "indokolt" volt-e a hazhozjövetel ;-)))
(fekvöbeteg-ellatas, magyaran, ha valaki fekszik, mindenkepp ki kell mennie.)
Persze, ki kellene...
Barátunkat kiadta a kórház, hogy otthon fejezze be az életét, napjai voltak hátra. A körzetinek kellett volna kijönnie, hogy megnézze és felírja a még szükséges gyógyszereket. Az orvos közölte, hogy ő menjen be, mondták,hogy nem tud már járni. Erre a családtagokkal bevitette a zárójelentést és felírta a fájdalomcsillapítókat.
Ha a betegnek panasza van és nem akar vagy nem tud bemenni a rendelésre,akkor MINDEN ESETBEN köteles kimenni.
Ha pl. valaki olyan pofátlan,hogy lusta a szokásos receptért bemenni,de egyébként képes lenne rá,akkor is ki kell mennie,max. megbeszéli a beteggel,hogy ezt többet ne tegye,mert pl. miatta nem tudja ellátni azokat,akik pl. súlyos betegek. De pénzt ekkor sem kérhet!
Az más kérdés,hogy ezek a "lusta",kényelmes betegek inkább előre meg szokták beszélni a dokival a dolgot és inkább minden esetben egy előre megbeszélt időben meglátogatja őket. Persze ez már a jattos kategória és ilyen esetekben ez elfogadott.
dehogynem teszik indokoltta. hanyos-fosos-lazas, törött labu, stb. beteghez ki KELL mennie. pont.
olyan meg NINCS, hogy tavdiagnosztizal es azt mondja, valami nem sürgös, nem megy ki. egyetlenegyszert derüljön ki, eltiltjak a foglalkozasatol. nagyon helyesen.
"kiszallasi dija" a klotyiszerelönek van, akit az ember sürgösseggel hiv karacsonykor.
(megjegyzem, ha elöfizetesünk van nala egesz evre, akkor nincs kiszallasi dija sem.)
Azért kérdeztem, hogy ezek a tünetek nem teszik "indokolttá", mert felmerült, hogy csak indokolt esetben köteles házhoz menni.
Egyébként felnötthöz is köteles ingyen kijönni, persze nem azért, hogy a havi gyógyszereket felírja:)
a nagybetüs iras CSAK akkor kiabalas, ha AZ EGESZ SZÖVEG NAGY.
egyebkent - mint marabu valaszabol EGYERTELMÜEN kitünik: KIEMELES.
meglepödtem. nagyon nem hiszem, hogy barmely körzetinek ne lenne KÖTELESSEGE hazhoz menni sajat fekvöbetegeihez. (bar en nem otthon elek, de meg sehol nem hallottam, hogy ez ne lenne benne a szolgaltatasban.)
en biza' jelentenek a dolgot a fönökeinek (orvosi etikai bizottsag). persze, ha nem ker szamlat a beteg, nehez lesz bizonyitani...
A diplomájával játszik az az orvos,aki látatlanban előre eldönti,el meri dönteni,hogy a házhoz hívás indokolt-e.
Tehát saját érdekében is köteles kimenni!
Ilyen nem lehet.
Ha körzeti doki és a körzetébe tartozó beteget kell ellátnia,SEMMIT nem kérhet!
Nyugodtan be lehet menni a területi ÁNTSZ-be és meg lehet kérdezni,sőt be lehet jelenteni.
A hányás, hasmenés nem teszi indokolttá?
Nem kiabálok. Tudom, a nagybetűk,de akkor sem.
"Indiokolatlan" esetben is ingyen kell mennie. Mert köteles,törvény írja elő nekik!
Ha hívják és a beteget nem tudják rádumálni,hogy vigyék be,menjen be a rendelőbe,akkor saját érdekében is(!) bizony köteles kimenni ingyen. Éjszaka is,ha ő ügyel!!!!
A betegek többsége még manapság is jattol,főleg ha a doki házhoz megy. De,hogy pénzt,borravalót előre(!) elkér???!!!
És még van képe azt mondani,hogy neki ennyi a "kiszállási díja".
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!
Legközelebb (bár remélem nem kerül rá sor) okosabb leszek.
Persze, területi ellátási kötelezettsége van, de az nem azt jelenti, hogy házhoz kell mennie. Indokolt esetben megy házhoz ingyen.
(felesleges kiabálnod, normál "hangon" is értelek)
Ti. ők a TB-től kapják (a TE és mindenki által fizetett TB járulékból!)a leadott kártyák után a fejkvótát!
Ez nem kevés,hiába sírnak. Igaz,ebből kell finanszírozni a béreket,rendelőt,egyéb kiadásokat,de ezért vállalkozók. A TB netto pénzt fizet nekik havonta,nem is keveset!! Mindegyiknek jó könyvelője van és ezeket a költségeket leírja az utolsó fillérig az adójából. Szóval igen jól keresnek,főleg ahhoz képest hogy pl. nálatok is csak napi 2 órát?? rendel.
Hát ez az! Előre megmondta,mennyi a tarifája zsebre persze. Mert pénzt nem kérhet,ahogy írtam,főleg a területéhez tartozó betegtől.
Becstelen doki. Én nem hívnám többet.
Törvény írja elő,hogy a házi gyermek és felnőtt orvosoknak(körzeti dokik) területi ellátási kötelezettségük van INGYEN. Tehát TB-re. A betegnek semmi köze ahhoz,hogy ő vállalkozó orvos.
Nem egészen!
A gyermek körzetiorvosok(házi gyermekorvosok) ha a saját körzetébe tartozóhoz hívják rosszulléthez,vagy egyéb okból KÖTELES KIMENNI INGYEN,mert hiába vállalkozó,TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGE VAN!!!!
Tehát ezért pénzt nem kérhet! Akkor sem,ha kollegáját helyettesíti pl. szabadság alatt,hiába vállalkozó orvos.
Amúgy felnőtt háziorvoskra is u.ez vonatkozik. Sőt ügyeletnél is ez a helyzet!
A hálapénz más kategória.
Ha pénzt kér,be lehet jelenteni az ÁNTSZ-nél. Ők adják ki az engedélyét is.
Igen, igazad van a számlával kapcsolatban, de hirtelen annyira megdöbbentem (vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem számítottam erre), hogy eszembe sem jutott számlát kérni.
Én úgy ítéltem meg, hogy nálunk is indokolt volt őt kihívni, és eddig valóban egyszer sem hívtam még ki, amit ő is megjegyzett ahogy belépett az ajtón.
Kétszer hívtam ki a gyerekorvost 5 év alatt - mindkét alkalommal indokolt esetben - mikor megkérdeztem, hogy mivel tartozok, azt felelte, hogy semmivel, mert tényleg indokolt volt, hogy kijöjjön - hozzátette, hogy tudja, hogy mi ezzel nem élünk vissza...
Azt hiszem ez a hálapénz vagy tarifa kérdés gyerekorvos esetében is lelkiismeret függvénye.
Másrészt a mi körzetünkben is kb. fél 10-től 12-ig van bent a doki - tehát 2,5 óra / nap. Ez különösen akkor kínos, amikor a szomszéd körzet orvosát is helyettesíti és dupla mennyiségű beteg gyerek + szülő van a váróban - a rendelési idő (elvileg) akkor is a szokásos...
A gyerekorvos vállalkozó, a TB által meghatározott feladatokat végzi "ingyen", a többletszolgáltatásokért a saját maga által meghatározott díjat kérheti el.
Az már más dolog, hogy számlát kellett volna adnia.
Hát, extra szolgáltatás, az tény! De persze ha nagyon indokolt, talán nem kéne, hogy pofája legyen elfogadni!
Én, ha csak azért hívom ki, mert nem akarok a 2 beteg gyerekkel órákig sorban ülni (esetleg magam is betegen), és időpontot kérni se volt módom, mert sürgős, 2-3-4 ezret adok, attól függ, mennyink van épp itthon, és 1 vagy 2 gyereket vizsgál. Mondjuk mi sajna "törzsvendégei" vagyunk... Nem tudom, mit szólna, ha egyszer nem adnék... De abban is szinte biztos vagyok, sose sokallná, ha több lenne. Ez van. Viszont lelkiismeretes, és jön, ha hívom, rövid időn belül. Pest környéki kisvárosban mindezt.